Új Szó, 2007. március (60. évfolyam, 50-76. szám)
2007-03-23 / 69. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. AAÁRC1US 23. Kertészkedő 15 A leghosszabb hajtások a felső rügyekből törnek elő, ezért a vezérvesszőt ott kell visszavágni, ahol a következő ágat vagy ágemeletet kívánjuk kialakítani A koronaalakító metszés általános szabályairól A koronaszerkezet gyorsabb kialakítása végett a hajtásválogatást minden esetben el kell végezni (Képarchívum) Legfőbb ideje metszeni a fákat, bokrokat. Már aligha valószínű, hogy a hőmérséklet tartósan fagypont alá esik, és emiatt szüneteltetni kell ezt a kerti munkát. Az alábbiakban a leggyakoribb metszési hibákat és a koronaalakító metszés általános szabályait taglaljuk. DR. SÍPOS BÉLA ZOLTÁN A bogyósokhoz képest a fatermetű gyümölcsfélék metszéséhez általában több szakmai ismeret és gyakorlat kell. A szakkönyvekben ugyan részletes útmutatást lehet találni az egyes gyümölcsfajok metszésére, de gyakorlat és tapasztalat nélkül könyvekből nem lehet megtanulni metszeni. A leglényegesebb tudnivalók közé tartozik a termőrészek és a metszés hatásának ismerete. Ezek birtokában nem szabad elkövetni a gyakorta látható metszési hibákat. Felkopaszítás Idősebb őszibarack, alma, körte, meggy és cseresznye, de egyéb fákon is előfordul ez a durva metszési hiba. A fák vázágai gyakran 1,5-2 m hosszan is csupaszok, nincs rajtuk termőgally. Ez annak a következménye, hogy a metsző, ameddig a keze elér, mindent, vagy nagyon sok termőrészt levág a vázágakról. Az ilyen fák messziről úgy néznek ki, mintha seprűket ültettünk volna a kertbe, mert csak a karnyújtási távolság felett van rendes termőfelület. Azok a jól metszett fák, amelyeken a vázágak szinte a törzstől a csúcsukig termőrészekkel vannak berakódva. Sűrű korona A másik gyakori hiba a sűrű ko- .rona. „Azért vágtam vissza mindent, mert túl magasra nőtt a fa” - érvel a metszést végző gazda. Azonban a visszametszés hatására rendszerint a vártnál több és erősebb hajtás képződik. Ezek leárnyékolják a korona alsóbb részeit, fény hiányában pedig nem nagyon keletkeznek új hajtások, termőrészek. Termőkorú alma, körte, birs, naspolya (almatermésűek) vesszőit nem ajánlatos erősen visszametszeni, mert csak hosszú hajtásokat fognak az adott évben fejlesztem és nem rövideket, ezek majd csak a következő évben teremnek. A túl magasra nőtt fáknál sokkal jobban bevált a vázágak visszakurtítása alsóbb termőgallyakra, vagy akár a sudár részleges, esetleg teljes kivágása. Az így megmetszett fák jól felújulnak, a belső részek új növekményekkel rakódnak be. Koronaalakítási tudnivalók A leghosszabb hajtások mindig a felső rügyekből törnek elő. Ezért a vezérvesszőt ott kell visszavágni - 4-6 rügy ráhagyással -, ahol a következő ágat vagy ágemeletet kívánjuk kialakítani. Ez a szabály érvényes a törzsmagasság meghatározására is, amit koronába metszésnek is nevezünk. Vázágak kineveléséhez a gyenge, 20-30 cm hosszú vesszőket 3-5 rügyre vágjuk vissza, az erős, 40-50 cm hosszú vesszőket csak mérsékelten, vagy nem is szükséges visszametszeni. Utóbbi esetben csúcsrügyből történő vázágnevelésről beszélünk. Ha csonthéjas gyümölcsfa koronáját neveljük csúcsrügyből, akkor ezekről a vesz- szőkről a virágokat el kell majd tá- volítanunk, nehogy a képződő termés lehúzza a vesszőket, és ezzel megváltozzon a leendő vázágak szögállása. A kiválasztott vesszők egészségesek, lehetőleg egyforma fejlettségűek legyenek. A koronaalakítás során tartsuk be az azonosság elvét: Ha az oldalvesszőket visszametszettük, akkor a sudarat is