Új Szó, 2007. február (60. évfolyam, 26-49. szám)

2007-02-07 / 31. szám, szerda

2 Közélet ÚJ SZÓ 2007. FEBRUÁR 7. www.ujszo.com RÖVIDEN Mától drágul az üzemanyag Pozsony. Tavaly ősz óta ma először drágul újra az üzemanyag. A natankuj.sk hírportál információi szerint 0,50 koronával emel­kedik a benzin, 0,60 koronával pedig a gázolaj literenkénti ára. Ha a prognózis valóra válik, akkor a 95-ös oktánszámú benzin átlagá­ra 35, a gázolajé 36 korona fölé emelkedik. (ČTK, ú) Lipšic bővítette a beadványt Pozsony. További információkkal egészítette ki az utódja, Štefan Harabin ellen írt beadványát Dániel Lipšic volt igazságügyi miniszter. Lipšic a Plus 7 dní című hetilapban közölt képekre hivat­kozva állítja, az eddigi hivatalos magyarázat nem állja meg a he­lyét. Harabin korábban kijelentette, hogy felesége és fia csak a szi­gorított biztonsági intézkedések miatt használják szolgálati gép­kocsiját, vagy akkor, ha a miniszter túlságosan sokat ivott, ezért nem ülhetne volán mögé. (TASR) Szemtől szemben a két vádlott Pozsony. Határozatlan időre napolta el tegnap a Speciális Bíró­ság a tárgyalást a hírhedt savasmaffia ügyében. Tegnap még nyolc tanú, valamint két vádlott, Peter L. és Jozef K. tett vallomást, majd a vádlottakat szembesítették egymással. A savasmaffia főnökének, František Mikernek a meggyilkolásáról beszéltek, valamint arról a rablásról, amikor Peter L. szomszédjának lakásából 2,7 millió ko­ronát vittek el. A bűncselekmények elkövetésével egymást vádol­ták, bűnösségüket mindketten tagadták. (SITA) Húsz szlovák cég próbált milliós üzleteket kötni Kínaiak(at) csalogattak ŠTEFAN HUDEC, SME Az alkotmánytörvényt elutasították, a kampány folytatódik a 2. nyugdíjpillérért Uzsoraellenes parlament Peking. Nagy volt a nyüzsgés tegnap a kínai fővárosban meg­rendezett vállalkozói fórumon, melyen mintegy húsz szlovákiai cég mutatta be termékeit és pró­bált müliós üzleteket kötni. Egye­bek mellett a szlovák bor és gumi­abroncsok előnyeit hangsúlyoz­ták, de a reménybeli turistákra is gondoltak - a várak és a Magas- Tátra reklámozásával. A kiállítás után több résztvevő is elégedetten nyilatkozott - a Robert Fico kor­mányfő kíséretéhez tartozó tol- mácsi gépészek például remélik, ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Csehországból Szlová­kiába szállítják a kommunista ka­tonai kémelhárítás archívumából azokat az aktákat, melyek szlovák állampolgárokkal vagy Szlovákiá­val kapcsolatosak - állapodott meg František Kašický szlovák és Vlasta Parkanová cseh védelmi miniszter. A dokumentumok átadásáról szóló egyezményt tegnap írták alá Po­zsonyban. Ennek értelmében fél éven belül közel 60 ezer iratot szál­lítanak a Nemzeti Emlékezet Inté­zetének archívumába, s a doku­mentumok nyáron kerülhetnének nyilvánosságra. Kašický a sajtótájékoztatón el­hogy őket bízzák meg a Shen Tou hőerőmű kazánjának felújításá­val. A kétszáz millió koronás szer­ződés négy évre biztosítaná a vál­lalat jövőjét. A tolmácsi cég igaz­gatója kifejtette, a politikusok tá­mogatása képes minden ajtót megnyitni számukra Kínában. A nyitrai és modori bortermelők 500 ezer palack bort szeretnének értékesíteni a felső réteg körében, egy idegenforgalmi cég pedig 1500 kínai turistát csábítana Szlo­vákiába. Az illetékesek nyélbe üt­hetnek egy nagyobb tételű tejpor­üzletet, s hamarosan kínai tolóko­csik is megjelenhetnek nálunk. mondta: a katonai kémelhárítás dokumentumait 2002-től használ­ják biztonsági átvilágításoknál - az iratok alapján már többen nem kaptak bizonylatot. Parkanová sze­rint az egyezmény aláírásával a két ország - úgymond - igazolta, hogy a Nemzeti Emlékezet Intézetének működése megalapozott. „Teljes támogatásomat szeretném kifejez­ni az intézetnek, amelynek létre­hozását eddig Csehországban nem sikerült elfogadtatni. Nagy kár len­ne, ha valamilyen oknál fogva ve­szélybe kerülne Szlovákiában” - tette hozzá Parkanová. A cseh vé­delmi miniszter Ivan Petranskýval, az intézet új igazgatójával is talál­kozott. (dp, t) Pozsony. Daniel Lipšic volt igazságügyi miniszter uzso­raellenes tervezetét kivéve tegnap az összes ellenzéki próbálkozás kudarcba ful­ladt a parlamentben. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Az SDKÚ műhelyéből származó, a nyugdíjreform megőrzését célzó alkotmánytörvény-tervezetet és a kereszténydemokrata apasági sza­badság ötletét a koalíció egyaránt elutasította. Az előbbi döntés nem okozott meglepetést, hiszen a ja­vaslatról szóló vita ideológiai ösz- szecsapásba torkollott, több szemé­lyes támadás elhangzott. Az SDKÚ a tegnapi vereség ellenére folytatni kívánja kampányát, hogy a közvé­leményt a maga oldalára állítsa, s a lakosok maguk követeljék a máso­dik pillér megtartását. Tegnap nőtt az esélye annak, hogy hamarosan bíróságon is meg lehet támadni az anyagi szükség- helyzetben kötött, a jó erkölcsöt sértő uzsoraszerződéseket. Néhány kft. ugyanis ügyesen kihasználja a kevésbé művelt, rossz anyagi és szociális helyzetben lévő polgárok tapasztalatlanságát, gyors hiteleket kínálnak nekik, melyért ingadan- jukkal kezeskednek, s a mindössze néhány tíz- vagy százezer koronás kölcsönről szóló szerződéssel átru­házzák lakásuk, házuk tulajdonjo­gát, a kataszteri hivatalban is átír­ják a kft.-re. Aki pedig nem fizet, vagy akár csak egyeden napot is ké­sik a törlesztéssel, azt pár hónap alatt kiteszik az utcára. Ha a plé­num harmadik olvasatban is rábó­ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALŐ Pozsony. Tavaly több mint 1,25 milliárd koronát kaptak nonprofit szervezetek a jövedelemadó két százalékának felajánlásából; ez egy év alatt 195 millió koronás emelkedést jelent. Az első tíz közé jobbára cégek, alapítványok ke­rültek. Egymillió koronán felüli összeget 127 szervezet kapott, ne­kik jutott a teljes összeg 48 száza­léka, több mint 540 millió korona. Az adófizetők tavaly 7062 szerve­zetet támogattak, a legkisebb ösz- szeg 26 korona volt. A szerveze­tek regisztrációja mintegy 2 ezer koronába kerül, nem érte meg te­hát regisztráltatnia magát annak a szervezetnek, amely ennél keve­sebbet kapott. A végleges adatok szerint a több mint hétezer szer­vezet töredéke, mindössze 176 tartozik ebbe a kategóriába, a töb­bi legalább kétezer koronával lett gazdagabb. Sokan kaptak 100 ezer koronánál többet, velük szemben Pozsony. Szlovákia 501 millió eurót tervez elkölteni szennyvíz­elvezető csatornák kiépítésére a 2007 és 2013 közötti időszakban. Dušan Muňko, a környezetvédel­mi tárca államtitkára tegnap le­szögezte: nincs szükség ennyi pénzre, az előző kormány hibája, hogy olyan feltételekben egyezett meg az unióval, amelyeket nem lehet teljesíteni. „Végeredményben ez csak azt fogja előidézni, hogy megemelke­dik a viz- és csatornadíj, az embe­lint a polgárjogi törvénykönyv java­solt módosítására, az ilyen szerző­déseket meg lehet majd támadni, éspedig a hatályba lépéstől számí­tott három hónapra visszamenő­leg. További tárgyalásra alkalmas­nak találták az Eurojustról szóló normát. A vitában Berényi József (MKP) rámutatott: fennáll a gyanú, az igazságügyi miniszter személyes bosszút akar állni Peter Paludán, aki jelenleg a nemzetközi intéz­ményben Szlovákiát képviseli. Štefan Harabin ugyanis még bíró­ként pereskedett vele. Dániel Lipšic osztotta Berényi véleményét, hogy Harabin talán valamelyik ismerő­sének vagy rokonának készíti elő a kényelmes uniós helyet, ezért akar­ja megváltoztatni a tisztségviselő kinevezésének feltételeit. A tárca­vezető ezt visszautasította. Heves vita alakult ki az élelmi­szertörvényről, mely egyszer és elég elvet vezetne be, de csak lehe­tőségként - mindig az ellenőrön múlna, kezdeményezné-e a sza­bálytalanságon kapott bolt műkö­dési engedélye bevonását. Simon a törvény szigorúbb, legkésőbb a következő év május 31-éig nyilvá­nosságra kell hozniuk, mire köl­tötték a támogatást. Az összeget még ebben az évben el kell költe­niük, ha ez nem sikerül, akkor a fennmaradó részt vissza kell fizet­niük az államnak. 