Új Szó, 2007. január (60. évfolyam, 1-25. szám)
2007-01-18 / 14. szám, csütörtök
Vélemény és háttér 7 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. JANUÁR 18. FIGYELŐ Félelem a volt NDK-ban Németország 1990-ben történt újraegyesítése óta az egykori NDK-hoz tartozott keleti tartományokban az emberek aggodalmai még soha nem voltak olyan erősek, s a jövőbe vetett reményei olyan csekélyek, mint most. Erre mutatott rá az a tanulmány, amelyet tegnap hoztak nyilvánosságra Berlinben. A keletnémeteknek mindössze nyolc százaléka derűlátó a jövőt illetően, ezzel szemben csaknem negyven százalékuk súlyos aggodalmakkal, tekint a jövőbe, (mti) Szerbia: a magyar pártok egymással szemben kampányoltak a választási kampány során Választások Európa szélén Ha valaki megkérdezi, milyen évet is írunk Szerbiában, a válasz rá nem is egyszerű. Mert elmúlt ugyan a karácsony meg a szilveszter, sőt - kéthetes eltolódással - a pravoszlávok is megünnepelték már ugyanezt, az év azonban igazából január 21-én kezdődik. S1NKOV1TS PÉTER Ekkor tartják ugyanis a parlamenti választást, amely valóban sok tekintetben sorsdöntő lehet. S a tavalyi esztendő sem január 1- én kezdődött, hanem valahol még 2000 októberében (a gyűlölt milo- sevicsi rendszer megdöntése), s folytatódott 2003 márciusával (Djindjics miniszterelnök meggyilkolása). Ami pedig konkrétan 2006-ot illeti: távozott az élők sorából Szlobodan Milosevics, az ország egykori teljhatalmú ura, Szerbia tévelygéseire ráunva kilépett az államszövetségből Montenegró, a kényszerűen függetlenné váló Szerbia pedig sebtében meghozta saját alkotmányát, ezt követően a kormány szétesett. A pontos dátumot azonban a vasárnapi (választási) napot követően sem lehet megállapítani, hiszen nyomban utána válik ismertté az összekötő csoport álláspontja Koszovó leendő státusára vonatkozóan (az albánok lakta déli tartomány feltehetően gyakorlatilag függetlenné válik, de egyelőre marad a jelenlegi határokon belül) - s ez leszűkíti a kormánykoalíciós képleteket. A szerb szkupstinában 250 hely kiadó. A húsz induló párt és pártkoalíció közül biztos befutónak számít a Demokrata Párt (irányítója a jelenlegi államfő, Borisz Tadics), a Szerbiai Demokrata Párt (vezetője Vojiszlav Kostunica miniszterelnök), a Szerb Radikális Párt (a Hágában raboskodó Vojiszlav Seselj távollétében Tomiszlav Nikolics az alelnök) és a G17 Plusz (élén Mladjan Dinkics eddigi pénzügyminiszterrel) . A küszöb környékén tanyázik a Liberális Demokrata Párt vezetésével létrejött pártkoalíció (ők követelik a legerőteljesebben az Európához való gyors felzárkózást és Vajdaság tényleges autonómiáját), valamint a milosevicsi örökségtől nehezen szabaduló Szerbiai Szocialista Párt. Néhány képviselőt bejuttathatnak még a magyarok, az albánok (a Koszovó nélküli Szerbia déli részéről) és a muzulmánok. A legnagyobb támogatottsággal az eddigi mérések szerint a radikálisok rendelkeznek, ám a szocialistákon kívül másokra nem számíthatnak, így kormányalakítóként elesnek. Gondot okoz viszont, hogy az úgynevezett „demokratikus blokk” nem egységes, sem Koszovó vonatkozásában, sem a háborús bűnösök kiadatása ügyében, sem a néhai Djindjics által elindított következetes európai irányultság követésében. Ma például már világosan látszik, hogy Kostunica miniszterelnökösködésének bő három éve elfecsérelt idő volt, mert megtűrték azt az ideológiát, amely tovább éltette a Nagy-Szerbiához kötődő álmokat, a háborúk jogosságát, s szemet hunytak a pravoszláv egyház erősödő nacionalista megnyilvánulásai felett is. A vajdasági magyar pártok nem tértek el a hagyományoktól, azaz külön indulnak, miként a történelmi VMDK egységének megbomlása és a VMSZ 1994-ben történt megalakítás óta minden eddigi alkalommal. Egyedül méretteti meg magát a Kasza József nevével fémjelzett Vajdasági Magyar Szövetség, együttesen pedig (Magyar Összefogás Koalíció elnevezéssel) a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (Ágoston András) és a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (Páll Sándor). Korábban mintegy százezer magyar szavazattal lehetett kalkulálni, s voksaikkal az emberek általában a magyar pártokat támogatták. Az idő múltával azonban a helyzet megváltozott, s mind többen választották inkább az európai utat, nagyobb fokú demokráciát, gazdasági fellendülést és tartományi autonómiát ígérő más előjelű pártokat. A magyar szavazatok száma ezáltal megfeleződött, s most várhatóan tovább csökken. A magyar pártok a kampány során (sokszor brutális és ízléstelen módon) egymástól próbálták elcsalogatni a potenciális választókat. Prognózisok szerint a VMSZ 3-4, a magyar koalíció 1-2 helyre számíthat. A különféle látványos nagygyűlések valamint a média hatására mind kevesebb a határozatlanok száma, feltehetően vasárnap mintegy négymilliónyian járulnak majd az urnák elé. Szerbiának most komoly esély kínálkozna felzárkózni a civilizált világhoz. Egy lendületesebb - a Nyugat által nyíltan támogatott - demokratizálódási folyamat beindulása már mindenesetre eredménynek számítana. REAKCIÓ A politikai felelősség kérdése Az Új Szó január 15-i illetve január 16-i számában jelentek meg Barak László „Az MKP favágói“ és Bugár Béla „A határozatok mindenkire érvényesek“ című írásai, melyekben az én személyemmel példálózva tárgyalták az MKP Országos Tanácsának egy határozatát. Alapjában véve örülnöm kéne, hogy egy neves publicista és az MKP általam mélyen tisztelt elnöke az én nevemet használva vitatkozik egymással, de ebben az ügyben az érintettség miatt engem is megillet a szólás joga. Nem igazán értem, hogy miért is gerjesztettem ilyen vitát, hiszen annak idején az országos tanács határozatának ismeretében jeleztem, hogy polgármesterré választásom esetén a megyei képviselői mandátumomról fogok lemondani. Tettem ezt most annak ellenére, hogy a polgármester-választás ügyében még várni kell az alkotmánybíróság döntésére - s ez (ismerve a jelenlegi politikai közeget) bizonyos veszélyeket is rejt magában. Amikor a megyei ill. parlamenti választásokon elindultam, természetesen még nem tudhattam, hogy milyen helyzet alakul ki az önkormányzati választások előtt Komáromban. Akkor jeleztem az MKP városi vezetésének, hogy a polgármesteri széket szívesen átengedem az MKP széles konszenzus alapján kijelölt és megválasztottjelöltjének. Sajnos, ilyen jelöltet az MKP nem tudott állítani, így fennállt annak a veszélye, hogy Komáromnak esetleg nem magyar, és nem MKP-s polgármestere lesz. Az adott helyzettel járó politikai felelősség lépéskényszerbe hozott, melynek eredményeként eldöntöttem: újra indulok a polgármesteri székért. Ezen tények tükrében igazságtalannak érzem, hogy a történtekkel kapcsolatban csak a funkcióhalmozás jut megemlítésre, ugyanakkor senki nem beszél a tisztségek keretében elvégzett munkáról vagy a kialakult lépéskényszerben felvállalt politikai felelősségről!!! Úgy gondolom, hogy az embereket nem tisztségeik száma, pénztárcájuk vastagsága vagy bőrük színe szerint kell megítélni, hanem aszerint, mit tesznek le a közösség asztalára. Ennek így kéne lennie az MKP-n belül és azon kívül is. Az elmúlt négy évben (amikor Nyitra megyét a közvélemény részéről eléggé sok kritika érte) megyei képviselőként a magam józan belátása szerint próbáltam meg a lehető legjobbat tenni úgy, hogy közben ne forduljak szembe a megyei MKP által képviselt irányvonallal. Ennek ellenére a szavazásokat visszanézve bárki megbizonyosodhat arról, hogy nem mindig értettem egyet az MKP-s képviselők többségével. Valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy a megyei választásokon újabb négyéves megbízatást kaptam a választóktól. Bár az országos választásokon az MKP csak a jelölúista 18. helyére helyezett, a szavazók preferenciaszavazatainak köszönhetően végül is a 7. helyen kerültem a parlamentbe. A 2006. decemberében tartott hely- hatósági választások alkalmával Komárom lakosai úgy választottak ismét polgármesterré, hogy ismerték munkámat, illetve tisztségeim számát. Tették ezt olyankor, amikor nemcsak a párton kívül hanem az MKP-n belül is akadtak rágalmazók és ellendrukkerek, akik sok mindent megpróbáltak újraválasztásom megakadályozása érdekében. Véleményem szerint a politikának az emberek bizalmáról, a választók szolgálatáról kell szólnia. Az embereket (még a politikusokat is) pedig aszerint kell megítélni, hogy milyen munkát végeznek, mit tesznek le az asztalra. A tisztségekkel együtt ülik szólni arról a munkáról is, amivel ezek a tisztségek járnak, hiszen a politikában nem a pártoknak, hanem az őket alkotó embereknek, egyéniségeknek kell dominálniuk, az általuk elvégzett feladatoknak, a rájuk háruló felelősségnek. Ezzel szorosan összefügg az az egyéni feladat, hogy a felvidéki magyarság érdekében keményen álljunk ki a számunkra fontos, időtálló értékek védelme érdekében. Csak így érdemeljük ki választóink ismételt bizalmát és megbecsülését. MUDr. Bastrnák Tibor, Komárom polgármestere A szerkesztőség ezzel az ügyben folytatott levelezést lezártnak tekinti KOMMENTÁR Utolsó esély MAL1NÁK ISTVÁN Utoljára a vietnami háború idején fordult elő, hogy nem a bel-, hanem a külpolitika volt az amerikai társadalom első számú témája. Bush új iraki stratégiájának egyszerre vannak bel- és külpolitikai indítékai. A tavalyi félidős választásokon elszenvedett vereség, a demokraták kongresszusi térnyerése után Bushnak már a 2008-as elnökválasztásra kell gondolnia, az kaki problémát semmiképpen sem örökítheti utódjára. Hiszen második mandátumának vége felé minden amerikai elnök számára az örökség volt a legfontosabb kérdés, az, hogy mit hagy maga után. Az időtényezőt figyelembe véve az új iraki stratégia az utolsó vagy utolsó előtti kísérlet ennek a Bush- örökségnek a megmentésére. A Baker-Hamüton bizottság decemberijelentésének két legfontosabb eleme a csapatkivonás, valamit a Szíria és Irán bevonásával történő diplomáciai megoldás volt. A Bush-csomag egyik lényeges eleme a csapaterősítés, másik ugyancsak a diplomácia - de másképp. Egyelőre mindenki csak az elsőről beszél, dicsérően vagy kárhoztatva. Pedig a második területen is történnek lényeges dolgok. Állítólag hét arab ország jelezte, egy átfogóbb közel-keleti, egy izraeli-palesztin rendezés elősegítése fejében hajlandó támogatni Bush Irak-politikáját. Erről tárgyalt mostani közel-keleti kőrútján Rice külügyminiszter, akit a szunnita Szaúd-Ará- biában kedden nagyon látványosan biztosítottak e támogatásról, ami nem semmi. Közben a sajtó megszellőztette, hogy létezik valamiféle titkos békemegállapodás Izrael és Szíria között. Brzezinski, aki Carter nemzetbiztonsági főtanácsadója volt, ravasz politikai trükknek, taktikai lépésnek nevezte 21 ezer újabb amerikai katona Irakba küldését. Persze katonai szakértők vitatkozhatnak arról, mennyire lehet ez hatékony erő egy ötmilliós fővárosban, ahol már polgárháború dúl. De látni kell az új elemet is: Bush már nem egész Irak, hanem Bagdad biztonságának megteremtését hangsúlyozta. Lényeges változás az is, hogy Washington eddig az iraki kormány bázisát adó síitákat támogatta a volt Szaddám-rezsim híveivel, a szunnitákkal szemben. Most a suta müíciák leverését követeli a bagdadi kormánytól. A szunniták trónfosztása és a síiták hatalomra kerülése automatikusan helyzetbe hozta Iránt. Az iraki síita vaüási vezetők Szaddám idején Iránban tanultak, éltek, Teherán befolyása az iraki síitákra óriási. Állítólag már az öreg Bush is tudta ezt, azért nem vonult be az első öbölháború idején Bagdadba, hogy ne növelje az iráni befolyást. És végül: lényeges eleme a Bush-csomagnak Szíria és Irán folyamatos fenyegetése, az erődemonstráció fokozása velük szemben. Aligha kell tartani attól, amivel a demokrata honatyák riogatnak, hogy Bush maga terjeszti ki az iraki háborút ebben az hányban. A fenyegetőzés pillanatnyüag politikai eszköz. Pár hónapon belül eldől, van-e esélye az új csomagnak a sikerre. Ha nem jön be, Irak az amerikai elnökválasztás után szétesik. Multiplex ante portás LOVÁSZ ATTILA A kulturális tárca nemrégiben kidolgozott egy olyan előfizetői törvényt, amely nem más, mint a közmédia közvetett államosítása. Ma- gyarázgatni sokféleképpen lehet, de ha az előfizetéseket háztartásokhoz kötik, akkor a „háztartás“ fogalmát illenék elsősorban meghatározni, ennek hiányában a megalakulandó állami hivatal milliókat költ majd az előfizetési köztelezettség megállapítására. S mert állami hivatalként teszi majd, borítékolhatjuk a hatékonyság hiányát és folyományként ennek indokolatlanul magas árát. A közmédia meg szegény marad, mint a templom egere, s még politikai nyomásoktól sem lesz mentes. Štefan Hríb „Lámpa alatt“ című műsoráról e sorok írójának egyértelmű véleménye van. Pozitív hozzáállásomat nem kell bizonygatnom, hiszen nem egyszer fogadtam el a kolléga meghívását az élő adásba. Ennek ellenére nem hiszem, hogy okos volt a műsort föláldozni, hiszen akkor meg kell kérdeznem, vajon szabad volt-e a televízió tavaly üyenkor, s szabad volt-e a műsor indulásakor. Tudom, hogy Dzurinda nem telefonált be Rybmceknek úgy, ahogyan azt Fico tette Záhradmkkal, de megtehette. Tudom, hogy a kormányzat nem merné megtenni, amit anno Július Tóth pénzügyminiszter, hogy az állami dotációt személyzeti feltételekhez köti. De megteheti! A televízióval és a rádióval a politikai osztály bármüyen aljasságot megtehet, mert olyan a rendszer, de szabadságról beszélni akkor, amikor ezt nem teszi meg, bár módjában áll, nem lehet. Bizonyára ismerik a Kreml udvarán focizó kissrácok történetét Leninnel, akiket, miután sikeresen kirúgták az ablakát, a vezér máshová küldte őket focizni. Micsoda nagylelkűség, lelkendezett a pedagógus, hiszen Lenin elvtárs akár le is lövethette volna őket. Hát így beszéljünk a szabadságról. Az új előfizetői törvényt nem szabad jóváhagyni, mert pénzügyi szempontból rossz, s a közmédiák szabadságát közvetlenül veszélyezteti. Olyan modellről érdemes csak szót váltam, amelyben a közmédia az időszerű kormányzattól függetlenül állíthatja össze a költségvetését. Azután van remény (de még mindig csak remény) arra, hogy a közszolgálati adók valóban szabadok lehessenek. A duális sugárzási rendszer bevezetésekor rengeteg hiba történt, a licencek megszerzésének módja korrupció- gerjesztő, a médiapiacon nagy vonalakban leosztották a kártyákat. Az országnak - a technológiáknak köszönhetően - olyan pótvizsgalehetősége adódott, amely újabb húsz évre meghatározza a médiapiacot. A digitális sugárzás beindításakor nem a hcenccel rendelkező egyén „lesz a Jani“, hanem a multiplex-tulajdonos. Törődik ma valaki ezzel? Tüdjuk, miként lehet majd multiplexet szerezni? Tüdjuk, müyen helyzetbe kerül a közszolgálat, ha a digitalizációban nem lesz vezető szerepe? A köztévé és rádió a mai helyzetben jóformán reformálhatatlan, az új technológiák viszont lehetővé teszik a médiapiac újrafogalmazását. De akkor nincs kecmec, ezzel a kérdéssel kell foglalkozni, míg valakik nem teszik zsebre az aduászokat. A szerző a közrádió vezérigazgatójának tanácsadója- Azt hiszem, erre indult a miniszterelnök, hogy elfogadtassa magát külföldön (Peter Gossónyi karikatúrája)
