Új Szó, 2007. március (60. évfolyam, 50-76. szám)

2007-03-02 / 51. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. AAÁRC1US 2. Sport 17 Artmedia Bratislava: nem hagyják el Ligetfalut Bajnokok akarnak lenni Nem kertelnek a ligetiek: három pont hátrányban a zsolnaiak mögött a Corgoň Liga tavaszi rajtja előtt céljuk egyértelműen a bajnoki cím. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A felkészülési időszakban tíz előkészületi mérkőzést játszott a gárda, de Štefan Horný óva intett mindenkit, hogy messzemenő kö­vetkeztetéseket vonjon le az el­szenvedett vereségekből. „Nem az eredmény a fontos. A lényeg, hogy kipróbáljam a játékosaimat. Kit érdekel, hogy milyen sok meccset nyert meg a télen a Žili­na, a bajnokság teljesen más! Az Artmediában hozzászokik az em­ber a legmagasabb követelmé­nyekhez” - jelentette ki magabiz­tosan Ján Kozák, az együttes csa­patkapitánya. A keretben történt néhány fon­tos változás, Reiter és Saláta távo­zott, előbbi a prágai Slaviában, utóbbi Besztercebányán folytatja. Mégsem kell aggódnia a ligeti ve­zetőségnek, Fodrek és Obžera visszatértével ugyanis erősödött a gárda. A tavasszal valószínűleg Cobej kapus is lehetőséget kap majd, bár a tréner egyelőre nem akart jósolni: „Még mindig elma­rad egy kicsit a kívánt teljesít­ménytől, de persze esetében már az is fantasztikus, milyen gyorsan újra edzésbe állhatott - dicsérte az agyműtétje után is a pályára kí­vánkozó hálóőrt mestere. - Szá­mítunk rá, de nem tudom, hánya­dik fordulóban vethetem be.” A ligetieket a bajnoki álmok mellett a stadionjuk sorsa is fog­lalkoztatja: az Öreg híd mögötti létesítményt ugyanis le fogják bontani, üzletek, szállodák épül­nek majd a helyén. „Mindenkép­pen a Duna jobb partján keresünk új otthont. És szeretnénk azt is, ha a jövő szezontól újra Artmedia Petržalka lehetne a klub hivatalos neve, hogy- ezzel is mutassuk, mennyire kötődünk a városrész­hez.” (bt) MFK Košice: minimális változások a keretben Kockázatos támadófutball S1TA-JELENTÉS Kassa. Újoncként a Corgoň Li­ga őszi idényének egyik legkelle­mesebb meglepetése volt a kas­sai gárda, amely a 3. helyen zárta az őszt, s a hatodik helyről kezd­heti a tavaszt (ez is egy az új le­bonyolítási rendszer furcsaságai közül, az osztályozóba került csa­patok ellen elért pontok ugyanis nem számítanak). „Célunkat már az ősszel teljesítettük, amikor be­kerültünk a legjobb nyolc közé. Tavasszal is azokra a játékosokra számítunk, akikkel ezt a sikert el­értük” - nyilatkozta Tibor Snak, a klub vezérigazgatója. Ezt alátá­masztandó a keret szinte változat­lan - senki sem távozott, és két idegenlégiós érkezett: a szerb Marties és a horvát Bjedov. „Csapatunkban sok a fiatal kulcsember, ezt az irányvonalat szeretnénk követni a tavasszal is” - árulta el a klub filozófiáját Ján Kozák vezetőedző. „A nemzetközi kupaszereplésért csak néhány együttes fog csatázni, de a többi mérkőzésének is lesz tétje. Min­den meccsen nyerni akarunk, de támadóbb felfogásban szeretnénk futballozni, mint eddig. Még ak­kor is, ha ennek az lesz az ára, hogy néhányszor vereséget szen­vedünk.” -jegyezte meg a tréner. MSK Žilina: Pavol Vrba edző óvatos a rajt előtt Jó játékkal a csúcsra TASR-JELENTES Zsolna. Nem tűzött ki konkrét célt a listavezető zsolnai labdarú­gócsapat a Corgoň Liga tavaszi rajtja előtt, ám nem titok: a gárda a bajnoki címre tör. „Szeretnénk kijutni a nemzetközi kupaporond­ra, de hogy melyik lesz ez végül a kupák közül, nem tudjuk” - fogal­mazott kissé sejtelmesen Pavol Vrba vezetőedző, bár ezzel inkább a játékosaira nehezedő nyomást próbálhatta enyhíteni. „Az újság­írók és a szurkolók is favoritként kezelnek minket. De majd csak a bajnokság mutatja meg, mennyire bírjuk el a terhet” - vélekedett Zdeno Štrba csapatkapitány. A zsolnaiak 11 edzőmérkőzé­sükből nyolcat megnyertek, a leg­több gólt (hatot-hatot) Porázik és Šesták érték el. Az együttesből tá­vozott Perniš (Dubnica), Krško (Dinamo Tbiliszi), Doležaj (Trna­va), Novisedlák (Podbrezová), Te­sák (Rimavská Sobota), Škrobák (Turčianske Teplice), Ramos (Nit­ra), új szerzeménynek a trencséni Štyvar, az Interből érkezett Pečal- ka, a bosnyák Vladavic, illetve a saját nevelésű Dúbravka számít. A zsolnai Nemec (jobbról) 13 találattal vezeti a góllistát (TASR) Ma lenne hatvanéves Szikora György BATTA GYÖRGY Szikora György pályafutását és sorsának alakulását jól isme­rem. Nehéz helyzeteiben mindig megkeresett, s én mindig próbál­tam segíteni rajta. A brazilok ál­tal „Fehér Pelének” nevezett já­tékos, sokszoros csehszlovák vá­logatott edzőként is rendkívüli tehetséggel formálgatta csapata­it, szakmai gondjait mindig elsőrangúan megoldotta akár a pályán futkározott, akár a kispa- don ült. A sorsa mégis szinte tra­gikusnak mondható - igazságér­zete ugyanis sohasem tudott be­lenyugodni az őt ért szörnyű mellőzésbe, hogy tudniillik Jozef Marko szövetségi kapitány in­doklás nélkül törölte a mexikói világbajnokságra utazó keretből, holott a sajtó meg a közvéle­mény szerint ott lett volna a he­lye. Gyurka temetésén így fogal­maztam: „... Mintha a szívét érte volna rúgás, úgy fájt neki a mellőzés, meg a két világbajnoki selejtező utáni vádaskodás”. (A csehszlovák csapat a magyar vá­logatottal került össze a sors iró­niája folytán. A két mérkőzés a már előzőleg elkezdett gyanúsít- gatások miatt, hogy tudniillik a közismerten és a személyazo­nossági igazolványában is ma­gyar játékos elárulja az ellenfél­nek a taktikát - megviselte, s így valóban nem tudta a legjobb tel­jesítményét nyújtani.) Ep elméjű embernek eszébe sem jutott vol­na hazaárulónak nevezni, de nem csak tárgyilagos és jóérzésű emberekből áll a világ... Szikora Gyuri szlovák nemze­tiségű feleségét a felajzott „szur­kolók” megpofozták a pozsonyi villamoson, a lapok tele voltak rágalmazással, százszámra ér­keztek címére a fenyegető leve­lek. Évekbe telt, amíg „Fehér Pe­lé” megtanulta elviselni helyze­tét és látszólag magára