Új Szó, 2007. április (60. évfolyam, 77-99. szám)

2007-04-13 / 85. szám, péntek

6 RÉGIÓPRESS - DUNASZERDAHELYI JÁRÁS ÚJ SZÓ 2007. ÁPRILIS 13. www.ujszo.com NÉGYKEREKŰ ERDEKESSEGEK Hummer - a 2008-as év újdonsága A GM New Yorkban mutatja be a H2 és H3 modellt. Mi lesz raj­tuk más? Kezdjük a motorral. Mindkét változatnál 20 százalékkal erősebb lesz, miközben csak a nagyobbiknél lesz 400 LE teljesítményű, a H3-nak meg kell elégednie a 300 lóerővel... Az új, 6,2 literes agg- regátot hatfokozatú automata sebességváltóval látják el. A gépko­csi jobb minőségű biztonsági csomaggal lesz ellátva, pl. kerékgu- mi-nyomásmérővel, valamint oldalsó légzsákokkal minden egyes ülésnél. S az ülések is kényelmesebbek lesznek a korábbinál. A ki­sebbik, H3-nak 5,3 literes motorja lesz a motorháztető alatt, nyolc hengerrel. A H3 Alpha változat az Egyesült Államokban fog megjelenni. Már huszonöt millió A Wolfsburgi gyártósort elhagyta a huszonöt milliomodik Volkswagen Golf, amelynek gyártása már 33 éve folyik. Az elsőt 1974-ben hozták létre. 1977-ig egymillió darabot gyártot­tak belőle. Harminchárom év után is - bár természetesen azóta sokat változott - a Golf közkedvelt és sikeres kocsinak számít. Például a Golf Mkl némileg átalakított változata - a Škoda Fabia belterével - a dél-afrikai piacot színesíti - Citi Golf elnevezéssel. Jubileumi változatnak számított a 1,4 literes TSI motorral felsze­relt modell, amelyet a Volkswagen társaság központjában hoztak létre. Ez a gyár a világ legnagyobb gépkocsigyártó cége. Mintegy 6.057 négyzetkilométeren terül el. Saját kórházzal, saját vasútállomással és 75 kilométeres úthálózattal rendelkezik. Megkezdték a Mondeo gyártását Csupán néhány órával a C-Max modell gyártásának elindítása után újabb Ford hagyta el a gyártósort. A C-Maxot még csak egy napja gyártották, amikor a belgiumi Genkben ugyancsak elkezdték az újabb Mondeo változat össze­szerelését. így még 12 hónap sem telt el a Galaxy és az S-Max mo­dellek gyártásának kezdete óta. A belgák fogják előállítani ennek a gépkocsinak mindhárom karosszéria-változatát. Az elmúlt időszakban a Fordnak 715 millió eurót kellett befektetnie a gyár­tás sikeres elkezdéséhez. A belgiumi Genkben levő üzemben 5800 alkalmazott 1200 gépkocsit állít elő naponta. Az első értékesítő Kinában A Škoda megnyitotta képviseletét Shijiazhuang városában. A12 ezer négyzetméteres területen az ügyfelek nem csak a cseh gyártó modelljeit találják, hanem a tör­ténelmi modell kiállított darabjait is, sőt, az erre szolgáló részlegen a gyerekek is megtalálják a magu­két. Az év végéig több száz hasonló hely nyílik majd Kínában a tervek szerint. A VW Slovakia tavalyi forgalma 195,5 milliárd korona volt A pozsonyi Volkswagen Slovakia gépkocsigyár részvénytársaság a tavalyi évben 5,2 milliárd eurós forgalmat bonyolított le, ami 195,5 milliárd szlovák koronának felel meg. A szlovákiai cég ezzel elérte a történelmi maximumot. „A társaság tavaly 238 657 gépkocsit állí­tott elő, valamint 20,4 millió sebességszekrény alkatrészt“ - mondta a társaság egyik vezető képvi­selője, Andreas Tostmann. Elmondta még, hogy a vállalat tavalyi exportja 190,9 milliárd koronára rúgott, míg a behozatal csupán 116,5 milliárd koronát tett ki. „A társaság így 74,4 milliárd koronás aktív szaldóval zárta a tavalyi évet, amely 18 százalékos növekedésnek számít a korábbi évhez vi­szonyítva“ - állapította meg. 2006 végén 9 200 alkalmazottja volt a pozsonyi cégnek. Jelenleg a VW Šlovakia ennek a gépkocsinak négyféle változatát állítja elő: a VW Tuareget, az Audi Q7-et, a VW Pólót és a Porsche Cayenne nagy részét. Ez utóbbinak az alvázát és a motorját már Lipcsében szerelik a kocsihoz. „Ebben az évben a társaság főleg a Q7 gyártását szorgalmazza és a gazdasági mutatók javítására törekszik“ - szögezte le Tostmann. (auto) A DUNASZERDAHELYI VMK MŰSORA április 11-13. KÖLTÉSZET HETE április 13.-9.00: A KICSI HANG verséneklő együttes koncertje: A malomnak nin­csen köve április 13. -11.00: A KICSI HANG verséneklő együttes koncertje: Vidám és jó volt április 17. -17.00 BESZÉDÜNK RÓLA! Daganatos betegségek a harmadik évezredben előadó: MUDr. Csóka Tibor, klinikai onkológus április 19. -19.00 A jókai Színház - komá­rom bemutatja: HUNYADI SÁNDOR: A HÁ­ROM SÁRKÁNY (vígjáték sok zenével), rendező: Berényi Gábor április 24.