Új Szó, 2007. március (60. évfolyam, 50-76. szám)

2007-03-09 / 57. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. MÁRCIUS 9. Régió 5 Fejenként húszezer koronával csalogatják a tanulókat a helyi magyar tanítási nyelvű intézménybe Fizet a falu az iskolásoknak Ipolyszalka. Határozott lé­pésekre szánta el magát a község önkormányzata, annak érdekében, hogy megmentsék a helyi ma­gyar tannyelvű alapisko­lát, megállítsák a tanuló­létszám csökkenését. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Józsa János, Ipolyszalka pol­gármestere szerint sürgős intéz­kedésekre van szükség, hogy biz­tosítani tudják az alapiskola fenn­maradását. Éppen ezért 20 ezer koronás támogatást ajánlanak fel minden szülőnek, aki gyerekét az ipolyszalkai magyar alapiskolába íratja be. A községben ugyanis egyre kevesebb a diák, az 1989- ben, 300 tanuló számára épített iskolába jelenleg mindössze 78 gyerek jár. Nemcsak a gyereklét­szám csökkent, de a bejáró tanu­lók száma is, a szálkái gyereke­ken kívül Bajtárói, Lelédről, Kiskesziről is egyre többen járnak Párkányba. „Az előírások szerint 14 diákra jut egy tanító. Ipolyszalkán esze­rint 6 tanár jutna a 78 diákra . Hat pedagógussal viszont képtelen­ség működtetni egy kilenc évfo­lyamos iskolát. Nálunk a fejkvóta egy diákra mintegy 40 ezer koro­na, a falunak viszont esetenként 60 ezer koronát kell hozzátennie ehhez, hogy a tizenegy pedagó­gus bérét ki lehessen fizetni” - mondta a polgármester. Idén a falu 1,2 millió koronát szán az iskolára, ésszerűsítésre és átszervezés van azonban szük­ség, mert a pedagóguslétszám nem változott, a diáklétszám fogy, kevesebb lett a normatív tá­mogatás is, A képviselő-testület ezért három fontos alapelvet ha­tározott meg: csökkentik a taní­tók számát, a nyugdíjas tanerők helyett fiatal tanárokat alkalmaz­nának, szeptembertől pedig leg­alább 15-20 diákot szeretnének visszacsalogatni azok közül, akik Párkányban tanulnak vagy ott­hon tartani azokat, akik oda ké­szülnek. Ám a 20 ezer koronás összeget a diák csak a kilencedik évfolyam elvégzése után kapja meg. Azokat a diákokat pedig, Az 1989-ben, háromszáz tanuló számára épített iskolába jelenleg mind­össze hetvennyolc gyer­mek jár. akik bármelyik évfolyamba visz- szatérnek Ipolyszalkára, az ösz- szeg arányos része illeti meg. Ha valaki az alsó tagozat elvégzése után nyolcosztályos gimnázium­ba szeretné íratni a gyerekét, azt szintén megilleti a húszezer koro­na négy év után járó része. A nem ipolyszalkai, de az itteni iskolába járó gyermekek támogatására pe­dig alapítványt hoznak létre, hogy ők is megkaphassák a támo­gatást. Az önkormányzat és az iskola- tanács pályázatot írt ki az alapis­kola igazgatói posztjára. Ezt a pá­lyázatot Tamás András ma­gyar-szlovák szakos ipolysági pe­dagógus nyerte meg, aki március 15-től látja majd el hivatalát. „Az új igazgatónak a reformot kell képviselnie, ez a pályázat feltéte­le volt” - közölte lapunkkal Józsa János polgármester. A tervek szerint a jelenlegi 11 fős tanítói létszámot 9 főre csök­kentenék, a három nyugdíjas, de még munkaviszonyban lévő tanár helyett pedig szeptembertől fiatal tanerőket alkalmaznának - a szlo­vák nyelv, az angol nyelv és az in­formatika oktatására, (buch) Az 1945-ben felrobbantott épület helyett 1958-ban újat emeltek, de az akkori rezsim útmutatása szerint Ötven év után kapott tornyot a templom A régi templomot a II. világháború végén a visszavonuló német csapatok fölrobbantották, az ötve­nes évek végén épült új templomra csak most került torony. (Pavel Polka felvétele) FORGÁCS MIKLÓS Csata. Ötven év után került to­rony az 1200 lelket számláló Ga­rant menti község katolikus temp­lomára. A falu lakosságának mint­egy kétharmada római katolikus vallású. Az eredeti 18. században épült templomot, melyet a pálos kolostorból alakítottak ki, 1945- ben a visszavonuló német csapa­tok robbantották fel. Egy temp­lomhoz közeli családi házban tar­tották a miséket egészen az ötve­nes évek végéig, az új templom felépítéséig, melynek kiharcolásá­ban oroszlánrésze volt Lénárt La­jos esperesnek. Az új templomot azonban csak torony nélkül en­gedte felépíteni az akkori rezsim, vagyis a torony aljzata csak a tető­gerinc magasságáig készülhetett el, s lapos pléhborítást kapott. Az építkezéskor a régi templom ma­radványait is felhasználták. Lakatos Lajos polgármester el­mondta, 2005-ben az épület tető- szerkezetét újították fel mintegy egymillió koronából, most körül­belül 600 ezer koronából sikerült befejezni a több évtizede félké­szen álló épületet. A templom kö­rülbelül 15 méter magas volt, s er­re most még mintegy hét méter épült rá. A munkálatok november­ben kezdődtek, és az enyhe télnek köszönhetően ez év elején már be is fejeződtek, néhány utómunká­latot tavasszal végeznek el. A távlati tervek között szerepel, hogy a bejárati ajtót és a főbejárat tetejét tetszetősebbre alakítják és a templom stílusához igazítják. Első fázisban 40, később pedig további 30-35 munkaerő foglalkoztatásával számol a társaság Új beruházás az ógyallai ipari parkban V. KRASZNICA MELITTA Ógyalla. Rendkívüli ülésen hagyta jóvá a képviselő-testület, hogy a város eladhat egy 30 000 négyzetméternyi területet a DS Smith Slovakia Kft.-nek, ahol a társaság felépítheti gyártórészle­gét. A február elsejei testületi ülésen Kecskés Miklósnak, az MKP-klub elnökének javaslatára azért vették le a napirendi pontok közül e kér­dés megtárgyalását, mert a terve­zett adásvételi szerződés előnyte­len volt a város számára. Azóta a cég képviselőinek jelenlétében a pénzügyi és a vállalkozásfejleszté­si bizottság újratárgyalta a szerző­déstervezetet és kompromisszu­mos megoldás született. A szerdán elfogadott határozat értelmében a város 150 koronás négyzetméte­renkénti áron adja el a telket a vá­sárlónak, miközben a terület köz­művesítésének költségeit a beru­házó állja. A város viszont egy kb. 60 méter hosszú bekötőút kiépíté­sét vállalta. A társaság egyébként a város ipari parkjában, a Nuritech cég mellett kíván letelepedni. Kecskés Miklós szerint tovább­ra is kockázatosnak tekinthető a szerződés azon pontja, miszerint a vevő elállhat vásárlási szándé­kától abban az esetben, ha 2007. július elsejéig nem kapja meg az építkezési engedélyt. „Ezt az en­gedélyt az építésügyi hivatal adja ki, a képviselő-testület és a város nem tudja befolyásolni” - muta­tott rá. Sikerült viszont a szerző­désbe foglalni azt a kitételt, hogy a vásárló visszalépése esetén a vá­ros csak akkor fizeti vissza a 150 koronás négyzetméterenkénti vé­telárat, ha az parcellák visszake­rülnek a város tulajdonába. A vá­rosnak 10 évig elővásárlási joga van a területre, tehát addig a tár­saság nem adhatja azt tovább más vállalkozónak. A testületi ülésen jelen voltak a DS Smith Slovakia Kft. képviselői is. Elmondták: első fázisban 86,8 millió koronát beruháznak Ógyallán. Az első gyártócsarno­kot várhatóan december végére építik fel, a másodikat pedig az el­ső befejezését követő 9 hónapon belül. A termelés 2008 januárjá­ban kezdődhet, az első évben 40 alkalmazottal számolnak, később számukat 70-75-re bővítik. Szak­képzett és szakképzetlen munká­sokra is szükségük lesz, betanítá­sukat a cég végzi majd. Az üzem további terjeszkedése a termékeik iránti kereslet szerint alakul. A nyitrai székhelyű társaság PP- fóliákat gyárt, amelyekből dobo­zok készülnek. A megsérült férfit Pozsonyba szállították Tűz ütött ki egy ötödik emeleti lakásban ÚJ SZÓ-1NFORAAÁC1Ó Komárom. Tűz ütött ki szer­dán délután a Kossuth utcában egy nyolcemeletes társasház ötö­dik emeleti lakásában. „A lakás ablakai csukva voltak, az égéshez nem volt elegendő oxigén, ezért inkább csak izzott - tudtuk meg a tűzoltóság illetékesétől. - Ennek következtében viszont nagy füst keletkezett. A lakásban tartózko­dó személyt füstmérgezéssel, va­lamint másod- és harmadfokú égési sérülésekkel kellett kórház­ba szállítani.” A tűz a szomszédos lakásokra szerencsére nem ter­jedt át. A szomszédok elmondása szerint a lakásban egy idősebb asszony él a fiával; az asszonyt néhány napja kórházban ápolják, így fia - aki állítólag gyakran né­zett a pohár fenekére - egyedül tartózkodott otthon. A tűz kelet­kezésének körülményeit még vizsgálják, ám a szakértő szerint valószínű, hogy gondatlanság okozta. A szerencsétlenül járt férfi testfelületének 30 százalékán keletkeztek égési sérülések. „Mi­után állapotát orvosaink stabili­zálták, Pozsonyba szállítottuk, a ružinovi kórház égési sérültek ellátására szakosodott Osz­tályára” - tudtuk meg Kúsek Ist­vántól, a komáromi kórház igaz­gatójától. (vkm) Egymilliárd koronába kerülne a felújítás A legtöbb iskolaépület siralmas állapotban van SZÁZ ILDIKÓ Érsekújvár. Elképesztően rossz állapotban vannak a fenn­hatóságunk alá tartozó iskola- épületek, számításaim szerint csaknem egymilliárd koronára lenne szükség a tanintézmények felújításához - tájékoztatott De­ák Tibor, a városi hivatal iskola­ügyi osztályának a vezetője. Ä városhoz tartozó tanintéz­mények működéséről szóló 2005/ 2006-os évi jelentésben az iskolavezetők több komoly hi­ányosságra és halasztást nem tű­rő problémára hívták fel a képvi­selők figyelmét, a városatyák en­nek ellenére egyetlen koronát sem hagytak jóvá az alapiskolák számára. Deák Tibortól megtud­tuk, a hat alapiskola közül egye­dül a Bethlen Gábor utcait sike­rült felújítatni, azt is európai uniós támogatással. Az intéz­mény vezetése - az épület szige­telésének és a kilencmillió koro­nából megvalósult ablakcseré­nek köszönhetően - eddig két­százezer koronát takarított meg a fűtésen. „Az iskolák legtöbbjé­ben felújításra szorul a tető és a padlóburkolat, gondok vannak a világítással is: az alumínium-ve- zetékeket rég ki kellett volna cse­rélni. Az enyhe télnek köszönhe­tően a tanintézmények nagy ré­sze energiát takarított meg, a pénzt reményeik szerint majd apróbb javítási munkálatokra le­het fordítani. Ez az összeg azon­ban nem elegendő sem ablakcse­rére, sem pedig hőszigetelésre” - tette hozzá Deák Tibor. Az isko­lavezetők jelentéséből kitűnik, a város egyetlen magyar tanintéz­ményében, a Czuczor Gergely Alapiskolában az elmúlt tanév­ben csak három osztályban sike­rült padlóburkolatot cserélni, to­vábbi tíz osztályban erre már nem jutott pénz; és csak két szo­ciális helyiséget tudtak felújítat­ni, holott a többi is jócskán el­avult. A tornaterem beázott, te­tőcserére és festésre is szükség volt. Az iskolában jelenleg 523 gyerek tanul, közülük 9 speciális képzésben részesül. Az iskola égjük bejáratát akadálymente­sítették, de a mozgássérültek to­vábbra sem tudják látogatni az első emeleten található számító- gépes termet. Ehhez speciális Az iskolaigazgatók pana­szai ellenére egyetlen ko­ronát sem hagytak jóvá a városatyák az alapiskolák számára. emelőszerkezetre lenne szükség. A magyar alapiskolának nincs la­boratóriuma sem, ezért nem tudják megoldani a gyakorlati oktatást. Érsekújvár 15-20 éves iskola- épületeket vett át az államtól a kilencvenes években, amelyekbe addig nem sok pénzt fektettek. „Annak ellenére, hogy az ingat­lanok értéke meghaladja a 170 millió koronát, a képviselők csak néhány hónapja egyeztek bele, hogy a város biztosítást kössön az épületekre” - mondta Deák Tibor. A városi hivatal épületében már van emelőszerkezet, ilyenre lenne szük­ség néhány alapiskolában is (Képarchívum)

Next

/
Oldalképek
Tartalom