2005-ben 1365 szervezet tartozott ebbe a kategó­riába, tavaly már 1711 szervezet lett gazdagabb 100 ezer koroná­nál nagyobb összeggel. Idén csak rek pedig lekapcsolódnak a rend­szerről; úgy, ahogy a magas gáz­árak miatt sokan lekapcsolódtak a gázvezetékekről” - magyarázta Muňko. Miklós László egykori környe­zetvédelmi miniszter lapunkkal közölte: a tárca által közzétett in­formációk nem pontosak. Tájé­koztatása szerint ugyanis Szlová­kiának az unióval szemben olyan kötelezettsége van, hogy a 2000- nél több lakosú községeknek né­hány fokon kell végezniük a szennyvíztisztítást, ráadásul a csatornahálózatra is rá kell kap­Zsolt, a földművelési tárca volt ve­zetője szerint a jelenlegi szakmi­niszter javaslata káoszt idéz elő, s óriási teret biztosít a korrupciónak. A kormánypártiak kifogásolták, hogy Sünön még miniszterként nem szigorította az élelmiszer-biz­tonsági előírásokat; majd nemtet­szésüknek adtak hangot, amiért „csallóközi disznótort” szervez; va­lamint arra ösztönzi a polgárokat, hogy a kormányhivatalba hordják az üzletekben talált romlott húst; sőt a lakosság buzerálásáról beszél a disznótor-jelentési kötelezettség kapcsán. „A házi disznókra nehéz reagálni” - mondta a vita hevében Sünön, s felhívta a figyelmet: ahány törvény, annyiféle büntetés szabható ki ugyanazért a vétségért. Jarmila Tkáčová (SDKÚ) kiállt kol­légája mellett. Miroslav Jureňa el­képzelései szerinte is zavarosak, hi­szen eredetüeg 50, újabban azon­ban már csak 10 milliós pénzbírsá­got szorgalmaz, ami az üzletlánco­kat nem fogja elriasztani a törvény- sértésektől, a kisebb üzleteket vi­szont megsemmisítheti, (sza) kis mértékben változik az adófel­ajánlásra vonatkozó szabályozás: a legalacsonyabb összeg az eddigi 20 korona helyett 100 korona lesz. Az adóbevallást készítő ter­mészetes személyek legkésőbb április 15-éig tehetik meg felaján­lásukat, azoknak, akik adóelszá­molását a munkaadó készíti el, április 30-éig kell dönteniük. Tá­jékoztatást a www.rozhod-ni .sk honlapon találnak, (lpj) csolódniuk. „Mi a 2000-nél keve­sebb lakosú falvakkal is számol­tunk, hogy a kisebb települések együtt kapcsolódnának a vezeté­kekhez - ezekből a számításokból jött ki akkor az 501 millió. Ráadá­sul törvény szabályozza, hogy ha egy községben van szennyvízcsa­torna, a lakosoknak rá kell kap­csolódniuk, ugyanis tüos a talaj- szennyezés, tehát a szennyvizet nem lehet kiengedni” - magya­rázta lapunknak Miklós. Egyben belátta, hogy a csatornarendszer kialakítása nem problémamentes, de szükséges lépés, (dem) Palkó a Čuňo-úgyról Nagy Ildikó vallomása Bazin. Vladimír Palkó egykori belügyminiszter is tanúvallomást tett tegnap a Speciális Bíróságon a korrupcióval vádolt Eugen Čuňo volt kassai alpolgármester ügyének tárgyalásán. Palkó elmondta, bel­ügyminiszterként soha nem befo­lyásolta a nyomozást. „Mindig is ér­deklődtem a hasonló esetek iránt, rendszerint kikértem az aktákat át­tanulmányozásra, de utasításokat soha nem adtam a nyomozóknak” - jelentette ki a taláros testület előtt az egykori belügyminiszter. Čuňót azzal vádolják, hogy Viktor Kašperrel és Pirovits Lászlóval 2002-ben 18 millió korona csúszó­pénzt kért Maroš Meijavýtól, a Käme cég ügyvivőjétől, aid egy kas­sai lakótelepen akart bérlakásokat építeni. Mindhárman tagadják a vádat. A koronatanú, Meijavý sze­rint a pénzt A. Nagy László parla­menti képviselőnek, Vladimír Pal­kónak és Kása Zoltánnak, az Állami Lakásfejlesztési Alap akkori igazga­tójának szánták - cserébe 181 milli­ós támogatást ígértek. „Ez eléggé különös, mert a kassai városházán nem is ismertem senkit, és soha nem is érdeklődtem az intézmény tevékenysége iránti’ - tette hozzá Palkó. Saját bevallása szerint csu­pán annyi köze volt a vizsgálathoz, hogy a nyomozóknak megszerezte Meijavý telefonszámát. Műit mondta, a számot átadta Jozef Šáteknek, a Korrupcióellenes Hiva­tal vezetőjének, és aztán a hatósá­gok már vele léptek kapcsolatba. „Míg miniszter voltam, a HZDS, a KDH és az MKP néhány képviselő­jét is vizsgálta a rendőrség, tehát a hatóságok valóban függetlenek voltak” - mondta. A bíróság Nagy Ildikót is beidézte a tárgyalásra. Ä koronatanú vallomása szerint ugyanis pont A. Nagy feleségének 2002-es születésnapi ünnepségén került sor a kenőpénz átadására. Nagy Ildikó vallomásában elmond­ta, soha nem tudott róla, hogy férje valamiféle csúszópénzt vett volna át, több évtizede élnek együtt és férjét becsületes embernek tartja. A tárgyalás további tanúk kihallgatá­sával ma folytatódik, (dp, t) Módosítana az ellenzék Bármikor beszélhetnek Pozsony. A közjogi méltóságok akármikor felszólalhatnak a parla­mentben - zárult le a múlt évvégén kialakult alkotmányos vita. A jogá­szok továbbra sem egységesek a kérdésben, ám mivel a koalíció többségben van, végül sikerült saját véleményét érvényre juttatnia. Azután keletkezett probléma, hogy decemberben a házelnök a hivata­los vita lezárása után szónokolt a költségvetésről. Az ellenzék szerint Pavol Paška megsértette a házsza­bályt, és visszaélt jogköreivel. A kormánypárti jogászok ennek el­lenkezőjét állították. Később az is kisebb fejtörést okozott, Ivan Gašparovič közelmúltban elhang­zott beszéde az ország állapotáról előadott jelentésnek vagy valami másnak minősült-e, s idejében tájé­koztatta-e a plénumot arról a szán­dékáról, hogy fel akar szólalni. A félreértések elkerülése végett ösz- szeült a parlament alkotmányjogi bizottsága, s arra kereste a választ, a közjogi méltóságok mikor szóno­kolhatnak a törvényhozásban. Teg­napig képtelenek voltak dűlőre jut­ni, de végül azzal tették ad acta a témát, hogy a házelnök, a kor­mányfő és az államfő bármikor, a plenáris vitán kívül is szót kérhet. Az ellenzék szerint a legtisztább megoldás a házszabály módosítá­sa. (s, t, sza-) Kínában minden a disznó körül forog. 2007 ráadásul az arany disznó éve az ázsiai országban. A szlovák kormányfő tegnap egy pekingi mú­zeumban szemrevételezhette, mi a különbség a festett kínai és a Vla­dimír Mečiar HZDS-elnök ajándékozta élő szlovák malac között. (TASR/AP-felvétel) Megegyezett František Kašický és Vlasta Parkanová Megkapjuk a kommunista katonai kémelhárítás aktáit MIT HAGYTAK MÉG JÓVÁ? ♦ A plénum elfogadta a szerzői jogokról szóló új törvényt, mely­nek értelmében a különböző alkotások szerzői és a szabadalmak tulajdonosai nagyobb védelmet élveznek az illegális másolatokkal szemben. Több lehetőségük lesz bírói úton érvényesíteni jogaikat. ♦ Második olvasatba utalták az egyházak bejegyzéséről szóló tör­vény szigorító tervezetét, mely szerint legalább 20 ezer hívő aláírá­sát kell csatolni a regisztrációs kérvényhez. ♦ Libanonba szlovákiai sebészalakulat megy, mely az ottani ENSZ-misszió keretében fog dolgozni, (sz-a) Az első tízes csoportba túlnyomórészt vállalatok és alapítványok kerültek Két százalékból 1,25 milliárd korona Az első tíz szervezet A Szlovák Gázművek Alapítványa 105 155 099 Közép-Európai Alapítvány 42 485 312 Konto Orange Alap 24 388 609 U. S. STEEL Alapítvány 21 953 587 Pontis Alapítvány 15 777 868 VÚB Alapítvány 15 546 282 A Szlovák Biztosító Alapítványa 14 638 684 Rákellenes Liga 14 382 121 Az Egészséges Egészségügyért 12 157 484 Rehabilitációt Támogatók Szövetsége 9 875 742 Összesen 276 360 788 Szennyvízvita: Miklós László úgy véli, a közölt információk nem pontosak Muňko szerint fölöslegesen sok a pénz ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom