Új Szó, 2007. március (60. évfolyam, 50-76. szám)

2007-03-30 / 75. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. AAÁRCIUS 30. Pihenő 15 MIT FŐZZÜNK MA? Korianderes csirkeleves Hozzávalók: 4 db csirkemellfilé, 2 evőkanál étolaj, 2 teáskanál curry, 1 gerezd fokhagyma, 1 csomag friss kori- anderlevél 1 evőkanál friss bazsa­likom, 1 szál újhagyma, 2 db pa­radicsom, 1 csirkeleveskocka, 400 ml kókusztej. Elkészítése: Forrósítsuk fel az olajat egy fa­zékban, keveijük bele a curryt, majd adjuk hozzá a zúzott fok­hagymát, az összevágott korian- derlevelet, újhagymát és a bazsa­likomot. Addig pároljuk, míg az újhagyma üveges nem lesz. Te­gyük bele a csíkokra vágott csir­kemellet, pároljuk pár percig, amíg a csirkemell ki nem fehére- dik. Öntsünk rá fél liternyi vizet és tegyük bele a csirkeleveskoc­kát. Sóval, borssal fűszerezzük, és körülbelül 10 percig főzzük. Ha elkészült, öntsük bele a kó­kusztejet és a kockára vágott, há­mozott paradicsomot, majd ez­zel is forraljuk fel. Forrón leveses csészékbe tálaljuk, friss korian- derlevéllel szórjuk meg. (o) Ha önnek, kedves olvasó, van olyan receptje, melyet szívesen készít el családja számára, írja meg nekünk az Új Szó - Pihenő, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1 címre vagy a pihe- no@ujszo.com e-mail címre. A receptet közöljük, és a beküldők között havonta egy kötényt sorsolunk ki. . Legókockákból épült zsiráf díszíti a dán játékgyártó cég legújabb köz­pontjának bejáratát Berlinben (EPA-felvétel) .. SZÍNHÁZ .„ POZ SONY: NEMZETI SZÍNHÁZ: A Kékszakállú herceg vára, A fá­ból faragott királyfi 19 KASSA: THÁLIA SZÍNHÁZ: Tóték 19 MOZI , POZSONY MLADOSŤ: FEBIOFEST AUPARK - PALACE: Mr. Bean nyaral (ang.) 16.30,17.30,18.30,19.30, 20.30 Elvitte a víz (am.) 14 Zene és szö­veg (am.) 18.50, 20.20, 21.20 300 (am.) 16, 16.40, 17.40, 18.20, 19.10, 20.10, 20.50 A mások élete (német) 19.40 A szuper exnőm (am.) 15.50 Bábel (am.) 17.50, 20.40 Arthur és a villangók (francia- am.) 14.40, 16.50 Am. átok (am.) 19, 21 PÓLUS - ISTROPOLIS CINEMA CENTER: 300 (am.) 16.15,17.15, 18.30,19.30, 20.45 Mr. Bean nyaral (angol) 16.20, 17.40, 19.40, 20.30 Bábel (am.) 18.10, 20.50 Am. átok (am.) 14.20,18.40 Elsodródva (német) 14.30,21.20 A velencei kalmár (am.) 13.30,16,20.20 A szellemlovas (am.) 16.10, 18.20 Zene és szöveg (am.) 15.15,19, 21.10 A szuper exnőm (am.) 13.20.19.20 CHARLIE CENTRUM: FEBIOFEST KASSA DRUŽBA: Zene és szöveg (am.) 17, 19 CAPITOL: Mr. Bean nyaral (angol) 16, 18, 20 ÚSMEV: 300 (am.) 16, 18.15, 20.30 IMPULZ: Mezsgye (am.) 16.15,19.15 PÉL-SZLOVÁK1A SZENC - MIER: A család kicsi kincse (am.) 18 ÉRSEKÚJVÁR - MIER: Híd Terabithia földjére (am.) 17 Átok 2. (am.) 19.30 VÁGSELLYE - VMK: A kék mélység (angol-német) 20 KOMÁROM - TATRA: Parfüm: Egy gyilkos története (am.-francia-német) 18 PÁR­KÁNY - DANUBIUS: Bűnös viszonyok (angol) 19 LÉVA - JUNIOR: Véres gyémánt (am.) 19 GYŐR PLAZA: 300 (am.) 13.15,15.30,17.45,20 Buhera mátrix (magyar) 16.45,18.45,20.30 Hannibál ébredése (francia-angol-am.) 17.30, 19.45 Hasutasok (magyar) 16.30,18.30,20.15 Híd Terabithia föld­jére (am.) 13.30,15.30 Malaca pácban (am.) 13,15 Mr. Bean nya­ral (angol) 14, 16,18, 20 Rocky Balboa (am.) 14.30, 17.30 S.O.S. szerelem! (magyar) 18.15, 20.15 A szellemlovas (am.) 15.15, 17.30.19.45 Helyezze el az alábbi szava­kat, betűcsoportokat az ábrá­ban! Egy szót könnyítésül előre beírtunk. A megmaradt szavak­ból a következő vicc poénját ál­líthatja össze. A férj meséli a barátjának.- Képzeld! Tegnap, amikor hazamentem, az asszonyt az ágyban találtam egy törökkel.- És mit szóltál hozzá?- Semmit!... 2: AZ, ÁL, ÁR, JE, LE, NÁ, NE, OK 3: FÉM, FŐZ, MÓN, NEK, NEM, NEM, PÚF, RAK, TIK, TOK, VAD, VIP, ZIL 5: ALONE, ATIKA, DÓRÁT, ÉLŐKÉ, ENIKŐ, ÉNEKE, GA­RAT, HAI.F.F, HÁREM, IPA­FA, LEVÉL, LÉTEM, MENET, NEJÉT, ŐDIKE, TUDOK, UTAZÓ 7: FELEMEL, FIZETEK, FUTÓ­TÁV, KELEMEN, KEREKEK, KEZEMET, LEMEZEN, MA­RADÉK, MUTOGAT, RÁRE­PED, RÁZÚDUL, TIZEDIK, TÖRÖKÜL PLUSZ EGY POÉN Tegnapi feladványunk megfejtése: Megcsal az ön férjével. GONDOLKODÓ - MA ÚJ VERSENYFELADVÁNY Versenyfeladványunk: Naponta csiszolhatja elméjét a jék el szerkesztőségünk címére Gondolkodóval (szudoku). A mai (Új Szó - Gondolkodó, Námes- rejtvény megfejtését címükkel tie SNP 30,814 64 Bratislava 1), együtt április 4-éig levélben küld- a beküldők között Új Szó-nyere­ménytárgyakat sorsolunk ki. Múlt heti feladványunk nyertese a nagysallói Tóth Gyula lett. 6 9 3 2 5 4 8 5 6 9 9 3 8 1 8 5 2 6 7 3 1 6 2 7 4 7 9 8 3 1 Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a küenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegy­nek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) Múlt heti megfejtés: 2 6 5 7 3 1 9 4 8 3 1 8 9 5 4 2 7 6 4 7 9 8 6 2 3 1 5 7 8 6 5 9 3 1 2 4 5 4 2 6 1 7 8 3 9 1 9 3 4 2 8 5 6 7 6 2 7 3 8 5 4 9 1 8 3 4 1 7 9 6 5 2 9 5 1 2 4 6 7 8 3 gondolkodo@ujszo.com www.sudoku.com HOROSZKÓP Kos: Szellemileg nagyon mozgé­kony és alkalmazkodó. Ezek a napok hasznosak mindenféle kommunikációval, vitás ügyek rendezésével kapcsolatos in­tézkedésekre, kisebb utazásokra. Új szerződéseket célszerű most kötni! Bika: Nagy akaraterőre lesz szük­sége ahhoz, hogy el tudjon viselni egy olyan embert, aki már kezdi nagyon bosszantani. Úgy tekint erre az emberre, mint egy kis „okostojásra”, mert szereti, ha ön tudja meg elsőként a dolgokat. Ikrek: Karrierjében fontos lehet most, hogy minél többet utazhasson idegen orszá­gokba. Bízzon megérzéseiben - intu­itív ereje a legerősebb ebben az idő­szakban -, lelkesedésével most képes bármilyen kihívással szembenézni. Rák: Mindig azt élvezte, ha em­berek veszik körül. Most azonban előfordulhat, hogy néha úgy érzi, hogy a jóból is megárt a sok. Beleveti magát az élet sűrűjé­be, vagy ha ehhez éppen nincs ked­ve, hát másokat kényszerít bele. Oroszlán: Foglalja le magát, és jól néz­ze meg mit kell tennie mun­kahelyén ahhoz, hogy köze­lebb kerüljön célkitűzéséhez. Kicsit több figyelmet kap főnökétől, és las­san kezdi megértem, mások mit éreznek ilyenkor. Szűz: A biztonság megteremtése és elérése iránti vágya szoro­san összefügg a barátaival és az önhöz hasonló gondolkodású, azonos ízlésű emberekkel. Önmaga helyes értékelése attól függ, hogy ezek az emberek mennyire értik meg. Mérleg: Anyagi téren előrelép, és hirtelen megnőnek az igé­nyei. Hogy lépést tartson, tovább gyarapítaná a bevételi forrá­sait. Ezért sokat vállal magára, elfá­rad, és ingerültté válik. Úgy érzi, egy helyben topog. Skorpió: Kedvező fordulatot vehet a sorsa. Érzelmi téren is kelle­mes meglepetések várnak önre, partnere pedig elhalmozza gyengédséggel vagy bókokkal. Ha pedig magányosnak érzi magát, rá­találhat az igazira. Nyilas: Szereti a szabadságot és azt, ha látja a jó lehetőségeket, és munkáját is ennek megfe­lelően választja ki. Olyan változatos állásra van szüksége, ahol dinamikus tempóban dolgozhat, ahol jó kilátá­sai vannak a jövőre vonatkozóan. Bak: Hajlamos arra, hogy felnéz­zen másokra, mert elemi szüksége van rájuk ahhoz, hogy biztonságban érezze magát. Az értékei, nézetei, motivációi egy részét könnyen lehet, hogy a barátai­tól, társaitól veszi át. Vízöntő: Megtesz bizonyos gyakorla­ti lépéseket, vagy belefog valamilyen üzleti tevékeny­ségbe, anélkül, hogy erre ésszerű magyarázatot tudna adni. Utólag ki­derül, hogy tökéletes volt az időzíté­se, mert éppen akkor jött el az ideje. Halak: A Halak nagyon fogékonyak mindenféle érzelmi hatásra. A március közepe körül szü­letettek legyenek résen, mert szakí­tás fenyeget, különösen, ha évfo­lyamtársukkal, munkatársukkal bo­nyolódtak szerelmi kalandba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom