Új Szó, 2007. január (60. évfolyam, 1-25. szám)
2007-01-30 / 24. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. JANUÁR 31. Civil fórum V A szülők csemetéiket február 15-ig, sőt a tanévkezdésig bejelenthetik az alapiskola első évfolyamába Városi beíratási gyorsmérleg Nagymegyeren játszóház várta a gyerekeket (Képarchívum) A január derekától zajló alapiskolai beíratásnak most vagyunk a félidejében, tehát a leendő elsősök száma még a régióbeli városaink magyar alapiskoláiban is változhat, ám a legtöbb ilyen tanintézményben már megtartották azokat a rendezvényeket és/vagy fogadónapokat, amelyeken a szülők bejelenthették csemetéiket. ÚJ SZÓ-HELYZETKÉP Fontos tudni, hogy ezt még február 15-ig, sőt lényegében a szeptemberi tanévkezdésig is megtehetik. Mégis érdekes talán, hogy miként alakulnak a számok. Galánta A város Kodály Zoltánról elnevezett egyetlen magyar tannyelvű alapiskolájában múlt pénteken január 26-án délután 14 órától volt a hivatalos beíratás. Szokás szerint kultúrműsorral fogadták a gyermekeket és szüleiket. Aki nem tudott a pénteki műsoros beiratkozásra eljönni, szombaton is bejelenthette gyermekét az első évfolyamba. A két nap összesen 21 gyereket írattak be az első osztályba. Vysztavel Melinda igazgatónő szerint ez talán még nem végleges, egészen a szeptemberi tanévkezdésig várják a további jelentkezőket, és a környező falvakból is jöhetnek az elsősök. Diószeg A Petőfi Sándor Alapiskolában január 15-től egy héten át tartott fogadónapokon összesen 12 gyereket írattak be. Kovács Zsuzsanna igazgatónő szerint többre nem is nagyon számíthatnak, mert Diószegen és Kismácsédon kívül más településről csak ritkán kerülnek tanulók ebbe az alma materbe. A 12 jövendő elsősből egy kismácsédi, a többiek helybeliek. Bár a szám kicsinek tűnhet, a tavalyihoz képest mégis némi növekedés tapasztalható, hiszen a mostani elsősök mindössze tízen vannak. Somorja A Corvin Mátyás Alapiskolába 49 elsőst írattak be. Az iskolában nulladik évfolyam is működik, főként a környező falvakból járnak ide olyan gyerekek, akik még nem iskolaérettek. Ott jelenleg 13 tanulójuk van, a mostani első osztályokban pedig összesen 50. A városban működő másik magyar tanintézmény, a tejfalui alapiskola adatairól még nem kaptunk információt. Dunaszerdahely Egyelőre a Vámbéryben és a Szabó Gyula Alapiskolában tartottak ünnepélyes beíratást. Idén a Vámbéry Armin-iskolába látogattunk el, ahol mozgalmas játszóházat tartottak. Minden beiratkozott gyerek egy, az iskola pedagógusai által összeállított munkafüzetet és az intézményről szóló emlékkönyvet kapott ajándékba. Eddig negyvenkilenc gyermeket írattak be hozzájuk, jelenleg 46 elsősük van. A Szabó Gyula Alapiskolában már hagyományosan táncházat tartottak, és ebéddel vendégelték meg a szülőket és csemetéiket. Hatvan beíratott gyermekkel zárták az ünnepélyes napot. Jelenleg 57 elsősük van, és 11 nulladikos. Mindkét intézmény február végéig fogadja a szülőket, a hivatalos beíratási időszak ekkor zárul. Az iskolaérettségi viszgálatok csak ezután következnek, ezért a szeptemberben nyíló osztályok pontos létszáma még nem végleges. A Kodály Zoltán Alapiskolában február 5-én lesz a játékos beiratkozás, a Szent János Egyházi Alapiskolába pedig február 15-ig váiják az érdeklődőket. (A dunaszer- dahelyi magyar alapiskolák közül három beíratási közleményeit a IV. oldalon olvashatják, a Szabó Gyula Alapiskolájáét előző számunkban közöltük - a szerk. megj.) Nagymegyer A város Bartók Béla Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolájában múlt szombaton tartották a jövendő elsősök behatását. A gyerekeket játszóházba invitálták, ott voltak az alsó tagozatos és napközis pedagógusok, valamint Forró Zsuzsa gyógypedagógus is, akinek a szülők tehették fel kérdéseiket. Buzgó Éva igazgatóhelyettes elmondta, az iskola egész éves behatási programot dolgozott ki, ennek a szombati rendezvény csak az egyik állomása. Kikérték az információkat a városházáról, hány iskolaköteles korú gyermekre számíthatnak, tartják a kapcsolatot az óvópedagógusokkal, részt vettek a nagycsoportos óvodások szülői értekezletén, a kicsik számára pedig azzal is igyekeztek élménnyé tenni a behatást, hogy a meghívót ajándék kíséretében a jelenlegi elsősök vitték el az óvodába. A szombati játszóházon 62 gyermek vett részt, a hét elején még hármat beírattak a szüleik. Az igazgatóhelyettes az elmúlt évek tapasztalatai alapján arról számolt be, hogy egyre több szülő kezdeményezi az egyéves halasztást (tavaly például hasonló számú hatévesből tizennyolc esetben halasztást kértek és kaptak a szülők). Az ilyen eseteket szakemberek vizsgálják, a végső döntést pedig a pedagógiai-pszichológiai tanácsadó hozza meg. Nagymegyeren azzal számolnak, hogy a 2007/2008-as tanévben kb. 60 kis elsősük lesz: a beiratkozáson megjelentekből néhányan még egy évet az óvodában töltenek, helyettük viszont jönnek a tavaly halasztó gyerekek. Az elmúlt évben 54 elsőssel két osztályt nyitott a Bartók Béla Alapiskola. Szene A város Szenczi Molnár Albert Alapiskolájába 2007. február 1- jén 15.30-kor zenés játszóházzal egybekötött beiratkozásra várják a leendő elsősöket, szüleiket, valamint minden érdeklődőt, (gl, jóm, as, ú) SZMPSZ Galánta-vágsellyei Területi Választmány Felújítanák az egyes tantárgyak szakcsoportjait GAÁ LÁSZLÓ Galánta/Vágsellye. Újra felállítaná a tantárgyak szakcsoportjait a Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetség Galánta-vágsellyei Területi Választmánya. Erről a testület nemrég megtartott ülésén tárgyaltak - tájékoztatta lapunkat Sze- tyinszky Veronika választmányi elnök. „Február első hetében minden tantárggyal kapcsolatban találkozna négy-öt kolléga, aki kidolgozná az adott tantárggyal kapcsolatos idei munkatervét, javaslatokat tenne, milyen szakmai találkozók, versenyek, továbbképzések legyenek régiónkban. Szeretnénk, ha a galántai régióban az óvópedagógiai konferencián kívül is volna olyan országos jellegű rendezvény, amilyen másutt egyelőre nincs, s itt teremthetnénk meg a hagyományát. Azt még nem döntöttük el, ez egy konkrét tantárgyhoz kötődjön-e, vagy egy új verseny, esedeg országos szakmai találkozó legyen-e.” A választmányi elnök szerint azért van szükség az említett szakcsoportokra, mert jelenleg Vág- sellyén sem működik módszertani központ a városi hivatal melletti tanügyi hivatalban, és Galántán is csak „döcög” a tevékenysége - legalábbis Szetyinszky Veronika szerint. Az eddig is nagyon jól működő óvópedagógiai szekció mellett szeretnék az 1-4. osztályos tagozatot, a magyar nyelvet, a matematikát és a természetrajzot külön szakcsoportba foglalni. „A természetrajz például egy nagyon érdekes összejövetellel kezdődne. Nádszegi kolláganőnk, Czakó Marika készített egy hetedikes munkafüzetet a természetrajzórákhoz, amelynek az emberi test a tananyaga, s ezt külön megvitatná a kollégákkal.” A szakcsoportok működtetését az indokolja, hogy míg képesített magyar, szlovák és matematika szakos tanító általában minden iskolában van, egyre kevesebb a fizika, földrajz és a természetrajz szakos. „Ezekből heti két óra van egy- egy osztályban, így a természetrajzos tanítja a földrajzot vagy a kémiát is. Mindhárom tárgyból külön szakos nem él meg az iskolában, meg a szakember is kevés - érvel Szetyinszky. - Ezeknek a kollégáknak, akikre csak úgymond rámaradt egy-egy tantárgy, szakmai segítséget nyújtanának a szakcsoportok.” A területi választmány legutóbbi ülését már az új galántai irodaházban tartották (Képarchívum) A Bob és Böbék című bábjátékot adja elő február 5-én (vasárnap) 10 órakor a győri Vaskakas Bábszínház. Az előadást követően játszóházat is tartanak a gyerekeknek és szüleiknek. Egy héttel később, február 12-én (vasárnap) 10 órakor a kecskeméti Ciróka Bábszínház Létramesék címmel három mesét ad elő. Előzetes jegyfoglalásra a 0036/96/512-690-es magyarországi telefonszámon van lehetőség. (A színház képarchívuma)