Új Szó, 2007. március (60. évfolyam, 50-76. szám)

2007-03-03 / 52. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. AAÁRC1US 3. Szalon 15 KÖNYVAJÁNLÓ I DVD-AJÁNLÓ Ruth, a sokszínű asszony POLGÁR ANIKÓ A migráció, az idegenség el- és befogadásának kérdése, a szolida­ritás problémája, a nők társadalmi helyzetének változásai - ezek a kulcsszavai, alaptémakörei annak a műnek, melyet Jutta Hausmann az Új Mandátum Kiadónál megje­lent monográfiájában elemez. A megadott témakörök alapján való­színűleg mindenki egy kortárs szo­ciológiai, társadalomtudományi műre gyanakodna, pedig egy bibli­ai elbeszélésről, a Ruth könyvéről van szó. A Biblia, különösen az Ószövetség nőalakjainak, női törté­neteinek feminista szempontú elemzésével számos kiadvány fog­lalkozik - a téma aktualitását jelzi például a Ruth and Esther. A Feminist Companion to the Bible (szerk. Athalya Brenner, Sheffield, 1999) című tanulmánykötet. A fe­minista nézőpont Jutta Hausmann elemzői módszerének is egyik lé­nyegi, ám nem kizárólagosan alkal­mazott eleme. A könyv szerkezete áttekinthető, célkitűzése pedig a bevezető fejezet alapján egyértelmű: a szerző a bib­liai elbeszélés aktualitását kívánja megragadni a személyes és kollek­tív identitás kérdéseinek vizsgálata révén. A magyar evangélikus egy­ház budapesti teológiai fakultásán oktató teológusnőnek a Ruth köny­ve iránti érdeklődést azáltal is sike­rül felkeltenie, hogy az alapozó műfajt, a klasszikus bibliai kom­mentárt a kortárs irodalom- és tár­sadalomtudomány módszerei se­gítségével újítja meg. A feldolgozás módszere mindenképpen hozzájá­rul ahhoz, hogy (a szerző célkitű­zéseinek megfelelően) a multikul­turális együttélés lehetőségeit megélő, a szociális háló megnyir­bálása miatt szorongó mai olvasót a téma nem hagyja hidegen, sőt, bi­zonyos szempontból még provokál­ja is. A monográfia középpontjában az elbeszélés egyes síkjainak, a sze­replőknek, a helyszíneknek, a kulcskifejezéseknek, a cselekmény idejének, az elbeszélés szerkezeté­nek, valamint Ruth alakjának tár­gyalása áll. Az egyes szereplői iden­titások részét képezik a beszélő ne­vek: Naomi másik menyének, Orpának a neve például „olyan va­lakit jelöl, aki elfordítja a nyakát”, nem véletlen tehát, hogy ő Mo- ábban marad és nem követi anyó­sát. Erőtlenségre, gyengeségre utalnak azoknak a férfiaknak, Naomi fiainak a nevei (Mahlón és Kiljón), akik az elbeszélés kezdetén meghalnak, s haláluk (a férfioldal kihalása) tulajdonképpen az iden­titás elvesztését jelenti az ott ma­radt asszonyok számára. A nevek szempontjából is ellenpontot képez tehát az elhunytakkal Boáz, akinek a neve is kifejezi azt az erőt, mely révén képes felkarolni az egyedül maradt asszonyokat. A cselekmény helyszíneinek vizsgálata Betlehem központi jellegét emeli ki, s ez a Dá­vid családfájára való utalást erősíti. A párbeszédek vizsgálatában a szerző feminista nézőpontot alkal­maz, a beszélgetőtársak nemi diffe­renciáltságát, valamint a női-férfi beszélgetők kezdeményezőkés­zségét foglalja rendszerbe. A párbe­szédek vizsgálata is azt jelzi, hogy a könyv a nőkre fókuszál, hiszen tisz­tán női szereplős beszélgetések gyakrabban fordulnak elő, mint tisztán férfi szereplős dialógusok. Ruth sokszínű alakjának vizsgá­lata az elbeszélés egyes értelmezés­rétegeinek feltárását is elősegíti. A Ruth - a moábita című alfejezet az idegenség fokozatos felszámoló­dást tárgyalja: Ruth nevezetes mo­nológjában („Mert ahová te mégy, odamegyek, ahol te megszállsz, ott szállók meg. Néped az én népem, és Istened az én Istenem. Ahol te meghalsz, ott akarok meghalni én is, ott temessenek el engem!...”) ez a felszámolódás két fokozás révén is artikulálódik. Az egyik fokozás az igék szintjén figyelhető meg (menni, megszállni és eltemetve lenni), a másik a viszonyítási pon­tokban: Ruth korábbi identitásá­nak feladása előbb az egyénhez, Naomihoz való kötődésében mu­tatkozik meg, ez vezeti őt Naomi népéhez és a népen keresztül Izrael Istenéhez. Az idegenség azonban Ruth identitásának csak egyik ele­me, Ruth értelmezhető a szolidari­tás mintaképeként vagy Dávid ős­anyjaként is. Az elbeszélő küétét kutató alfeje­zet a feminista irodalomtörténet­írás klasszikus