Új Szó, 2007. január (60. évfolyam, 1-25. szám)
2007-01-13 / 10. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. JANUÁR 13. Régió 5 Zirig Ferenc és Ibolya Olivér is meg akarta tudni, kiknek a neve szerepel a petíciós íven Leállíttatták az aláírásgyűjtést Dunaszerdahely. Zirig Ferenc és Ibolya Olivér együtt ment el az aláírás- gyűjtés helyszínéül szolgáló Hypernova bevásárló- központ igazgatóságára csütörtökön, hogy leállítsa az akciót. ÚJ SZÓ-HÍR Ibolyát felesége is elkísérte a könyvesboltba, ahol a novemberben nyilvánosságra került, egy erotikus szalonban készült videofelvételen szereplő két iskolaigazgató elleni aláírásgyűjtés folyt. Azzal fenyegetőztek, feljelentést tesznek, amiért ott fürdetik a petíciót, mert véleményük szerint az sérti a személyiségi jogaikat. A Hypernova igazgatósága leállíttatta az aláírásgyűjtést, és megkérte a könyvesbolt tulajdonosát, vegye le a Petíció feliratú táblát is. Arra hivatkoztak, a köztük lévő terembérleti szerződés erre a tevékenységre nem, csak a könyvárusításra teljed ki. Both Péternél, a dunaszerda- helyi járási rendőrparancsnoknál érdeklődtünk, mi a véleménye a történtekről. „Tüdtommal semmilyen feljelentés nem érkezett. Ez egy polgárjogi ügy, a lakosoknak joguk van aláírásokat gyűjteni, amíg az nem sérti mások személyiségi vagy alkotmányos jogait - nyilatkozta lapunknak. - A petíció tudtommal közszereplők ellen főijük azért, hogy ne töltsenek be bizonyos funkciót, nem pedig a lejáratásukra irányul. Ha a két érintett nem ért egyet a petícióval, bírósághoz fordulhat olyan kérvénnyel, hogy nyilvánítsák azt alkotmányellenesnek. Egyébként nem lehet leállítani. A Hypemova megteheti, hogy bizonyos feltételekkel adja bérbe a helyiséget, ez a bérleti szerződés részleteitől függ.” „Nem gyűjtjük tovább az aláíráLemondásra szólították fel Ibolyát Az MKP Országos Elnöksége felszólította Ibolya Olivért, mondjon le az országos etikai bizottságban betöltött tisztségéről. Erről Bugár Béla, az MKP elnöke levélben értesítette a szülőkből alakult petíciós bizottságot. Az indoklás szerint az eset erkölcsi aggályokat vet fel a két iskolaigazgatóval szemben, és súlyosan károsítja az MKP jó hírnevét, ahogy azt az országos elnökség január 8-án tartott ülésén megállapította. „Bízom benne, hogy az önkormányzat és az illetékes iskolatanácsok mindenki számára megnyugtató módon zárják le az ügyet, megőrizve mindkét tanintézmény erkölcsi tisztaságát” - áll a január 9-én kelt levél végén, (jóm) sokat, a hétvégén összesítjük az íveket, és a jövő hét folyamán küldjük el az illetékeseknek a városházára és Nagyszombatba” - nyüat- kozta lapunknak Béhr László, a petíciós bizottság elnöke, akit Ibolya egy szlovák bulvárlapban azzal gyanúsított meg, azért szeretné őt eltávolítani az iskola éléről, hogy felesége lehessen az igazgató. „Ebből is látszik, Ibolya az igazgatóságra csak mint posztra tekint, nem lát túl az igazgatói széken. Itt nem rólam van szó, hanem az iskoláról, ahova az én gyerekeim is járnak” - reagált Béhr. Több forrásból is megerősítették, hogy Zirig és Ibolya is érdeklődött, kik írták alá a petíciós ívet. Azt nem tudjuk, miért volt 'szükségük erre az információra, lapunknak ugyanis egyikük sem nyilatkozik. Mint ahogy azt sem tudjuk, hányán támogatják aláírásukkal Ziriget abban a gyűjtésben, melyet beosztottai - többek között állítólag az iskolatanács elnöke, és a gimnázium katolikus hitoktatója - folytatnak. A pénzintézet a szerződés szerint járt el, de a megye vitatja a dokumentum érvényességét Nyitra megye beperelte az OTP bankot ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Nyitra. Beperelte az OTP bankot a megyei önkormányzat, amiért az hatvankilenc millió koronát levett a megye számlájáról. Az összeg annak a szerződésben vállalt bírságnak felel meg, amely a megyét azért terheli, mert az előszerződéssel ellentétben nem vásárolta meg a Gap Real Kft. által felépített irodaházat. A vásárlásról még az előző képviselő-testület döntött, az erről szóló szerződést Fehér Miklós megyei alelnök írta alá, de az elnök nem ismerte el az érvényességét, és a mostani közgyűlés a vételtől is elállt. A megye bírósághoz fordult ugyan a szerződés érvénytelenítése ügyében, de mivel döntés még nem született, a bank jogszerűen járt el, amikor a szerződés értelmében októberben átutalta a teljes vételárat a Gap Real Kft.-nek. A cég ebből 200,25 milliót visszautalt a pénzintézetnek, de - ugyancsak a szerződésben foglaltakhoz tartva magát - 67,5 milliót megtartott magának. Kamatostól ez az összeg 69 millió koronát tesz ki - ennyivel tartozott a banknak a hitelfelvevő, vagyis a megyei ön- kormányzat. Mivel a törlesztési határidő november 24-én lejárt, a bank először zárolta a megye számláját, majd az ünnepek között levette arról a szóban forgó összeget. A megye azonnal bírósághoz fordult és kéri a teljes összeg visz- szafizetését, de ítéletre valószínűleg csak azután számíthat, hogy a szerződés érvényességéről már megszületett a döntés. Mivel ez az ügy már egy éve a bíróság előtt van, döntés a közeljövőben várható. „Addig igyekszünk úgy gazdálkodni, hogy a legfontosabb területeken ne legyen észrevehető a hiány. Szívesen megelőztük volna a konfliktust, próbáltunk tárgyalni az OTP bank vezetőivel, de ők ragaszkodtak ahhoz, hogy az alelnök által aláírt szerződés érvényes, és a mi érveinket meg sem hallgatták” - mondta a megyei hivatal igazgatója, Ľudovít Šajgal. Az OTP bank igazgatója, Kelecsényi Ernő nem kívánta kommentálni a történteket, a pénzintézet által kiadott hivatalos nyilatkozatban az áll, hogy az „OTP bank véleménye szerint a Nyitra Megyei Önkormányzattal kapcsolatban nem sértett törvényt, sem a szerződésben foglalt kötelességeit sem szegte meg. A bank azon jogainak szerzett érvényt, amelyek az érvényes szerződésből kifolyólag megilletik, és a banktitokvédelme érdekében a pénzügyi tranzakció részleteiről nem nyilatkozik.” Amint a Nyitrai Megyei Hivatal igazgatójától megtudtuk, a megye pénzét valamennyi, az OTP bankban vezetetett számláról átutalták a Dexia bankba, és ez addig így marad, amíg keretszerződést nem kötnek valamelyik pénzintézettel. Az erre vonatkozó versenypályázaton a Dexián kívül az OTP és a Szlovák Takarékpénztár indult, a megyének a napokban kellett volna eredményt hirdetni, de a közbeszerzési hivatal megszüntette a pályázatot. Információnk szerint azért, mert a feltételek egyenlődének voltak, azaz túlságosan is az egyik pályázónak kedveztek. Az új tendert a megye még nem hirdette meg, de ha megteszi, Kelecsényi Ernő szerint az OTP újra pályázni fog. (Vrabec) Az évszakhoz képest szokatlanul enyhe időjárás kelepcéjébe kerülhet a Párizsi mocsarak madárvilága Számos meglepetést tartogat a hétvégi számlálás SZÁZ ILDIKÓ Köbölkút. „Végzetes lehet a hónap végére jósolt, téliesre forduló időjárás a vízimadarak hetven százalékára nézve, amelyek vonulás helyett idén a Párizsi mocsarak nádasaiban telelnek át a szokatianul enyhe idő miatt” - mondta Matej Medveď köbölkúti madárvédő, aki édesapjával együtt részt vesz a hét végére tervezett nagyszabású nemzetközi vízimadár-számlálás- ban. A Szlovák Ornitológiái Társaság mintegy háromszáz önkéntese végzi majd a számlálást az ország négyszáz pontján. „Tegnap tárgyaltam a Magyar Madártani Intézet szakembereivel, akik a Duna mentén, Párkányig és Komáromig vállalják a számlálást. A mi feladatunk marad nem csak a Párizsi mocsarak, hanem a Gúta és Szímő környéki gazdag állomány alapos feltérképezése” - egészítette ki az elmondottakat Matej Medveď. A jeles madárszakértő elárulta, a régióban nagyon kevés az önkéntes, akikkel dolgozhatnak, a falubeliek közül nem sikerült embereket toborozniuk. „Rossz híreket kaptunk Gúta környékéről, ahol szokatlanul sok a gém. Éppen úgy viselkednek, mint tavasszal, táplálékra, egerekre vadásznak a közeli szántóföldeken. Felborult a természet rendje, ezt tapasztalják a külföldi kollégák is” - jegyezte meg Matej. Egyes fajok állományának csökkenése utalhat a terület ökológiai viszonyainak romlására. Azoknak a fajoknak a többsége, amelyek télen nagy tömegben telelnek idehaza, most a megszokottnál kisebb számban vannak jelen, így például jóval kevesebb a fenyőrigó. A vízimadaraknál is megfigyelhető ugyanez a tendencia: a madárvédők észrevételei szerint a Dunán jóval kevesebb bukórécét kerce-, kontyos- és barátrécét látni. A számlálások alapvető célja a szakértő szerint az, hogy a vonuló, telelő vízimadarak számában, elteijedésében bekövetkező változásokat nyomon tudják követni. A madárszámlálás eredményeit Hollandiában összegzik majd a Wetlands International szervezet közreműködésével, a nemzetközi számláláskor csak Európában rendszerint több mint húszmillió vízimadarat számolnak össze. A köbölkúti madárvédőknek több önkéntesre és jelentősebb anyagi támogatásra lenne szükségük (Képarchívum) Leomlott, és két garázst maga alá temetett egy vasúti épület fala tegnap a fővárosban. A környéken előszeretettel húzták meg magukat a hajléktalanok. Az eset részletes vizsgálatával a vasúti rendőrség foglalkozik. (TASR-felvétel) Elszakította a vezetékeket az orkán erejű szél Áramkiesés több órán át ÚJ SZÓ-HÍR Komárom. Órákra áram nélkül maradt tegnap a Komáromi járás több települése, beleértve Komáromot is. A villamosművek ügyeletesének tájékoztatása szerint a kedveződen időjárás okozta a problémát: a szél elszakította és összekuszálta a vezetékeket, komoly zavarokat idézve elő. A szakembereknek egész hosszában át kellett vizsgálniuk a vezetéket, és fokozatosan hárították el a hibákat, (vkm) BEÍRATÁS A dunaszerdahelyi Hviezdoslav utcai Vámbéry Ármin Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatósága tisztelettel meghívja az iskolakötelessé vált gyermekeket, tisztelt szüleiket, nagyszüle- iket a jövendő elsősök közös játékos és vidám beiratkozására, melyet január 27-én (szombaton) 9 órától játszóház formájában szerveznek az iskola dísz- csarnokában. Az iskola vezetése kéri a szülőket, hozzák magukkal gyerekük születési bizonyítványának másolatát. Azok a szülők, akik nem tudnak elmenni a rendezvényre, január 15-től február 15-ig munkanapon 7.30-tól 15.30-ig is beírathatják gyereküket az iskola igazgatóságán, (ű) A komáromi Eötvös Utcai Alapiskola, a Jókai Mór Alapiskola, a Marianum Egyházi Alapiskola és a Munka Utcai Alapiskola igazgatósága értesíti a szülőket, hogy a 2007/2008-as tanév első évfolyamába január 18-án és 19- én (csütörtökön és pénteken) 13 és 17 óra között tartják a behatást, az egyes alapiskolák épületében. Kérik a szülőket, vigyék magukkal személyi igazolványukat, a gyerek születési anyakönyvi kivonatát, valamint egészség- ügyi biztosítási kártyáját, (vkm) A Tejfalui Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatósága értesíti a tisztelt szülőket, hogy az alapiskola 1. osztályába január 15. és 19. között minden nap 8-tól 18 óráig írathatják be iskolaköteles gyereküket, (ú) A Losonci Kármán József Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Óvoda igazgatósága értesíti a szülőket, hogy az ünnepélyes beiratkozásra január 16-án (kedden) kerül sor az alapiskola Kármán József dísztermében 14.30 órai kezdettel. Részletesebb tájékoztatást a 047/4333792-es telefonszámon kaphatnak az érdeklődők. (ú) A Szenczi Molnár Albert Alapiskolába 2007. február 1- jén 15.30-kor zenés játszóházzal egybekötött beiratkozásra váiják a leendő elsősöket, szüleiket, és minden érdeklődőt, (ű) A somorjai Corvin Mátyás Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatósága értesíti a tisztelt szülőket, hogy a beíratás az alapiskola 1. osztályába a 2007/2008-as tanévre január 15-től 19-ig lesz az iskola Halász utcai épületében. Minden nap 8-tól 17 óráig vátják a szülőket és a gyerekeket, (ú) A galántai Kodály Zoltán Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2007. január 26-án, pénteken 14 órától, és 27-én, szombaton 8 órától váija a leendő elsősöket és szüleikat. (ú) Az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskolában január 29- én 30-án (hétfőn és kedden) 8 és 12, valamint 14 és 17 óra között várják a beiratkozó gyerekeket és szüleiket, (ú)