Új Szó, 2007. február (60. évfolyam, 26-49. szám)
2007-02-10 / 34. szám, szombat
Egyszer egy lyukas kanna, tele vízzel, átment a szalonon, s összecsepegtette a kifényesített parkettát. Ezt a haszontalan kannát alighanem elfenekelték. ANATOLE FRANCE: RIQUET GONDOLATAI Zichy Jenő a folyosóktól elpártolt a karzatokhoz. Az pedig kiesik az én perifériámból. Az már a szalon rovat. MIKSZÁTH KÁLMÁN: CIKKEKÉS KARCOLATOK 2007. február 10., szombat 1. évfolyam 5. szám Talán már kinőtt az a fa, amelyből a bőség asztalát megcsinálja valami jó kezű gömöri asztalos. Ha nem, akkor el kell ültetni... No mármost hogyan meg hová? Szép emlékű Pista bácsi, néhai szomszédom szavajárá- sát idézve: El kéne indulni fiam, csak aztán tudni kéne, honnan és hová? SZÁSZ1 ZOLTÁN Gömörről az elmúlt években oly mértékű panaszáradat zúdult már mondhatni minden irányba, hogy annak felemlítése oldalakat venne igénybe. A panaszok, bizony, megalapozottak! Olyan senki földje, ki a fenét érdekel, mit csinálnak ezek ott minősítést kapó régióvá küzdöttük volna le magunkat? Nem hiszem. Inkább belekényszerítettek minket ebbe a helyzetbe. Régi gyökerű gond ez, hanem a megoldás már sokáig nem odázható tovább. Ki kell mondani, bizony, az átkosban (s még talán ma is) mindig ott volt az akkori államvezetés kisagyában a vörös kisördög által súgott huncutság: ne vigyetek oda semmit, se ipart, se mást, mert mi lesz, ha... Nos ebből a mi lesz ha kérdésből valóságos fóbia kerekedett ki, s nem tudni igazán máig se, mi a fenétől is féltek (félnek) a jelesek. Királyság már nemigen leszünk, lassan három éve meg már ránk rogyott a nagy európaiság, de úgy, hogy majd belerokkantunk a nagy örömbe. Hát hová vinné el innen az itt élő a kicsinyke életének keretét meghatározó dolgait? Tán a hátára veszi a mezőt és áttolja valahová az apja sírjával egyetemben? Netán kikiáltja a független Gömöri Köztársaságot? Avagy fogja s átképzi magát indiánnak és rezervátumot alapít? Egyiket se tenné, s nem is fogja tenni. Csak ő is tisztességgel, becsülettel élni szeretne, arról meg igazán nem tehet, hogy pont ide született, netán annyira megszerette ezt a vidéket, hogy traktorral se nagyon lehet innen elvontatni. Gondolkodik hát a gömöri, hogyan is kifelé ebből a nagy lepusztultságnak tűnő (hangsúlyozom: csak tűnő) feneségből. Nincs más hátra, mint előre. Felzárkózni, újjáépíteni, felvirágoztatni még azt is, ami már-már reménytelenül le- hervadtnak tűnik. Elindul hát, de mibe lép? Sárba! Merthogy út az ugyan van, de igencsak kanyargós, meg kátyús is, a fene esnék belé, meg szűk is, meg olyan zsúfolt, hogy már a vidéki kandúrok is kétszer meggondolják a főútvonal melletti falvakban, átugoija- nak-e a szemközti, az út túloldalán levő macskalányhoz egy kis egyepetyére vagy se, mert veszélye van annak, hogy a nagy szerelem által elvakulva valami tíztonnás alatt végezik küapított foltként. Elindul hát a fiatalabbja, mert annak azért tudása, felkészültsége van, uccu neki a nagyvilágnak. De annyira uccu, hogy a végén már vissza se jön. Talán csak temetésre, sátoros nagyünnepre, búcsúra. Esküvőre, lagziba nemigen, merthogy olyan errefelé ritka már, mint a fehér holló, mint a szlovákiai átlagfizetés szerint élő falusi. Kaparj kurta, neked is lesz - tartja a mondás, de itt már olyan kurta, hogy meg se találják. Igazából az éppen lehörpintett bókának keresik a kifelé menő útját, másra nem nagyon vállalkoznak már, ami meg is látszik a népszaporulat ugrásszerű csökkenésén. Fogyogatás szépen, lassan, kopás, szürkülés, fáradtság, levertség. Itt egy kastély tűnik el minden ok nélkül, ott egy régi parasztház dűl be hirtelen, gaz veri fel az udvart, csűr roggyan meg, kert válik pusztasággá, szőlő, gyümölcsös seregélyek lakóhelyévé. Ne szomorkodjunk! Nő még a jó somfa, megy a mogyoró, jó az nyélnek pásztorbotba, lapátba, kisfejszének. Majd csak felaprító- dik az is, ami még megvan, majd csak belapátolódik az utolsó gödör is egyszer valaki felett, aki még valamit akart csinálni itt. Aztán béke lesz. Nyugalom. Arra azonban fogadni merek, akik ezt váiják, még ugyan várhatják! Nem hagyja itt magát a nép! Már amelyiknek még nem káposztalé folyik az ereiben. Vállalkozik, próbálkozik, spekulál, tesz-vesz, kaparkodik, utazik munka után, hazahozza a pénzt, belefog valamibe. Mert bizony olyat is tudni, hogy tíz év becsületes, Nyugat- Európában letöltött utcai koldulásból házat lehet építem, jó autót lehet venni. Nincs veszve hát semmi. Ez is megoldás. Esetleg az is az lenne, ha végre a kormányrúd errefelé is állna. Majd a bőség asztaláról, egyszer, ha mindenki érdeme szerint, ha vehet. Talán már kinőtt az a fa, amelyből a bőség asztalát megcsinálja valami jó kezű gömöri asztalos. Ha nem, akkor el kell ültetni, aztán kivárni, míg megnő, de ápolgatni is, hogy ki ne tölje már valami gazfickó rőzse gyanánt. Lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér, ha máshonnan nem, hát a hipermarketból. Arra meg megkeressük a pénzt. Munkával. Ötlettel. Jókedvvel. Amúgy gö- möriesen. Mert aki köves földben kapál, az tudja csak igazán becsülni, müyen a bor, müyen a kenyér. Nem kell itt fóbiákat ápolgatni, csak élni, és élni hagyni! Ezt azért elvárnák az itt élők, meg az esélyegyenlőséget is. Miért is « aggodalom? Varga Lajos Márton a magas kultúra kérdéséhez 13. oldal Toronymagasan BÁBEL Győré Gabriella filmlevele 15. oldal Valamit rólunk: FOTÓVILÁG Akiket a téma választ: sajtófotósok beszéde 17. oldal v __________________________7