toposzaiból építkez­ve tárgyalja a női szerzőség lehető­ségét. A női szerzősség mellett fel­hozható érvek azonban inkább csak az ótestamentumi szövegek kizárólagos férfiszerzősségét han­goztató nézetek megingatását cé­lozzák, nem kétségtelen bizonyíté­kok, ezért az érvek felsorakoztatá­sa után tulajdonképpen Hausmann is nyitva hagyja a kérdést. Hasonló­képpen a könyv megírásának lehet­séges szándékait fürkészve sem tö- rekszik'a felmerülő kérdések kate­gorikus megválaszolására. A monográfia zárófejezete ha­tástörténeti jellegű, s a polifon ér­telmezési lehetőségek tárgyalása után a könyv vallástörténeti, szép- irodalmi, képzőművészeti reflek- táltságára, felhasználásának sok­színűségére mutat rá. Ruth a ke­resztény tradícióban Jézus család­fájába került be. Az egyházatyák ti- pológiailag Boázt Krisztussal állí­tották párhuzamba, Ruth alakját pedig úgy értelmezték, mint a Krisztushoz forduló pogányok megtestesítőjét. A szépirodalomból és a képzőművészetből Hausmann csak néhány példát hoz fel, és in­kább csak ismerteti, mintsem elem­zi őket; sajnos a képzőművészeti al­kotások reprodukciói (a színes cím­lapképet kivéve) fekete-fehér for­mában nem igazán érvényesülnek. Jutta Hausmann: Ruth. Kréné - Ókortörténeti Tanulmányok 6. For­dította: Kuntz Nóra, Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 2006 F0LY0IRAT-AJANL0 Nemzetrészek kényszersorsa CSANDA GÁBOR A Rubicon című történelmi ma­gazin idei első (első kettőként összevont) száma több mint száz oldal terjedelmet szentel a má­sodik Trianonnak is nevezett 1947-es párizsi békekötés né­pességmozgásának, kezdve térségünk 1939-től számított s mintegy egy évtizedet átölelő etnikai átrendeződésétől a tu­datos népirtáson át a ki- és át­telepítések eredményezte hon­talanság-állapotig. A hatvan évvel ezelőtt aláírt párizsi bé­keszerződés (Romsics Ignác terjedelmes tanulmánya) ké­pezi a lap törzsanyagát. Ez a részletekre is nagy figyelmet fordító, az időrendiséget az érintettek szempontjaival öt­vöző összefoglaló a tárgynép­szerűsítés érdekfeszítő stílusá­ban, de mindenkor a forráso­kat megszólaltatva láttatja az eseményeket. Melyeknek tény­szerű szomorúsága a monda­tok szomorú tényszerűségé­ben is meglátszik: „...területi kö­vetelését a magyar delegáció ezek során 4 ezer négyzetkilométerre redukálta. Ezt sem támogatta azonban egyik nagyhatalom sem.” A szlovák revíziós tervek (Janek István elemzése) és a csehszlovák revizionista szándékok és törekvé­sek (G. Vass István), kiegészítve a jugoszláv területi követelésekkel és hátterükkel (Hornyák Ár­pád), valamint a román hábo­rús és háború utáni jövőkép­pel (L. Balogh Béni és Ölti Ágoston) - mindez tovább ár­nyalja az összképet, rengeteg színes képpel, korabeli felvéte­lekkel, humoros és kevésbé humoros plakátszövegekkel. Szemléletesek a főszereplők rövid jellemzései; magyar részről a szerződést aláíró Gyöngyösi János külügymi­niszter pályája kap nagyobb teret - ezt Szakály Sándor kö­veti végig Gyöngyösi katonai anyakönyvi lapja szerint, nyo­mozást idéző izgalmassággal. Mindszenty bíborosnak a csehszlováldai magyarok vé­delmében kifejtett tevékenysé­gét Janek István értékeli, az erdélyi magyarság számára hasonló jelentőségű Márton Áron püspökét Nagy Mihály Zol­tán. Stark Tamás tanulmánya a Kelet-Közép-Európában lezajlott tisztogatások és telepítések össze­foglalójaként a népirtás, a kitele­pítések és deportálások országon­ként eltérő gyakorlatát mutatja be. A körkép a magyarországi né­metek és a tolnai svábok tragiku­san kényszerű sorsával indul, ezen belül külön kitér a soproni néme­tekére: a népszavazással is kifeje­zett hűség nem nyerte el jutalmát, könyörtelenül bevagomrozták a magukat németnek vallókat. Ha­sonlóan a szlovákiai magyarok­hoz, akiknek kálváriáját Popély Árpád írja le (Deportálás Csehor­szágba). A lakosságcsere a ma­gyarországi szlovákok szemszögé­ből - ez Kugler József dolgozatá­nak témája, míg Végső István azoknak a különleges mentőakci­óknak a körülményeit és ellent­mondásos szereplőit mutatja be, melyek során jelentős összegekkel és áruval korrumpált SS-tisztek ál­tal vált lehetővé zsidók ezreit ki­menekíteni a biztos halálból. H. NAGY PÉTER Martin Scorsese az elmúlt idő­szakban olyan filmeposzokat ren­dezett, melyeknek egytől-egyig a szakma nagybecsű alkotásai között van/lesz a helyük. Ezzel nem is a régóta kijáró Oscar-díjra (A tégla) utalnék elsősorban, hanem például a New York bandái vizuális térszer­kesztésére vagy az Aviátor filmközi érdekeltségeire. Ez utóbbiaknak - a duplalemezes verziók mellett - egykorongos (extrák nélküli) válto­zatai is megjelentek a DVD-piacon, ami lehetővé teszi, hogy az opusok a lehető legszélesebb nézői réte­gekhez jussanak el. (ADVD-tömeg- termelés mechanizmusára itt nem térnék ki.) Bármelyik mellett dönt­sön is az érdeklődő, már maguk a Scorsese-filmek is szülte kimeríthe- teden „extrád’ tartalmaznak, ter­mészetesen a szó másfajta értelmé­ben. A továbbiakban erre hoznék egy példát az Aviátor utalásrend­szeréből. Az Aviátor Howard Hughes texa­si milliárdosnak (Leonardo DiCap- rio alakítja) állít emléket. Ponto­sabban sok egyébnek is: például egy mentalitásnak („Van, áld álmo­dik a jövőről. Ő építi!”), egy elhiva- tásnak (erre utal a cím) és nem utolsósorban a filmtörténet egy fontos korszakának. De ezt az utób­bit is tovább szűkíteném, hiszen nem a hollywoodi sztárokra, pro­ducerekre gondolok itt, hanem egy eljárásra, amelyre a film egy jele­netsora épül. Howard Hughes hosszas előkészületek után 1930- ban fejezi be A pokol angyalai című produkció munkálatait. A forgatás körülményeit több megmosolyog­tató jelenetben ábrázolja Scórsese, melyek közül műiden bizonnyal az egyik legmulatságosabb a háttérke­zelésre vonatkozik. A film egyik, vágaüan verziójának megtekintése közben ugyanis Hughes felfigyel arra, hogy a repülős-jelenetek szül­te élvezhetetienek, mert ha a ka­mera követi a mozgó szerkezeteket, érzékelhetedenné válik azok sebes­sége. A problémát a statikus pon­tok hiánya jelenti: nincsenek felhők az égen... Ez a kérdés bár apróságnak tű­nik, ráirányítja a figyelmet a díszlet fontosságára; és arra, hogy bizony a számítógépes korszak előtt a lát­ványtervezés egészen máshogy működött, sőt a díszlet kívánalma korántsem volt műidig magától ér­tetődő. Az Aviátor ebből a szem­pontból emléket állít azoknak a szakembereknek is, akik úgymond „feltalálták” a filmdíszletezést. Kö­zülük egyet feltédenül ki kell emel­nünk. Az amerikai némafilm idő­szakában, a 20. század elején Da­vid Wark Griffith volt az, aki első­ként nagy hangsúlyt fektetett a képmezőt benépesítő díszletele­mek szisztematikus kidolgozására. Erre azért volt szüksége, mert nála a kamera már nem csak szélesség­ben mozgott, hanem mélységben is láttatta az adott jelenetet. Ha akad olyan néző, aki ezt elhanyagolható­nak tartja, gondoljon arra, hogy például az expresszionista filmek (melyek többségében a kamera nem mozog), elérték volna-e a kí­vánt hatást díszletezés nélkül... S hogy később a díszlet- és látvány- tervezés milyen fontosságra tesz szert, ahhoz elég csak Dali hátterei­re, vagy egy huszárvágással Giger Aíien-kompozícióüa, vagy éppen a Scorsese-filmek monumentális díszleteüe utalnunk. (Ezek sorolá­sa hosszasan folytatható volna.) Az említett jelenet tehát két hányban is meghosszabbítható, hi­szen míg a régi idők mozijában korlátozottak voltak a technikai le­hetőségek, egy számítógépes team pillanatok alatt megoldaná Hughes dilemmáját, és felhőkkel népesítené be a hátteret. Ennek hi­ányában a texasi milliárdos felfo­gad egy egyetemi tanárt (lan Holm), akivel közli: „Felhőket aka­rok!” A professzor pedig mi mást is tehetne, kémleli az eget, és gyűjti a meteorológiai jelentéseket. Ä prob­léma aztán annak rendje és módja szerint megoldódik az Avíátorban, Hughes gépei felemelkedhetnek a felhők közé. Oda, ahova ez a kü­lönc texasi mindig is vágyott. Scor­sese filmje annak ellenére, hogy nem viszi végig a főhős életútját, mégis elhiteti a nézőkkel, hogy en­nek a figurának élete és hcdála a re­pülés volt. Szó szerint, hiszen - tud­juk - Howard Hughes 1976-ban az Acapulco-Houston repülőúton halt meg... A számára nélkülözhetetlen háttér előtt. SZALON Szerkeszti: Csanda Gábor. Grafika: Toronyi Xénia Levélcím: Szalon, Új Szó, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com Elszállt hátterek

Next

/
Oldalképek
Tartalom