-17.00 BESZÉDÜNK RÓLA! Óvodában - anyanyelven Szakértő: Mgr. Hencze Angeli­ka, pszichológus Házigazda: Buday Edit április 26. - 9.30 Nyilvános árverés - General Factoring - Bratislava április 28.-10.00 DUNASZERDAHELYI TAVASZ Nemzetközi borverseny MUN- DUS 2007 (VMK előtti tér), ORDO EQUESTRIS VINI EURÓ­PÁÉ, Dunaszerdahely Város Ön- kormányzata, a BAREX s. r. o.- Dunaszerdahely és a Városi Művelődési Központ közös ren­dezésében április 29. -10.00 Nemzetközi borverseny MUN-DUS 2007 (VMK előtti tér), ORDO EQUESTRIS VINI EUROPAE, Dunaszerdahely Város Önkormányzata, a BA­REX s. r. o. - Dunaszerdahely és a Városi Művelődési Köz­pont közös rendezésében _______április 30._______ DUN ASZERDAHELYI BÚ­CSÚ (Szabadidőpark) 10.30: Az új Sportcsarnok alapkövének letétele 11.00: Focitorna a testvérvárosok futballcsa­patainak mérkőzései % 16.00: Játszóház, kézműves-foglalkozások 18.00: Operettek, nóták, musicalok 20.00: Utcabál 21.00: Sztárvendég: KEFÍR 22.00: Tűzijáték ► Lopásban való bűnrészesség gyanújával vádat emeltek márci­us 23-án T. K. 23 éves nádszegi, Š. K. 27 éves felsővámosi, F. K. 29 éves felsővámosi, P. M. 31 éves nádszegi, Á. S. 26 éves nádszegi és Z. Sz. 29 éves nádszegi lako­sok ellen, akik közös megegye­zéssel március 22-én este 18 óra 45 perc és március 23-án reggel 6 óra közötti időben betörést haj­tottak végre a Neuschvendtner térségében, ahonnan különböző eszközöket tulajdonítottak el. A cégnek ilyen módon 250 ezer ko­rona kárt okoztak. Március 25-én 14 óra 10 perc kö­rüli időben Hodos községben is- mereden elkövető egy lakott csa­ládi ház udvarán felgyújtotta az ott parkoló Seat Toledo személy- gépkocsit, amely teljesen kiégett. A lízingtársaságnak 700 ezer ko­rona kárt okozott. Március 26-án lopás gyanújával vádat emeltek az 1978-as szüle­tésű V. K. patasi, a 24 éves T. Sz A RENDŐRSÉG NAPLÓJÁBÓL patasi és a 17 éves T. V. ugyan­csak patasi lakosok ellen. Neve­zettek március 23-án este 19 óra és március 24-én 11 óra között Alistálon a Corvin Mátyás utcai egészségügyi központ épülete elől eltávolították Corvin Má­tyás mellszobrát. A községi hi­vatalnak 200 ezer korona kára keletkezett. Ismeretlen tettes március 25-én este 18 óra és március 26-án reggel 7 óra 45 perc között Du- naszerdahelyen a Kertész utc- cai parkolóból eltulajdonított egy szürke gyöngyházszínű Ško­da Fabia személygépkocsit, 250 ezer koronás kárt okozva ezzel a tulajdonosnak. Március 28-án közhasznú beren­dezés megrongálásáért eljárást indítottak E. N. 17 éves dunaszer- dahelyi és T. E. 16 éves, szintén dunaszerdahelyi lakosok ellen, akik március 5-én 23 óra 50 perc körüli időpontban Dunaszerda- helyen a Nagybalogi úton az Ok­tóber utcai letérőnél megrongál­ták az UPC BROADBAND társas­ág tulajdonát képező elektromos elosztószekrényt, amelyet a föld­re döntöttek. Ezzel lehetedenné tették a mintegy 300 előfizető számára a TV adásának a véte­lét. A társaságnak 1500 korona kárt okoztak. Ezen kívül tönkre­tették a sebességkorlátozásra vo­natkozó B20a közlekedési táblát, olyan módon, hogy annak alsó és felső peremét 90 fokos szögben elgörbítették. A tábla így hasz- nálhatadanná vált. A kár felmé­rése folyamatban van. Eljárást kezdeményeztek márci­us 29-én P. R. 65 éves csallóköz- kürti lakos ellen, aki pontosan meg nem állapított időben - feb­ruár elején - Csallóközkürt tér­ségében az ún. Kisszigeti karély körzetében 11,4 köbméter fát akart eltulajdonítani. A fákat kézifűrésszel kivágta, majd az elszállításhoz összerakta. Az Erdőgazdaságnak így 14 ezer 245 korona kárt okozott. BIOLIFE nyílt hétvégé Mezőgazdasági gépkiállítás, melyre minden érdeklődőt sok szeretettel várunk 2007'április 20-án és 21-én. ČÍHAŠ Fliacjl Gemngmoff P”***" iac MTOh Biolife spol. s r.o, Matúškovská cesta 884, Galanta, tel.: +421/31/782 6284, fax: +421/31/782 6286, e-mail: biolife@stonline.sk , wvyw.biolife.sk BP-7-11294

Next

/
Oldalképek
Tartalom