Új Szó, 2007. április (60. évfolyam, 77-99. szám)

2007-04-03 / 78. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. ÁPRILIS 3. Régió 5 A színész már nem kalauzolhatta végig a komáromi diákokat a Nemzeti Színház épületén Petícióval fordultak a minisztériumhoz Kaszás Attilára emlékeztek a gimnáziumban Komárom. Méltóságteljes megemlékezés keretében vett búcsút egykori és biz­ton állítható, egyik leghíre­sebb tanítványától tegnap a Selye János Gimnázium. V. KRASZN1CA MELITTA Gáspár Tibor búcsúztatóját - aki egészségi állapota miatt sze­mélyesen nem lehetett jelen - Spátai Adrianna tanárnő olvasta fel. „Ahogy pódiumra lépett, azon­nal légkört teremtett, oda kellett figyelni rá” - hangzottak a tanár úr szavai, aki évtizedeken át vezet­te a gimnázium irodalmi színpa­dát, amelynek Kaszás Attila oszlo­pos tagja volt. „Utoljára néhány évvel ezelőtt a Jókai Napokon ta­lálkoztunk, akkor sokat beszélt szerepeiről, de szólt magánéleté­ről is. Én akkor is arra kértem, jöj­jön haza Komáromba, nekünk is szükségünk van jó színészekre. Amikor elköszönt, ezt mondta: Ta­nár úr! Lehet, hogy egyszer végleg visszajövök! S azon a márciusi es­tén Attila lelke visszaszállt Komá­romba, abba a városba, ahol sike­res színészi pályáját megalapozta. Mert teste bárhol nyugszik, lelke itt él miközöttünk. Most már Ka­szás Attila örökké ott játszik a mennyei színpadon. Jó és sikeres szereplést ott is, kedves Attila” - köszönt el egykori diákjától Gás­pár Tibor. Attila gimnáziumi osztálytársai nevében Fehér István, a gimnázi­um tanára búcsúzott. „Attilának köszönhetően sok-sok matemati­ka-, fizika-, kémiaórát megúsz­tunk - elevenítette fel az együtt töl­A gimnázium folyosóján egy percre sem alszik ki a láng Kaszás Attila portréja előtt. A tragikus hirtelen­séggel elhunyt színművészt április 18-án helyezik végső nyugalomra Budapesten (Vas Gyula felvétele) tött éveket. - Főleg nagy nemzeti ünnepeinken volt ez így: mielőtt belépett volna a tanár, már szavalt, és csak úgy ontotta egymás után a költeményeket. A tanárok pedig könnyes szemmel hallgatták.” Az elmúlt hétre megbeszélt találkozó­juk sajnos már nem jöhetett össze, pedig Attila egy hónappal koráb­ban megígérte: biztosan szakít rá időt, hogy Fehér István osztályát végigkalauzolja az új Nemzeti Színház épületén. A várva várt ta­lálkozó helyett a komáromi gimna­zisták már csak a színház bejáratá­ban felállított emlékhelyet koszo- rúzhatták meg. Spátai Adrian­nának a színész által adott intetjük felhasználásával készült életrajzi összeállítását a gimnázium diákjai adták elő, a Padlás és a Holdbéli csónakos betétdalaival kiegészít­ve. Csak egy gondolat a Kaszás At­tila által megfogalmazottak közül: „Én az emberekhez kötődöm. A színházban is, az életben is. Meg szokták kérdezni tőlem: nincs hon­vágyad? Nincs. Mert nem veszítet­tem el semmit. Azokat, akiket sze­retek, úgyis megtalálom. Kétha­vonta hazajövök Komáromba. Mu­száj a gyökérnek megmaradnia.” Arra az újságírói kérdésre pedig, hogy miként kellene élni, a követ­kezőket válaszolta: „Színész va­gyok, és a lelkem tele van fájda­lommal, kétséggel... Hajlamosak vagyunk megfeledkezni helyünk­ről a természetben. A vízben csönd van. Most rendkívül vágyom rá, hogy az erdőben terelgessem a va­dakat - az erdőben is nyugalom van. Amikor az ember elfárad, be­telik a jóléti társadalom által nyúj­tott mámorral, rájön, hogy tulaj­donképpen minden zaj. Akkor fon­tossá válik a csönd. Ma már meg kell harcolni a csöndért.” Befejezésül felcsendült Kaszás Attila hangja is; a Ha akarom című dal könnyeket csalt a szemekbe... Nemzetközi konferenciát rendeznek szerdán Esztergomban az eurorégió közlekedésfejlesztési prioritásairól 2010-ig megépül az új 10-es főút? ÚJ SZÓ-ISMERTETŐ Párkány/Esztergom. Kóka Já­nos gazdasági és közlekedési mi­niszter védnöksége alatt nemzet­közi konferenciát rendez szerdán Esztergomban az Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynöksége és a Vállalkozók Esztergomért Egyesület. A magyar és szlovákiai szakér­tők, parlamenti képviselők és a Magyar Suzuki Rt. részvételével zajló tanácskozáson az eurorégió magyarországi oldalán kiépíten­dő új, 10-es főút tervezett nyom­vonalairól, az eurorégió közleke­désfejlesztési prioritásairól és az új magyar közúthálózat-fejlesz­tésnek az egységesülő európai gazdasági térben betöltött szere­péről is szó lesz. Az Ister-Granum Eurorégió egyik legnagyobb közlekedési és teherforgalmi gondját a jelenlegi, Pilisvörösváron áthaladó 10-es fő­út túlterheltsége és zsúfoltsága okozza. A Párkány-Esztergom közt létesítendő teherhíd tavaly kiadott megvalósíthatósági tanul­mánya is azt állapította meg: noha Pilisvörösváron már 2002-ben is több mint 23 ezer jármű haladt át egy nap alatt, Budapest eddig nem támogatta a 10-es főút fejleszté­sét, mert a főváros belterületén nem tud megfelelő bevezető utat biztosítani az óriási forgalom szá­mára. Ugyanakkor az elmaradt fejlesztés gyakorlatilag lehetetlen­né teszi a közlekedést ezen a vona­lon. A kamionok mindmáig a rész­ben járhatatlan 10-es úton, rész­ben pedig alsóbb rendű hegyi uta­kon érik el a nagy kapacitású gyorsforgalmi vonalakat. A tanul­mány szerint nem odázható soká­ig az új, 10-es út megépítése, ez azonban csak részben oldja meg a gondot, ugyanis a jelenleg Buda­pestre zúduló forgalmat az úthá­lózat és az Árpádhíd nem képes fogadni. A zsúfoltságot csökkente­ni hivatott MO-ás és az új északi Duna-híd beruházásainak késle­kedése akuttá teszi ezt a problé­mát - állapítja meg a tanulmány. Az Ister-Granum Eurorégióban egy, a Zsámbéki-medencén átveze­tő új, tehermentesítő út megépíté­sét is szorgalmazták. Ez az út a je­lenlegi 10-es forgalmát jelentős mértékben átvenné, a szlovákiai ol­dalra pedig a 2015-ig megépülő eszergom-párkányi teherhíddal csatlakozna. Püiscsabai leágazásá­val pedig részben helyettesítenék a jelenlegi MO-ás vonalat is. Továbbá ha az Esztergom-Párkány közti te­herhíd megépülne, akkor a térség teherforgalmát a magyar oldalon, északi irányban településeken kí­vülre vezethetnék, s ebben az eset­ben a 10-es út főképp a bővülő agg­lomeráció lakosságát szolgálná ki. Itt jegyezzük meg, hogy az Ister- Granum Eurorégióban már 2002- ben született egy olyan, a szlováki­ai és magyarországi polgármeste­rek által aláírt nyüatkozat, amely­ben a 10-es és a 76-os útvonalak fejlesztését, az új, Zsámbéki-me­dencén átvezető út kiépítését és az új Duna-híd megépítését, ez utób­bi elkészültéig pedig egy teher- komp üzembe helyezését szorgal­mazták. Ezt a memorandumot ak­kor mindkét ország illetékes mi­nisztériumához eljuttatták. Ocskay Gyula, az Ister-Granum Eurorégió szakembere a szerdai konferenciával kapcsolatban elő­zetesen csak annyit közölt lapunk­kal: az új 10-es út a legfrissebb ter­vek és elképzelések szerint 2010-ig épülne meg. (buch) Ne a vadászterületen át vezessen a kerülőút! GAÁL LÁSZLÓ Vágkirályfa. Közel 430 aláírást tartalmazó petíciós ívet juttatott el a helyi vadásztársaság a kör­nyezetvédelmi minisztériumba. Az ellen tiltakoznak, hogy a Vágsellyét elkerülő út a társaság vadászterületén haladjon keresz­tül. A petícióval a vadásztársaság arra a nyilvános felhívásra rea­gált, amellyel a minisztérium az útépítési tervezet környezetvédel­mi véleményezése keretében szó­lította fel az érintett községek la­kosait, ők is mondjanak véle­ményt. A Vágsellyén február végén megtartott lakossági fórumon öt­féle változatról tartottak vitát, és míg három település, Vágsellye, Vághosszúfalu és Tornóc lakosai­nak a legújabb, ún. 5. variáns felel meg a legjobban, a vágkirályfaiak éppen ez ellen tiltakoznak. Ber- gendi Ferenc polgármester akkor is és a mostani petícióval kapcso­latban is hangsúlyozta, nem a ke­rülőút megépítése ellen, csupán annak az 5. változata ellen van ki­fogásuk, mert az sok vágkirályfai földtulajdonos szántóföldjét érin­tené, a helyi vadászterületet pedig teljesen tönkretenné. „Elsősorban az őzállományunkat veszélyeztet­né az útépítés - magyarázta a va­dászok álláspontját Morovič Krisztián, a helyi vadásztársaság tagja - egyetlenegy helyen, az Abacsony erdőben van ugyanis őzállomány, és az őzek átjárnak egy másik erdőbe. A szóban forgó kerülőút éppen a két erdő között vezetne, és teljesen lehetetlenné tenné az őzek vándorlását. Nem beszélve arról, hogy a több évig tartó építkezés olyan zajjal járna, hogy az Abacsonyból is elüldözné az őzeket, és nem valószínű, hogy később visszaköltöznének.” A va­dász szerint az apróvadakat is éppúgy megzavarná egy ilyen nagyszabású építkezés, és a vadak elüldözése az egész vadásztársa­ság tevékenységét ellehetetleníte­né. Bergendi Ferenc polgármester úgy véli, nemcsak a táj ökológiai egyensúlyának megbontásáról van szó, hanem a turizmus fejlesz­tését is negatívan befolyásolná a természetbe való beavatkozás. „Az utóbbi 45 évben az öntöző­csatorna, a villanyvezeték, a vízi erőmű építésénél már annyiszor kisajátították a királyfai földeket, hogy nem csoda, ha a lakosok most elutasítóan reagálnak a kö­vetkező építési tervre” - érvelt a polgármester. A minisztériumból egyelőre nem érkezett válasz, de még nem is telt le a válaszadási határidő. Bergendi Ferenc polgármester (baloldalt) és Morovič Krisztián, a vadásztársaság tagja állítja, nem ellenzik a kerülőutat, de az ne éppen Vágkirályfa kataszterén keresztül vezessen (Szőcs Hajnalka felvétele) AJÁNLÓ Április 4. (szerda) Sotnoija - 9.30: Rómeó és Júlia - musical a Boncák szín­pad előadásában középiskolák részére a művelődési központ­ban. (jóm) Április 16. (hétfő) Érsekújvár. V. Verszuhatag címmel egész napos költészet­napi versmondó maratoni szer­vez a Csemadok érsekújvári alapszervezete. Várják a régió óvodás, alap- és középiskolás versmondóit, örömmel fogadják a felnőtt versmondókat is. A résztvevők szabadon választhat­nak a magyar- és a világiroda­lom gyöngyszemeiből. A délutá­ni órákban kiértékelik a meghir­detett irodalmi alkotó pályáza­tot, a díjnyertes versek, mesék, prózák a Verszuhatag irodalmi kör előadásában hangzanak el. Az esti gálaműsorban a szlováki­ai magyar gyermekirodalomé lesz a főszerep. Jelentkezni le­het április 6-ig a Csemadok ér­sekújvári alapszervezetének székházában, Petőfi utca 6., 940 01 Nové Zámky, mobil: 0903 368 285. (száz) Eddig tizenöt pár jelezte házasodási szándékát július hetedikére - egymásnak adják majd a kilincset a párok, remélhetőleg az esketők is bírni fogják a tempót Reggeltől estig esketni fognak a városban SZÁZ ILDIKÓ Érsekújvár. A város anyakönyvi hivatalában március végéig már nyolc házasulandó pár jegyeztette be magát július 7-re, mondván, a három hetesben (2007. 7. 7) mági­kus erő lakozik. „Ritkán van ilyen sok esküvőnk, a házasulandó felek közül legtöbben inkább a szeptem­beri és októberi hónapot választ­ják, nem a nyári időszakot. A ró­mai katolikus plébániáról már je­lezték, hogy erre a napra eddig hat esküvőt jegyeztek be, a feren­cestemplomban szintén lesz egy esketés azon a szombaton” - tájé­koztatott Monika Strapecová, a vá­rosháza anyakönyvi hivatalának a vezetője. Még csak április elejét írunk, és valószínű, több pár je­lentkezik még arra a napra. A ter­vek szerint az esketést 12.30-kor kezdenék és 18 órakor fejeznék be, a templomi szertartások esetében azonban még ez az idő is kevésnek bizonyulhat, ha túl sok jegyespár szeretné az oltár előtt kimondani a boldogító igent. „A jegyesek rend­szerint legkésőbb két-három héttel az esketés előtt iratkozhatnak fel az anyakönyvi hivatal munkatár­sánál, és mi senkit sem utasítha­tunk el. Megtörténhet, hogy még a délelőtti órákban is lesz esküvő. A városháza esketőtermében egy­másnak adják majd a kilincset a házasulandók, remélem, az eske­tők is bírni fogják a tempót” - tud­tuk meg Paksi Évától, a városi hi­vatal szervezési osztályának veze­tőjétől. A házaspárokat a főtéren - itt található a városháza és a két templom is - a nemrég átadott vá­rosi webkamerára is felveszik majd, és a város honlapján is látha­tóak lesznek a július 7-i esemé­nyek. A városi anyakönyvi hivatal dolgozóitól megtudtuk, sem Bá- lint-napon nem volt, sem május­ban, a szerelem hónapjában sem lesz ennyi esküvő egyszerre. Hisznek a számok bűvös erejében Monika Ladungová tizenhat éve foglalkozik numerológiával, még­is azt vallja, a párok boldogságának nyolcvan százaléka magukon a szerelmeseken múlik. „Az érintettek minden bizonnyal hisznek a he­tes bűvös erejében, és a számok megtöbbszöröződésével, úgy érzik ez a varázs is nagyobb erőt kap. A hetes esetében magas szellemi érték­ről van szó, a házasulandók minden bizonnyal úgy érzik, ez a nap is számos pozitív jelet hordozhat magában” - mondta lapunknak Monika Ladungová. A numerológus több párral is találkozott már, akiknek az úgynevezett számrácsuk nem egyezett, mégis boldogan élnek a mai napig, és vannak, akik számok terén egy húron pendül- nek, mégis idővel különválnak az útjaik. A szakember vallja: lehet hinni a számok erejében, de elsősorban rajtunk múlik, hogy az éle­tünk boldog legyen. (száz)

Next

/
Oldalképek
Tartalom