talált - ismét remekül játszott és edzői oklevelet szerzett. Néhány hely­színt kivéve azonban most mint tréner kapta a gyalázásokat - is­mét a nemzetisége volt a kiváltó ok. Édesapja korai halála után édesanyja próbálta meg össze­tartani a családot, de olykor még neki, a bolti elárusítónőnek is vinnie kellett a keresztet... Szikora Gyuri élete példás­nak tekinthető a magyarságá­hoz való, megalkuvás nélküli A „Fehér Pelé“ fénykorában ragaszkodása, a játékhoz és az edzői mesterséghez viszonyuló felelősségtudata és alkotókedve okán, a szülőföldjéhez, Tardos- keddhez való példás magatar­tásában (Itt temették a szülei mellé, és itt viseli nevét a szép futballstadion.) Mindnyájunk mulasztása, hogy kiváló felvidéki sportem­bereink emlékét nem őrzi vala­miféle kis sportmúzeum, csu­(Képarchfvum) pán - szétszórtan kiadványok, újságcikkek, fényképek, esetleg filmfelvételek. A felnövő nem­zedékek már nem látták őt ját­szani, nem tudják, miként te­remtette meg Dunaszerdahe- lyen a szövetségi labdarúgóli­gába jutás feltételeit... Lassan­ként a múlt ködébe vész az ő emléke is, pedig ilyen rendkívü­li labdarúgó európai viszony­latban is ritkán születik... SAKK MÉSZÁROS MIHÁLY Véget ért a Morelia-Linares szu- pernagymester-verseny első, me­xikói félideje. Az élen az indiai Anand mellett nagy meglepetésre az ifjú Magnus Carlsen áll (mind­ketten 4,5-4,5 ponttal). Nagyon tetszetős játékot mutat a norvég titán, és többek között áldozatául esett a bolgár exvilágbajnok, Ve- szelin Topalov is. Harmadik he­lyen az ukrán Vaszilij Ivancsuk áll, aki nagyon jól helyettesíti a ver­senyből utolsó pillanatban vissza­lépő Radzsabovot. Most pedig nézzük a hetedik forduló egyik érdekes játszmáját: Francia védelem Világos: Topalov - Sötét: Moro- zevics l.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Hf6 4.e5 Hfd7 5.f4 c5 6.Hf3 Hc6 7.Fe3 a6 8.He2 (Ritkább lépés, amellyel vi­lágos a centrumát akarja bebiztosí­tani, de késlelteti a saját fejlődését. 8.Vd2 gyakoribb.) 8...Vb6 9.Vcl g5!? (Tipikus francia lépés, és még inkább tipikus Morozevics stílusú játék.) 10.c3 cxd4 ll.cxd4 Fb4+ 12.KÍ2 fő! 13.g3 Bf8 14.Kg2 g4 15.Hh4 Bg8 16.h3 h5 17.hxg4 hxg4 18.Hc3 fxe5 19.fxe5 Hcxe5!? (Típusáldozat. Az ilyen jellegű ál­lások, ahol minden lóg, Moroze­vics kedvencei. Ebből kifolyólag ezt a lépést nem hagyhatta ki. 19...HÍ8 után nagyon kellemetlen 20. HÍ5 jöhetett volna.) 20.dxe5 d4 21. Ha4Va5 22.Vc4! Hxe5 23.Vxd4 Hf3 24.Hxf3 gxf3+ 25.KÍ2 Vxa4 26.Fd3?! (26.Fd2! a5 27.a3 Fd7 28.b3 Vxb3 29.axb4 világos fölé­nyével.) 26...Vd7! 27.Ve4 Fd6 28.Bagl Vg7! 29.Bh6 Vxb2+ 30.Kxf3 Bf8+ 31.Ff4Ve5 32.Vg6+ Kd8 33.Kg2 Vb2+ 34.Khl Fxf4 35.gxf4 Fd7 36.Fe4 Kc7? (36.. .Vd4 és 37.. .Bh8 volt a helyes folytatás, ami után sötét számára műiden rendben van.) 37.Bbl Vf2 38.Bxb7+?! (38.Vg7 Bab8 39.Bh7 azonnal nyer.) 38...Kc8 39.Bbl Ba7 40.f5 Bc7? (Most már sötét végleg veszít. 40...VÍ4! 41.Bel exf5 42.Fg2 Vd2 döntetlen lett vol­na.) 41.fxe6 Fe8 42.Vg5 Vd4 43.Fg2 Bf4 44.e7 Bc5 45.Vg3 Bc3 46.Vel Be3 47.Va5 Fb5 48.Bcl+ és sötét feladta. 2526. számú fejtörő Világos indul és két lépésben mattot ad. A & £) A A m A S A 1 A A a m A & % A Ellenőrző jelzés - világos: Ka7, Vf3, Ba4 és e3, Ha6 és h2, gy.: c4, f2, f4 (9 báb). Sötét: Kd4, Vf6, Bel és e4, Hcl, Fc6 és f8, gy.: b6, c3,c5 (10 báb). A megfejtéseket az Új Szó szer­kesztőségének címére (Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava) küld­jék, SAKK megjelöléssel. Feladvá­nyonként mattligás megfejtőink között egy 400 koronás, ligás megfejtőink között egy 200 koro­nás pénzdíjat sorsolunk ki. Beküldési határidő - a 2527., a 2528. és 2529. számú fejtörőkkel együtt - 2007. április 2. NHL-KRÓNIKA OTTAWA-CA- ROLINA 2:0 (1:0, 0:0, 1:0), Heatley (4.), Spezza (45., Mészáros). CALGARY-MINNESOTA 2:1 (0:0, 0:0, 1:1 -0:0,1:0), Re- gehr (56.), sorsdöntő ráveze­tés: Iginla, ill. Demitra (42.). SAN JOSE-NASHVILLE 3:4 (2:1,0:0,1:2-0:0,0:1), Berni­er (13.), Carle (19.), Vlásie (56.), ill. Fiddler (17.), Erat (47), Radulov (55.), sorsdöntő rávezetés: Dumont, (sita) NBA-KRÓNIKA WASHINGTON­MIAMI 83:92, legjobb dobók: Stevenson 19, ill. S. O’Neal, Willi­ams 23-23. PHILADELPHIA-PHOENIX 99:94, Iguodala 24, ill. Stou- demire 31. BOSTON-NEW YORK 102:94, Jefferson 26, ill. Richardson 24. MEMPHIS-UTAH 88:104, Ga- sol 28, ill. Harpring 25. NEW ORLEANS-ATLANTA 107:100, Paul 24, ill. J. John­son 27. CHICAGO-GOLDEN STATE 113:83, Gordon 22, ill. Azubu- ike 23. HOUSTON-TORONTO 90:106, McGrady 22, ill. Barg- nani 20. DENVER-ORLANDO 111:101, Iverson 34, ill. D. Howard 23. SACRAMENTO-CHARLOTTE 135:120, Kevin Martin 36, ill. G. Wallace 31. LA CLIPPERS-SEATTLE 96:91, Maggette és Brand 18-18, ill. Lewis 21. EUR0F0CI Olaszország 26. forduló: Intemazionale- Udinese 1:1, góllövők: Crespo (66.), illetve Obodo (47.) A bajnokság állása t Internazíonale 25: 21 4 0 55:20 67 2. AS Roma 25' 16 5 4 51:20 53 3. Palermo 26 13 6 7 41:29 45 4. Lazio 25 12 7 6 40:19 40 5. Empoli 25 10 8 7 24:22 38 6. AC Milan 25 12 9 4 33:21 37 7. Sampdoria 25 9 6 10 33:32 33 8. Fiorentina 25 14 5 6 39:22 32 9. Udinese 25 8 8 9 29:33 32 10. Bergamo 25 7 10 8 39:36 31 11. Catania 26 8 7 11 33:48 31 12. Livorno 25 6 10 9 24:35 28 13. Siena 25 5 12 8 23:29 26 14. Torino 25 6 7 12 19:34 25 15. Chievo 25 5 8 12 27:35 23 16. Cagliari 25 4 11 10 18:29 23 17. Reggina 25 8 8 9 30:34 21 18. Messina 25 4 8 13 25:42 20 19. Parma 25 3 8 14 20:43 17 20 Ascoli 25 2 9 14 18:38 15 SPORT A KÉPERNYŐN ČT 2, ORF 1, EUROSPORT - 6.25: Északisí-vb, férfi 4x10 km-es váltó (élő) STV 2 - 16.50: Skalica-Ko- šice jégkorong Slovnaft Extra­liga, negyeddöntő (élő) M2- 18.50: Fedett pályás atlétikai Eb (élő) DUNA - 19.00: MTK-Pécs bajnoki futballmérkőzés (élő) ČT 2, ORF 1, EUROSPORT - 5.25 (szombat): Északisí-vb, női 30 km-es sífutás (élő) EUROSPORT - 12.30: Dubai férfi tenisztorna (élő) 13.30: Műlesikló VK, Tarvisio (élő) 17.00: Fedett pályás atlétikai Eb (élő)

Next

/
Oldalképek
Tartalom