Új Szó, 2007. február (60. évfolyam, 26-49. szám)
2007-02-26 / 47. szám, hétfő
6 Kultúra ÚJ SZÓ 2007. FEBRUÁR 26. www.ujszo.com RÖVIDEN Hrabal-emlékest az Örökmozgóban Budapest. Bohumil Hrabal halálának tizedik évfordulója alkalmából Jirí Menzel rendező és Esterházy Péter író részvételével rendez emlékestet a Cseh Centrum február 28-án, szerdán az Örökmozgó Filmmúzeumban. A Szabó G. László által vezetett beszélgetés előtt levetítik a Gyöngyök a mélyben című ötrészes film első epizódját, melyet Menzel rendezői bemutatkozásaként tartunk számon, (cs) Objektiven a kreatív felejtésről Pozsony. Február 28-án, 17 órai kezdettel kerül sor a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete által indított Irodalom és kreatív felejtés című irodalmi sorozat első részére. A rendezvényen Németh Zoltán irodalomkritikus, költő, szerkesztő beszélget Gara- czi Lászlóval, (ú) Körvonalazódó könyvfesztivál Budapest. Umberto Eco lesz a díszvendége az április 12-én kezdődő XIV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválnak. A négynapos rendezvény nyitónapján az európai kortárs irodalom egyik legnagyobb alakjának laudációját Esterházy Péter író mondja el. (m) Lukács Zsolt digitális festményei Kassán Kacér gépi játék az énnel ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Kassa. Február 27-én 16.30 órai kezdettel nyílik meg Lukács Zsolt Feketebors című kiállítása a Kassa-óvárosi Löffler Béla Múzeumban, a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének társrendezésében. A kiállításnak, mely április 15-ig tekinthető meg, Peter Taj- kov a kurátora; a megnyitón Valér Juščák szaxofonművész is fellép. Az idén harmincöt éves Lukács Zsolt a Pozsonyi Képzőművészeti Főiskolán végezte tanulmányait, ahol Dušan Kállay volt a vezetőtanára. 2004 óta a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara Képzőművészeti Mesteriskolájának doktorandusza, itt Tolvaly Ernő a témavezetője. Lukács Zsolt több szlovákiai és külföldi önálló és csoportos kiállításon vett részt, munkái szlovákiai sajtótermékek és könyvek révén is ismertek. A Löffler Béla Múzeumban most megtekinthető munkái festmények, pontosabban .digitális festmények, melyek megidézik korábbi művészeti teljesítményeinek jellemzőit, például a geometrikus szerkesztést és a kubusokat. A kiállításhoz készült katalógusban a bemutatott alkotásokhoz Tolvaly Ernő egyetemi tanár írt előszót. Ebben olvasható egyebek közt: „Lukács Zsolt munkája előremutató és hátrafelé tisztelgő is egyben, és éppen ezért úgy működik a jelenben, mint megkerülhetetlen, nehézkedő pecsét. Igazolását adja mindannak, ami ma történik; emlékezésnek és feltárásnak, kijelentésnek és játékos zavarkeltésnek. A közösségnek - és közönységnek is - és a magányos üldögélésnek és filozofálgatásnak, és a megkettőződő (megsokszorozódó!) EN-nek a mai korban. A mai művészetfelfogás és művészetértelmezés közepette. Lukács Zsolt munkái valóban jól működő pecsétek: lenyomatai mindannak, amit a kor szelleme, technikája a múlttal és a jövővel kapcsolatban itt a jelenben kacéran ugyan (és kicsit értetlenül), de gondolkodásunk rezdüléseit követve feltárni és bemutatni képes. És gondoljunk csak bele: mindez anyagról, misztériumról, tájról és emberről szól, néha vaskosan vagy groteszk humorral álcázva, mégis anyag nélküli steril »gépi játék« a művészettel, a természettel, technikával és a sokszor kikezdett ÉN-nel.” Lukács Zsolt: Nigredo 10 „Nem számon kért, hanem mindig adott" - nyilatkozta Gáspár Tiborról volt tanítványa Egy életen át hordott szeretet Gáspár Tibor nyugalmazott tanár, a szlovákiai magyar színjátszómozgalom elismert rendezője volt a pozsonyi Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma által rendezett Múzeumi Szalon beszélgetősorozat vendége Komáromban, a Jókai Színházban február huszonegyedikén este. A neves pedagógust Miklósi Péter újságíró faggatta. BÁRÁNY JÁNOS Ezzel a szerda estével a Múzeumi Szalon harmadik szezonja kezdődött. Kassa, Léva és Alsó- sztregova után negyedszer került sor a rendezvényre a múzeum fővárosi székhelyén kívül. Az idei esztendő első Múzeumi Szalonjára sokan voltak kíváncsiak: Gáspár Tibor személye a Vasmacska Stúdiószínpad nézőterére vonzotta a volt tanítványokat, kollégákat, eljött a hajdani pápai diáktárs, érkeztek Kulcsodról, a szülőfaluból, nem is üres kézzel. A tanár úrék egykori házából hoztak egy gerendaszeletet, melybe még valamikor negyvennégy karácsonyán ütött golyóhüvelyt a tizenhat éves Gáspár Tibor. Az időről meg a történelemről amúgy is sok szó esett az est során. Miklósi Péter hangosan kimondott célja az volt, hogy kedves és úgymond nem éppen kedves emlékeiről faggassa a jövőre nyolcvanesztendős pedagógust. Az első kérdés arra a két körtefára vonatkozott, melyek ott álltak a Csüizközben, Kulcsodon, a református lelkészlak udvarán. A fák egy fényképen láthatók Gáspár Tibor Kulcsodról írt könyvében. Alattuk az akkor tízesztendős szerző áll. Onnan, a körtefák alól barangolhattuk be a tanár úr kalandos életútját, melyet gyakran felkavartak a politikai forgószelek. Akkor is például, amikor csak lopva jöhetett haza a Pápai Református Kollégiumból, ahol dédapja Petőfi és Jókai diáktársa volt, s odajárt valamennyi felmenője. Öröm volt látni Gáspár Tibor csillogó szemeit, amikor pápai tanárairól, Sándor Pál magyar szakos tanáráról, Lőrincze Lajosról, a nyelvészről vagy éppen Fejes Zsiga bácsiról, kedvenc matematika- tanáráról mesélt. Igaz, latinból olykor szekundát kapott, de az év végére mindig kijavította a latinjegyét. Negyvennyolcban érettségizett Pápán: „Szökve végeztem az utolsó éveket” - mondta. A lelkészcsaládban felnőtt fiatalembert pápai tapasztalatokkal és élményekkel felvértezve azután Csehországba fújták a fent említett politikai forgószelek - Rokycanyba, egy kaszárnyába, ahol fogalmazása szerint talán nem is katonának, hanem ágyútölteléknek képezték ki őket. Rengeteg szlováldai magyar újonc volt ott Dél-Szlovákia különböző régióiból; úgy énekelték a csallóközi, a gömöri meg a keleti magyar fiúk a magyar katonanótákat a rokycany-i alakulat erre a célra fenntartott szobájában, hogy zengett a kaszárnya... Ötvenöt szeptemberében kezdett tanítani Komáromban, az akkori tizenegy éves középiskolában. Pedagógusi pályája során négy-ötezer diákja lehetett, köztük sok kedvenc. Egyikük, a ma Budapesten élő Szepes Hédi volt a komáromi Múzeumi Szalon meglepetésvendége: pár napja érkezett Moszkvából, ahol művészet- történészként éppen egy kiállítás rendezését fejezte be, mégis örömmel vállalta, hogy eljöjjön szülővárosába, Gáspár Tiboroz. „Halálosan szerelmes voltam a tanár úrba” - árulta el Miklósi Péternek és a közönségnek, majd arról vallott, milyen könnyű volt Budapesten továbbtanulnia azokkal az alapokkal, amiket Gáspár Tibortól kapott. Aki azért az élete nem éppen kellemes epizódjait sem hagyta ki a komáromi beszélgetésből. Azt például, hogy ötvenhét és nyolcvankilenc között megfigyelt személy volt, hogy nem egy diákját arra kérték, valljon ellene, hogy nemegyszer hajnali ötkor ment haza a kihallgatások után, reggel nyolckor pedig ismét a katedrán kellett állnia. „A félelem még ma is bennem él” - mondta Gáspár Tibor a döbbent csendben. Amit nem lehetett megírni akkoriban az újságokban, elmondták a diákjai az irodalmi színpadi összeállításokban. A tanár úr a korvallató költészetet állította színpadra. A hetvenes években már bátrabban alkalmazták a korszerű rendezési megoldásokat, a nyolcvanas években áttértek a diákkomédiákra. Négy évtized során hatvankét összeállításban ezerötszáz diákja szerepelt, tanári pályája során a komáromi magyar gimnázium diákjai több tucat első, második és harmadik helyezést értek el az országos vers- és prózamondó versenyeken. Amikor Miklósi Péter napjainkra terelte a szót, megjegyezve, hogy most a Jágóké lett a világ, Gáspár Tibor annak a reményének adott hangot, mely szerint az emberiségnek rá kell döbbennie arra, hogy vissza kell térnie Istenhez. „A szeretetet egy életen át hordom. Számomra a tanítás szórakozás volt. Játék. Ha előadásokat tarthatok, az örömöt okoz. Mondják, hogy ezek az előadásaim optimisták. Ez a derűlátás az egész magyarság derűlátása is.” Amikor pedig Miklósi Péter megkérdezte, hogy az elmúlt hetvenkilenc esztendő alatt tulajdonképpen hány évet élt, Gáspár Tibor menten rávágta, hogy legalább a dupláját. Ä Múzeumi Szalonok kedves hagyománya, hogy a taps után a vendég egy tárgyat adományoz a pozsonyi Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának, Komáromban sem szakadt meg. Gáspár Tibor azt a magnetofont ajánlotta fel, mellyel legelső irodalmi színpadi összeállításain dolgozott a komáromi gimnázium aulájában. Nem véletlenül neves tanítványa, Kiss Péntek József rendező hozta a nézőterére a becses ajándékot. „Nagy emberi tisztesség a pedagógia. Es nagy emberi becsület.” Gáspár Tibor e két mondata lehetne annak a szerda esti két órának az üzenete, melynek során rengeteg új adalék került a tanár úr eddig is színes portréjához. OTTHONUNK A NYELV Nem minden klampiar bádogos SZABÓM1HÁLY GIZELLA A középiskolás szlovákiai magyar fiatalok egy jelentős része valamilyen szakiskolát látogat, az ezekben oktatott tantárgyak, szakmák és szakok magyar megnevezésének egységesítésére azonban mindeddig nem került sor. Most az oktatási minisztérium illetékes főosztálya irányításával megindult a munka, s az intézményektől kapott listák áttekintése azt mutatja, hogy egyes szakok, szakmák és tantárgyak nevét iskoláinkban nem standard magyar nevükön nevezik (tehát nem úgy, ahogyan Magyarországon hívják őket), hanem a szlovák megnevezés hatását mutató szóval, kifejezéssel. A szlovák nyelv hatását mutatja például, hogy a hozzánk eljuttatott anyagokban a klampiar magyar megfelelőjeként minden esetben a bádogos szerepel: akkor is, ha tetőfedést tanulnak a fiatalok, meg akkor is, ha autószerelést, pedig a bádogos jelentése nem azonos a klampiaréval. A szlovák értelmező kéziszótár szerint a klampiar jelentése: ’különféle bádogtárgyak készítésére vagy javítására szakosodott szakember’. Az egyes szakmákat bemutató szlovák pályaválasztási internetes oldalon a klampiar szakmáról az olvasható, hogy feladata bádogtermékek készítése, és mivel specializálódhat építőipari vagy gépipari termékekre, stavebný klampiar és autoklampiar foglalkozást különböztethetünk meg. A bádogos viszont „bádogedények, ereszcsatornák stb. készítésével és épületek bádogozásával foglalkozó szakmunkás” (lásd a Magyar értelmező kéziszótár megfelelő szócikkét). A magyarban tehát a bádogos alapvetően azt csinálja, amit a stavebný klampiar, ezért is szerepel a bádogos, az épület- és építménybádogos, valamint az ipari bádogos az építőipari szakmák között. (Az épületbádogos épületek bádog alkatrészeit, ereszcsatornát, bádogtetőt készít, szerel és javít, az ipari bádogos elsősorban klímatechnikai csatornák, hő- és hangszigetelő szerkezetek, lég- technikai berendezések készítésére, javítására szakosodott.) Az idézett szlovák pályaválasztási honlap szerint az autoklampiar feladata személygépkocsi karosszériájának, tehergépkocsi, autóbusz, villamos, vasúti kocsi stb. kocsiszekrényének a gyártása és javítása. Ezért az autoklampiar szinonimái a karosár és a klampiar vozidlových karosérií, illetve e megnevezések gyakran együtt szerepelnek, pl. karosár-autok- lampiar; karosár, klampiar vozidlových karosérií. Szlovákiai magyar szövegekben az autoklampiar magyar megfelelőjeként az autóbádogos fordul elő, amely Magyarországon esetleg csak a beszélt nyelvben használatos, írott forrásból nincs rá adat. Érdekes viszont, hogy az autóbádogosra sok példa van jugoszláviai és romániai szövegekben; ez a tény arra utalhat, hogy számos egyéb esethez hasonlóan a határon túli nyelvváltozatokban megőrződött régiségről van szó. Amint említettem, magyarországi forrásokból nem adatolható az autóbádogos, az au- toklampiamak megfelelő foglalkozást karosszérialakatosnak nevezik. Lakat szavunk miatt ebben a megnevezésben talán zavaró lehet a lakatos lexéma, a lakatos azonban nemcsak lakatokat készít, az egyes foglalkozástípusokat leíró magyarországi kiadvány például így jellemzi munkáját: „vasból, acélból és egyéb fémes anyagból készült lemezeket, idomokat, csöveket, vázakat és tartószerkezeteket munkál meg”. A karosszérialakatos feladata pedig a különböző járművek alváz- és vázszerkezetének, külső lemezborításának és szerelvényeinek javítása, a karosszériaelemek cseréje. Az elmondottakból következik, hogy a klampiar csak építőipari foglalkozás esetében bádogos, a vas-, fém- és gépipari jellegű tevékenységeknél a lakatos, a közlekedési eszközök kocsiszekrényét javító szakember megnevezésére pedig a karosszérialakatos szó a megfelelő. „Számomra a tanítás szórakozás volt." (Dömötör Ede felvétele)
