Új Szó, 2007. február (60. évfolyam, 26-49. szám)
2007-02-02 / 27. szám, péntek
10 Kópé ÚJ SZÓ 2007. FEBRUÁR 2. www.ujszo.com NAGYÖLVEDIISKOLÁSDI Garai Tünde, 9. osztály Bényi Bianka, 6. osztály Harangozó Tibor, 6. osztály Gregor Erika, 9. osztály Harangozó Júlia, 5. osztály Morvái Boglárka, 6. osztály Kedves Gyerekek! Na, mára már kezünkben a bizonyítvány, bizonyítván, hogy mit bizonyítottunk az első félévben. Remélem, Ti mind, akik olvassátok ezt a rovatot, pontosan ugyanolyan lelkesen lebegtetitek, mint ahogy mi vittük haza a miénket Huncutkával. Mert, bizony, a kishú- gom is nagyon jó tanuló, igazán büszke vagyok rá. És biztos vagyok benne, hogy Rátok is büszkék a szüléitek, a nagy testvéretek, mert én a rajzaitokból, írásaitokból, leveleitekből csak azt látom, szorgalmas, ügyes gyerekek vagytok. Most, hogy van ez az egy nap félévi szünet, kérlek Benneteket, gondoljatok rám is. írjátok meg, hogyan sikerült jó bizonyítványt szerezni, vagy éppen, hogy hogyan sikerült elrontani. Hadd okuljanak belőle mások is! írjátok meg, mi az, amit szerettek az iskolában, s mi az, amit nem. Ha Tőletek függene, Ti milyen iskolát működtetnétek. És még írjátok meg azt is, mit szeretnétek olvasni itt, a Kópé rovatban. Azoknak meg, akik rajzolnak is, üzenem, hogy mindenképpen erőteljes színeket használjanak, mert a halvány műveket sajnos nem tudom betenni az újságba, azok ugyanis a nyomdában még megfakulnak, szinte láthatatlanná válnak. És amúgy is, ahogy Kusnyír Melinda úja, élni jó, gyerekek, legyen hát minél színesebb a világunk! TŐLETEK JÖTT Élni jó... Az emberek manapság életcéljuknak a gazdagságot tűzik ki, és csak kevesen gondolkodnak máshogy. Pedig az élet tele van szép és jó dolgokkal. Egyáltalán nem az a fontos, hogy milyen autónk, ruhánk, kastélyunk és egyéb más luxuscikkünk van, mert az élet nem csak a pénzről, a gazdagságról szól. Hiába vannak az embernek milliói, ha gyógyíthatatlan betegségben szenved, mert vannak dolgok, amelyeket nem lehet pénzért megvenni. Manapság minél gazdagabb valaki, annál kevesebbet várhatunk el tőle. Nem kell milliomosnak lennünk ahhoz, hogy szeressük az életet. A lelki és szellemi gazdagság az, ami boldoggá tehet, ezért is fontos a tanulás, az odafigyelés nemcsak magunkra, hanem a körülöttünk élő emberekre. Jobb szerényen, boldogan, szere- tetben élni, mint gazdagon, fösvényen egyedül. Kusnyír Melinda Farkas Vivien, W éves, Köbölkút KOPESKODJ A féli Grünfeld Diana képes keresztrejtvénye Ajanuár 19-ei megfejtés: Hóember. Az Új Szó ajándékát nyerte: Virág Csenge, Kisudvarnok, Onda Istvánka, Kiskövesd. 'Gyertek rmgtaD^Jhj ff tunk nektek MB/v! . jktk. valamit i ■ fje’, ti 3? teljesen egyforma yaqjtok’ú Tl/gy /a.it a.m, a. kis hóig Jzek nct-gyow tetszeti. Jaj, hni/yen z* Sze’p szemei VA'i'WJk . rJ tesám es en 's beneveztünk Gulázsi Melinda, 9 éves, Alistál Varga Dianka, 6 éves, Abara Kristek Dominika, 9 éves, Sárosfa /—jCl l llj C LJCII L/C* I d f / t ír* ^—Zia—— ^ Dunaszerdahely Kálmán Edina, 9 éves, Alistál Polgár Bettinka, 8 éves, Vágfarkasd Kusnyír Melinda, 14 éves, Mátyóc Pápai Rita, 5 éves, Dunaszerdahely Václav Karolina, 8 éves, VágseUye Csicsman Barbara, 8 éves, Deáki Csicsman Bálint, 5 éves, Deáki Nagy Sevim, 9 éves, VágseUye Fodor Bianka, 10 éves, Bős Fiaska Vivien Lili, 8 éves, Felsőszeli