Új Szó, 2007. február (60. évfolyam, 26-49. szám)

2007-02-10 / 34. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. FEBRUÁR 10.

Szalon 13

Csak éppen azok nem értik, nem képesek felfogni, megérteni a magas kultúrát - ha egyáltalán találkoznak vele -, akiknek a legnagyobb szükségük volna rá

Miért is az aggodalom?

Szigeti László és Tőzsér Árpád beszélgetést indító-remélő megszólalásából egyazon aggodalom süt. Attól tartanak, hogy a tömegkultúra a magas kultúra fölé kerekedik. Különösen akkor, ha a magas kultúra életfeltételeit már nem lesz mód biztosítani, mert csökken az állami, alapítványi támogatás. Már amennyiben jól értem Őket.

VARGA LAJOS MÁRTON

Minthogy mindketten az irodalomra összpontosítottak, némi kitérő után magam is erről fogok beszélni. Előbb azonban a kultúrában, különösen a tömegkultúrában zajló változásokról valamit.

Először is. Minden bizonytalan, bomlik, átalakul, fölerősödik, meggyengül, háttérbe szorul, újraértelmeződik. Rövid távra szól minden. Elvek, eszmék, értékek, normák. Sikerek és kudarcok. Státusok és pozíciók. Ami most megnevez, holnap kérdésessé tesz, ami most ígér, bíztat, az félre is vezet. Már-már a divat logikájával követi és formálja ez világ a fizetőképes kereslet mögött nézelődő ízlést, érdeklődést.

Jól látszik az is, hogy rohamosan szűkül a széles körben elismert tekintélyek és orientáló szimbólumok kínálata. Változik természetük, s a bennük megtestesülő ajánlatok struktúrája is. Egy önvezérlő, öngerjesztő folyamatban kikoptak, de legalábbis megritkultak a tradicionálisan fontos jelképek, személyek, műtípusok, nagyobb szerephez jutottak az érzelmi-indulati közösséget teremtő, fanatizálásra hajlamos és képes figurák, a szélsőséges politikusok, popsztárok, a filmek erőszakos hősei, a tévésorozatok, szappanoperák jellegadó szereplői, a tömegkommunikáció szenzációi, csillagai, produkciói. Ők kötnek le, rendítenek meg, ragadnak magukkal most sok embert, tehát ők adnak példát, mintát a vágyaknak, reményeknek, terveknek, s gyakran a cselekedeteknek, következésképp őket nyomják minden csatornán.

Az új, a tömegkommunikációban hatalmas erővel legitimálódó értékvilág persze elérhetetlen és látványosan az. Az igazi életről, az élet értelméről kialakított elképzelés megvalósíthatadan. Ami itt és így megjelent, valóságos megoldást senkinek sem kínál. Érthető, hogy a sokaság egy ugyancsak rez- zeneüenül piackonform, minden problémára gyógyírt ígérő világ, az ezotéria világa felé fordult. Az ezotériát a tömegkultúra természetesen azonnal asszimilálta. Könyvek özönét veszik, viszik boszorkányokról, táltosokról, sámánokról, vajákosokról, bűbájosokról, a mágiáról, a varázslás tudományáról, az álomértelmezésről, az asztrológiáról, tenyéijóslásról, paranormá- lis jelenségekről, agykontrollról, alkímiáról, az alternatív kereszténységről, a Bermuda-háromszögről, ufókról, a halálközeli élményekről, a korábbi életekről, az indigó gyerekekről, a mandaláról, a reinkarnációról, a spiritizmusról. Nemcsak Magyarországon. Az egész közép-európai térségben. Főként nők, fiatalok, értelmiségiek. A bajaikban sajgók. Elgondolkodtató, hogy ez a tömeg (sok tízezres példányszámokról van szó) nem a magas irodalomban, művészetekben, tudományokban, s nem a történelmi egyházak ölén akarta enyhíteni zavarát.

Megemlítem: minden felmérés azt mutatja, hogy nálunkíúé egyre több ember számára horpadnak be, vagy lapulnak is le a jövő hori- zontjai, s korlátozódik minden a pillanatnyi jelenre. Egyre többen érzik úgy, hogy alig van mód megbízható előrejelzésekre, a kilátások értelmezésére, tervek, erőforrások, cselekvési eljárások kalkulálására, a személyes és közösségi boldogulás lehetőségeinek és feltételemek megteremtésére, a lelki-szellemi dilemmák oldására. Kiszolgáltatottá válnak, méghozzá átláthatatlan

erőknek válnak kiszolgáltatottjaivá. A múlt éppúgy hiányzik nekik, mint a jövő. Ki ne venné észre az ebből eredő összefüggést az indulatok erejének, pusztító energiájának növekedésével, a magatartás instabil, egy-egy pillanat, egy-egy helyzet által kiszámíthatatlanul mozgósítható komponenseinek szaporodásával? Kiben mit kapcsol be az aránytalanul felértékelődő alkalom, lehetőség, az esély, ha azt - ahogy a média egésze sulykolja, nem szabad elszalasztani?

Tud erről a magas kultúra, az irodalom, a művészet, tudomány? Mond valamit róla? Ad segítséget? Hogyne. Csak éppen azok nem értik, nem képesek felfogni, megérteni a magas kultúrát, ha egyáltalán találkoznak vele, akiknek a legnagyobb szükségük volna rá. Akiknek az a kérdése, hogy mi vagy: cool vagy lúzer? Sikeres vagy vert ember? Élsz-e már, és élvezed-e az életet, vagy csak élni készülsz? Beszélt erről az elhatalmasodó deficites állapotról Szigeti László is.

Amennyiben innen nézem, akkor vajon a tömegkultúra, a tömegirodalom nem a változásokhoz való alkalmazkodás széles körben hatásos rendszere és eszköze is? Ha más egyébért nem, hát azért, mert hozzáférhető, készséges, érdekegyeztető, kompromisszumokra hajló természet, s arról beszél, ami közönségét leginkább foglalkoztatja. Nem kellene jobban méltányolnunk? Nem kellene már belátnunk, hogy mások érdeklődnek iránta, másoknak van rá szüksége, mint a magas kultúrára, a magas irodalomra, ezért egyik a másikra nem jelenthet semmi veszedelmet? Ráadásul - ellentétben a magas kultúrával, a tömegkultúra önfenntartó, piaci termék.

És most akkor: miért is ez a le- gyűrheteden aggodalom az irodalom jövője miatt?

A magyar irodalmat még soha nem övezte olyan figyelmes figyel- medenség, mint most. Nagyszámú kiadó, folyóirat, lap áll rendelkezésére, megannyi fizetett szerkesztővel. Aztán a díjak, ösztöndíjak, elismerések, honorárium is valameny- nyi. Továbbá készséges sikerlisták, irodalomközpontú kultúrán szocializálódott kereskedelem, szakmai és érdekvédelmi szervezetek, megannyi fizetett munkatárssal, bizottságokkal. Csak az nem jelenik meg, aki nem akar. Még a kifejezett dilettánsoknak is akad lapjuk, hogyne a mindent elöntő közepeseknek, unalmasoknak, érdekteleneknek, köldöknézőknek, olvashatatíanok- nak. Nem ettől kellene tartania a magas irodalomnak? Az ellene forduló szabadságától? Nem attól, hogy évek óta nincs korszakos mű, amely fenekestől felforgatná, átmozgatná az irodalmi viszonyokat? Nem attól, hogy szülte nincs mű a magyar irodalomban, amely csordultig volna teli fájdalommal, elragadtatással, örömmel, szeretettel, szorongással, halállal? A feladattal és felelősséggel, vezessék ezek bárhová? Nem attól, hogy még a legfiatalabbak is belesimulnak az utoljára másfél évtizede megbolygatott irodalmi rendbe, hogy még bennük sincsenek új igények, ellenszegülő, mindennel ujjat húzó vágyak, elkülönülésre való hajlamok, indulatok? Hogy kelthetne figyelmet szenzációk nélkül az irodalom, miért foglalkozna vele sok-sok, az íróval egyébként sajnos gyakran érdekközösséget vállaló kritikus, miért válna közbeszéd tárgyává, miért sietne segítségére a reklám?

Végezetül: a piacban a Magyar Könyvkiadók és Könyvteijesztők Egyesülése szerint van annyi pénz, hogy az irodalomnak is jusson. Feltéve, ha a kiadók hajlandók szelektálni a felkínált művek közt, hajlandók a haszonból a nehezebben forgalmazható művekre valamennyit visszaforgatni, s ehhez nem követelik meg, mint újabban oly gyakran, a külső támogatást. Ami ugyan vi- tathatadanul kevesebb, mint eddig, de az irodalomnak félnie nem kell. Csak magától.

Varga Lajos Márton (1942, kritikus, irodalomtörténész, a Nép- szabadság irodalmi rovatának szerkesztője)

A kommunista rendszer bukása után az U Michala kávéház megszűnt, s akiknek ez jelentette a mentsvárat, más kávéházakba és kocsmákba széledtek szét..

„Hogy olyan a feneked, mint egy hermeneutikai kör...”

PETER MICHALOV1Č

Grendel Lajosban nemcsak a kitűnő írót tisztelhettük (hál’ isten máig kitűnő író), hanem a magyar irodalom szakértőjét (e tekintetben még javult is). Amikor ideje s kedve volt, arról beszélgettünk, mi zajlik a magyar irodalomban, miben különbözik a szlováktól, s kik a nagy alakjai. Alkalmanként a filozófia is szóba került, egyebek közt Hans- Georg Gadamer Igazság és módszere is, mely megalapozta a modern filozófiai hermeneutikát. Annak, hogy e könyvet Lajos is olvasta, van egy kétségbevonhatatlan bizonyítéka. Az Emlékezetkiesés, erotikus álmok után című elbeszélésében Esmeralda megkérdezi a tűnődő férfit, mire gondol. A válasz rohamszerűen meglepő: Hogy olyan a feneked, mint egy hermeneutikai kör. Ez a válasz bizonnyal felháborítaná a megszállott her- meneutikusokat, de mivel botrányra nem került sor, azt kell hinnünk, hogy Lajosnak ezt a ragyogó szövegét nem olvasták. Vagy olvasták is, csak szemérmességből nem merik vállalni, hogy titokban ilyen szövegeket olvasnak.

Kellemes csevejek voltak ezek, s volt idő mindenre. Tekintettel arra, hogy Grendel Lajos velünk üldögélt, a társalgás szlovákul folyt, s mivel a könyvei is megjelentek

szlovákul, eszünkbe sem jutott magyar írót látni benne. Egyszerűen író volt, s ennyi elég is volt.

A kommunista rendszer bukása után az U Michala kávéház megszűnt, s akiknek ez jelentette a mentsvárat, más kávéházakba és kocsmákba széledtek szét, és a „Mi- hály”-ból nem maradt más, mint amennyit a törzsvendégek emlékezete megőrzött.

Eszünkbe sem jutott magyar írót látni Grendel Lajosban. Egyszerűen író volt, s ennyi elég is volt.

Valamikor a kilencvenes évek elején Grendel Lajost további három, akkor még számomra ismeretlen személy társaságában találtam a Krym kávéházban (mely a kapitalizmus építése következtében szintén megszűnt). Lajossal köszöntünk egymásnak, majd bemutatta nekem társait: Szigeti Lacit, Fambauer Gábort, s ha emlékezetem nem csal, Fazekas Józsefet is. A Krym kávéházban való tartózkodásuk oka a Kalligram Kiadó megalapítása volt, mely ugyanilyen néven folyóiratot jelentetne meg. Mindkettőt sikerült megvalósítani, szerencsére mindkettő egyaránt sikeres, s lényegében e négy úrral való találkozásommal kezdődött a Kalligram folyóirattal való kapcsolatom, mely rendszertelenül, de máig tart.

Örülök annak, hogy Lajos akkor bemutatta nekem Fambauer Gábort, akit végtelenül érdekes írónak tartok. A Kalligram kiadta Az ibolya illata című könyvét, melynek ibolyaszín volt a védőborítója, s ha az ember belelapozott, ibolyaillat áradt belőle. Rábeszéltem Gábort, hogy válasszon ki néhány oldalt a könyvből, majd én lefordítom szlovákra, s megjelentetem a Romboidban. Gábor gondolkodott egy kicsit, és megígérte, hogy választ részletet. Röviddel karácsony előtt azzal hívott fel, hogy kétségei támadtak bármely részlet lefordít- hatóságával kapcsolatban, mert a könyv magyarul íródott, s műiden jelentésmódosulás - ez az egyik nyelvből a másikba történő fordítás természetes adója - csak árthat a szövegnek. De hogy szavát megtartsa, írt egy új szöveget szlovákul. Ennek a szövegnek aztán két fordítása is lett, s nagyon termékeny vitát váltott ki.

Valamikor a küencvenes évek második felében rendszeresen eljártam Budapestre. Ennek konkrét oka volt. Budapesten ismerkedtem meg Karol Wlachovskýval, aki

Szlovákia magyarországi követségi tanácsosa volt, egyúttal pedig a Szlovák Intézet igazgatója. Karol a szlovák és a magyar irodalom kitűnő ismerője volt, s természetesen ma is az. A Wlachovský névvel már jóval korábban találkoztam, nemcsak a Grendel-szövegek, hanem más kiváló magyar írók szlovák fordítójaként is ismertem. Már az át- kosban is képes volt nemcsak valóban jó és érdekes művet kiválasztani, s nemcsak lefordítani, hanem meggyőzni a felettes szerveket arról, hogy éppen ez a mű az, melyre a szlovák olvasónak halaszthatatlanul szüksége van.

Karol Wlachovský a Szlovák Intézet igazgatójaként mérhetetlenül fontos munkát végzett. Fáradhatatlan szószólója volt Magyarországon a szlovák kultúrának, a két nemzet értelmiségi képviselőinek összejöveteleit szervezte, különféle vitaesteket, tanácskozásokat, konferenciákat rendezett. Sok üyen érdekes, szakmaüag nagy színvonalú és kulturálisan értékes rendezvényen vettem részt, mind közül most csak kettőt említenék.

Az első a kiváló magyar író és esszéista Mészöly Miklós 75. születésnapja alkalmából rendezett ünnepség volt a Szlovák Intézetben. Az ünnepségen a szerző nem lehetett jelen, súlyos beteg volt, kórházban feküdt. Az intézetben

felesége képviselte őt, a szintén kiváló író Polcz Alaine, s jelen volt a magyarországi írótársadalom szí- ne-java. Engem itt az intelligens felszólalásokon kívül az a tisztelet késztetett csodálatra, melyet ennek az élő klasszikusnak távollétében is mindenki megadott. Mészölynek előbb azokat az esszéit olvastam, melyek - lehetne-e másként? - a Kalligramnál jelentek meg csehül Samota motýľa címen. Volt szlovák fordításuk is, de annak minőségével nem voltam elégedett. Mérhetetlenül tetszett a nyelvezetük; az esszék tömörek voltak, mondatai ütősek. Később személyesen is alkalmam nyűt megismerni szerzőNehéz mások csődjéről írni, de még nehezebb, csaknem lehetetlen a legközelebbi személy csődjét megírni és megérteni.

jiiket, amikor Pozsonyba látogatott; csodaszép ősz hajú férfi volt, pontosan illett a szövegeihez. Határozott tekintete, beszédének átgondolt tartalma és választékossága csalhatatlan jele volt annak, hogy ezeket az esszéket csakis Mészöly Miklós írhatta.

A másik szintén ünnepség volt,

ezúttal azonban egy sokkal fiatalabb íróé, Esterházy Péteré. Ötvenedik születésnapi ünnepsége nagyon hasonlított ahhoz, amilyennek leüja. Némi szórakozás, némi emlékezés, némi irónia, s legnagyobb meglepetésre annak a szövegnek rövid bemutatója, melyet egy Esterházy-szöveg paródiájaként magam írtam. Azon az estén sok szó esett, és sok bor fogyott.

Szeretem Esterházy szövegeit, prózáit, esszéit. Esterházy Péter jelentette (és máig is) számomra a kortárs magyar irodalom csúcsát, s nemcsak a magyarét, hanem a világirodalomét is. Nagyra becsülöm azt a képességét, hogy egyformán ír minőségit nyolcszáz oldalas prózában és kétoldalas esszében. Iróniája nem csak másokra irányul, önmagára is. Bátorságára és őszinteségére teljes valójában a Javított kiadás című könyve derített fényt; nehéz mások csődjéről írni, de még nehezebb, csaknem lehetetlen a legközelebbi személy csődjét megírni és megérteni. Esterházy a saját bőrén kipróbálta ezt az „irodalmi lehetetlenséged’, s úgy birkózott meg vele, ahogyan az egy íróhoz méltó.

Kedvtelve olvasom esszéit, kompromisszummentes kritikus és ironikus hangvétele, paródiakészsége és misztifikáló hajlama folyamatosan csodálatba ejt. (folytatjuk)