Új Szó, 2007. április (60. évfolyam, 77-99. szám)

2007-04-18 / 89. szám, szerda

Kultúra 9 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. ÁPRILIS 18. Az utolsó interjúk egyike Kaszás Attila színművésszel „Hiszek a fiatalság erejében” (Páczai Tamás felvételei) Ma vesznek végső búcsút Budapesten Kaszás Attila színművésztől. Az utolsó nagy interjúinak egyikével emlékezünk rá. Az alább olvasható beszélgetés a magyarországi Képmás családi magazin hasábjain jelent meg. ZALKA KATALIN Személyesen nem ismertem Ka­szás Attilát, de mindig is tudtam, hol van, mit csinál, mi történik ve­le. Földim, így magam is büszke voltam sikereire. Tetszett, ahogy magabiztosan „belakta” a pesti színházak játéktereit. Közben el­telt huszonkét évad, jött sok-sok szerep, Jászai Mari-díj, és egyéb díjak. Színházi és filmszerepek, és egy énekes CD. Volt Csongor, Don Juan, Háry János, Liliom, Mac­beth, IV. Henrik és sok minden más, de mindig leginkább önmaga volt: Kaszás Attila. A Nemzeti Szín­ház tagja. De játszik a Vígszínház­ban, Erkel Színházban és a Buda­pesti Kamaraszínházban. A beszél­getés végére rájöttem, miért jó, hogy csak most találkoztunk. Mert nem csak a sikeres színésszel, de már a megállapodott családapával is találkozhattam. A színpadi szerepeiden is át­süt, hogy nagyon öntörvényű, szabadságszerető ember vagy. A színésznek pedig sokszor meg kell alázkodnia, el kell fogadnia a rendező véleményét, még ha nem is ért vele egyet. Miért lettél mégis színész? Mert úgy nézett ki, hogy nincs máshoz affinitásom. Bármit kezd­tem, mindig kapukba, a saját gát­jaimba ütköztem. Ez pedig valami­től működött. Nem a színészet, mert arról fogalmam sem volt. Az ember, amíg nem kezdi el csinálni, addig ugyan azt gondolja, hogy van fogalma a színészetről, de va­lójában nincs. A színészet más szakma, mint ahogy azt kívülálló­ként gondoljuk. A versmondással voltak sikereim, de az, hogy mit je­lent színésznek lenni, csak a főis­kolán derült ki. Sőt, még ott sem. Ott nagyjából fölvázolódott, hogy miből áll ez, ami néha, ha a sors kegyes, művészetté avanzsálhatja magát, mert egyébként szigorúan véve egy szakma. Ehhez persze az kellett, hogy olyan tanáraim legye­nek, amilyenek voltak: Horvai Ist­ván és Kapás Dezső személyében két egészen kitűnő pedagógus ke­zébe kerültem. Ez volt életem egyik legboldogabb korszaka. Pont attól, hogy először döbbentem rá: nekem ez a dolgom, és azt csinál­hattam, amihez kedvem van. Na­gyon mámorító érzés, és nagyon mámorító korszak volt. Ekkor tizenkilenc éves voltál, tele ideálokkal és egészséges ex­hibicionizmussal, ami sok fiatalt vonz e nehéz pálya felé. De ez ugye nem elég? Számomra az volt a fontos, hogy nem kellett olyasmivel foglalkoz­nom, amivel korábban csak kény- szerűségből. Például nem kellett rémülten készülni, hogy holnap fe- lelek-e matekból. Boldogan keltem fel. Elkezdtem magam jól érezni a bőrömben, és ez nagyon jó volt. Az első szerződés könnyen jött? Nekünk nem volt nehéz dol­gunk, mert tizenöten kezdtünk, de csak heten kaptunk diplomát. Aki­ről úgy gondolták, hogy nem alkal­mas, azt időben kirakták. Ez na­gyon egészséges volt. Nem táplál­tak illúziót azokban, akik alkalmat­lanok voltak a pályára. Szerintem nagyon cinikus magatartás az, ami van, hogy negyvenen kapnak dip­lomát, miközben körülbelül öt szí­nészre van szükség. Sosem érezted magad „ide­gennek” itt Magyarországon? Viccesen szokták mondani, hogy itt van a csehszlovák, de eb­ben a szűk szakmai körben sosem volt problémám. Otthonosan érez­tem magam, sokkal otthonosab­ban, mint ma. Mi változott? Nagyon sok minden. A színész társadalmi megítélése gyökeresen megváltozott. Akkor - és most a puha diktatúra éveiről beszélünk - a színház és a színész privilegi­zált helyzetben volt. A színésznek szabad volt kimondania olyasmit, amit egy hétköznapi embernek nem. Ezért minden színházi elő­adás egyfajta cinkos összeesküvés volt, ahol bizony össze lehetett ka­csintani a nézővel, és ezt a színész­nek szabad volt megtennie. Ettől nagyon szerették, nagyon tisztel­ték a színészt. A környező orszá­gokban sem volt ez másként. A lengyeleknél igazi forradalmak jöttek létre színházi körben. Ott ez a szerep nagyon karizmatikusán kirajzolódott. Magyarországon azért óvatosabbak voltak - maguk a színházat csináló emberek is, meg a politika is -, de a jó előadá­sok hordozták magukban ezt az összekacsintást. Ez mára nagyon megváltozott. Azt szoktam mon­dani, hogy a színész szabadság­szimbólumból reklámhordozóvá degradálódott. Művészként szinte minden műfajba belekóstoltál, és sikere­sen helytálltál. Vannak a színhá­zon túl is feladataid? Szeretnék például jó apa lenni. Jancsi fiam másfél éves... Hál Is­tennek megadatott, hogy üyen szempontból is révbe éljek. Na­gyon vártam már arra, hogy teljes családban éljek, mert gyerek nélkül nem család a család. Kellett rá vár­ni, kiböjtöltem, most vihetem a gondját, meg az örömét is. Másképp látod a világot, amió­ta apa vagy? Az ember egyrészt remegve félti azokat az értékeket, amelyek sze­rint ő próbált élni, vagy amelyek szerint úgy gondolja, hogy érde­mes élni. Úgy látom, hogy a világ olyan gyors átalakulási folyamat­ban van, hogy az ember az evolúci­ós fejlődésben kicsit lemaradt. Bio­lógiai, szellemi, lelki értelemben egyaránt. Mik ennek a jelei? Csak a legegyszerűbbet mon­dom: mit etetnek meg velünk? Nem tudjuk például, hogy az élel­miszerünk miből áll, hogy hat a szervezetünkre. S ott vannak a kör­nyezeti ártalmak, a klímaváltozás, a hihetetlen információáradat, amit nem tudunk feldolgozni. A vi­lágot megváltoztatni nem tudjuk, a kihívásaihoz kell felnőnünk testben és lélekben. Egyszer azt mondtad, hogy az édesapád belerokkant annak a kornak a hazugságaiba, amely­ben élt. Mi most jobb korban élünk? Az édesapám, amikor tizenki­lenc évesen belépett a kommunista pártba, hitt egy eszmében. És mindaddig hitt, amíg be nem bizo­nyosodott számára az ellenkezője. Tőle a hitét vették el. Akik a mai politikát csinálják, azoknak nincs hitük. Én hittem egy szakrális pil­lanatban, hogy jön a megtisztulás. Ez nem következett be. Ennek na­gyon egyszerű okait látom: a fia­talság, a diákság, az egyetemisták nincsenek erre felkészülve. ’56 kapcsán én titkon reméltem, hogy egyszer csak a diákok elözönlik az utcákat, és ők veszik kezükbe az ügyeket, mint akkor tették, de er­re, úgy látszik, még nem érettek. Persze, tudom, hogy megfélemlí­tették őket. Tudom, mert szaval­tam volna az ő Kossuth téri nagy­gyűlésükön, amit lemondtak, mert lemondattak velük. Ez mind lé­nyegtelen, mert egy forradalmi lel­kűidet nem lehet megfékezni. Nem volt meg ebben a rétegben sem a kellő erő. A többi pedig tal­mi, mert mind kötődik valamilyen érdekcsoporthoz. Az igazi, tiszta erőforrása a forradalomnak mégis csak a fiatalság. Reménykedjünk, hogy egyszer csak felnyílik a sze­mük. Addig tegyük a dolgunkat becsülettel. És reménykedjünk. RÖVIDEN Esterházy Péter Kassán Kassa. Esterházy Péter Javított kiadás című könyvének Oprave­né vydanie címmel megjelent szlovák fordítását mutatják be holnap 17 órakor a Löffler Béla Múzeumban (Alžbetina 20.) A könyvet a Kalligram Kiadó jelen­tette meg 2006-ban. A szerzővel Pavol Rankov író beszélget. Ester­házy Péter Harmonia caelestis cí­mű kötetét (amelyhez a Javított kiadás készült) Peter Michalovič író méltatja. A rendezvény szer­vezője a Magyar Köztársaság Kul­turális Intézete, a Löffler Béla Múzeum, a Kalligram Kiadó és a Szépírók Társasága, (ú) Zenés irodalmi est Zsapka Attilával Dunaszerdahely. Holnap 18 órakor tartják a London kávézó­ban (Bartók Béla sétány) a Vámbéry Polgári Társulás legújabb programját Líra - kávéházi zenés irodalmi est Zsapka Attilával címmel. Az estet Zsapka Attila, a Kor-Zár verséneklő együttes tag­ja vezeti. A zenés irodalmi találkozó első részében Kosztolányi De­zső, Böröczki Mihály, Weöres Sándor, Nagy László, József Attila, Kányádi Sándor, Faludy György, Utassy József és Horváth Sándor énekelt versei hangzanak el. A második részben a lélekből tisztán, őszintén csengő népszerű daloké lesz a „főszerep”, (ú) Antal Nimród új filmje a Titanicon Budapest. Antal Nimród legújabb nagyjátékfilmje, a Vacancy vetí­tése zárja a 14. Titanic filmfesztivált vasárnap Budapesten. A Kont­roll rendezőjének amerikai horrorfilmje, az Elhagyott szoba (Va­cancy) egy fiatal házaspárról szól, akik egy elhagyott motelben re­kednek. Rájönnek arra, hogy olyan horrorfilm főszereplői, amelyben a szereplőket tényleg megölik. A film főszerepét Kate Beckinsale és Luke Wilson alakítja. A Vacancy amerikai bemutatója pénteken lesz, magyarországi vetítése előreláthatólag július végén várható. (MTI) (Somogyi Tibor felvétele) Miről ír az Irodalmi Szemle áprilisi száma? Távoli rokonságok nyomában LAPISMERTETŐ Gömörország „fővárosa”, Rima­szombat múltjával foglalkozik az a részlet, melyet Rimaszombat a vá­rosrombolás jegyében címmel Csordás János készülő városmo­nográfiájából közöl a folyóirat pub­licisztikai rovata. Az 1960 és 1990 közötti évek városfejlesztési politi­káját, annak túlzásait, avatatlan beavatkozásait vizsgálja a szerző, megállapítva: „Rimaszombatban a rombolás folyamata egészen 1990- ig tartott”. Nemcsak az óváros, a történelmi városrészek szenvedték meg a „városfejlesztés” szándékát, hanem a lakosság koncentrációja is „felborította a környező települése­ken lakók struktúrájának az egyen­súlyát”. A közel 15 ezer lakosú pol­gári várost harmincezressé akarták a panellakás-építéssel fejlesztem. „Rimaszombat magyar ajkú lakos­ságának az aránya - úja a szerző - 1990-re tíz százalékkal csökkent, miközben a lakosok száma húsz év alatt, 1970 és 1990 között mintegy tízezer fővel nőtt”. A szépirodalmat Gál Sándor, Mizser Attila, Gyüre Lajos, Öllős Edit és Béres Csilla versei, valamint Szalay Zoltán és Végh Péter novel­lái képviselik. Gál Sándor verse A mindenség növekvő árvasága cím­mel a közelmúltban elhunyt Nagy Gáspár emlékét idézi. Magyar tájak - magyar irodalom címmel Pomogáts Béla irodalomtudós esz- széje Dunántúl és Erdély irodalmi hagyományaival, a kettős hagyo­mány és a nemzeti irodalom - nem­zetiségi irodalom - szórványiroda­lom kérdésével is foglalkozik. „A magyar kisebbségi irodalmakat nemcsak deklarációk fűzték a nem­zeti irodalom egészéhez, fejlődé­sük egész menete a lényegi közös­ség mellett tanúskodik. (...) Iroda­lomtörténeti tény, hogy a szomszé­dos országokban élő magyar nem­zetiségi irodalmakat mindig sokkal több szál fűzte a nemzeti irodalom L.ÉW. 2 *•S/AM 30er?- ÁIHH.1S Gál Sándor, Mizser Attila, Gyüre Lajos, ÖUős Edit versei Q- 'fčaoya* tójaA- ~ mu&uar- irc</&/o m (2j c~ - tXsunlt ÍS ESOB.V |||p m äH Gá: B A kávéfőző. Sokszorosítás Ojff ,'*.-»«> Mir kft rv.ťtii*, 9» Valaki hiányzik a láncból A magyar standard kSaiakitásának útján H <m ........ m R imaszO' Gál Sándor: Történések (3) Csordás János Rimaszombat a városrombolás jegyében (Zri.-ic1Cj.-v 1 KúnvvsiX KOaw* IRODALMI SZEMLE 2007 4 IRODALOM ~1 KRITIKA ~I TA HSA »AI -OMT1: DOMA N V fejlődéséhez, műit a velük egyazon országban élő »többségi« nemzet irodalmához” - állapítja meg a szerző. Tegyük hozzá, mindez an­nak ellenére történt, hogy a többsé­gi nemzetek a magyar kisebbségek esetében tagadták az anyanemzet­hez való kötődés tényét, s legszíve­sebben „távoli rokonságként” ke­zelték ezeket a történelmi vonatko­zásokat, kapcsolatokat. A Könyvről könyvre rovatban E. Fehér Pál Hu­szonhárom erdélyi év címmel Gáli Ernő filozófiai író, szociológus, a Korunk főszerkesztője Naplójáról írt. Szalay Zoltán kritikája Hogya György Istent látni című novellás- kötetével foglalkozik, Csicsay Ala­jos pedig Tükör tinédzsereknek címmel Kulcsár Ferenc (Én nem tu­dom, talán... című) versesköteté­vel foglalkozik. Közli a folyóirat Ja­kab István A magyar standard ki­alakításának útján című nyelvmű­velő írásának befejező részét, melyben a szerző a szlova- kizmusok kérdésével foglakozik. A lapot a Kassák Lajos születésé­nek 120. évfordulója alkalmából rendezett kiállítás anyagával (So­mogyi Tibor felvételei alapján) il­lusztrálták. A kiállítást a Csema- dok OT pozsonyi székházában ren­dezték meg. (zsolt)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom