Új Szó, 2007. február (60. évfolyam, 26-49. szám)
2007-02-19 / 41. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. FEBRUÁR 19. Autó-motor 11 Harmadik üléssorán két felnőtt is kényelmesen utazhat, s még mindig marad 200 liternyi rakodótér Dacia Logan MCV: Hétszemélyes! A Renault által kifejlesztett új Dacia túlzás nélkül európai bestsellernek bizonyult, és távolról sem csak a volt kelet-európai országokban: Románia és Oroszország után például Franciaországban adtak el belőle a legtöbbet. A múlt hét óta itthon is kapható kombi változat pedig garantáltan még ennél is nagyobb sikerre számíthat. PIACI PREMIER Hogy miért merjük ezt így megelőlegezni? Nos, azért, mert 1. Ez az egyetlen hétszemélyes kombi az egész európai autópiacon; 2. Csomagtere - ötszemélyes kivitelben - 700 literes, de még a harmadik üléssor mögött is 200 liter űrtartalmú rakodótér marad; 3. Az autó ahhoz képest, amit nyújtani tud, már-már szinte kihívóan olcsó. Lássuk mindezt kissé részletesebben. A Dacia Logan MCV (Multi Convivial Vehicle) három motorral és 3 szereltségi fokozatban, összesen 10 különböző változatban érkezett a hazai piacra. A motorok ugyanazok, mint a limuzinnál (1.4i - 75 LE, 1.6i - 90 LE, 1.5 dCi - 70 LE, 5,3 1/100 km). A szereltségben alapkellékké vált az ABS, de az autót - 6000 koronával olcsóbban - enélkül is meg lehet rendelni, amit viszont senkinek nem javasolnánk. A légzsákok közül csak a vezetőé alaptartozék; utasoldalit 9900 koronáért lehet kérni, és ugyanennyibe kerülnek a csak legmagasabb fokon megrendelhető oldallégzsákok is. Szervokormány a két magasabbik (Ambiance+, Laureate) szinten jár. A komfortkellékek közül klíma- berendezés és CD-lejátszós gyári rádió szintén csak a két magasabbik szinten rendelhető, 37 900, illetve 11 900 koronáért. A Logan MCV igazi ásza azonban a hangárnyi hátsó rész, amely ráadásul többféle variációs lehetőséget kínál. Az egyetlen kivétel ez alól a 299 900 koronába kerülő alaptípus, amely csakis ötszemélyes változatban és osztatlan hátsó ülésekkel kapható. Az Ambiance + és a Lauréate modellek viszont kívánságra öt- vagy hétszemélyesek lehetnek, és ülés- elrendezés szempontjából csak annyiban különböznek egymástól, hogy az egyiknél osztatlan, a másiknál két külön fotelből áll a kiszerelhető hátsó üléssor. Ide egyébként az e verzióknál 2:3 arányban osztott középső sor kisebbik részét előrebillentve lehet bejutni, mégpedig megerőltető artistamutatványok nélkül. Gyermekek számára - akik feltehetőleg a leggyakrabban fognak itt utazni - mindenesetre a legkisebb problémát sem jelentheti a művelet. Ugyanakkor arról is meggyőződhettünk a próbautak alkalmával, hogy ezeken az üléseken felnőttek számára is jóval kényelmesebb az utazás, mint az alsó-, vagy akár a középkategóriás egyterűek harmadik üléssorán. Az sem mellékes, hogy a Logannál a hátsó sor teljesen ki is szerelhető, mégpedig kiviteltől függetlenül; a munkát praktikus fülek könnyítik meg, miközben még az ülés egybeszabott változata sem nyom többet 16,7 kilónál. Ekkor, plusz a középső sor előredöntésével kapjuk egyébként a maximális, 2350 köbdeciméte- res rakodókapacitást. Az autó további különlegessége, hogy a csomagtér - a nagy rakodóterű furgonok mintájára - osztott szárnyas ajtón keresztül közelíthető meg, amelynek szárnyai 40, 90 vagy 180 fokos szögben nyithatók. Végül az árakról, amelyek legalább akkora vonzerővel bírnak, mint az impozáns térkínálat. A már említett alaptípust az Ambiance + követi, amely ötszemélyes változatban 344 900 (1.4i), 364 900 (1.6i), illetve 404 900 koronáért (1.5 dCi) vásárolható meg. A hétszemélyes karosszéria itt csak az erősebb benzin-, vagy a dízelmotorral kombinálható; e típusok ára 384 900 és 424 900 korona. A leggazdagabban felszerelt Lauréate ötszemélyes verziói 380 900, a hétszemélyesek 400 900 koronáról indulnak; a gyengébbik benzinmotor itt már nem szerepel a kínálatban, (vas) Az autót mindkét esetben „túlfizetjük", de lízingeléskor csak a futamidő leteltével lehetünk a tulajdonosai Autó készpénz nélkül: Lízing vagy bankkölcsön? ÖSSZEÁLLÍTÁS Készpénz híján autót vásárolni ma már magától értetődő dolognak számít. Egészen pontosan arról van szó, hogy az ilyen autóvásárláskor nem a kocsi teljes vételárát, hanem annak csak egy részét fizetjük ki azonnal, a többit néhány éven keresztül törlesztjük. Ennek két legismertebb módja a lízing és a bankkölcsön - bár lízingeléskor a kocsi csak a teljes törlesztést követően mehet át saját tulajdonunkba. Az alábbiakban ismertetjük, mennyit fizetünk ki lízingeléskor, illetve kölcsönre történő vásárláskor egy 300 000 koronába kerülő személygépkocsiért néhány banknál, illetve lízingtársaságnál, s hogy ez az összeg milyen tételekből tevődik össze. Példáinkban a lízing és a kölcsön futamideje egyaránt 3-3 év. Az első megemelt lízingrészlet (akontáció) 10 vagy 30 százalék (30/90 ezer korona), a kölcsönnél készpénzben kifizetett előleg 90 vagy 150 ezer korona. A táblázatokban szereplő ösz- szegek mindenütt koronában értendők. A gépkocsik teljes ára nem tartalmazza a biztosítási költségeket, a bankkölcsönöknél a kocsi teljes ára a számlavezetés költségeit is tartalmazza. A lapzárta utáni változásokért szerkesztőségünk nem vállal felelősséget. LÍZING 10/30%-os első megemelt részlet KÖLCSÖN- 90/150 ezer korona előleg Lízingtársaság Havi részlet Illeték Vételár A kocsi teljes ára Bank Havi részlet Illeték A kocsi teljes ára CAC Leasing* 7230/5354 5355 60000 355 635/348 099 Dexia Bank 6629/4735 3150/2250 343038/324870 ČS0B Leasing 6480/8351 0 1190 324470/331 862 Istrobanka 685/4893 4200/3000 340800/329148 VW Finančné služby * 8713/6777 3570 0 347 211/337553 HVB Bank 6920/4780 2100/1500 336 144/326784 OTP Leasing 6549/8342 893 1190 325 764/330 312 Ľudová banka 6725/4762 4200/3000 331 372/321 476 Istroleasing 6554/8434 0 1190 327 134/334 814 Szlovák Takarékpénztár 6807/4879 4200/3000 339 252/328 644 VB Leasing 8522/6628 0 1190 337 982/329 798 Tatra Bank 6780/4850 4200/3000 340 080/329400 Tatra Leasing 8434/6597 4500 1785 339 909/333 777 UniBanka 7067/5048 2100/1500 348 672/335 388 Leasing SLSP 8482/6590 1785 1190 338327/330215 VÚB 6865/4904 4200/3000 342780/330684 * Škoda Fabia típusú gépkocsira (Forrás: pv) Máig a felnőtt utasok védelme a legfontosabb Autók évek, csillagok (2) ÖSSZEÁLLÍTÁS A személygépkocsi biztonságának napjainkban legobjektívebb- nek tartott fokmérője az úgynevezett Euro NCAP (European New Cars Assesment Programme) töréstesztjein elért eredmény. Az autókat itt sokáig csak a felnőtt utasok védelme szempontjából vizsgáztatták, ami frontális és oldalütköztetést jelentett. Bár a vizsga azóta a gyermek- és gyalogosvédelemre is kiterjedt, máig a felnőtt utasok védelme terén elért eredmény számít a legfontosabbnak. A „csillagos” osztályozás megmaradt, de ezen belül - a differenciáltabb minősítés érdekében - már pontokkal is értékelik a kocsikat (0—8 pont: *, 9-16 pont: **, 17-24 pont: ***, 25-32 pont: ****, 33-10 pont: *****). A múlt héten közölt lista folytatásaként most a középkategóriás és a felső középkategóriás személygépkocsik régebbi és új töréstesztjeink eredményeit ismertetjük, a felnőtt utasok védelmének értékelése során szerzett csillagok számával együtt. Citroen C6 (Fotó: Euro NCAP) Középkategória Renault Laguna 2003 ***** Rover 75 2001 **** Típus A vizsga éve Eredmény Saab 9-3 2003 ***** Škoda Octavia 2001 **** Alfa Romeo 159 2006 ***** Škoda Octavia 2005 **** Audi A4 2001 * * * * Subaru Legacy 2003 **** BMW 3 2001 **** Toyota Avensis 1998 *** BMW 3 2000 * * * * Toyota Avensis 2003 ***** Citroén C5 2006 ***** Toyota Prius 2004 Citroén Xantia 1997 * Opel Vectra 2002 **** Fiat Croma 2005 ***** Volkswagen Passat 2001 **** Ford Mondeo 2002 **** Volkswagen Passat 2005 ***** Honda Accord 1999 * * * * Volvo S40 2004 ***** Honda Accord 2003 **** Hyundai Elantra 2001 * * * * Felső középkategória Hyundai Sonata 2006 **** Audi A6 1998 *** Jaguar X-Type 2002 **** Audi A6 2004 Kia Magentis 2006 **** BMW 5 1998 **** Lexus IS 2006 ***** BMW 5 2004 **** Mazda 6 2005 * * * * Citroén C6 2006 ***** Mercedes-Benz C 2006 ****** Lexus GS300 2005 ***** Mitsubishi Carisma 2001 *** Mercedes-Benz E 1998 **** Nissan Primera 1997 *** Mercedes-Benz E 2003 ***** Nissan Primera 2003 * * * * Peugeot 607 2002 **** Opel Signum 2003 * * * * Renault Vei Satis 2003 ***** Opel Vectra 2002 * * * * Saab 9-5 2003 ***** Peugeot 406 2001 * * * Škoda Superb 2003 **** Peugeot 407 2004 ***** Toyota Camry 1998 **** Peugeot 407 Coupé 2005 ***** Opel Omega 1998 *** Proton Impian 2002 ** * Volvo S60 2001 **** Renault Laguna 2001 ***** Volvo S80 2000 **** AKCIÓK, ÁRENGEDMÉNYEK FIAT Panda 1.1 Active/1.2 Dynamic: 23 500 korona árengedmény, lí- zingár (adóval együtt) 164 900/216 400 korona; Punto Classic 1.2 (háromajtós): lízingár adóval 199 900 korona; Grande Punto 1.2 Active/Í.2 Dynamic: induló ár (készpénzben) 249 900/284 900 korona; Stilo: a háromajtós verziók induló lízingára adóval együtt 280 000, az ötajtósoké 283 000, a Multiwagoné 319 000 korona; Multipia: induló lízingár adóval együtt 365 000 korona; Croma: induló lízingár adóval együtt 549 000 korona; Dobló Family 1.4 (hétszemélyes változat): 40 000 korona árengedmény, induló ár adóval együtt 409 000 korona. Az árengedmények március 31-éig érvényesek. (fsk) A Grande Punto most 250 ezer korona alatt megvásárolható A mellékletet szerkeszti: Vas Gyula Levélcím: AUTÓ-MOTOR, ul. gén. Klapku 68/34, 945 01 Komárno, tel.: 035/7710 259, 0907/365 649, e-mail: vas.gyula@tri-net.sk AUTO-MOTOR