Új Szó, 2007. április (60. évfolyam, 77-99. szám)
2007-04-28 / 98. szám, szombat
PRESSZÓ i 2007. április 28., szombat 1. évfolyam 16. szám Fogyókúrára kényszerítik a Barátok közt sztárjait Aki felszedett néhány felesleges kilót, kénytelen diétázni 27. oldal Praktikusak, jól jönnek a hűvös tavaszi reggeleken Sportos dzsekik, blézerek 28. oldal 31. oldal Vad motorosok: nők a volán mögött Csúnya előítélet, hogy a nők nem tudnak vezetni Szerencsés emberek ugyan, de kemény megdolgoznak azért, hogy a hobbijuknak élhessenek Szenvedélyük a munkájuk Találós kérdés: mi a közös egy zöldségárus lányban, egy profi táncosban és egy futballmelléklet szerkesztőjében? Válasz: mindhárman azzal keresik a kenyerüket, ami egyben szenvedélyük is. Szerencsés emberek - mondhatnánk, de rögtön hozzá kell tennünk azt is, keményen megdolgoztak azért, hogy a „hobbijuknak“ élhessenek. RIPORT Klaudiával eredetileg keddre beszéltük meg a találkozót, de amikor odamentünk a zöldséges standhoz, az az üzenet várt ránk, hogy interjúalanyunknak haza kellett mennie a babához. Klaudiának ugyanis öt hónapos kislánya van. Mégis teljes gőzzel dolgozik, és nemcsak a pozsonyi vásárcsarnokban, hanem Dunaszerdahelyen és Bacsfán is, ahol féijével ugyancsak vannak eladóhelyeik. Kelecsényi Klaudia jelenség. Akik a pozsonyi régi vásárcsarnokban vásárolnak zöldséget és gyümölcsöt, pontosan tudják, mire gondolok. Klaudia évek óta itt dolgozik eladóként. „Néhány vevő még zavarba jön, ha az elárusító rámosolyog, és a kötelező tesséken kívül még pár kedves szót is intéz hozzá” - mondja a huszonnyolc éves vízkeleti lány. A többség azonban nemcsak hogy megszokta, hanem egyenesen követeli kedvenc eladóját, amikor az épp nincs a „helyén”. Klaudia ugyanis a pozsonyi vásárló számára teljesen ismeretlen eladói kultúrát honosított meg. A mosoly itt alapvető követelmény, és a személyes kapcsolat kialakításán van a hangsúly. Ennek köszönhetően kiépül a bizalom is az eladott áru iránt, ami előfeltétele annak, hogy a vevő visszajárjon. Klaudia esetében ez azonban nem marketingtrükk, hanem szívből jön. „Imádom a munkámat, és legfőképpen azért, mert mindvégig emberek közt lehetek és kommunikálhatok.” Szezonban, tehát tavasztól őszig már hajnali fél négykor el kell indulnia otthonról, és sokszor este fél tízig is a standon van. Hivatását azonban nem tartja megterhelőnek. „Reggelente arra ébredek, alig várom, hogy a csarnokban lehessek, találkoz- hassam a vevőimmel és minél több árut adhassak el.” Amióta megvan a kislánya, Zsóka, egy hagyományos napja a következőképp fest: kelés hajnalban, irány Pozsony, itt elrendezi a pultot, majd Dunaszerdahely, ahol párjával a múlt héten nyitottak egy zöldség-gyümölcs boltot. Ezután néhány órára hazamegy a babához, majd vissza Pozsonyba a vásárcsarnokba. „Ez egy üyen szakma” - vonja meg a vállát, hozzátéve, hogy a hipermarketekkel csak ekkora bevetéssel lehet felvenni a versenyt, és azzal, hogy az áru mindig kifogástalan. A munkastílusát az édesapjától leste el, aki huszonöt évig volt eladó egy pozsonyi hentesüzletben. Már gyermekként is imádott apukája mellett a pult mögött állni, és a vevők körül sürögni-forogni. Munkája során számtalan kedves történetet élt meg. Azt már megszokta, hogy bárhová megy - Tunéziától a Magas-Tátráig - a vevői mindenütt felismerik és megszólítják. „Ez néha kellemetlen is tud lenni. Például, amikor egy étteremben vacsora közben azzal szólítják meg az embert, lesz-e holnap dinnye” - teszi hozzá nevetve. A legtöbb esetben azonban nagyon kedves gesztusokról van szó. Amikor Zsókát várta, és persze az utolsó napokig dolgozott, a vásárlók annyi babaholmit hoztak ajándékba, hogy végül alig kellett valamit vennie. Ha még egyszer szakmát kellene választania, ugyanezt választaná, bár eredetileg nem ezt tanulta. Kereskedelmi akadémián érettségizett, ahol több hetes szakmai gyakorlaton is részt vettek a diákok - egy bankban. (Folytatás a következő oldalon) EDITORIAL Itt a nyár és zöld az árnyék. Végre megszabadultunk a télikabátunktól, dobozoltuk a csizmánkat, a bélelt cipőnket, elő a könnyű, tavaszi ruhatárral, hétvégén sütkérezhetünk, pik- nikezésre csábít a természet lágy öle. A főváros is fölébredt téli álmából, a kávéházak kiköltöztek az utcára, egyre több ember ücsörög a teraszokon, pletykál, filozofál panaszkodik, szidja a főnökét, lusta kollégáit, élhetetlen élete párját, büszkélkedik szép, okos, ügyes, tehetséges gyerekével vagy az amerikai típusú, irodának nevezett ho- dályban eltöltött nap után élvezi a magányt egy kávé s legföljebb egy újság társaságában. Most kezdenek igazán élni a presszók, nem csak üzleti tárgyalások folynak a pikoló, a bécsi a tejes, az ír kávé vagy a kapucsínó mellett, anyukák is ott adnak egymásnak randevút, s míg a csemeték békésen szundikálnak, vidáman folyik az eszmecsere nevelésről etetésről tossz altatási szokásokról mert ez a rosszcsont mindig bekéredzkedik a szülők ágyába, sír a sötétben, hiába van külön szobája, tele játékkal hóna alá szorítja a plüssmacit, és minden áldott éjjel átbotorkál a hálóba, meg arról mi jobb, ha az ujját szopja a gyerek, vagy ha cumival tömik be a száját. Időnként kávéházban találkoznak a focirajongók, ott szidják a két ballábas játékosokat, az elfogult bírót, magasztalják a védelmen lazán átszlalomozó csodacsatárt, tippelnek, vitatkoznak, fanyalognak, azok is, akiknek ez az élete, no meg azok is, akik csak a tévében láttak labdát, maguk nem kerültek vele testi kapcsolatba, de ez így megy mindenütt a világon, a foci és a politika az a két dolog, amelyhez mindenki ért, mindenki hozzászól s amelyről mindenki többet tud, mint a másik. A (nép)táncosok is preszszó- ban pihennek próbák után. Hogy miről beszélgetnek? Elsősorban a táncokról természetesen, de mivel normális, érdeklődő emberek, filmekről könyvekről színházról zenéről És néha ők is pletykálnak, mert az mindenkinek jólesik. A presszók közelében dolgozó nem jut el a presszóba. Hajnalban kel zöldséget, gyümölcsöt pakol este ér haza, de ha nála vásárol az ember, úgy érzi mintha egy pohár üdítő teát ivott volna. Grendel Ágota
