Új Szó, 2007. március (60. évfolyam, 50-76. szám)

2007-03-01 / 50. szám, csütörtök

2 Közélet ÚJ SZÓ 2007. AAÁRC1US 1. www.ujszo.com RÖVIDEN Kaliňák is bukott az új személyivel Pozsony. Ismét szabálytalannak nyilvánították az uniós szemé­lyi igazolványok ügyében kiírt belügyminisztériumi pályázatot, ezúttal a pályázati feltételeket találták túlzottan engedékenynek. Az új személyi igazolványokkal kapcsolatban már több pályázatot is semmisnek nyilvánítottak, Robert Kaliňák belügyminiszter ezért korábban élesen bírálta elődeit, (ú) Kňažko már nem tévéigazgató Pozsony. Milan Kňažko távozott a Joj televízió igazgatói székéből - közölte az intézmény szóvivője. Kňažko négy évig foglalta el a posz­tot; elmondása szerint érdekes színészi felkéréseket kapott. (SITA) Elfelejtették a szlovák himnuszt Róma. Meglehetősen kaotikusra sikeredett egy koszorúzási ün­nepség Ivan Gašparovič római útján. A kirendelt olasz díszőrség egyik tagja összeesett, és úgy kellett elvezetni, a zenekar pedig el­felejtette eljátszani a szlovák himnuszt. (TASR) Teljes bevetés a taláros testületnél Kassa. Tegnap hivatalosan is megkezdte működését az újra tel­jes létszámú alkotmánybíróság. A taláros testület tagjai elfogadták az évi munkarendet, és felállították az egyes beadványokat elbírá­ló háromtagú szenátusokat is. Az új tagok átvették a januárban tá­vozók függőben maradt ügyeit is. (TASR) Szabadlábon Černák volt ügyvédje Pozsony. Szabadlábra helyezték az alvilág egyik vezérének tar­tott Mikulás Černák korábbi ügyvédjét. Daniel M. részt vett egy gyilkosság megszervezésében, a Korrupcióellenes Hivatal kenő­pénz elfogadásával is gyanúsítja. Állítólag nem fenyeget a veszély, hogy külföldre szökik. (SITA) Robert Fico kormányfő vissza akarja szerezni Bőst Felgyorsul a sztrádaprogram ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Ha a jogszabály életbe lép, az állam milliárdos kártérítési perekre is számíthat Visszautasított „népszava” Pozsony. „A jogi elemzés azt mutatja, hogy nyomós okok van­nak a Bőssel kapcsolatos szerző­dés felmondására, érvényességé­nek megkérdőjelezésére és bűnvá­di feljelentésre is” - közölte a teg­napi kormányülést követően Robert Fico miniszterelnök, akit az ülésen felhatalmaztak, hogy a gazdasági és környezetvédelmi miniszterrel karöltve kezdjen tár­gyalásokat a Szlovák Villamos Művekkel a bősi vízmű bérbeadá­sáról szóló szerződés felmondásá­ról. Fico hozzátette, az ügyben megbeszélést kezdeményez a vü- lamos művek többségi tulajdono­sával, az olasz Enellel. „Tárgyalni akarunk a partnerekkel, meghall­gatni az érveiket, és talán a későb­biekben mérsékelhetjük retori­kánkat” - váltott engedékenyebb hangnemre a kormányfő. Fico a múlt pénteken a mohi atomerőmű befejezésének bejelentésekor megegyezett Fulvio Contival, az Énei vezérigazgatójával, hogy kö­zös munkacsoportot hívnak életre a villamos műveknek bérbe adott bősi vízmű ügyében. A kormány ugyanis kitart abbéli véleménye mellett, hogy a Dzurinda-kabinet által jóváhagyott bérbeadás jog­sértő, ráadásul anyagilag hátrá­nyos az állam számára. A kabinet tegnap jóváhagyta azt a törvénytervezetet, amely meg­gyorsítja az autópálya-építés len­dületesebbé tételéhez szükséges földkisajátítást. „A kivitelezés je­lenlegi, 8-9 évig húzódó előkészü­leti szakasza a felére, 3,5-4 évre csökkenhet” - mondta Ľubomír Vážny közlekedési miniszter. A ki­sajátítás formája jogkövető lesz, a szakminiszter szerint a szükséges parcellákért piaci árat kínálnak fel, s ha ezzel nem éri be a tulajdo­nos, akkor bírósághoz fordulhat, ám a bírósági hercehurcák ideje alatt már folyhat az érintett terüle­ten az építkezés, (t, só) Pozsony. Nem fogadja el az egészségügyi minisztérium a lakossági módosítási in­dítványt, melyhez közel há­romezren adták nevüket. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A több szakmai szervezet által kezdeményezett javaslatot az egészségbiztosításról szóló jog­szabály módosításához nyújtot­ták be. A minisztérium azt kifogá­solja, hogy csak 146 saját kezű aláírással megerősített támogató nevét és címét csatolták a szerve­zők a törvényben előírt 500 he­lyett, a többiek e-mailben támo­gatták a javaslatot. Az egészség- ügyi tárca által előkészített jog­szabálytervezet egyebek közt kor­látozná a szabad egészségbiztosí­tó-választás jogát, valamint az egészségbiztosítók vállalkozási, haszonszerzési lehetőségeit, és ki­vételezett helyzetbe hozza az álla­mi biztosítókat. A szervezők elfo­gadhatatlannak tartják a minisz­térium eljárását. „A vonatkozó jogszabály nem mondja ki, hogy a támogatásokat milyen formában kell igazolni” - tájékoztatta la­punkat Peter Pažitný, az Egész­ségpolitikai Intézet munkatársa, az egyik szervező. - Polgári szer­vezetek már többször vélemé­nyeztek különböző törvényeket, eddig még egyetlen minisztérium sem vonta kétségbe az internetes támogatás hitelességét.” Követe­lik, hogy a tárca folytassa le a nyil­vános egyeztetést, vagyis vállalja a nyílt vitát a javaslatával kapcso­latban. Az egészségbiztosítók szerint a minisztérium törvénytervezete al­kotmányellenes, és ellentétes az ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Az egyéni vállalkozók és a kisiparosok cáfolják Robert Fico állítását, mely szerint a mun­katörvénykönyv módosítása nem lesz hatással rájuk. „Véleményünk szerint 160-180 ezer kisiparos és egyéni vállalkozó kerülhet nehéz helyzetbe” - mondta Peter Masár, a Szlovákiai Kisiparosok Szövetségé­nek elnöke. Szerinte folytatni kelle­ne a szakmai vitát, és a normának uniós szabályozással is. „Vélemé­nyünk szerint az alkotmány öt pontját sérti, mégpedig a jogbiz­tonság, a tulajdonhoz való jog, a törvény előtti egyenlőség és a vál­lalkozáshoz való jog elvét” - mondta Igor Dorčák, a magánbiz­tosítók szövetségének elnöke. Ugyanakkor nem látják értelmét a javaslatnak, mivel szerintük sem­mivel sem javul a lakosság egész­ségügyi ellátása. „Az első időszak­ban bizonyos esetekben romlani fog, mivel közel egymillió ügyfél átregisztrálása nem kis adminiszt­ratív feladatokkal jár majd” - mondta Dorčák. Előfordulhat ugyanis, hogy egyes páciensek kénytelenek lesznek más szakor­voshoz járni, ha régi orvosuknak nem lesz szerződése új biztosító­jukkal. Az állam milliárdos kártérítési perekre is számíthat, ha a jogsza­bály életbe lép. A norma ugyanis az egészségbiztosítók szerint sérti a befektetések védelméről szóló, Szlovákia által is aláírt nemzetközi szerződéseket. „Jogászaink elem­zése szerint komoly esélyeink van­nak egy ilyen per megnyerésére, ha a törvényt eredeti változatában fogadja el a parlament” - jelentette ki Jaroslav Haščák, a Dôvera Egészségbiztosító tulajdonosának, nem júliusban, hanem januárban kellene hatályba lépnie. Ezt kéri szinte minden munkáltatói szövet­ség. A vállalkozók, kisiparosok és kisvállalatok érdekvédelmi szerve­zetei nyilatkozatban utasítják el a szociális ügyi minisztérium által előterjesztett törvénymódosítást. ,Nincs ok arra, hogy a jogszabályt üyen nagy mértékben módosítsuk” - véli Ján Oravec, a Szlovákiai Vál­lalkozók Szövetségének elnöke. Masár szerint elsősorban az építő­a Penta befektetési csoportnak a képviselője. Nem kell félniük Nem kell tartaniuk a büntetés­től azoknak az ügyfeleknek, aki­ket tudtukon kívül jelentettek át másik egészségbiztosítóba, és nem küldték vissza idejében régi biztosítójuk igazolványát, mond­ta Richard Demovič, az Egészség- ügyi Felügyeleti Hivatal igazgató­ja. „A többiek azonban 1000 és 5000 korona közti bírságra szá­míthatnak” - tette hozzá. A régi igazolványokat január 8-áig kel­lett volna eljuttatni a régi biztosí­tóhoz, de több tízezer ügyfél ezt nem tette meg. „Még nem tudjuk pontosan, hányán mulasztották el ezt a kötelességüket, a biztosí­tóknak máig kellett eljuttatniuk a listákat” - mondta tegnap De­movič. Az igazgató megerősítette az Union Egészségbiztosítóra ki­szabott 3 millió koronás bünte­tést is, az intézmény kétmillió koronát a tavalyi megtévesztő reklámkampányért, egymilliót pedig azért fizet, mert nem mű­ködött együtt a hivatallal. A kor­mány tegnap leváltotta a régi, majd kinevezte a hivatal új igaz­gatótanácsát. (lpj) iparban dolgozó kisiparosok szá­mára lenne megsemmisítő a terve­zett módosítás. „A nagy építtetők nem tudnak folyamatosan alkal­mazni kőműveseket, ácsokat, fes­tőket, csempézőket és más iparoso­kat, hiszen munkájukra csak az építkezés bizonyos szakaszában van szükség” - magyarázta Masár. Ha a törvénykönyv arra kötelezi őket, hogy alkalmazottakkal végez­tessék ezeket a feladatokat, akkor a ma kisiparosként dolgozók többsé­Szlovák lány halála Kínai férfi gyilkolt Pozsony. Letartóztatták azt a kí­nai férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy Cipruson megölt egy szlovák lányt. A 23 éves Mónika P. holttes­tét múlt héten találta meg a rendőr­ség. Az ottani hatóságok által elfo­gott, 27 éves Csen Csang a kihallga­tás során bocsánatot kért a lány meggyilkolásáért, azt viszont nem sajnálja, hogy áldozatának 38 éves ciprusi barátját, Demetrisz Trak- koszt is kivégezte. Csen Trakkosz farmján és étter­mében dolgozott. Saját bevallása szerint főnöke megérdemelte a ha­lált, ezért nincs lelknsmeret-furda- lása. Mint mondta, soha nem vet­ték emberszámba. A The Cyprus Mail című napilap szerint Trakkosz öt nappal a gyilkosság előtt mon­dott fel kínai alkalmazottjának. Csen egy konyhakéssel éjszaka tá­madott az élettársakra Trakkosz házában. Mónikát több mint húsz­szor szúrta meg, társának elvágta a torkát. A házban két másik bolgár lány is volt, Csen őket is megpróbál­ta megölni, ám a lányok legálisan tartott lőfegyverükkel megvédték magukat, az elkövető pedig elme­nekült a házból. A gyilkos jelenleg előzetes letar­tóztatásban van, az eljárás jövő hét végén kezdődik. Hat hónap lefor­gása alatt már a második szlovák állampolgárt ölték meg Cipruson. A 20 éves Janka Kováčovát, aki pin­cérnőként dolgozott a szigeten, egy török származású férfi ölte meg ta­valy augusztusban. A szlovák kül­ügyminisztérium adatai szerint Cipruson hosszú távon 3332 szlo­vák állampolgár dolgozik, szezon­munkákra viszont további százak érkeznek évente az országba - fel- tételezések szerint legalább 6500 szlovák állampolgár vállal munkát Cipruson, (dem, t) ge elvesztheti állását. A minisztéri­um ugyanis a szakszervezetek ja­vaslatára meghatározta, hogy me­lyek az alkalmazotti jogviszonyban végzett munka legfőbb ismertetői. A tervezet azt is kimondja, hogy az üyen munkát túlnyomó részben al­kalmazottakkal kell elvégeztetni. A szakszervezetek szerint ez az egyé­neket védi, hiszen az alkalmazotti jogviszony több biztonságot nyújt, kevesebb adminisztrációval jár, va­gyis kedvezőbb számukra. (1-p-j) Vizitdíj: itt nincs, a cseheknél lesz Prága. Ha a parlament is elfogadja, akkor 2008 januárjától vizit-, recept- és napidíjat vezetnek be a cseh egészségügyben - jelentette be Tomáš Julínek egészségügyi miniszter. Az elképzelések szerint ja­nuártól 50 koronás vizitdíjat kellene fizetni az orvosnál, s ugyanen­nyibe kerülne egy kórházi nap is, valamint az orvosi segélyszolgálat igénybevétele. A receptdíj 20 korona lenne. Az orvosi illetékek éves felső határa várhatóan 3000 cseh korona lesz, bizonyos szociális csoportok mentesülhetnek a fizetés alól. (-kés, MfD) Munkatörvénykönyv: a kisvállalatok érdekvédelmi szervezetei nyilatkozatban utasítják el a módosítást Veszélybe kerül 180 ezer szlovákiai kisiparos Egyesek szerint sokkal biztonságosabb lenne a közlekedés az autópályákon, nem alakulnának ki forgalmi dugók, mások szerint viszont több súlyos baleset történne Kaliňák: nálunk is 160 lehetne a maximum Új legális sztrádacsúcs? (Somogyi Tibor és Zeman Ákos fotokollázsa) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Nem kizárt, a szlováki­ai autópályák egyes szakaszain be­látható időn belül 160 km/ó lesz a legnagyobb megengedett sebesség, jóllehet Robert Kaliňák belügymi­niszter szerint ez a változás nem kerül be a közúti közlekedésről szó­ló törvény módosításába, melynek kidolgozását már idén befejezik. Csehországban a közlekedési minisztérium múlt héten kezdte meg a vitát a sebességkorlátozás módosításáról, nyugati szomszéda­inknál vélhetőleg már jövő január­ban bevezetik az újonnan elkészülő sztrádákon a „160-at”. Ausztriában már tesztelik ezt a gyorsaságot: a rendőrség egy 15 küométeres sza­kaszon figyeli a biztonságot, a zajt, és mérik a kibocsátott káros anya­gok mennyiségét is. A „gyorsításról” eltérő a szakér­tők, politikusok és rendőrök véle­ménye. Egyesek szerint a módosí­tás után sokkal biztonságosabb len­ne a közlekedés az autópályákon, nem alakulnának ki forgalmi du­gók, mások szerint viszont lényege­sen több súlyos baleset történne. A 160-at nem engedélyeznék az or­szág összes autópályáján, csak rö- videbb szakaszokon. Á módosítást nem támogatná minden politikus; egyik ellenzője a korábbi belügymi­niszter Vladimír Palkó (KDH). Az, hogy Csehországban tárgyalnak a maximális megengedett sebesség növeléséről, szerinte nem elég ok arra, hogy nálunk is ezt tegyük. „Nekem nem hiányzik az utakon a nagyobb gyorsaság. Szlovákiában ugyan vannak olyan szakaszok, melyeken lehetne gyorsabban haj­tani, de nagyon megfontolnám a dolgot, nagyon óvatos lennék” - mondta Palkó. A KDH szerint figye­lemelterelés folyik: a kormány előbb építse meg a modern nyugat­keleti sztrádát, s csak azután gon­dolkodjon a maximális sebességen. Jozef Šimko alelnök szerint ha megengedik a 160-at, akkor akad­nak majd olyan kiváltságosok, akik 180-190-nel fognak hajtani. Kaliňáknak más a véleménye a biztonságos közlekedésről. Tavaly például bevezette, hogy a Pozsony és Nagyszombat közötti sztráda- szakaszon ne előzhessenek a 3,5 tonnánál nehezebb gépkocsik. Az egyik indok, amiért szorgalmazza a 160 küométeres sebességet, hogy manapság sokkal biztonságosabb és gyorsabb autókat gyártanak. Már a Zsolnai Közlekedési Kutató- intézet munkatársai is vizsgálják, mely szakaszokon lehetne növelni a sebességet. „Nem lehet egyértel­műen kijelenteni, hogy ez negatív lépés lenne. Egyes szakaszokon megalapozott, másokon viszont nem. Áz sem kizárt, hogy egyes szakaszokon például csökkentem kellene a sebességed’ - vélekedik Ľubomír Palčák, az intézet munka­társa. A rendőrség statisztikai adatai szerint nálunk tavaly mérték a leg­nagyobb sebességet: egy Porsche 235 km/ó-val száguldott Trencsén meüett. Pozsonyban, a város terü­letén húzódó sztrádán a mért re­kord 190 km/ó volt olyan helyen, ahol 80 km/ó a legnagyobb meg­engedett sebesség, Nagyszombat­nál pedig 220-at mértek. Az autó­klub elnöke, Juraj Smrečan támo­gatná, ha egyes szakaszokon ideig­lenesen növelnék a sebességet. „A lassítás nem mindig jelent na­gyobb biztonságot, és a gyorsabb vezetés pedig nem kell, hogy auto­matikusan a tragikus kimenetelű balesetek számának rohamos nö­veléséhez vezessen” - szögezte le. (dem, p) A legnagyobb megengedett sebesség ♦ 110 - Dánia (helyenként 130 km/ó); Észtország; Svédország; Nagy-Britannia (112 km/ó) ♦ 120 - Belgium, Bulgária; Finnország; Görögország; Hollandia; Portugália; Spanyolország ♦ 130-Ausztria; Csehország; Franciaország; Magyarország; Szlová­kia; Szlovénia; Olaszország ♦ Nincs korlátozás - Németország (csak egyes szakaszokon) (1979-től 110 km/ó volt a legnagyobb megengedett sebesség Szlová­kiában, 130-ra 1997-ben emelték.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom