Új Szó, 2007. április (60. évfolyam, 77-99. szám)

2007-04-26 / 96. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. ÁPRILIS 26. Kultúra 9 Jól fizetett séta. Milos Forman rendezése a prágai Nemzeti Színházban, két fia közreműködésével Füst van, babám! Színpadi rendezőként most debütált: Milos Forman (Kubány Éva felvétele) RÖVIDEN A zsidó dalok kedvelőinek Pozsony. Holnap 18.30-kor a pozsonyi Quo Vadis Házban zsidó dalokból álló koncert hangzik el. Az érdeklődőknek a legszebb zsidó dalokból ad ízelítőt Ervin Schönhauser, Mária Repková és Milan Dubovsky, (ú) Nádas Péter fotói Helsinkiben Budapest/Helsinki. Nádas Péter Kossuth-díjas író fotóiból Elvá­lasztani feketét és fehéret címmel nyűt kiállítás tegnap Helsinkiben, a Magyar Kulturális és Tudományos Központ Folyosógalériájában. Ná­das Péternek a 60-as, 70-es, 80-as években készített fényképeiből lát­hat válogatást a finn közönség. Az író eredetileg vegyésznek készült, de tanulmányait félbeszakította és fényképész szakvizsgát tett. 1961- től lapoknál fotóriporterként dolgozott. Bejárta az országot és több ezer képet készített. A művész soha sem hagyta abba a fotózást, leg­jobb negatívjait gondosan őrizte. Ez adta német kiadójának, a Steidl Verlagnak az ödetet, hogy felkéije a művészt, készítsen ezekről a ké­pekről nagyításokat. Nádas Péter a fényről és a fényképezésről szóló szövegeket is fűzött a képekhez, így született meg 1999-ben a Vala­mennyi fény című album, amely eddig németül, magyarul és hollan­duljelent meg, és az album anyagából született a kiállítás is. (MTI) Tompa Mihály városában ünnepel a költészet Ma kezdődik az országos versmondó seregszemle Színházi csemege Prágá­ban. Szenzáció, büszkeség, népünnepély. Müos Forman itthon. Annyi év után ismét. Az Amadeus óta, amelynek jelentős részét Csehország­ban forgatta, mégiscsak el­telt huszonhárom év. SZABÓ G. LÁSZLÓ Filmeket folyamatosan készített (Valmont, Larry Flynt, Ember a holdon, Goya kísérteiéi), színházi rendezései azonban (köztük a Márai Sándor regénye nyomán megálmodott A gyertyák csonkig égnek) sorra meghiúsultak. Hiába a világhírnév, a sok Oscar, vala­hogy nem úgy alakultak a dolgok, ahogy alakulniuk kellett volna. Évekkel ezelőtt aztán a prágai Nemzeti Színház igazgatójától ka­pott izgalmas felkérést: vigye szín­re Smetana hősoperáját, a Dali­bort, azt a darabot, amelyet már gyerekként megszeretett. Két film között egy színházi rendezés, rá­adásul Prágában, a Nemzetiben, ahol egykor a kakasülőről csodálta a színpadi történéseket. A hely szelleme, a régi élmények sora, s a vágy, hogy újra Csehországban dolgozhasson, hazacsalogatta. De mert a kártyáit már az első megbe­szélésen kiteregette, s elmondta, hogy a darab megérett a módosítá­sokra, sőt a rövidítésre is, a „klasz- szikus értékek szigorú őrei” vissza­vették tőle a korábban buzgón fel­kínált lehetőséget. Éveknek kellett eltelnie ahhoz, hogy a Moldva-par- ti „aranykápolna” vezetői újabb kí­sérletet tegyenek Forman hazacsa­logatására. A darab megválasztásá­ban most is szabad kezet hagytak neki, a „megkötés” csak annyi volt, hogy legyen az egy igazi színházi delikatesz. Egy olyan finomság, amelyre valóban régóta éhezik a cseh közönség, s azt épp tőle kapja meg, aki sosem tagadta meg ittho­ni gyökereit, s Amerikában is meg­maradt cseh rendezőnek, cseh gon­dolkodónak, cseh intellektusnak. Jirí Šlitr és Jiíí Suchý vígoperája, a Jól fizetett séta, amelyet az alko­tók dzsesszoperának is neveznek, már negyvenkét évvel ezelőtt, a le­gendás prágai Semafor Színház fa­lai között is óriási siker volt. A da­rab szerzőpárosa (az akkor har­mincnégy éves zongorista és a hu­szonnyolc éves szövegíró, mindket­ten a rock’n’roll és a blues elszánt hívei) hihetetlen népszerűségre tett szert, az addig ismeretien éne­kesekből (köztük a műfaj ma már élő legendáiból, Jitka Molavco- vából, Éva Pilarovából, Nad’a Ur- bánkovából és Hana Hegerovából) neves előadóművészek lettek, a Semafor jegypénztára előtt hosszú sorok kígyóztak, s csak azért nem maradt évekig műsoron a külföldi színházak repertoárjára is felkerült előadás, mert elkövettek vele szem­ben egy televíziós „merényletet“. A „bűnös” pedig épp Milos Forman volt, aki Ján Roháécsal karöltve filmre vitte a Jól fizetett sétát. A szövegben rejlő humor és költészet, a zene pedig - ötvözve a kupiék, sanzonok, a rock’n’roll vüágát - a képernyőn is jól érvényesült. Én a filmet nem láttam. Mindazt, amit tudok róla, azoknak az elmon­dásából tudom, akiknek a Semafor a hatvanas évek közepén nem pusztán színházi élményt jelentett, hanem egyfajta szabadságot, szel­lemi s lelki felüdülést, s három év­vel a Prágai tavasz forradalmi ese­ménye előtt „rést a falon”. Ha úgy tetszik: lyukat a vasfüggönyön. Az ő életükben a Jól fizetett séta „ifjú­ságuk édes madara”. A .jelújított”, új külsőbe álmodott múlt heti be­mutató számukra egy visszahozott, a feledés homályából megmentett élmény, egy romlatlan színházi ínyencfalat, amelynek íze, zamata azóta is megmaradt. Nekik. Forman mindent megtett a sike­rért. A lehető legjobb alkotótársa­kat állította maga mellé. Rendező­társának negyvenhárom éves iker­fiainak egyikét, Petr Formant vá­lasztotta, díszlettervezője másik fia, Matéj lett, az előadás dirigense ifjúkori jó barátja, a Royal Liver­pool Philharmonic Orchestra egy­kori karmestere, Libor Pešek lett, kosztümtervezője Jan Pišték (a pa­pa: Theodor Pišték Oscar-díjat ka­pott az Amadeus jelmezeiért), ko­reográfusát pedig, Veronika Švá- bová személyében a fiaitól kapta, akik önálló színházi társulatokban rendszeresen együttdolgoznak ve­le. A maga műfajában mindenki a maximumot nyújtja. A rendezés hi­bátlan, nagyvonalú és látványos, az előadás egyetlen pillanatra sem ül le, a díszletek, a jelmezek pontosan (s megmosolyogtatóan) idézik a kor hangulatát, a hatvanas évek íz­lésvilágát, a táncok illúziót keltőek, a karmester - irányítva zenekart, énekkart és egy harminctagú gyer­mekkórust - mesteri munkát vé­gez. A színészek három hónapos munkájának is látható-hallható eredménye van. Tomáš Trapl, Jitka Molavcová fényes Broadway-telje- sítménnyel kápráztatják el a néző­ket, és nagyszerűek a többiek is: Dáša Zázvurková, Petr Macháéek, ZbynékFric. Dzsesszopera a Nemzetiben, Se- mafor-ereklye a Nemzetiben, For­man a Nemzetiben. Oda, ahol ed­dig csak klasszikusokat, Smetanát és Janáčeket, Dvofákot és Martinut, Puccinit és Csajkovszkijt, Shakes- peare-t és Lope de Vegát játszottak, súlyos, háromórás darabokat, most betette a lábát a közelmúlt, és egy messziről jött ember újraéleszt egy rég eltemetett sikert. Még egyszer leírom: minden tökéletesen műkö­dik, mindenki ámulatra méltó telje­sítményt nyújt, csak épp a monda­nivaló bizonyul édeskevésnek. Megmérettetett és (túl) könnyűnek találtatott. Adott egy házaspár, már kellőképpen unják egymást, ügyvé­det fogadnak, válni szeretnének, amikor levelet hoz a postás - aki itt is „csengetne”, ha a ház rámenős asszonykája nem a kényelmetlen fürdőkádba döntené -, hogy meg­halt, majd nem sokkal később, hogy mégis él, sőt érkezik a liverpooli nagynéni. A feleség azonban már szűrné össze a levet az ügyvéddel is, ha már a postáslegénnyel nem ju­tott dűlőre, de amikor a milliomos nyanya - akinek mindene megvan, csak éppen szeretetben nem dúskál - bejelenti, hogy „szponzorálná” a házaspár születendő gyerekét, férj és feleség mindent megtesz, hogy a hatalmas összeget megszerezze. Ennyi a habkönnyű sztori sok tánc­cal és színpadi látvánnyal fűszerez­ve. Ennyi. Egy dekával sem több. Hétkor felmegy a függöny és ne­gyed kilenckor már utcán is a nagy­érdemű. Ami nem lenne baj. Csak éppen nem kapunk „útravalót”. Ami bent és fent, a színpadon tör­tént, az ott is maradt. Zenében, szövegben, táncban, látványban - mindenhogyan. Akinek ennyi is elég, az biztosan kellemesen szóra­kozik. Akinek nem, vessen magára. Én gyorsan megvigasztalom ma­gam. Nekem ott a „másik” Forman. A Tűz van, babám!-os. Itt ugyanis lángok sem lobognak. Csak füst van, nagy füst. SZÁSZ1 ZOLTÁN Rimaszombat. Háromszáznál is több résztvevőt várnak Rima­szombatba az idei, tizenhatodik Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Versenyre. Idén új­donság, hogy az érkező verseny­zők egyetlen fordulós döntőben mérik össze a tudásukat, itt már csak egyetlen szöveggel kellett ké­szülni. Ma kora este a hagyomá­nyokhoz híven a Tompa téren ko­szorúzással kezdődik a közép- eu­rópai viszonylatban a legtöbb vers­mondót és prózamondót mozgósí­tani tudó vetélkedés. Az iskolai, körzeti, területi döntőkből előre megszabott kulcs alapján juttat­hattak tovább versenyzőket a zsű­rik, az országos döntőben így re­mélhetőleg jó színvonal várható. Mivel egyfordulós a döntő, a zsűri nem lesz irigylésre méltó helyzet­ben. Bővült a kategóriák száma, idén először rendezik meg a vers­színpadok vetélkedését. A pódium­művészet népszerűsítését érezhe­tően felvállalva ebben a kategóriá­ban már komoly szerkesztett mű­sorok élvezetére van esély. Számos kísérőrendezvény is szórakoztatja majd az éppen már döntő után vagy előtt lévőket. Könyvbemuta­tók, babakiállítás, a Ferenczy Ist­ván Képzőművészeti Verseny díja­zottjainak alkotásaiból rendezett tárlat, a Magyar Köztársaság Kul­turális Intézete által meghívott Hó­lyagcirkusz Társulat formabontó és elgondolkodtató előadása, mo­nodráma Gál Tamás előadásában, az elmaradhatatlan fesztiválklub, játékos irodalmi délelőtt és kirán­dulás Hanvára, ahol Tompa Mihály síijánál tisztelegnek a résztvevők. Rimaszombatban három napig a vers és a széppróza bűvöletében, háromszáznál is több résztvevővel, remélhetőleg magas színvonalú versennyel és színes műsorral vár­ják a közönséget a XVI. Tompa Mi­hály Országos Vers- és Prózamon­dó Verseny rendezvényei. Mindenki ámulatra méltó teljesítményt nyújt, csak épp a mondanivaló bizonyul édeskevésnek (Képarchívum) A XVI. Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny mai műsora 17.00 Koszorúzás Tompa Mihály köztéri szobránál 18.00 Kiállítások megnyitója 19.00 Megnyitó (színházterem) - közreműködik Dráfi Mátyás, Jászai-díjas, érdemes művész, Povinszky Laura és Kiss Gábor (zongora), az Indusztria duó (megzenésített versek). Megnyitó beszéd: Dr. Cifŕuš István polgármester Ünnepi köszöntő: Mács József író A Kulcsár Tibor-díj átadása Emlékezés Kaszás Attilára Tíz alkotását mutatja be Németh Hona Munkácsy-díjas képzőművész a Kortárs Magyar Galériában - a legtöbb műnek van valamilyen dunaszerdahelyi vonatkozása Kórházi padfirkák máig ható utórezgései TALLÓSl BÉLA Sikeres külföldi bemutatkozások után Németh Ilona végre „ha­zatért”. Alkotásaiból szülővárosá­ban (és állandó lakhelyén), Duna- szerdahelyen, a Kortárs Magyar Galériában rendeztek kiállítást. Hushegyi Gábor esztéta, a kiállítás kurátora segítségével az elismert képzőművész tíz korábbi, másutt már prezentált munkáját tátja szü­lővárosa közönsége elé. A Vermes­villában elhelyezett alkotások - kettő kivételével - dunaszerdahelyi kötődésűek. Újító a kiállítás, rendhagyó volt már a keddi megnyitója is: ezúttal nem a kurátor méltatta szakmai szempontból a kiállított anyagot, hanem maga az alkotó, Németh Ilona tartott élvezetes, a műtárgy­alkotás kulisszatitkait, a mögöttes történetet, valamint a művészi üze­netmegfogalmazás szándékait fel­táró tárlatvezetést. Amelyből - úgy gondolom - a nagy számban meg­jelent közönség számára kiderül­hetett, hogy a kortárs művészet eszközeivel is ki lehet fejezni, ezál­tal megörökíteni viszonyunkat szü­lővárosunkhoz, lakóhelyünkhöz, nem utolsósorban közvetítem azt akár távolabbi vüágok felé is. (Érdekes megfigyelés lehetne az is, hogy más helyszíneken, eseten­ként külföldön, mi sugárzódik eb­ből a viszonyból.) Ez a kapcsolódás - Németh Ilona alkotásaiban - nem csupán a sze­mélyes vonatkozással hat kifelé, hi­szen (csak egyetlen példát említve) elhagyott emlékeket bármelyikünk találhat egy-egy kórházi váróban vagy folyosón elhelyezett fehér fa- padba jelként-jelekként belevésve. Egy ilyen, a kórházi környezetből a művészetbe beemelt pad a kiállítás egyik darabja. Amely a Vermes-vil­la tömény kórházszaggal „illato­sított” pincéjében van elhelyezve. S itt, ebben a többféle érzékelést nyújtó, valóságra utaló környezet­ben válik a művész személyes vo­natkozása általánossá, mivel bár­melyikünkben megélt érzeteket ké­pes kelteni. A rengeteg új és értékes informá­ciót kínáló tárlatvezetést Németh Ilona még jó párszor megismétli a kiállítás időtartama alatt - június 2-áig - a fixált időpontokon, de egyeztetés esetén más napokon is. A két, nem a városhoz kötődő al­kotás éppen ezért - a tárlatvezeté­sek miatt - egészíti ki az anyagot, hogy a műtárgy-ismertetésekkel a kortárs képzőművészet minél vál­tozatosabb műfajait és kiteijedéseit lehessen közelebb hozni a látoga­tókhoz. Elsősorban - de nem kizá­rólag - a fiatalok részéről várnak érdeklődést, nagyobb nyitást a kor­társ művészet felé. Már az nagy lé­pés, ha csak oly módon történik is a közelebb jutás, ahogy a megnyitón valósult meg a gyerekek részéről, akik pózolgatva élvezték az annyi­ra óhajtott sztárság átélését lehető­vé tevő csillogó-villogó, zajos pódi- umkömyezetet kínáló Exhibition Room című, 1998-ban készült in­teraktív multimediális installációt. De remélünk többet is. Németh Ilona több időpontban is megismétli a tárlatvezetést (Somogyi Tibor felvétele)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom