Új Szó, 2007. március (60. évfolyam, 50-76. szám)

2007-03-10 / 58. szám, szombat

Kultúra 9 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. AAÁRC1US 10. Benkő Géza (Postás), Cs. Tóth Erzsébet (Mariska), Pólós Árpád (Tót) és Rák Viktória (Ágika) A kassai Thália Színházban egy szokatlanul elgondolkodtató, a mára is reflektáló előadás született Tóték - A nyugtalanító vígjáték Rég forgott annyit a Thália Színház neve a magyaror­szági sajtóban, mint ezen a héten, a Tóték bemutatója kapcsán. A baj csak az, hogy a polemika nem a kul­turális, hanem a politikai rovatokban folyt. Nos, le­gyünk újítók, hagyjuk a „zászlóbontásos” jelenetet, és nézzük az ezt megelőző három órát. JUHÁSZ KATALIN Vas Zoltán Iván rendezése ugyanis esztétikai szempontból is megér egy alapos elemzést. A Thália színpadán évek óta nem bukkant fel az abszurd és a gro­teszk, a színészek (és közönségük) drámában a realizmust, humorban a harsány szórakoztatást ismerik leginkább, a kettő közötti keskeny sávban - amikor a nézőnek arcára fagy a mosoly - ritkán mozognak. A Tótékban, a legnagyobb nemzet­közi sikert elért magyar drámában azonban végig ott bujkál a tragédia előszele. Mivel azonban a dialógu­sok teli vannak poénnal, mind ren­dezői, mind színészi szempontból nehéz elkerülni a tipikus vígjátéki megoldásokat. A Tháliában ez né­hány túljátszott pillanatot leszámít­va sikerül: a cudar vég ott lapul az elejtett félmondatokban, pillantá­sokban, tétova mozdulatokban. A történet bizonyára ismert: Tó­ték levelet kapnak a frontról, amelyben fiuk közli, hogy roncs­idegzetű felettese náluk, a csendes falucskában töltené szabadságát. A szülők igyekeznek mindenben a láthatóan tébolyult őrnagy kedvére tenni, nem sejtik, hogy igyekezetük felesleges, a fiú már halott, az erről szóló értesítést azonban nem kéz­besítette nekik a levelek között sa­játos módon szelektáló félnótás postás. Az őrnagy fenekestül felforgatja Tóték életét, egyre abszurdabb és megalázóbb helyzetekbe kénysze­ríti őket, míg végül a családfő nem bírja tovább és guillotine-nak hasz­nálja a kényszertevékenységként űzött dobozoláshoz eszkábált mar­góvágót. Tót Lajos tragikomikus fi­gurája révén az író az embert meg­gyalázó zsarnokság ellen tiltako­zik, ugyanakkor a személyiségről való önkéntes lemondás határait is megrajzolja. A történet látszólag pontosan kijelölt hely- és időkoor­dináták között játszódik, a második világháború magyar hátországá­ban, tanulsága azonban egyetemes érvényű. Ennek a negyven éve ke­letkezett remekműnek az idők so­rán más és más aspektusai tűntek elő, 2007-ben Kassán például azt szerette volna megmutatni a ren­dező, hogy a történelem ismétli ön­magát, megint ordas eszmék kap­nak lábra Magyarországon, a meg­osztás, az uniformizálás, a szemé­lyi szabadság fenyegetettsége ezút­tal a szélsőjobb irányából érkezik. Nos, ez túl merész ötletnek bizo­nyult, a színház vezetése úgy dön­tött, szerencsésebb aktuálpolitikai utalások nélkül játszani a darabot. Az összhatást a filmszerű jelene- tezés, a háborút közel hozó Ka- rády-slágerek, katonadalok, haza­fias indulók, sőt álomszerű, szürre- alisztikus betétek gazdagítják. Az egyház szerepe is szépen kidombo- ríttatik, egyértelműen jelezve, hogy ekkora lelki terrort csak mé­lyen hívő embereken lehet elkövet­ni. Az előadás számomra legerő­sebb jelenete Cipriani professzor (Bocsárszky Attila) elmeklinikáján játszódik, ahol a holokauszt józan észen túli gyalázata jelenik meg a zsidó rákkutató szerepeltetésével, aki itt kénytelen elbújni az „őrült világ” elől. Pólós Árpád. (Tót) egy szeretette méltóan együgyű, szinte hrabali fi­gurát formál meg, rendkívüli erő­vel. Kétségbeesett igyekezete a megfelelésre, érteden arckifejezé­se egy-egy abszurd kívánság halla­tán, végül látványos öntudatra éb­redése meggyőző és emlékezetes. Hősként távozik a színről, családja szemében továbbra is az az ember marad, aki „mindig tudja, mit kell tenni”. Cs. Tóth Erzsébet (Mariska) a kispolgáriasságot testesíti meg, egyszerű lélek, és nem mellékesen a legbuzgóbb hívek egyike a falu­ban. (Jellemző momentum, hogy a paptól kér segítséget akkor, amikor férjének inkább elmeorvosra lenne szüksége.) Cs. Tóth Erzsébet emel­lett a fiáért reszkető anyát is el tud­ja játszani, az egymást követő jele­netek hangulatváltásain ő segíti át a nézőt. Ágika szerepében Rák Vik­tória naivan magakellető, az élet dolgairól még mit sem tudó fruskát alakít, aki isteníti apját, ám rendkí­vül izgalmas jelenségnek tartja az őrnagyot. A két férfi, illetve az álta­luk képviselt kétféle magatartás között kell választania, és nem tud­ja, melyikük mellé álljon. Benkő Géza postása az önzetlen jóság, a humanizmus komikus-sze­rencsétlen alakja. Félbolond, aki­nek hatalom van a kezében: mani­pulálhat az információkkal. Érzi azonban az ezzel járó felelősséget is, amikor saját csapdájába esik, tragikus figurává válik. Néha sza­dista hajlamai is előtörnek, üyen- kor Benkő épp annyira félelmetes, amennyire kell, azaz nem játssza túl az őrültet. Petiik'Szilárd, az őrnagy, a darab tulajdonképpeni főszereplője egy­szerre tud vérfagyasztó diktátor és előzékeny, kedves félnótás lenni, aki úgy egrecíroztat, hogy közben bocsánatot kér, aki akkor a legbete­gebb, amikor úgy érzi, meggyógy­ult és kipihente magát. Lelki sérül­tet játszani - főleg Latinovits Zoltán után - nem könnyű feladat, Pet­iiknek azonban sikerül arcunkra fa­gyasztania azt a bizonyos mosolyt. A mellékszereplők közül Dudás Péter és Varga Lívia emelkedik ki, előbbi a pap szerepében, utóbbi pedig a legősibb mesterséget űző „dolgozó nőként”. A katonadalo­kat éneklő Tóbisz Titusz hangjával pedig egyszerűen nem lehet betel­ni. Főnyeremény a Tháliának egy ilyen orgánum. Kassán egy szokat­lanul elgondolkodtató, jól felépí­tett, a háború borzalmai mellett a mára is reflektáló előadás szüle­tett, modern színházi eszközök­kel, fantáziadús, a körülmények­hez képest látványos díszlettel, so­katmondó zenei betétekkel, ahol a mellékszereplők is sokat segítenek abban, hogy ne csak a végén álljon össze a kép, és hogy a színháztól elsősorban szórakoztatást váró nézők is nyugtalanul távozzanak a Tháliából. Pólós Árpád és Petiik Szilárd (Őrnagy) (Fotók: Thália Színház) RÖVIDEN Ismeretlen Kodály-felvétel az m2-n Budapest. Negyven évre dobozba zárt, szinte ismeretien képkoc­kákat mutat be Kodály Zoltánról ma este a Magyar Televízió (MTV), amely ezt követően a Magyar Rádió zenei együtteseinek ünnepi Ko- dály-estjét sugározza az m2-es csatornán. A mintegy kétperces film­felvétel a zeneszerző 1966-os, utolsó vidéki útján készült, és Rózsa Ferenc karnagy kutatása nyomán került elő a szombathelyi városi archívumból. Az MTV a felvétel lejátszása után azt a koncertet sugá­rozza, amelyet Kodály Zoltán halálának 40. évfordulója alkalmából március 3-án rendeztek meg a Művészetek Palotájában. (MTI) Catherine Deneuve 50 éve filmez Párizs. Ötven éve készült el az akkor 13 éves Catherine Deneuve első filmje, a Les collégiennes. Ebből az alkalomból a párizsi film­múzeum retrospektív sorozatot vetít a francia film nagyasszonyá­nak eddigi 99 filmjéből, a tekintélyes Le Monde pedig két teljes új­ságoldalt szentel fotókkal, pályaképpel és interjúval a művésznő­nek. A Le Monde-nak adott friss interjúban Bunuel, Demy, Polanski és Truffaut kedvenc színésznője elsősorban társadalmi elkötelezett­ségéről, a művi vetéléshez való jogért, a halálbüntetés elleni koráb­bi, a bevándorlást korlátozó törvények elleni mai küzdelméről, az AIDS ellen küzdők támogatásáról beszélt, de hangsúlyozta, hogy nem vállal politikai szerepet. 99 filmje közül Deneuve-höz különö­sen közel áll a Tristana (Bunuel rendezte 1970-ben), a Cherbourgi esernyők (Jacques Demy, 1964), az Iszonyat (Roman Polanski, 1965), A vadember (1975, Jean-Paul Rappenau), Az utolsó metró és A Mississippi szirénje (1980 és 1969, Francois Truffaut). (MTI) PENGE Pollágh Péter: Fogalom L’Harmattan, Budapest, 2005 Pollágh Péter Fogalom dmű második verseskötetének kulcs­szavai talán a „tiszta ész”, a „nyelvjáték” és a „mondat” lehet­nének. A kötet versei egyrészt a Pilinszky János, másrészt a Kukorelly Endre nevével fémje­lezhető költészeti hagyományt ír­ják át és radikaüzálják. A „tiszta ész” abban a formában jelenik meg ebben a költészetben, hogy a Fogalom sok versmondata, kije­lentése mintha egy filozófiai aforizmagyűjtemény darabja len­ne: „Az etika mondattan.” „Nem tudni: összetett vagy egyszerű.”, „A nyelvtan fehér, / mint a fog, / a nyelvtan kiáll." Ez a nyelv a Pi- linszky-féle metaforátlanított, tö­mör versbeszéd továbbírásaként jeleníti meg önmagát, folytatha- tatlannak ítélve viszont a költő­előd verseiben megjelenő isten­kereső transzcendenciát és meta­fizikai hagyományt. Helyébe a Kukorelly Endre szövegeire jel­lemző, meghökkentő nyelvi szer­kezetek iránti fogékonyság lép - Pollágh versei azonban sokkal te- oretikusabbak, merevebbek, el­méleti síkon mozognak. A „nyelvjáték” leginkább mint negatív lenyomat jelenik meg a Fogalom verseiben. Ezáltal a kö­tet akár a Parti Nagy Lajos és Ko­vács András Ferenc költészete ál­tal fémjelzett nyelvjátékos költé­szeti hagyománnyal való szem­beszegülésként is értelmezhető. Németh Zoltán kritikai rovata A nyelvjáték helyébe az önrefle­xió, a mondatok szétszedése és összerakása, a mondatszerkezet, mondatív iránt érzett teoretikus figyelem kerül: „Megmondalak, megmondalak / a mondatnak.” Mintha ügyetlen mondatokból épülne fel ez a költészet, de hogy ez tudatos, arra a „kezdő módjá­ra élj!” kijelentés utalhat. Szikár, csontszáraz, matematikai pon­tosságra törekvő mondatok kö­vetik egymást, megállások, elha­rapott mondatok olvashatók. A kötet is így kezdődik: „Szép ez a hely, mint-a.” Pollágh versei persze tele van­nak poénokkal is, hogy csak a leg­sikerültebbeket idézzem: ,jírzi magát a könyveivel / küsz­ködve”, „Ez a hely / ajég hátán is / meghal.”, „A mondat / ítéltetett arra, / hogy percenként / gondol- ja ki magát.” Visszatérő motívu­mai közé tartozik a kockacukor, ez a merev és olvadékony forma, amely egyfajta védjegye a kötet­nek, Pollágh absztrakt és kon- ceptualista lírájának. A Fogalom versei azonban általában túl ste­rilek, túl direkten teoretikusak, főleg mikor az olvasó huszon- ötödször találkozik a „mondat” szóval. A kötet egy-két soros ver­sei legtöbbször semmitmondóak: „Egyszerre történik két test.” (A nyelv elővárosa),„A nyelv / oda- fémi - irigy még.” (Kamaszkor), ,/tinivel kapáim / lehet menni el.” (A nyelv), s ezen a versek rí­mei sem segítenek. Persze Pol­lágh Fogalom című kötete több vonatkozásban is kísérlet, s mint ilyen, talán kiszolgáltatottabb, esendőbb és védtelenebb. Talán csak máshogy akar tetszeni: „Szép, mint egy üvegvágó.” Vagy: „Szép volt, mint egy kockacukor: / mondatba mártottan szép.” Értékelés: •••••OOOOO A szerző a kritika írása idején a Magyar Oktatási és Kulturális Mi-' nisztérium Schöpflin Aladár kritikai ösztöndíjában részesül

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom