Új Szó, 2007. február (60. évfolyam, 26-49. szám)

2007-02-24 / 46. szám, szombat

A nap száma: s Naponta ennyi korona veszteséget eredményez a légi irányítók sztrájk \° UT SZÓ Ayurvéda: minden e®®»"« 2007. február 24., szombat Ára 10 Sk (előfizetőknek 9 Sk) 60. évfolyam, 46. szám www.ujszo.com Nem kutathatja az ÚPN a Horthy-korszakot Simon Attila történész szerint az egyedüli cél a feszültségkeltés lenne 3. oldal Szombati vendég Érsek Attila Már javában készül a pekingi olimpiára, s alkalmanként modellkedik 10. oldal A nap mondata: A nemzetközi imperialisták elleni harcról. Robert Fico válasza arra a kérdésre, miről tárgyalt Kadhafival. Bűnösöknek mondta a nővéreket és dicsérte a líbiai igazságszolgáltatást Fico vihart kavart a sivatagban Pozsony. Nagy vihart kavart Robert Fico kormányfő líbiai ki­jelentése, melyben tettesnek nevezte a halába ítélt bolgár nővérkéket és a palesztin orvost. Ezzel tulajdonképpen el­ismerte a bbiai bbóság döntését, és szembe fordult az EU hivatalos álláspontjával. A kormányfő ezért tegnap magya­rázkodni kényszerült, például a bolgár miniszterelnöknek. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Fico, szokása szerint, az újság­írókat okolta a botrányért. „Ha ar­ról beszélek, hogy bicikliket lop­nak, akkor gépkocsilopásról írnak” - vádolta meg a médiát. A líbiai miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján azonban szó szerint a következőket mondta a gyermekek szándékos megfertőzé­sével vádolt nővérekkel kapcsolat­ban: „Ugyanolyan intenzíven kel­lene foglalkozni az áldozatokkal is, mint ahogyan az a tettesekkel tör­ténik.” Egyben megdicsérte a líbiai igazságszolgáltatást. Partnere, Bagdadi Mahmúdi kormányfő meg is jegyezte: Örülünk, hogy Szlovákia nagyra értékeli a líbiai igazságszolgáltatást.” A hat bolgár nővért és a palesztin orvost már két líbiai bíróság is bűnösnek talál­ta 427 gyermek HÍV vírussal való megfertőzésének vádjában, 2004- ben és 2006-ban is halálos ítéletet szabtak ki rájuk. Ügyük újra a líbi­ai legfelsőbb bíróság előtt van. Bul­gária és az Európai Unió tiltakozik az ítélet és a per lefolytatása ellen, mert egyértelműen a koncepciós pereket idézte. A vallomásokat kínzással csikarták ki, arabul írt vallomásokat írattak alá velük, tol­mácsot nem kaptak. Az ítéletek és a per lefolytatásának módja ellen idén januárban határozatban tilta­kozott az Európai Parlament. A mi­niszterelnök szavait élesen elítélte Ognian Garkov, Bulgária pozsonyi nagykövete is. Fico maga is jogász, s azzal próbálta mentegetni ma­gát, hogy a „büntetőjogban gyak­ran nevezik a gyanúsítottat tettes­nek, elkövetőnek is”. Ez azonban nem igaz. Juraj Kolesár, a pozsonyi Comenius Egyetem büntetőjogi tanszékének vezetője leszögezte, a tettes szót csak az elítéltekre hasz­nálja a jog. Robert Fico tegnap telefonon beszélt a bolgár miniszterelnökkel, Szergej Sztanyisewel is, de szerin­te nem magyarázkodásról volt szó. „Fontos üzenetet hoztam a minisz­terelnöknek” - mondta Fico. Útjá­ról tájékoztatni akatja az unió töb­bi tagállamának vezetőit is. A kor­mányfő kijelentéseit elítélte az el­lenzék is. „Ezzel a kijelentésével le­gitimálta a líbiai diktatórikus és demokráciaellenes rendszert” - je­lentette ki Müan Hort, az SDKÚ al- elnöke. (lpj, s) Sokkolta a bolgár médiát Szófia. A tegnapi bolgár sajtóban is megjelent, hogy Robert Fico szlovák kormányfő bűnözőknek nevezte a bolgár ápolónőket. Ezzel jelentős felháborodást keltett az országban. „A bolgár média nagy érdeklődéssel fogadta a nyilatkozatot, hiszen a legkényesebb külpo­litikai ügyről van szó.” - mondta lapunknak Dimiter Cantcsev kül­ügyi szóvivő. Michal Kottman, Szlovákia szófiai nagykövete a nap folyamán magyarázó levelet küldött szét a helyi médiának, amely­ben ferdítésről, a Fico által használt „páchatelia” szó több jelentésé­ről ír. A szófiai Novinite hírportál - mintegy válaszul - egy pozsonyi jogászt idéz, aki elmondta, a kifejezés csak olyan személyekre hasz­nálatos, akiknek bizonyított a bűnössége, (czk) A bolgár nővérek és a palesztin orvos ketrece a líbiai Legfelsőbb Bíró­ságon folytatott tárgyaláson. Európa áldozatnak tartja őket, Robert Fico bűnözőnek. (Reuters-felvétel) NAHÁT! Nyugdíjasok végeztek a támadóval San Jósé. Tragédiába tor­kollott egy amerikai nyugdíja­sokat szállító autóbusz utasai ellen Costa Ricában végrehaj­tott fegyveres rablótámadás - de nem a megtámadottak, ha­nem a támadó számára. A Ka- rib-tengeri körutazás 12 ameri­kai résztvevője Limon kikötőjé­ben szállt be éppen az autóbusz­ba, amikor a 20 éves Wagner Segura két társával együtt be­ugrott a járműbe és fegyvert fo­gott rájuk. A hatás nem maradt el. Az utasok hirtelen rávetették magukat a rablóra és eltörték a nyakcsigolyáját. A támadó meghalt, két társa elmenekült. Limon rendőrfőnöke, Luis Hemandez kijelentette: a nyug­díjasok a jogos önvédelem esz­közével éltek így szabadon tá­vozhattak az országból. (MTI) 2013 után annyi áram lesz, hogy még kivitelre is futja Befejezi a mohi atomerőművet az Énei ÚJ SZÓ-INFORAAÁC1Ó Pozsony. 2007 és 2013 között felépül Mohiban (Lévai járás) az atomerőmű félkész állapotban lévő 3. és 4. reaktora - közölte tegnap Fulvio Conti, az olasz Énei energia- szolgáltató vezérigazgatója, miu­tán tárgyalt Robert Fico miniszter- elnökkel. A Szlovák Villamos Mű­vek (SE) 66 százalékos tulajdonosa várhatóan 2007 második felében lát neki a munkálatoknak, a két blokk üzembe helyezése mintegy 62-63 milliárd koronát emészt fel. Conti szerint a két reaktor lévén az ország megőrzi önellátó-képessé­gét a villamos energia terén, sőt még exportra is futja, vagyis sikerül semlegesítem a jasíovské bohunicei VI-es atomerőmű első blokkjának leállítása következtében keletke­zett kiesést, továbbá 2008-ban zök­kenőmentesen bezárható a máso­dik reaktor is. Mohiban 1987-ben kezdődtek és 1992-ben álltak le a 20 milliárd koronát felemésztő épí­tési munkálatok, a konzervált álla­potban lévő reaktorok az építés te­rén 70%-ban, a technológia terén pedig 30%-ban vannak készen. Mohi első reaktora 1998 nyarán, második reaktora pedig 1999 vé­gén kapcsolódott az országos ener­giahálózatra. 2013-ig az Énei ösz- szesen 110 milliárd koronát fordít a szlovák energiarendszer korszerű­sítésére, kapacitásának bővítésére, többek között a vajáni és a nyitranováki széntüzelésű erőmű­vet is felújítja. A részletes és tétele­sen lebontott beruházási stratégiát néhány hónapon belül ismertetik. Robert Fico kormányfő Mohi kap­csán hozzátette: a beruházást dön­tően az olasz társaság állja, az ál­lam természetesen biztosítja az in­vesztíció feltételeit. A miniszterel­nök örömmel nyugtázta, hogy a megadott határidőn belül (február 28.) az Énei pozitív választ adott Mohi ügyében. Ami pedig a bősi ví­zi erőművet illeti, a kormány to­vábbra is fel akarja mondani a sze­rinte számára előnytelen szerző­dést az olasz féllel, ám előtte közös szakértői gárda vizsgálja meg a kérdést - ezt a lépést Conti üdvö­zölte. „Nem az Enellel van gon­dunk, hanem azokkal az urakkal, akik 2006 júliusáig ezeket a bár­sonyszőnyegeket koptatták” - gú­nyolódott Fico a kormánypalota korábbi lakóira utalva, (shz) 435 atomreaktor 30 országban Becs. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (MAAE) szerint jelen­leg 30 országban 435 atomreaktor működik a világon (beépített tel­jesítményük 370 000 MW), ez adja a világ áramtermelésének 16%- át. Az atomenergia Franciaországban játssza a legnagyobb szerepet, az áram 78,5%-át állítják így elő, Litvániában ez a mutató 69,6%, Szlovákiában 56,1%, Belgiumban 55,6%. Jelenleg vüágszerte 28 re­aktor épül, a csúcstartó Kína 13 blokkal, az Európai Unióban Finnor­szágban, Bulgáriában és Romániában épül most reaktor. (ČTK) MEGKÉRDEZTÜK Eredményesnek nevezhető a kormányfő líbiai útja Samuel Abra­hám politoló­gus: A konkrét ered­ményeket most még nehéz meg­ítélni, de már az a tény, hogy nem Londonba vagy Berlinbe hívták, magáért beszél. Sajnos csak olyan ország fogadja, mint Líbia. A bolgár nővéreket tette­seknek nevezte, ennek mi­lyen diplomáciai következ­ményei lehetnek? Tudnia kellene, hogy tettes­nek csak valóban igazságos bí­rósági eljárás alapján lehet ne­vezni a gyanúsítottat, és azt is, hogy a nővérek líbiai perét egy­értelműen manipulálták Ezzel jogászként tisztában kell lennie, politikusként pedig azt is tuda­tosítania kell, hogy az ilyen kije­lentések Líbián kívül mindenhol botrányosan hangzanak. Botrá­nyos az is, hogy az Európai Unió tagállamának miniszterelnöke­ként nem volt tekintettel sem Bulgária, sem az Európai Bi­zottság, sem az Európai parla­ment állásfoglalására. Megdicsérte a líbiai igaz­ságszolgáltatást is. Pontosan tudja, hogy mit mond, ez illeszkedik az eddigi történések sorába. Talán úgy vé­li, hogy a görbe tükör is tükör, vagyis legalább szerepelni fog a külföldi lapok hasábjain, még ha ilyen botrányos, felhábo­rodást kiváltó kijelentés kapcsán is. Talán úgy gondolja, hogy így is megéri. Ez nem áll távol attól, amit a választási kampány so­rán végzett, mindig volt a tarso­lyában valamilyen hatásos, po­pulista kijelentés, (lpj) 77133 AKTUÁLIS JEGYBANKI ÁRFOLYAMOK USD EUR GBP CZK 100 HUF PLN ▼ A ▲ ▼ ▲ ▲ 26,155 34,355 51,389 1,214 13,628 8,861 IDŐJÁRÁS 4J'A% NÉVNAP ÚJ SZÓ-ELŐFIZETÉS Változékony idő Ma a Mátyások Telefon: A hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. ünnepelnek. 02/59 23 34 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom