Új Szó, 2007. március (60. évfolyam, 50-76. szám)
2007-03-13 / 60. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. MÁRCIUS 13. Sport 19 Borsodi Liga: ritkán került helyzetbe az Újpest Simán nyert a Zalaegerszeg ÖSSZEÁLLÍTÁS Zalaegerszeg. Sima győzelmet aratott a Zalaegerszeg az Újpest ellen a labdarúgó Borsodi Liga 20. fordulójának tegnap esti zárómérkőzésén. Az első játékrész feléig a hazaiak enyhe mezőnyfölényben játszottak, de mindössze egy gólhelyzetük volt. Szünet után rákapcsolt a ZTE, Francisko- vics 9 méterről leadott lövése egy védőn megpattanva becsapta Ba- lajczát, így végül a gólvonal mögé vánszorgott a labda. Az újpestiek ritkán kerültek helyzetbe, minden lehetőségüket elpuskáztak, ráadásul Waltner a 79. percben 12 méterről estében lőve beállította a végeredményt. A harmadik helyezett ZTE győzelmével már hat pontra növelte előnyét táblázatszomszédjával, az Újpesttel szemben, (bp) MÉRKŐZÉSKRÓNIKA, 20.F0RDULÓ Zalaegerszeg-Újpest FC 2:0 (0:0) Zalaegerszeg, 3500 néző. Játékvezető: Solymosi. Góllövők: Franciskovics (48.), Waltner (79.). Sárga lap: Tóth B. ZALAEGERSZEG: Varga Z.-Kocsárdi, Sebők V., Botis, Máté-Nagy L., Molnár B., Franciskovics, Koplárovics (77. Tóth Z.)-Waltner, Lekics (89. Sebők). ÚJPEST: Balajcza-Vermes, Vaskó, Böjté, Zaleh (83. Kisz- nyér)-Erős K., Sándor Gy. (41. Korcsmár)-Nagy 0., Tóth B. (56. Kopunovics), Tisza-Kovács Z. TÁBLÁZAT, MŰSOR A bajnokság állása 14. Kaposvár 20 6 2 12 23:26 20 15. REAC 20 5 5 10 24:35 20 1. Debrecen 20 14 3 3 38:14 45 16. Vác 20 1 6 13 13:36 9 2. MTK 20 14 3 3 38:15 45 Azonos pontszám esetén először 3. ZTE 20 12 3 5 34:24 39 a győzelmek száma rangsorol. 4. Újpest 20 10 3 7 27:19 33 5. Fehérvár 20 9 3 8 27:25 30 Következik 6. Vasas 20 9 3 8 21:25 30 7. Diósgyőr 20 9 2 9 26:27 29 21. FORDULÓ, március 16, 8. Pécs 20 7 7 6 22:25 28 19.00: Honvéd-Debrecen. Már9. Paks 20 7 5 8 20:20 26 cius 17, 15.00: Diósgyőr-Paks, 10. Győr 20 7 5 8 25:28 26 Tatabánya-Vác, Győr-Pécs, RE11. Honvéd 20 7 4 9 33:30 25 AC-ZTE; 16.00: Fehérvár-Ka12. Tatabánya 20 7 211 30:36 23 posvár, Újpest-Sopron. Március 13. Sopron 20 7 211 17:33 23 19., 18.00: MTK-Vasas. (ú) Már csak öt meccsre volt Vilas csúcsától Federer korán búcsúzott ÖSSZEÁLLÍTÁS Indian Wells. Roger Federer óriási meglepetésre vereséget szenvedett az Indian Wellsben zajló, 5,38 millió dollár összdíjazású tenisztorna második fordulójában. A világranglista-vezető - aki az elmúlt három évben megnyerte a kaliforniai viadalt - sorozatban 41 győztes meccs után kapott ki, s már csak öt diadalra volt az argentin Vilas csúcsától. „Nem foglalkozom rekordokkal, csak meccsről meccsre próbálom a legjobbamat nyújtani. Ez a vereség is jelzi, hogy milyen kemény az élmezőny. Ma csak daráltam, a lábam is felhólyagosodott, de közben tudtam, hogy előbb-utóbb úgyis ki kell kapnom, szóval nem csinálok nagy ügyet belőle” - jelentette ki a svájci sztár. A férfiaknál Federer búcsúján túl is nagy csillaghullás volt, korán befejezte szereplését az orosz Marat Szafin, az ausztrál Ueyton Hewitt és a spanyol Tommy Robredo is. ÉRDEKESEBB EREDMÉNYEK - 2. forduló: Canas (argentin)-Fe- derer (svájci, 1.) 7:5, 6:2; Mahut (francia)-Szafin (orosz, 23.) 6:3, 4:6, 6:0; Tipszarevics (szerb)-He- witt (ausztrál, 19.) 7:6, 4:6, 6:2; Simon (francia)-Robredo (spanyol, 7.) 6:7, 6:3, 6:0; Teimuraz Gabasvili (orosz)-Hrbatý (szlovák, 24.) 7:5,6:3. (mti) LÉGIÓS FOCIHÉTVÉGE HOLLANDIA, 28. forduló: Sp. Rotterdam-Nijmegen 0:4, Babos (N) - 90 perc; Roda Kerkra- de-Utrecht 0:0, Bodor (R) - a 65. percig; Excelsior-PSV Eindhoven 0:0, Fehér (PSV) - 90 perc. BELGIUM, 25. forduló: Loke- ren-St. Truiden 1:1, Vanczák (T) - 90 perc + gól. NÉMETORSZÁG, 25. forduló: Hannover-Schalke 1:1, Huszti (H) - 90 perc; Nürnberg-Frankfurt 2:2, Vittek (N) - 90 perc + gól, Greško (N) - a 65. percig; Mgladbach-Hertha 3:1, Dárdai (H) - 90 perc; Mainz-Bielefeld 1:0, Szabics (M) - 90 perc. AUSZTRIA, 24. forduló: Ra- pid-GAK 1:0, Valachovič (R) - 90 perc, Hlinka (R) - a 90. perctől; Ried-Altach 2:0, Michalik (R) - 90 perc; Sturm- Austria 0:1, Sáfár (A) - 90 perc; Innsbruck-Pasching 0:0, Kabát (P) - 90 perc. CSEHORSZÁG, 18. forduló: Slovácko-Teplice 2:2, Ivana (S)- 90 perc; Plzeň-Mladá Boleslav 0:0, Róth (P) - a 90. percig; Kladno-Príbram 0:0, Pončák (P) - 90 perc; Most-Zlín 0:0, Gašparík (M) - az 53. percig, Opiela (Z) - a 64.perctől; Olo- mouc-Ostrava 1:3, Šedivý (01)- 90 perc, Onofrej (01) - 90 perc; Sparta-Jablonec 0:3, Za- bavník (S) - 90 perc, Kisel (S) - a 70. percig, Zeher (J) - a 75.percig + gól; Liberec-Slavia 0:1, gól: Švento (47.), Hodúr (L) - a 88. percig, Šinglár (L) - 90 perc, Brezinský (L) - a 88. perctől, Švento (S) - 90 perc + gól, Krajčík (S) - a 84. percig. MAGYARORSZÁG, 19. forduló: Pécs-Diósgyőr 1:0, Rubint (D) -a 73. perctől, (ú) Novota János az élvonalban is szeretne bizonyítani (TASR-felvétel és képarchívum) Novota János, a szenciek 23 éves kapusa nem ijedt meg a lehetőségtől Bravúros bemutatkozás Novota Jánosnak nem kis érdemei vannak abban, hogy a szenei futballcsapat négy pontot szerzett az első két tavaszi fordulóban. A 23 esztendős kapus bravúrok sorozatát mutatta be a besztercebányaiak és a nyit- raiak elleni bajnokikon. SZABÓ ZOLTÁN Sokan féltették a szencieket, hogy Perniš távozása után (visszatért Zsolnára) gondjaik lesznek a kapusposzton. Jozef Va- lovič edző viszont nem ijedt meg, s mélyvízbe dobta Novotát, aki kiváló teljesítménnyel hálálta meg a bizalmat. Úgy tűnik, a Galánta melletti Taksonyban kiváló hálóőrök születnek, hiszen Novota (csakúgy, mint a Slovanban védő Kiss Dániel) innen származik. „Tízéves koromban a helyi diákcsapatban kezdtem, négy esztendővel később Galántára kerültem. Mindössze huszonnégy hónapot töltöttem ott, mert felfigyelt rám a szenei ifjúsági együttes csapatvezetője, Farkas Miklós, tehát 16 évesen kerültem a Napfényes Tavak városába - emlékezett vissza Novota János. - Pechemre mindjárt a másik edzésen ujjtörést szenvedtem. A kényszerpihenő után állandó helyet vívtam ki az ifik között.” A tehetséges hálóőr 2003-ban Párkányban töltötte féléves tényleges katonai szolgálatát, ahol a csapat egyik ásza lett. Nem csoda, hogy leszerelése után újabb 18 hónapot húzott le a III. ligás csapatnál, melynek edzője Peter Ančic volt. „Már-már úgy volt, hogy 2005 nyarán a cseh harmadik vonalbeli Strakonicéhez igazolok, amikor felhívott Vladimír Bertók, a szenei ifi egykori trénere, s közölte, hogy Jozef Valovič érdeklődik irántam, így a pozsonyi állomásról nem Csehország felé, hanem Szencre utaztam. Gyorsan megegyeztünk, s 2008. nyaráig szóló szerződést kötöttem. Ősszel debütáltam az akkori II. ligában, négy meccsen védtem, de elismerem, nem remeNÉVJEGY Név: Novota János. Született: 1983. XI. 29-én Galántán. Testméretei: 196 cm/95 kg. Klubjai: Mafúskovo, Galan- ta, KOBA Senec, Štúrovo, FC Senec. Élvonalbeli meccsek száma: 2. keltem. Ezután Slovenčiak, majd Perniš időszaka következett” - idézte fel a szenei kezdeteket a hórihorgas hálóőr. Felvetésünkre, meglepődött-e, amikor megtudta, hogy ő kezd a besztercebányai Dukla elleni tavaszi nyitányon, így válaszolt: „Az előkészületi meccseken felváltva védtünk Slovenčiakkal, ám valahogy éreztem, hogy én állok majd a kapuba. Jozef Valovič csak péntek délelőtt közölte velem a hírt. Bevallom, megugrott az adrenalinszintem. A találkozó elején kicsit lámpalázas voltam, de szerencsére ez gyorsan elmúlt.” Több parádés védése volt, de melyikre a legbüszkébb? „Néhányszor megizzasztották a katonák, elsősorban Vyskoč bombájánál és a hajrában Kotrys löketénél kellett kapaszkodnom, de kitornásztam a felső sarokba tartó labdákat.” Nyitrán is csapata legjobbjai közé tartozott. „Guldan és Takáč nélkül léptünk pályára, így az egy ponttal felettébb elégedettek vagyunk. Ezúttal sem unatkoztam, főleg Hesek és Čurgali tett próbára” - hangsúlyozta Novota János, aki elmondta játékostársai mindkét találkozó után gratuláltak neki. „Elég sokat vártam a lehetőségre, igazolni akarom, hogy jól döntött az edző, amikor nekem szavazott bizalmat” - fejezte be a szenciek tehetséges hálóőre. FOCIVILÁG Meccs közben telt be a pohár A Partizán Beograd elleni zakó után ismét hazai pályán szenvedett vereséget a szerb bajnokságban a listavezető Crvena zvezda gárdája, és a Vojvodina elleni buktának súlyos következményei voltak: a csapat mestere, Dusán Bajevics ugyanis lemondott posztjáról. Sőt a tréner szó szerint felállt a kispadról - a mérkőzés 70. percében. A tréner számára akkor telt be a pohár, amikor a szurkolók kórusban a távozását kezdték követelni. Bajevics már meg sem jelent az összecsapást követő sajtótájékoztatón, ott volt viszont a szurkolótábor két prominens képviselője, s kijelentették: ha a csapat nem nyeri meg a bajnoki címet, akkor a vezetőséget is elzavarják. (o-o) Larsson nem akart hosszabbítani Helsingborg. Henrik Larssonnak eszébe sem jutott meghosszabbítani hétfőn lejárt kölcsönszerződését a Manchester United labdarúgócsapatánál. „Csodálatos érzés újra itthon lenni. A szerződésem március 12-ig szólt, hát most itt vagyok” - fogalmazott a labdarúgó. A svéd klasszis azt is elmondta, hogy nagyszerűen érezte magát Angliában, de a család mindennél fontosabb számára. „Ami a válogatottat illeti: szeptemberben 36 éves leszek, megtettem a magamét. A szövetségi kapitánynak pedig nagyszerű játékosok állnak a rendelkezésére: Allbäck, Ellmander, Rosenberg, Ibrahimovic. Soroljam tovább?” - felelte az esede- ges újbóli válogatottságát firtató kérdésre Larsson. (mti) Lemondott a Dortmund edzője Dortmund. Mindössze nyolc mérkőzés után lemondott posztjáról Jürgen Röber, a német labdarúgó Bundesligában szereplő Borussia Dortmund vezetőedzője. „Most csak a klub jövőjét kell szem előtt tartani, ennek érdekében a távozás mellett döntöttem” - jelentette be a szakember, aki december 19-én váltotta a holland Bert van Marwijket a kispadon. Német médiaértesülések szerint Röber utódja Thomas Doll vagy Matthias Sammer lehet, (mti) SPORTHÍRADÓ ♦ Férfi kosárlabda extraliga, 33. forduló: Košice-Handlová 82:69. ♦ Indian Wells-i női tenisztorna, 3. forduló: Hantucho- vá (szlovák, 14.)-Schiavone (olasz, 18.) 6:2, 7:6. ♦ Futball FA-kupa, negyeddöntő: Plymouth-Watford 0:1. ♦ Magyar jégkorong-bajnokság, döntő, 4. mérkőzés: Du- naújváros-Alba Volán 3:4 - a Ján Jaško vezette Álba Volán megnyerte a bajnokságot. ♦ Gyorskorcsolya vb, Salt Lake City, 5000 m: 1. Sáblíková (cseh) 6:45,61 - világcsúcs. ♦ Ifjúsági súlyemelő liga, az 1. forduló után: 1. Thermál Veľký Meder 1190,69;... 3. MKVaSS Košice 968,45. 94 kg: Simonies Erik (nagymegyeri) 272 kg (121 + 151) - mindhárom ifjúsági szlovák csúcs. NHL-KRÓNIKA MINNESOTACOLORADO 3:2 (1:1, 0:0, 1:1 - 1:0), g: Koivu (12., 51. Demitra, Gáborík), 65. Burns (65., Gáborík, Demitra), ill. Hejduk (17.), La- perriere (50.). DALLAS-LOS ANGELES 4:3 (2:1, 0:0,1:2-1:0), g.: Nagy (16.), Daley (20.), Hagman (45.), Modano (61.), ill. Brown (13., Višňovský, 46.), Willsie (42.). DETROIT-BOSTON 3:6 (2:1, 0:2, 1:3), g.: Hudler (8.), Lidström (9.), Lang (53.), ill. Sturm (6., 26.), Tenkrát (32. (, Bergeron (43.), Koba- sew (49.), Kessel (55.). RANGERS-CAROLINA 2:1 (1:0, 0:1, 0:0 - 0:0, 1:0), g.: Malik (10.), sorsdöntő rávezetés: Cullen, ill. Williams (31.). SAN JOSE-EDMONTON 3:0 (1:0, 0:0, 2:0), Bernier (13.), McLaren (57.), Carle (60.). ANAHEIM-VANCOUVER 4:2 (3:1, 0:1,1:0), g.: Selänne (7., 47.), McDonald (16., 17.), ill. Burrows (10.), Sopel (29.). NIKÉ Kedd, március 13. NHL: 202. NY Rangers-Ottawa 2,25- 3,6-2,4- 1,45-1,5; 203. Carolina-Florida 1,9- 3,8-2,8-1,3-1,6; 204. Toronto-Tampa Bay 2,1-3,6-2,6- 1,4-1,55; 205. Montreal-NY Islanders 2,2-3,6-2,45-1,45- 1,55; 206. Pittsburgh-Buffalo 2,3-3,6-2,35-1,45-1,5. SPORTFOGADÁS A magyar TOTÓ 10. heti nyertes tipposzlopa: 1,2, X, 1,1, X, X, X, X, X, 2,1, X -1. Nyeremények: telitalálatos és 13 talála- tos szelvény nem volt. A12 ta- lálatosok 653 705, a 11 talála- tosok 31 888, a 10 találatosok pedig 5225 forintot érnek. GÓLTOTÓ: telitalálatos és 5 találatos szelvényt nem találtak, a 4 találatos szelvények 7616 forintot érnek. A KENŐ 10 tegnapi nyerőszámai: 6,14,15, 22, 23, 31, 35, 39, 43, 54, 55, 56, 57, 58, 67, 69, 70, 71, 73, 75. (ú)