Új Szó, 2007. március (60. évfolyam, 50-76. szám)
2007-03-22 / 68. szám, csütörtök
10 Kultúra ÚJ SZÓ 2007. AAÁRCIUS 22. www.ujszo.com Kaszás Attilát továbbra is az intenzív osztályon ápolják Állapota válságos AATl-HÍR Háromnapos rendezvénysorozat kezdődik ma Érsekújvárott Kassák születésének 120. évfordulója kapcsán A Kassák-kód megközelítései (Somogyi Tibor felvétele) Budapest. Kaszás Attila állapota válságos, a színművészt továbbra is az intenzív osztályon ápolják - közölte a Nemzeti Színház tegnap reggel. „A gyors és szakszerű ellátás és kivizsgálás ellenére a beteg változatlanul az első pillanatban kialakult kómás állapotban maradt, jelenleg asszisztált gépi lélegeztetésre szorul és érdemi reakciókat nem mutat” - volt olvasható a közleményben, amelyet a teátrum az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet igazgatója, Bognár László tájékoztatása alapján internetes honlapján tett közzé. Mint a közleményben áll, az egyébként teljesen jó állapotban lévő fiatal művésznél hétfőn este hirtelen eszméletvesztés, légzés- és keringészavar lépett fel. A kivizsgálás alapján az agyi érnek egy fejlődési rendellenesség miatti megrepedése okozhatta a váratlan rosszullétet. Az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézetben agyi érfestést, valamint az ereken keresztül történő műtéti ellátást terveznek, mely egy esetleges újravérzés megelőzését szolgálja. A beavatkozást Szikora István főorvos, a műtét elismert szakértője végzi - tájékoztatott a közlemény. JUHÁSZ KATALIN Kassa. A napokban Belgrádban mutatkozott be a kassai Arany Koldus fesztivál. Ez a világ egyetlen olyan seregszemléje, amelyen helyi és regionális televíziók adnak egymásnak randevút, értékelik egymás munkáját, és tapasztalatokat cserélnek a lokális tévézés trendjeit illetően. A szervező kassai City TV Alapítvány Krakkó után már a második európai nagyvárosba kapott meghívást, hogy levetítsék a fesztivál legjobb alkotásait. A szerbiai szemlét hazánk belgrádi nagykövete, Ivan Fürdik nyitotta meg. Ő is úgy véli, fontos, hogy a nagyközönség is láthassa a kontinens különböző régióiban készült dokumentumfilmeket, amelyeket egyébként csak egy város vagy kistérség nézői láthatnak. ,.Ezeknek a csatornáknak ugyan kicsi a nézettségük, ám jelentőségük a helyi közösség szempontjából évről évre nő. A helyi hírek, kisfilmek ugyanis aktuális képet adnak egy-egy térségről, a tévések pedig gyakran olyan témákhoz nyúlnak, amelyek országos, sőt nemzetközi figyelemre is méltán tarthatnak számot. A hagyományos dokumentumfilm-stílus helyett egyre többen keresik az újszeA Nemzeti Színház tegnap, kora délután viszont már azt közölte, hogy nem műtötték meg Kaszás Attilát a fővárosi Országos Idegsebészeti Tudományos Intézetben, a tervezett érrendszeri beavatkozásra nem volt szükség. A beteg állapota szempontjából mindez nem jelent változást - olvasható a közleményben, amelyet a teátrum az idegsebészeti intézet főigazgató-helyettes főorvosa, Szikora István tájékoztatása alapján, internetes honlapján tett közzé. Mint írták, az elvégzett katéteres érfestés a vérzés hátterében feltételezett értágulatot nem igazolta. „A vizsgálat a koponyába haladó egyik verőér megrepedését és ennek következtében kialakult elzáródását bizonyította. Mivel az agy vérellátása ennek ellenére kielégítő, ismételt vérzés veszélye pedig nem áll fenn, a tervezett érrendszeri műtétre nem volt szükség, így arra nem került soť’ - áll a közleményben. Kaszás Attila hétfőn este, a Tizenkét dühös ember című előadás előtt lett rosszul. Az MTI még akkor, neve elhallgatását kérő forrástól úgy értesült, hogy a művészt a mentőszolgálat rohamkocsijában újra kellett éleszteni. rű technikai megoldásokat és az emberi történeteket - mondta lapunknak Éva Dékanovská, a seregszemle egyik ötletgazdája és a kassai Music Box/Naša igazgatója, hozzátéve, hogy az Arany Koldus fesztivál az ötletbörze mellett verseny is. A városi tévéstúdiók filmjei ugyan sokszor mostoha körülmények között és időszűkében születnek, de készítőik lelkesebbek, elhi- vatottabbak, mint a nagy tévétársaságok alkalmazottai, és ezeket a filmeket lassan ideje önálló művészetként kezeim. Példa erre a romániai TV Etalon, a szerbiai TV Csacsak, a boszniai ATV Banja Luka vagy a belorusz Skif TV Borisov, amely egyébként rejtett utalásokkal igyekszik kritizálni egy politikai diktatúrát. Tavaly Kassán száz versenyfilmet válogatott ki az előzsűri, ezek között sok volt a besorolhatatlan alkotás. A versenyprogram szüneteiben konferencia zajlik, melynek témái sok szakmabelit vonzanak. Az évek alatt szó esett egyebek mellett az elektronikus sajtó szerepéről a korrupció megfékezésében, a modem regionális híradózásról, a háborús tudósítások etikai kérdéseiről. Az idei fesztivál június elején lesz, addig azonban a City TV további nagyvárosokban szervez a belgrádihoz hasonló filmszemléket. A Kassák-kód címmel háromnapos rendezvénysorozattal tiszteleg Kassák Lajos születésének 120. évfordulója előtt a Szlovákiai Magyar írók Társasága a magyar avantgárd vezéralakjának szülővárosában, Érsekú jvárott. A szimpóziumról, a kísérőrendezvényekről és Kassákról a főszervezővel, Juhász R. Józseffel beszélgettünk. MISLAY EDIT Idén egyébként dupla Kassák-ju- bileum van, a ma kezdődő rendezvénysorozat azonban Kassák születése alkalmából zajlik, halálának 40. évfordulójára szeptember végén, október elején külön megemlékezéssel készülnek. Juhász R. József, azaz Rocco elárulta: a Kassák- kód megrendezésének egy további apropója, hogy éppen húsz éve, a centenárium jegyében szervezett Budapesten egy ldállítást (amelyet azóta több helyen, Magyarországon kívül Csehországban és Szlovákiában is bemutattak), valamint az is, hogy 2000-ben megalapította Jozef Cseressel a Kassák Interme- diális Kreativitás Központot. Milyen szempontok alapján állt össze a program, mi az, amire az évforduló kapcsán a Kassák-életműben összpontosítottak? Nem véletlen a Kassák-kód megjelölés, mivel nagyon sok szempontból próbáljuk megközelíteni az életművet. így elhangzanak előadások Kassák családfájáról, betegségeiről, ezek értékeléséről - ez lesz a genetikai megközelítés, továbbá Kassák párizsi, bécsi, érsekújvári vonatkozásairól, Kassák és a zene kapcsolatáról, az önéletrajzi írásairól, ünnepeiről, szabadkőművességéről, intermedialitásáról, szerkesztői tevékenységéről. Ezenkívül Kassák-tévéfelvételeket is leNem véletlen a Kassák- kód megjelölés, mivel nagyon sok szempontból próbáljuk megközelítem az életművet. vetítünk a Magyar TV Zrt. archívumának jóvoltából. Szándékosan nem konferenciát szerveztünk, hanem szimpóziumot, azaz inkább ismeretterjesztő előadásokról van szó, amelyekkel a nagyközönséget szeretnénk megszólítani. Bemutatásra kerül két, eddig nem publikált, eredeti Kassák-kollázs is. Mindkettő magángyűjteményből származik, semmilyen katalógusban nem szerepelnek, és nyilvánosan a szimpózium ideje alatt lesznek először láthatók. Nehéz volt őket megszerezni? Nem volt egyszerű, hosszú évek munkája van benne. Annyit hozzátennék, hogy Kassáknak főként a korai munkái közül - igaz, egyre ritkábban - évente még mindig előkerül egy-kettő. Annak idején ugyanis nagyon sok mindent elajándékozott, nagyon sok alkotása megsemmisült, vagy általa nem ismert helyre került. A programban szereplő művészek névsorát nézve nemzetközi a „mezőny. Holnapi Kassák Hommage multimédia estünk hangköltészeti előadásokból, performance-okból, fónikus költészeti előadásból, koncertből áll össze, olyan művészek közreműködésével, mint Ladik Katalin, Székely Ákos, Szkárosi Endre, akik mindhárman Kassák-díjas költők, továbbá itt lesz az olasz hangköltészet egyik nagy alakja, Nicola Frangione vagy Anat Pick Izraelből, aki például Kassák egyik kortársa, Kurt Schwitters egyik hangkölteményét fogja bemutatni, de említhetem Michel Giroud-t, a francia avantgárd egyik nagy alakját, aki szintén'Kassák hommage- performance-szal mutatkozik be. Miben látja a titkát annak, hogy Kassák Lajos életműve ma is ennyire élő, és hatással van a mai művészetre? Ez egyfelől abból a kettősségből adódik, hogy külföldön képzőművészként ismerik, olyannyira, hogy a New York-i Modem Művészetek Múzeumától kezdve Izrael, Olaszország múzeumain keresztül mindenhol vannak eredeti munkái. A konstruktivizmus, a dadaizmus egyik nagy öregjének tartják, holott önmaga bevallása szerint sosem volt dadaista, sem szürrealista, mégis minden ilyen műfajú nagy nemzetközi tárlaton szerepel egy-egy művével. Nálunk, illetve Magyarországon pedig főleg íróként ismerik. A 20. század eleji, a klasszikus avantgárd máig nagy hatású alkotójáról van szó. Jelentős a szervezői tevékenysége is: állandóan emberekkel volt körülvéve, tanítványai voltak. (Itt lesz a szimpóziumon például Fajó János, aki szintén Kassák tanítványa volt.) Számos folyóiratot indított, amelyeket mindig friss dolgokkal tudott megtölteni. Ezeken keresztül volt egész életében hatással az irodalmárokra, képzőművészekre egyaránt. A Kassák-kód, hogy visszatérjek a szimpózium címére, épp ezt próbálja megfejteni, hogy mitől élő még ma is Kassák. Azt azért elmondhatom, több mint valószínű a Kassák-kódot ezen a rendezvényen nem sikerül megfejteni, és rengeteg kérdés marad még a jövő nemzedékek számára is. Kassák életútja egy példa értékű művészi pálya, hiszen szinte a semmiből küzdte fel magát sokoldalú művésszé. Az ön számára mi a legvonzóbb ebben az életműben? Mindenképpen az avantgárd magatartása. Huszonéves korától nyolcvanéves koráig végig kitartott az avantgárd mellett. Forradalmak, világháborúk, társadalmi rendek jöttek-mentek, változtak, de ő következetesen mindig ugyanazt képviselte, egész élete során. Nagyon sok esetben megtörtént, hogy börtönben ült, hogy belső emigrációba, majd valódi emigrációba kényszerült, és úgy jött haza, hogy még mindig elfogatási parancs volt ellene. Ezt a fajta magatartást végig tudta vinni egész élete során, és emberi magatartásával hatni tudott a körülötte lévőkre, és ezáltal az irodalomra, a művészetre. Mennyire él ma Kassák szelleme a szülővárosában? Hál, istennek újra reneszánszát éli. Nem mindig volt ez így. SzüleAmi még várat magára: Kassák Lajos a mai napig nem díszpolgára szülővárosának. Reméljük, egyszer ezt is el tudjuk érni. tésének 100. évfordulóján épp hogy csak sikerült Borsos Miklós mellszobrát felavatni, azt is a galérián belül, és csak a forradalom után került ki köztérre. Most már életnagyságú szobra van a sétálóutcában Érsekújvárott, megnyílt az önálló Kassák-emlékszoba, ahol Kassák-eredetik, kiadványok találhatók. A galéria állandóan gyűjti az anyagait, amennyire szűkös keretei megengedik. A Kassák-köz- ponton keresztül mi is próbáljuk előtérbe helyezni az életművét, ahol és amikor csak lehet. Ami még várat magára: Kassák Lajos a mai napig nem díszpolgára szülővárosának. Reméljük, egyszer ezt is el tudjuk érni. Mától vetítik a hazai mozik az ismert mexikói rendező, Alejandro González inárritu legújabb filmjét, a Bábelt, amely a meg nem értésekről, illetve félreértésekről, a tévedésekről és az emberi érintkezések hibáiról szól. A főbb szerepeket Cate Blanchett, Brad Pitt és Gael García Bernal alakítja. (Képarchívum) A KASSAK-K0D PROGRAMJA Március 22., csütörtök 16.00 Koszorúzás Kassák Lajos szobránál 17.00 Tisztelet Kassáknak - kiállítás (Érsekújvári Művészeti Galéria); Megnyitó: Marián Vargakoncert, Anat Pick - Miss A. Plot (fónikus költemény) Március 23., péntek Csemadok-székház 14.00 Szimpózium Megnyitó - Juhász R. József: A Kassák-kód kontextusai; Deréky Pál: Kassák ünnepei; Csehy Zoltán: Mint száz wagneri orchester 15.00 L. Simon László: A Magyar Műhely és Kassák; Mekis D. János: Kassák önéletírása (Egy ember élete); Csapiár Ferenc: Kizárólagosság nélkül (Az Alkotás és a Kortárs képei 1947-1948) 16.00 Kassák Lajos-verszuha- tag. Juhász R. József: Amikor Kassák valaki más; Helena Mar- kušová: Az Érsekújvári Művészeti Galéria Kassák-gyűjteménye 17.00 Papp Tibor: Kassák párizsi szemmel; Peter Weibel: Az idő vasfüggönye?; Suhajda Péter: Kassák szabadkőművessége 19.00 Kassák Hommage - multimédia-est (Érsekújvári Művészeti Galéria) Ladik Katalin (H): Gyakorlatok üres húrokon; Michel Giroud (F): O MA GE Á MA (Poematica alphabetica pour Kassák); Székely Ákos (H): A Kassák-kód: Utolsó vacsora; Anat Pick (ISR): Ursonate; Juhász R. József (SK): Kassák valaki más; Nicola Frangione (I): Action-Poetry-Voice in Movement; Papp Tibor (F/H): Vadhús (hangvers); Szkárosi Endre (H): Kassákóda; Tóth Gábor (H): Verskód / Poem-code (akció-koncert) Március 24., szombat Csemadok-székház 10.00 Szimpózium Czeizel Endre: Kassák Lajos családfájának és betegségeinek értékelése; Saxon Szász János, Dárdai Zsuzsa: A MADI és Kassák; Sáry László, Sáry Bánk: Kassák MADI-CD bemutató 11.00 L. Varga Péter: Az inter- mediális olvasás lehetőségei Kassák költészetében; Zalán Tibor: Utazás oda és vissza; Jozef Cseres - Intermedium Kassak 12.00 Kassák Lajos-verszuhatag Fajó János: Az én mesterem - Kassák műhelyében; Galántai György - Kassák Lajos a megfo- galmazatlan magyar kontextu- ális művészet előfutára a 100%- ig újrahasznosítható művészet korában 13.00 Juraj Meliš „Kassák-kód”- ja; Beke László „Kassák-kód”-ja; Tsúszó Sándor: Légtsuszamlás - akció; H. Nagy Péter - Zárszó. A helyi és regionális televíziók legjobb alkotásaival Turnézik a kassai koldus