Új Szó, 2007. január (60. évfolyam, 1-25. szám)
2007-01-10 / 7. szám, szerda
Vili Programajánló ÚJ SZÓ 2007. JANUÁR 11. www.ujszo.com A Flushed Away című filmet a jövő héten szerdán és csütörtökön Vágsellyén láthatják az érdeklődők (Képarchívum) LÉVA - JUNIOR MOZI Január 11. (csütörtök) - 19.00: Édentől keletre (színes amerikai filmdráma, 110 perc, 1955) Elia Kazan sokak szerint legjobb filmje, a Nobel-díjas John Steinbeck regénye alapján, a legendás James Dean főszereplésével a Kérdőjel (Otáznik) filmklub műsorán. ....Nincs ember a világon , aki ne érezte volna a visszautasítás gyötrelmét. A mellőzés haragot szül, és a harag valami bűnt a mellőzés megbosszulására, a bűn pedig bűntudattal jár.” Kazan Steinbeck gondolatára építi fel moziját. Az 1952-ben íródott regény három generáció életét felölelő rengetegéből a befejező részt állítja a filmje középpontjába, mely az ősi bibliai történetet, Ábel és Káin tragikus végű vetélkedését helyezi át az első világháborúbeli Amerikába. A két ikertestvér Áron és Cal (nevük kezdőbetűje az ószövetségi időkre utal) a Jó és a Rossz szimbolikus megtestesítői, de Kazánnál ezek a szélsőséges fogalmak elvesztik ijesztő egyértelműségüket: nemcsak Ábel az áldozat, de Káin talán még inkább az. Ennek szívszorítóan drámai kifejezője James Dean modern Káinja. Cal eredménytelenül küzd apja szeretetéért, aki másik fiát, a szelíd, alkalmazkodó, konfliktuskerülő Aront kedveli. Az érzékeny, bonyolult lelkű, nyugtalan természetű Cal fényt derít kitaszított anyja múltjára és jelenére... (port, fin) Január 12-14. (péntektől vasárnapig) - 15.30: Elvitte a víz (színes amerikai-angol animációs film, 86 perc, 2006) Roddy tagadhatatlanul előkelő társasági egér, aki a házi kedvencek édes életét éli egy kensingtoni luxuslakásban. Amikor egy Sid nevű csatornapatkányt köp lti a lefolyó, és a jövevény úgy dönt, megütötte a főnyereményt, Roddy úgy akar megszabadulni a kártevőtől, hogy jacuzziba csábítja. Noha Sid tudadan tuskó, de nem bolond, így végül Roddy lesz az, akit elvisz a víz Patkopolisz nyüzsgő csatornavilágába. Itt hősünk találkozik Ritával, a kalandor csatornatisztítóval, aki hűséges hajóján, a Jammy Dodgeren járja a szennyvizeket. Roddy azonnal le - vagy pontosabban fel - akar lépni; Rita fizetséget vár a segítségért; és ha ennyi baj nem volna elég, ott van még a gonosz Varangy, aki egyformán megvet mindenféle rágcsálót, nem tesz különbséget egerek és patkányok között: „mindet jégre akatja tenni” - szó szerint. A Varangy két bérpatkányára, Tüskére és Albínóra bízza a dolgot. Amikor ők kudarcot vallanak, a Varangynak nincs más választása, mint hogy elhívja Franciaországból az unokatestvérét, a rettegett zsoldost, Le Békát, (port, fm) Január 12-14. (péntektől vasárnapig) -18.30: Tommy pokla - Tommys inferno (színes norvégvígjáték, 95 perc, 2005) Kicsit rendhagyó komédia a tinédzserek gondjairól. Tommy kedves és helyes fiú, akinek látszólag nincsen semmi gondja. Gyönyörű osztálytársnőjével jár, akit később szívesen feleségül venne, az iskolai előmenetele kitűnő, ráadásul templomba is jár, minist- ránskodik. Egyszóval Tommy az a fiú, akire minden anya vágják. De mint hamarosan kiderül, semmi sincs úgy, mint ahogy tűnik. Marie szereti barátját, de vele ellentétben már nem elég neki a lelki összhang, testi kapcsolatra vágyik, így elhagyja őt, és másokkal flörtöl. Ez Tommyt az őrületbe kergeti. A fiú egyetlen vigasza apja, a protestáns pap, akit nem ismert, de műiden vágya rá hasonlítani. Egy óvaüan pillanatban Tommy anyja szertefoszlatja ezt az ideált is, elárulja, a fiú egy buja és szenvedélyes hétvégi bulin fogant. Tommynak ez már sok. Hogy eléije célját, és visszaszerezze Marie-t, nem riad vissza sötét ügyletektől, csalásoktól és törvénytelenségektől sem. Magánpoklába ereszkedik alá, ahol álmai és vágyai a kiábrándító valósággal kerülnek szembe. Szerencsére mellette áll legjobb barálja, a flú- gos Ahmed, akinek éppen egy őrült ötlete segít Tommynak kibékülnie a világgal és önmagával, (csfd, fm) Január 16-17. (kedd és szerda) - 18.30: Crank - Felpörögve (színes amerikai-angol akciófilm, 87 perc, 2006) Chev Chelios nem várt telefon- hívásra ébred. Támolyog, gyakorlatilag nem tud mozogni, és a szíve is alig ver, nagy erőfeszítésébe kerül, hogy felvegye a mobilját. Ricky Verona van a vonalban, és elárulja hősünknek, hogy megmérgezte álmában: már csak egy órája van hátra. Mint kiderül, Chev egy bérgyilkos, aki a Nyugati-parti bűnszövetkezeteknek dolgozik. Chev eddig soha nem hibázott, de a múlt éjszakai meló vá- radan kudarcba fulladt - futni hagyta a célpontot: ki akar szállni, hogy új életet kezdhessen barátnőjével, Eve-vel. Most Chev- nak - szó szerint - rohannia kell az életéért. Csak úgy képes lelassítani a szívét leállítani készülő mérget, ha testében folyamatosan magasan tartja az adrenalinszin- tet! Ahogy az óra sebesen ketyeg, Chelios nagy zűrzavart okoz Los Angeles utcáin, s mindenkit elsöpör, aki az útjába mer állni. Meg kell mentenie Eve-t, ki kell cseleznie az őt üldöző fejvadászokat, miközben meg kell találnia az ellenanyagot is, mielőtt szíve végleg feladja. De adrenalmszintje közben egy pillanatra sem eshet vissza, (port, fm) Január 18. (csütörtök) - 19.00: Helyzetek és gyakorlatok (színes amerikai vígjáték, 87 perc, 2001) A Kérdőjel (Otáznik) filmklub Todd Solondz (Isten hozott a babaházban, A boldogságtól ordítani, Palindrómák) utolsó előtti filmjét tűzte műsorára. Annak a rendezőnek az alkotását, aki a kritikusok szerint az „amerikai függeden film legkülönösebb és legegyénibb hangú alakja”, „provokatív, szemtelen, tabudöntögető és zavarba ejtő botrányfilmes”, a „filmvilág legélelmesebb mizantrópja”, a „brutálisan ironikus” mozik mestere, aki „általában gyötrelmes utazásra invitálja” a nézőket, és aki eredetileg rabbi szeretett volna lenni. A néző tulajdonképpen két filmet láthat, az első címe A Képzelgés (Fikció) a másodiké A Valóság (Nem fikció). Egy egyetemista lány elhagyja mozgássérült barátját, és összeszűri a levet a tanárával. Egy botcsinálta dokumentumfilmes megtalálja élete témáját egy tipikus kertvárosi tinédzser személyében. A nyolcvanas évek közepe egy amerikai egyetemen: egy diáklány, miután viszonyt kezdett irodalomtanárával, tapasztalatait egyházi dolgozatban használja fel. A nem túl sikeres filmrendező dokumentum- fűmet szeretne forgatni elvesztegetett ifjúságáról, ehelyett azonban nevetség tárgyává teszi magát. Amerikai rémálom két tételben. (port, fm) VÁGSELLYE - KUITÚRHÁZ Január 11-12 (csütörtök és péntek) - 20.00: Stormbreaker (német-amerikai-angol film, 93 perc, 2006) „Sosem vagy elég fiatal ahhoz, hogy meghalj... Antony Horowitz népszerű regénye nyomán. Egy rafinált számítógépes játék felforgatja egy egyszerű fiú életét. Már nem tudni, ki a besúgó, ki a barát, ki a család... (gl, port) Január 14. (vasárnap) 17.30 és 20.00: Crank - Felpörögve (amerikai-angol 87 perc, 2006) (A film rövid ismertetőjét lásd a lévai mozi műsoránál!) Január 17-18. (szerda és csütörtök) - 17.30: Elvitte a víz (Flushed Away) (amerikai-angol animációs film, 90 perc, 2006) (A film rövid ismertetőjét lásd a lévai mozi műsoránál!) Január 17-18. (szerda és csütörtök) - 20.00: Az ember gyermeke (Children of Men) (angol film, 114 perc, 2006) A Föld, 2027. A jövőt illető remények egyre sorvadnak. Csaknem 19 év telt el az utolsó csecsemő megszületése óta. Míg a legtöbben elfogadják az elkerülhetetlent, és szeparatizmusba, törvé- nyenkívüliségbe és nihüizmusba siülyednek, mások tovább harcolnak a bolygó egyesítéséért és az egyre csökkenő populáció jogaiért. Nagy-Britannia az egyeden ország, mely militarista-imperialista politikájának köszönhetően túléli az egyre fokozódó belső harcokat, viszont elképesztő mennyiségű illegális menekült köt ki a partjainál. Ám a totalitárius állam internálótáborokba tereli és deportálja őket.... Kee nem csupán egyszerű menekült, hanem 8 hónapos terhesként ő az a csoda, akire az egész bolygó vár. (gl, port) ÉRSEKÚJVÁR - BÉKE MOZI Január 12-14. (péntektől vasárnapig) - 17.00 és 19.30: A születés (színes, amerikai vallástörténeti dráma, 2006) Mária és József Názáretből Betlehembe menekül, és mert senki nem fogadja be őket, a kis Jézus egy istállóban, az állatok között születik meg. (port, száz) Január 15. (hétfő) - 19.30: A szibériai borbély (romantikus francia-orosz dráma, 86 perc, 1998) Egy asszony 1905-ben levelet ír fiának, a híres West Point-i Amerikai Katonai Akadémia hallgatójának. 20 évvel korábbi emlékképeket idéz maga elé, elszánja magát, hogy megossza fiával születésének sokáig féltve őrzött titkát, (port, száz) KOMÁROM - TATRA MOZI Január 12-14. (péntektől vasárnapig) - 18.00: Alvilági játékok (amerikai thriller, szlovák felirattal 109 perc) Slevin nem egy szerencsés fickó. Házát lebontják, barátnőjéhez nem mehet, mert a lány időközben talált mást, de mindez még semmi. Hogy egy kicsit összeszedje magát, kölcsönkéri barátja lakását, amíg ő nincs New Yorkban. De Nick távolléte csak újabb problémákat varr a nyakába, (vkm, port) KOMÁROM - FILMKLUB Január 15. (hétfő) - 18.00: A múlt nélküli ember (finn-fran- üa-németfilm) PÁRKÁNY- DANUBIUS MOZI Január 11. (csütörtök) - 19.00: Micsoda srác ez a lány! (amerikai romantikus komédia, 105 perc) Amikor a tinédzser Viola megtudja, hogy a suli focicsapatát megszüntetik, elhatározza, hogy egy kis időre a saját ikertestvére bőrébe bújik... (buch) Január 12-14. (péntektől vasárnapig) - 19.00: Casino Royale (amerikai akciófilm, 138 perc) James Bond legelső küldetése egy terroristákat irányító bankárhoz vezet, akit egy óriási pókerjátszmában kell Bondnak legyőznie. A 007-es ügynök újra akcióban... (buch) Január 16-17. (kedd és szerda) - 19.00: A születés (amerikai dráma, 93 perc) Mel Gibson Passiójának szépen kitaposott útján és helyszínein haladva elkészült Jézus születéstörténetének legújabb változata, (buch) Január 18-19. (csütörtök és péntek) - 19.00: Step up (amerikai táncfilm, 100 perc) Nora (Jenna Dewan) egy tehetséges táncos lány, aki az elit művészeti iskolában vesz leckéket. Szinte mindene megvan - leszámítva a tökéletes táncpartnert, aki mellett igazán fel tudna fejlődni, (buch) FONTOS SZÁMOK ÉRSEKÚJVÁR egyetemi kórház és rendelőintézet: 035/691 1111 rendőrség: 0961333109 városi rendőrség: 035/6412 149 vagy 158 tűzoltóság: 035/643 20 30 LÉVA kórház és rendelőintézet: 036/637 91 11, 036/631 63 79, 80 rendőrség: 0961 32 11 11 városi rendőrség: 036/63120 22 tűzoltóság: 036/63122 04 IPOLYSÁG kórház és rendelőintézet: 036/74111 24 rendőrség: 036/741 10 92 városi rendőrség: 0904/659 119 tűzoltóság: 036/741 22 22 ZSELÍZ rendelőintézet: 036/74111 41 (elsősegély: 15.30-7.00) rendőrség: 036/771 11 03 tűzoltóság: 036/771 1068 városi rendőrség: 0905 891441 VÁGSELLYE kórház: 031/770 2231 rendőrség: 0961/343705 városi rendőrség: 031/770 6777 KOMÁROM kórház: 035/7700 360-5 rendőrség: 0961/311111 városi rendőrség: 035/7714335 tűzoltóság: 035/7741 855 GÚTA rendőrség: 035/7705 190 városi rendőrség: 035/7900 930-1 tűzoltóság: 035/7771 427 ÓGYALLA rendelőintézet: 035/7602 531 vagy 035/7602 359 rendőrség: 035/7602 333 városi rendőrség: 035/7602 111 Casino Royale a párkányi Danubiusban (Képarchívum) A mellékletet szerkeszti: Korpás Árpád és J. Mészáros Károly (sport) Levélcím: Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1 Telefon: 02/59 233 436 és 02/59 233 431 (sport), fax: 02/59 233 469, e-maü: regio@ujszo.com , korpas.arpad@centrum.sk , karol.meszaros@ujszo.com