vissza kell vágni, és fordítva is igaz. A vegyes metszés aránytalan kihajtást eredményez. Leendő vázágnak a sudáron egy vesszőt nem szabad meghagyni, mert ez vagy átveszi a vezér szerepét, vagy féloldalas lesz a korona. Kettőt már meg lehet hagyni, ha azok közel egyforma erősek. Ha a koronaformához vázágakat kell kinevelni meghatározott szögben, vagy a koronaforma sudaras lesz, akkor a vegyesrügyes gyümölcsfajok (alma, körte, dió stb.) vezérvesszőinek végéről a csúcsrügyet le kell metszem, vagy kihajtás után a virágot ki kell csípni. Ezt azért kell elvégezni, mert ha termést hoznak, akkor a termés lefogja a növekedést, illetve a súlya megváltoztatja a vessző szögállását. Az oltványdióra ez különösen érvényes. Ha a koronaalakítás időszakában a dió vezérvesszőinek végéről nem metsszük le a vegyesrügyeket, akkor a termések erősen visszafogják a növekedést és a fa „ülve marad“. A diócsemete törzsét ültetés után tavasszal erősen - 40- 60cm-re a talajtól - vissza kell vágni. A csonkból kitörő hajtások közül a legerősebbet kell meghagyni május végén, a többit el kell távolítani. A meghagyott hajtás nagyon erősen fog nőni, ezért karóhoz kell kötni, nehogy a szél letörje. Ágcsoportos koronaformáknál - katlan, váza, kombinált stb - az ágcsoportot nem szabad egy pontból indítani, mert a fák vázágai később könnyen lehasadhatnak. A vázághasadásra érzékeny gyümölcsfajták vázágait nem célszerű csúcsrügyből nevelni, ezeknél inkább a visszametszésest alkalmazzuk. A koronaszerkezet gyorsabb kialakítása végett a hajtásválogatást minden esetben el kell végezni. Ennek során eltávolítjuk a meredeken felfelé törő hosszú, konkurens, valamint a törzsből kitört hajtásokat, hacsak nem akarunk törzserősítőket hagyni. Az első hajtásválogatást már 1-2 cm hajtáshosszban meg lehet kezdeni, de mindenképpen el kell végezni, ha a hajtások 20-25 cm hosszúak. A vázágakat a koronaformának megfelelő szögállásban kell kinevelni. A vesszők vagy hajtások kívánt szögállását általában lekötö- zéssel rögzítjük. Ennek ideje rügypattanáskor, vagy félfás állapotban, augusztus végén van. Kötésnél nem szabad a kötöző anyagot a. vesszőre szorítani, mert elvághatja azt. Azokról a koronás oltványokról, amelyeken a vesszők túl alacsonyan vagy túl magasan vannak, a vesszőket távolítsuk el, az oltványt suhángként kezeljük. Ellenkező esetben a törzsmagasság nagyon rövid, vagy ami rosszabb, nagyon hosszú lesz. Ágcsoportos koronaformáknál egy ágcsoportban 3-4 vázágvesszőnél többet nem célszerű meghagyni. A meghagyott vesszők térben arányosan álljanak, és ha lehet, a felsőbb ágcsoport vesszői ne az alsók felett legyenek, hanem közöljék azokat, a jobb fényhasznosítás végett. A központi tengely magasságát (tulajdonképpen a fáét) a sudárvessző eltávolításával vagy annak lekötözésével korlátozzuk. A szerző egyetemi docens Az új szerkombinációk ellenére a gazdák továbbra is érdeklődnek az iránt, hogy milyen növényvédő szereket használhatnak fel egy-egy kijuttatás alkalmával Keverhetőségi alapelvek, avagy milyen vegyszerek keverhetők egymással? 1NCZÉDY PÉTER A kertészek körében sokszor felvetődik a kérdés, hogy milyen növényvédő szerek keverhetők egymással? Régebben a gyártó cégek készítettek tájékoztató táblázatokat növényvédő szereik ke- verhetőségéről, de a készítmények egyre gyorsuló piaci rotációja miatt ezek viszonylag hamar el is évültek. A gazdák részéről azonban egyre nagyobb hangsúlyt kapott ez a kérdés, hiszen ha egy permetezéssel többféle kórokozó, kártevő ellen tudnak védekezni, akkor jó e- séllyel faraghatok az egyre dráguló kijuttatási költségek, nem is beszélve a permetezésre alkalmas időszakok jobb kihasználásáról. A gyártmányfejlesztők is igyekeztek a gyakorlati igényeket kielégíteni kész gyári kombinációk kialakításával. Ezek keresletét viszont sokszor a hatóanyag-azonos tankkeverékeknél is magasabb áruk, valamint a kórokozók és kártevők elleni védekezési időpontok eltérése mérsékelte. Mindmáig fennmaradt tehát a helyi tankkombinációk készítése iránti érdeklődés. A felhasználóbarát szerformák megjelenésével a keverhetőség- ben sok változás történt. A modern szerformák gyakorta olyannyira másként viselkednek a permedében, hogy a klasszikus keverhetőségi szabályok érvényüket vesztették. A keverhetőség egyik alaptétele úgy hangzik, hogy a réztartalmú és a nehézfémsókból készült permetező szerek más készítményekkel nem keverhetők. E szabály igazságáról sokan és sokszor meggyőződhettek, különösen akkor, ha ilyen vegyszerekből készített kombinációkat hosszabb ideig állni hagytak a tartályban. Ilyen esetekben a gyakori szórófej-dugulások figyelmeztették a gazdákat ezekre a tudnivalókra. A korszerű szerformák kidolgozásának eredményeként viszont néhány réztartalmú készítmény mégis felzárkózhatott a jobban keverhető készítmények sorába. így a WDG vagy WG jelű - azaz a vízben azonnal oldódó mikrog- ranulátum formájú - rézhidroxi- dok is. A keverési próbák sem csapadékképződést, sem kiülepedést nem mutattak, a permedében semmilyen szabad szemmel látható elváltozás nem volt észlelhető. Biológiai kompatibilitás Van azonban a keverhetőség- nek egy nehezebben figyelemmel kísérhető tulajdonsága is, ez a biológiai kompatibüitás. A szakemberek a készítmények összefér- hetőségét, a biológiai hatékonyság értékelésének oldaláról vizsgálják. Sok esetben a kombinált permedében semmilyen változást nem észlelünk, látszólag minden rendben van, mégis egészen más eredményre jutunk a kezelés után, mint azt a felhasználási útmutató alapján vártuk volna. Egyik esetben elmarad a hatás, máskor meg perzselési tünetekkel találkozunk, vagy éppen olyan többlethatásra figyelhetünk fel, amelyre nem is számítottunk a termék címkeszövegének tanulmányozása alapján. Az összekevert hatóanyagok egymásra hatásának eredményét három csoportba sorolhatjuk. Ezeket a jobb szemléltetés érdekében számszerűsítve az alábbiakban foglalhatunk össze: Additív hatás esetében a két hatóanyag hatása összegződik, a számszerűsített példa szerint 1 +1=2. A gyakorlatban ez például azt jelenti, hogy egy lisztharmat és egy peronoszpóra ellen alkalmas permetező szer összekeverésével mindkét kórokozó ellen védelmet biztosító permedé kombinációt készíthetünk. Antagon hatás esetén a két hatóanyag egymás hatékonyságát lerontja, a várt eredmény elmarad, azaz 1 + 1 = 0. Az ilyen permedé kombináció sem a lisztharmat, sem a peronoszpóra kórokozói ellen nem nyújt védelmet. Szinergista hatásról akkor beszélünk, ha a bekevert két hatóanyag hatása kiszélesedik, azaz 1 + 1 = 3. Esetünkben a szerkombináció a lisztharmat és a peronoszpóra elleni védelmen túl a szürkepenész kórokozóira is hat. Természetesen a fenti sémáktól a gyakorlat sokkal árnyaltabb képet mutat. Sokszor csak az egyik permetező szer hatása marad el, vagy éppen csak valamilyen mértékű hatáscsökkenést okoz, amely viszont egyes kártevők, vagy kórokozók esetében az alkalmazott szerekkel szembeni ellenállóság (tolerancia, rezisztencia) kialakulásának is előidézője lehet. A különböző permettrágyák és növénytápláló adalékok növényvédő szerekkel történő kombinálási lehetősége mellett is sok érvet lehet felsorakoztatni. A jobb táperőben lévő, kiegyensúlyozottabb tápanyagellátásban részesülő növények értelemszerűen a kórokozókkal szemben is jobban ellenállnak, és a kémiai beavatkozásokat, így a permetezéseket is jobban tűrik. Mégis, a gyártó cégek egyre kevesebb figyelmet fordítanak termékeik keverhetőségének elemzésére és értékelésére. Ennek egyik okát abban kell keresnünk, hogy a keverhetőségi vizsgálatok költségét olyan mértékben növeli a számításba vehető permetező szerek számának emelkedése és a gyors ütemben változó növényvédő szer kínálat, hogy ezek a ráfordítások nem tudnak megtérülni a termékek árában. Mire ügyeljünk? Keverési sorrend: Először mindig a por alakú, majd a folyadék formájú és végül a permettrágyák kerüljenek a permedé tartályba. A por formák esetében ne mulasszuk el a törzsoldat készítését sem. A kimért porhoz kevés vizet öntünk, és azt elkeverve rövid ideig állni hagyjuk. A törzsoldatot az előírt koncentrációra hígítjuk. A különböző szerformák (nedvesíthető por alakúak pl. WP jelűek, vagy folyadék formák úgymint EC, SC vagy FL, LC vagy WSC) keverhetőségéről a szakértők azt tartják: az azonos típusú formulációk nagyobb valószínűséggel kompatibilisek, hiszen általában hasonló kémiai felépítésű tenzideket, tehát felületaktív anyagokat használnak. Ez azért fontos, mert a tenzidek a felelősek azért, hogy a hatóanyag részecskék ne csapódjanak ki. Természetesen, ha valamilyen más tulajdonságban, pl. a permet- lé pH-jában nagy a különbség, akkor az azonos szerformák esetében is lehet összeférhetedenség. Ugyanakkor a különböző formulációk is lehetnek kompatibilisek, pl. legtöbb esetben a WP (nedvesíthető por), a WDG (vízoldható granulátum), vagy az SC (szuszpenzió) permetező szerek keverhetők, mivel annyiban „rokonok”, hogy a hatóanyag finom szilárd szemcse formájában van jelen. Az EC (emulzió koncentrátum) készítmények viszont annyiban mások, hogy ezekben szerves oldószer a hordozó anyag, és vízzel hígítva emulzió cseppek keletkeznek, amelyek pl. egy WP-vel keverve kevésbé tudnak stabilak maradni. A legkényesebb szerforma a szuszpoemulzió (SE jelű), amely bonyolultabb kolloidkémiai rendszer, s ennek megfelelően a stabilitását könnyebb felborítani egy másik típusú készítmény hozzáadásával. Gyakorlati tapasztalat az is, hogy ha külön-külön hígítjuk a szereket (a permetezésre szánt víz felével az egyiket, felével a másikat), és utána keverjük össze a permetleveket, némileg növeljük az esélyt a kompatibilitásra. A víz keménysége, hőmérséklete A permedé készítéshez általában az esővízhez hasonló lágysá- gú vizet célszerű használni. Azt a vizet, amelyikben a szappan nem, vagy csak nehezen habzik - általában már olyan kemény víznek tartjuk, amelyet már lágyítani kell. A víz keménységét német ke- ménységi fokban mérik. Permedé készítésre általában a 19 NK alatti vizek alkalmasak. Vízlágyításra megfelel a trisó vagy a mosó szóda (4-6 dkg/100 liter). A víz hőmérséklete is befolyásoló tényező: minél hidegebb annál lassabban oldódnak benne a sók és más anyagok. Ezért nem célszerű 15 °C hőmérséklet alatti vizet használni permedé készítéséhez. A legkedvezőbb a 18-21 °C közötti tartomány. A permedé koncentrációjáról jó, ha tudjuk: minél több készítményt szeretnénk egy permet- lében egyszerre kipermetezni, annál jobban nő a szerek kiválásának az esélye. A magasabb töménység az oldott és lebegő szilárd részecskék kedveződen egymásra hatásának kockázatát jelentősen növeli. A permedé töménysége lehetőleg ne haladja meg a 4-5%-ot. (Az Ag- ronaplo.hu nyomán)