Új Szó, 2007. január (60. évfolyam, 1-25. szám)
2007-01-23 / 18. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. JANUÁR 23. Vélemény és háttér 7 FIGYELŐ VEDOMOSZTY1 Oroszországban az új, tengeri olaj- és gázlelőhelyeket arányosan elosztják az állami Rosznyeft olajtársaság és a szintén állami többségű Gazprom földgázipari vállalat között, írta a moszkvai lap. A még szét nem osztott tengeri lelőhelyeket zárt árveréseken ajánlják majd fel. így bizonyára kevesebb lesz a közvetlen bevétel a költségvetésbe, de váratlan nyertesekre sem kell számítani, írta az újság. Elemzők szerint ez az elhatározás már régóta érett: része ez a Kreml törekvésének, hogy kiterjessze az állami ellenőrzést a természeti erőforrások fölött.- Feladat jött a központból. Négyig ki kell találnunk, kit lehetne valamiért kárpótolni! (Peter Gossónyi karikatúrája) A közös EU-s energiapolitika útjában még mindig túl sok, egymással gyakran ellentétes érdek áll Energiapolitika a 21. században A legutóbbi, ezúttal oroszfehérorosz energiaár-vita ismét rávilágított arra a tényre, hogy az energiahordozók mennyire fontos tényezői a nemzetközi kapcsolatoknak. Az EU azonban e téren továbbra is képtelennek mutatkozik a közös fellépésre. ONDREJCSÁK RÓBERT Bevezetőül érdemes leszögezni, hogy az energiaellátás biztosítása minden ország legfontosabb stratégiai érdekei közé tartozik, ezért biztosítására szinte minden rendelkezésre álló eszközt bevet. Természetesen az országok különböznek egymástól részben az energiafüggőségük mértéke, az ellátás biztosítottsága, és nem utolsó sorban az érdekeik megvédésére rendelkezésükre álló eszközök tekintetében. Nyilvánvaló például, hogy egy Egyesült Államok vagy Kína méretű hatalomnak egészen más lehetőségei vannak mint például a kis közép-európai országoknak. A viszonylag korlátozott potenciállal rendelkező, nagyfokú energiahordozóbehozatalra utalt országok számára alapvetően két út kínálkozik az energiaellátás biztosítására. Az egyik, hogy megpróbálnak minél szorosabb kapcsolatot kiépíteni azzal az országgal vagy országokkal, amelyektől energia- ellátásuk függ. Ezzel az opcióval az a gond, hogy az energiahordozókban gazdag államok gyakran a kritikus régiókban helyezkednek el, lásd például a Közel-Keletet, esetleg problémák lehetnek a belső és külső stabilitásukkal is, amely komoly akadálya lehet a tartós és biztos energiaellátásnak. A másik út, hogy erős politikai-geopolitikai szövetségbe és/vagy koalícióba tömörülve próbálják meg érvényesíteni érdekeiket. Egy ilyen szövetség lehet például Közép-Európa esetében az Európai Unió. Az EU ugyanis - ha sikerülne elfogadnia egy közös energiapolitikát - nagyon komoly szereplője lehetne az energetikai geopolitikának még globális szinten is. Ezzel kapcsolatban viszont elsősorban két nagyon komoly tényező tűnik problémásnak. Az egyik, hogy az EU tagországai energetikai szempontból nagyon eltérő helyzetben vannak. Nagyon nehéz például egy tető alá hozni a szinte teljes függőségben lévő közép-európai országok érdekeit a nagyfokú diverzifikációt megvalósító országokéval, amilyen például Németország. Ez a probléma azonban orvosolható lenne elméletileg egy szolidaritási megállapodással, amelynek kivitelezése ugyan jelentős anyagi befektetéseket igényel - elsősorban a nélkülözhetetlen szállítási infrastruktúra miatt - de megvalósulása esetén valamilyen fokú energiabiztonságot azért garantálna. A másik probléma kiküszöbölése még az EU-szintű közös energiastratégia elfogadásánál is bonyolultabb. Figyelembe kell ugyanis venni azt, hogy az energetikai érdekek nem választhatók el teljesen a stratégiai érdekektől. Konkrétan, például Franciaország nagyon nehezen lazítana az Oroszországgal meglévő - sok esetben stratégiai - együttműködésén egy ilyen közös Európai Uniós energetikai fellépés miatt. Érdemes megvizsgálni továbbá még néhány globális összefüggést és érdeket is, amelyek a jövőben nagy hatással lehetnek a nemzetközi kapcsolatokra. Az egyik mindenképpen Kína és India növekvő energiaszükséglete, amely az elmúlt években jelentősen átalakította a globális energiahordozók piacát. Ha most el is tekintünk például ennek a ténynek a közép-ázsiai térségre gyakorolt hatásáról, számolnunk kell más következményekkel is. Ezek közül az egyik legfontosabb a kínai és indiai jelenlét megerősödése például Délkelet- Azsiában, Szingapúr térségében. Ez a régió ugyanis azon kívül, hogy potenciálisan komoly szerepe lehet az energiaellátásban mint lelőhelynek, döntő fontosságú az energiahordozók tengeri szállítása szempontjából. A térség geopolitikailag jelenleg még mindig nagy részben, katonai szempontból pedig teljesen amerikai ellenőrzés alatt van, de nem lehet figyelmen kívül hagyni például az indiai-szingapúri közeledést, vagy Peking „nyomulását”. Ám hogy ne csak Pekingről és Újdelhiről szóljunk: nagyon érdekes lesz figyelni, hogyan nő meg fokozatosan a nyugat-afrikai térség és azon belül elsősorban a Guineai-öböl jelentősége az USA számára, elsősorban azért, mert Nigéria, Gabon, Angola és más államok szerepe egyre inkább növekszik az amerikai energiabiztosításban (egyes elemzések szerint két évtizeden belül elérheti a 25 százalékot is). Nem lenne tehát meglepő, ha energetikai érdekeinek a garantálására az USA egy kisebb támaszpontot létesítene a térségben, mondjuk Sao Tómé és Principe szigetén. A Közel-Kelet térsége természetesen hosszabb távon is megkérdőjelezhetetlen helyet fog elfoglalni a világ energiaellátásának biztosításában, még akkor is, ha egyes, ezen a területen „feltörekvő régiókként” jellemezhető területek - például Közép-Ázsia Azerbajdzsánnal vagy a már említett Guineai-öböl - jelentősége növekedni fog. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Közel-Kelet geopolitikai okokon túl energetikai okok miatt is a globális nagyhatalmi vetélkedés egyik fő területe lesz. Ha ez pedig mindenképp így lesz, akkor számunkra kedvezőbb lenne, ha a világ energia- ellátásában kulcsfontosságú régió hosszú távon is egy velünk szövetséges nagyhatalom, nagyhatalmi szövetség, esetleg szövetségi rendszer (ha a NATO transzformációja ebbe az irányba indulna el) ellenőrzése alatt állna. A stabilitás és az energiahordozók biztosítása ugyanis annál fontosabb egy országban, minél fejlettebb (Kína növekedése például egyedül csak az energiahordozók segítségével ellenőrizhető). Hiába tennénk tehát úgy, hogy minket nem érint a dolog, igenis fontos, mi történik Basra környékén vagy a Malakka-szo- rosban. Remélhetőleg ezt hamarosan az EU-vezetők többsége is tudatosítja. A választási vereséget szenvedett osztrák néppártiak ma népszerűbbek a szociáldemokratáknál A be nem tartott választási ígéretek ára KELLER TIVADAR Az októberi parlamenti választásokon vereséget szenvedett néppártiak manapság népszerűbbek a győztes szociáldemokratáknál a legfrissebb osztrák közvélemény-kutatás szerint. A Profil című független bécsi hírmagazin tegnapi számában ismertette az OGM közvéleménykutató felmérését, amely szerint a kereszténydemokrata Osztrák Néppárt (ÖVP) 37, míg az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) 33 százalékos támogatottságot szerezne, ha ma tartanának parlamenti választásokat az alpesi országban. Az alig négy hónappal ezelőtti választásokon a szociáldemokraták egy százalékpontos előnnyel nyertek a néppártiak előtt. Egyes kommentátorok szerint az SPÖ népszerűségvesztésének az a legfőbb oka, hogy a párt kormányra kerülésekor nem tartja be minden választási ígéretét, egyebek között nem törli el a felsőoktatási tandíjat, és nem mondja fel az Eurofighter repülőgépek beszerzéséről kötött szerződést. Peter Hajek, az OGM kutatója is úgy magyarázta az eredményt, hogy a szociáldemokraták szerencsétlenül kezdtek hozzá a koalíciós kormányzáshoz, és ennek az árát fizetik most. Az SPÖ hónapokig tartó egyeztetések után tudott csak koalíciós kormányt alakítania az ÖVP-vel. A közvélemény-kutatásban megkérdezettek többsége (59 százalék) szerint a koalíciós kormány- program főképpen a keresztény- demokraták keze nyomát viseli, azaz a szociáldemokraták sokat engedtek eredeti kormányzati elképzeléseikből a nagykoalíciós kormány megalakítása érdekében. Némi gyógyírt jelenthet a szociáldemokraták számára, hogy Alfred Gusenbauer kancellár, az SPÖ elnöke nyerné a választást, ha közvetlen voksolással választanának kormányfőt Ausztriában. A szociáldemokrata politikus 20 százalékos eredményt érne el egy ilyen választáson, míg Wilhelm Molterer al- kancellár és pénzügyminiszter, aki az ÖVP új erős embereként - Wolfgang Schüssel mellett - ügyvezetőként áll pártja élén, csak 16 százalékot kapna. A két párt által delegált miniszterek hozzáértését tekintve viszont a konzervatívok viszik el a pálmát. A megkérdezettek 52 százaléka szerint az ÖVP miniszterei inkább hozzáértők, míg a szociáldemokrata tárcavezetőkkel kapcsolatban csak 33 százaléknyian vélekedtek így. A szerző az MTI tudósítója KOMMENTÁR Liberális osztogatás CZAJL1K KATALIN Újabb gyöngyszemmel örvendeztette meg a nagyérdeműt Müan Urbáni HZDS-alelnök. Elmondása szerint szorgalmazni fogja, hogy a kormány kártalanítsa a síközpontok üzemeltetőit az enyhe tél okozta bevételkieséseikért. Bejelentése nem maradt válasz nélkül: az érintetteket tömörítő szövetségek egyike már közölte, ujjong az ötletért. Ezzel az utóbbi hetekben egyre nagyobb hírnévre szert tévő HZDS- alelnök már el is érte, amit akart: egy kis olcsó reklámot személye s pártja számára. (Hogy ez a pártpíár mennyire lesz olcsó az adófizetőknek, meglátjuk. Robert Fico, aki nagy kedvelője az efféle populista adakozó osztogatásoknak, most biztosan a falba veri a fejét, amiért nem nekijutott eszébe elsőnek. Pont ezért, de kizárólag ezért, tehát kárhozatra van ítélve az Urbáni-javaslat.) Nem tudni, hogy a HZDS-alelnök ötlete vajon a Mečiar jobbkezévé avanzsált politikus partizánakciója, vagy egy hosszabb távú pártstratégia része. Mindenesetre Urbáni, aki az utóbbi években valóban pártja második emberévé nőtte ki magát, határozottan erősíti a HZDS kaotikus imázsát, azé á pártét, amely a küencvenes évekbeli aranykorszaka óta tartó folyamatos térvesztésével arányosan veszíti el az elképzelését arról, mit is akar kezdeni magával a politikai porondon. Mindnyájan emlékszünk még Mečiar te- átrális búcsújára a 98-as elveszített választások után. Azután jött a váratlan jobbra át, a mozgalom néppártá való átnevezése, majd a Dzurinda-féle SDKÚ-hoz való közeledés. A történet egyik legbá- josabb részlete, hogy Urbáni felvetése a síközpontok kártalanításáról egybeesik a HZDS-nek az Európai Parlament liberális frakciójához való közeledési kísérletével. Mely kísérletnek, amint azt az európai liberálisok azonnal határozottan leszögezték, eleve kudarc a sorsa. A legújabb Urbáni-javaslat tehát csak egy további a HZDS számtalan arculatkereső lépése közül. Nyüvánvaló, hogy Mečiaréknak teljességgel mindegy, hogy a jobb- vagy éppen a baloldalon he- lyezkednek-e el. Egyetlen céljuk a politikai térfoglalás, ha kell „stratégiai” húzásokkal (az SDKÚ-hoz és a jobboldalhoz való közeledés), ha kell, közönséges, könnyen emészthető populizmus- sal, amivel viszont a Smer levesébe köpnek bele. Az Urbániéhoz hasonló, önmagában jelentéktelen lépések azonban azt a kockázatot hordozzák magukban, hogy, amennyiben nem rendelkeznek egy józan, realista ellensúllyal, a legvadabb populista ígérgető- és - kormánypártokról lévén szó - adakozó versenyt indíthatják el. Volt már erre példa, elég csak Magyarországra tekintenünk. Az, hogy a Smer és az SNS ezt a konkrét javaslatot elutasította, egyáltalán nem garancia arra, hogy nem állnak elő újabb, saját oszto- gatási ötletekkel. Alkalom akad bőven: természeti katasztrófa, rossz (vagy éppen túl jó) időjárás, a csőd szélén álló cégek. Kormányunk már bizonyította, kedvét leli az effajta megoldásokban. S egyelőre pénze is van rá. Trianon szerbül JARÁB1K BALÁZS Még választanak egy kicsit, aztán jöhet a szerbiai Trianon, mármint Koszovó elvesztése, vélekedett az elemzők többsége a vasárnapi szerbiai parlamenti választások előtt. Ennek megfelelően a legnagyobb kérdés nem az volt, ki nyeri a választásokat, hanem hogy sikerül-e a Szerb Radikális Pártnak a kormányalakítás. Nem is készül rá. Sőt, a becslések azt mutatják, hogy a választási részvételt 62 százalékra tornászva a nyugatbarát demokratáknak sikerült a vártnál lényegesen nagyobb többséget szerezni. Örül is Belgrádban, Brüsszelben (majdnem) mindenki. Még akkor is, ha a királycsináló továbbra is az a Vojiszlav Kostunica maradt, aki azóta, hogy a szerbek elkergették Milosevicset, már épp elégszer bizonyította, olyan messze van az európai gondolkodástól, mint Törökország az EU-tagságtól. Közben Brüsszelből - a biztonság kedvéért még a választások előtt - ki- szivárgott, egy demokrata kormánnyal szívesen megkezdenék a csatlakozási tárgyalásokat. S mivel nem is olyan régen egy szintén demokrata kormánnyal szakították meg ugyanezeket a tárgyalásokat, ez azt jelenti, hogy az EU megpróbálja megédesíteni Szerbia számára a hamarosan esedékes bejelentést Koszóvó státusának rendezéséről. Mindenesetre a radikálisok 28,5 százalékos eredménye és az ugyancsak megcsappant Milosevics-féle szocialisták 5,7 százaléka hasonló politikai ösvényt jelez Szerbiának, mint amilyenen Szlovákia elindult 1998-ban. Koszovó mellett ugyanis a radikálisok (fél) sikerének az az oka, hogy az eddig (is) kormányon lévő demokraták inkább egymással voltak elfoglalva, mint a szerbiai élet- színvonal emelésével. Reformok kellenek hát, márpedig abban a kis Szlovákia a nagy. Mondja ezt legalábbis Bokros Lajos. Lehet konzultálni. De van, pontosabban volt valamije Szerbiának, ami Szlovákiának sosem. Koszovója. Bármelyik szerb megmondhatja, könnyű reformokkal dobálózni ott, ahol az ország bölcsőjét nem foglalták el az albánok meg a NATO. Szerbiának azonban három háború elvesztése után szembe kell néznie történelmének egyik legfájóbb, leg- megalázóbb mozzanatával - Koszovó elvesztésével. Szinte teljesen bizonyos, hogy a nemzetközi közösség nem tudja nem elfogadni a minden fél által, ott belül, már bevallott dolgot: Koszovó (kvázi) függetlenségét. Minél több szerb demokrata lesz képes ezt úgy belátni és tovább lépni, ahogy azt a parlamentbe 5,3 százalékkal éppen csak bejutott Szerb Liberális Párt egyelőre egyedüliként teszi, annál gyorsabban lesz esélye Szerbiának az európai felzárkózásra. Úgy, ahogy azt talán az egyetlen hasonló cipőben járó térségbeli nemzet - a magyar - már régebben megtette. Lehet konzultálni.
