Új Szó, 2007. január (60. évfolyam, 1-25. szám)
2007-01-09 / 6. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. JANUÁR 10. Civil fórum V Tavaly december 28-án kétszáznál is többen tartották fontosnak, hogy ott legyenek a tragikusan elhunyt fiatal író diószegi bronzszobrának leleplezésén Tisztelgés Tálamon Alfonz emléke előtt (A szerző felvétele) Szeptemberben éppen tíz év telt el Tálamon Alfonz korai halála óta. A diószegiek a temetőben megtartott gyászszertartással, kulturális rendezvénnyel és a szlovákiai magyar irodalom fiatal tehetséges alkotóinak odaítélendő Tálamon Alfonz Díj megalapításával emlékeztek e szomorú évfordulóra. ANNA JÓNÁSOVÁ 2006. december 28. zimankós délutánján kétszáznál többen jöttünk össze, hogy - neves vendégek, Magyarország pozsonyi nagykövetségének képviselője, Riskó László konzul, Biró Ágnes MKP-s parlamenti képviselő, a város elöljárói, a Csemadok Galántai Területi Választmánya vezetői, családtagok és osztálytársak társaságában - részt vegyenek a fiatal magyar író bronzszobrának leleplezésén. Az alkotó, Mag Gyula szobrászművész nem monumentalitásra törekedett, hanem a mű civil felfogásával elsősorban az író szellemét tartotta tiszteletben, de a környezetet is, amelyben a szobrot elhelyezték. A Szlovákiai Magyar írók Társulásával közösen szervezett megemlékezéssel a diószegiek neves prózaírójuk nem mindennapi tehetsége előtt tisztelegtek, amely túlnőtt a város határán, és ha még élne, minden bizonnyal európai távlatokban emlegetnék a nevét. Mert az, amit alkotásaival megmutatott, az a színvonal, amelyet rövid prózai műveivel, de elsősorban a Samuel Borkopf: Barátaimnak egy Trianon előtti kocsmából című briliáns regényével maga elé állított, messze túlszárnyalja a szlovák-magyar irodalmi horizontot. Ott álltam a szoboravatón, és lélekben visszaidéztem ezzel a fiatalemberrel való találkozásaimat. Több találkozásunk volt, és mindegyik az ő irodalmi szárnybontogatásával volt kapcsolatos. Az irodalom, főleg a Galántai járással kapcsolatos irodalom, mindig is különösen érdekelt. írásra buzdítottam a fiatal szerzőket, persze, ha volt hozzá tehetségük. Hosszú évekig voltam a „Literárny a výtvarný Trenčín” címmel rendezett diákirodalmi versenyek zsűritagja. Ez a megmérettetés a szlovák iskolák diákjaTalamon Alfonz a pádon inak szólt, de 1978-ban meglepődve tapasztaltuk, hogy néhány magyar iskolába járó diák is bekapcsolódott a versenybe. Közöttük a diószegi magyar alapiskola diákja, a 13 éves Tálamon Alfonz. A Vigyázz az úton! című elbeszélése nagyon jó volt, megjutalmaztuk, és az évkönyvben is publikáltuk. Tala- monnak ez a korai írása életrajzírói előtt nem ismert, de valójában ez indította őt az irodalomba. Már akkor világos volt, hogy tanulóként nem egyszerűen egy fogalmazást írt, hogy benne van a múzsa érintése, és annyira közelít az elbeszélés műfajához, hogy akkor azt mondtam: na, ebből még lehet valami. Az, ahogyan ez a 13 éves fiú előadja a történetet, érzékelteti az autóban lévő légkört, amelyben éppen hazafelé igyekeznek az édesapjával (künn vihar és sötétség), és hogyan késlekednek amiatt, hogy egy másik, karambolozott gépkocsi utasainak segítsenek, mindez egy színvonalas irodalmi mű paramétereivel bírt. Eltelt két-három év, és a Járási »■ Könyvtárban a Járási Népművelési Központtal közösen meghirdettük az irodalmi alkotások versenyének első évfolyamát az ifjúság és a felnőttek számára. Ezúttal külön a szlovák nyelven, és külön a magyar nyelven író szerzők számára. A verseny magyar részét, amely 4 évfolyamot ért meg, a népművelési központ, a 8 évfolyamot megélt szlovák nyelvű versenyt a könyvtár szervezte. Tálamon Alfonz mindjárt az első évfolyamban jelen volt. Ferlin- gerrel, Tóthtal és több gimnazistával együtt akkor egy olyan „erős generációd’ képviseltek a galántai magyar gimnáziumban, amilyen csak ritkán fordul elő. Tálamon a legtehetségesebb és legeredetibb szerzők közé tartozott. Nem lehetett őt nem észrevenni, mindenki felfigyelt rá. Nemcsak ezen a versenyen találkoztunk, hanem az iskolai folyóiratok szerkesztőségeinek a könyvtárunkban rendezett rendszeres találkozóin is. A legjobb színvonalú és legrégebben megjelenő diákújságot, a galántai magyar gimnázium lapját, az Alkotó ifjúságot képviselte nemcsak szerkesztőként, hanem az abban megjelent cikkek szerzőjeként is. Itt is bizonyította, hogy a zsurnalisztika műfaja sem idegen tőle, hogy korához képest mérhetetlenül művelt, olvasott, merész, ugyanakkor ironikus és magabiztos. Természetes volt, hogy a szlovákiai magyar irodalom képviselői, akik az említett irodalmi verseny zsűrijében ültek, felfigyeltek rá, hogy alapítója lett a Iródiá- nak, és hogy aránylag hamar belépett a „nagy” irodalomba. Következő emlékem Tálamon Alfonzra ahhoz az 1980-as években, a vágsellyei járási levéltárban tartott előadásomhoz kapcsolódik, amelyben Galánta és környéke irodalmi személyiségeivel foglalkoztam. Tálamon Alfonz a történészszakkör tagjaként vett részt a rendezvényen, és én észrevettem, hogy az előadásomon valami nem tetszik neki. Alighanem valamit elrontottam, de nem volt bátorságom, hogy megszakítsam az előadást, és megkérdezzem őt. Illedelmesen ült, szorgalmasan jegyzetelt valamit, de az arcán valamiféle ironikus mosoly és egyet nem értés látszott. Az előadást követő vitába sem kapcsolódott be, hanem utána a kapuban megvárt, átadott egy papírlapot a jegyzeteivel, és tapintatosan rámutatott a Sempte 16. századi irodalomtörténetével kapcsolatos specifikus kérdésekre, amelyeket az előadásomban boncolgattam. Röviden elbeszélgettünk, és egyeztettük a véleményünket. Megértette, hogy a nézeteltérés az én - akkor még nagyon gyér - magyar nyelvtudásomból és az eredeti magyar szöveg helytelen fordításából ered. Ösztönzés volt ez számomra, hogy e téren tökéletesítsem magam. Az ő pontos fordítására és magyarázatára máig jól emlékszem. Megegyeztünk, hogy ha majd főiskolásként ehhez a régióhoz kapcsolódó témán fog dolgozni, meglátogat a járási könyvtárban. Sajnos, már nem jött, én pedig a papírlapot a jegyzeteivel valahol elveszítettem. Elnézem Tálamon Alfon- zot, amint lezseren ül a pádon, ahonnét az ő diószegijeit nézi, szórakozottan, ugyanakkor odafigye- lően, kicsit bohémül, kicsit érzékenyen, de fürkészőn is, a művész megértő tekintetével. Sajnos csak bronzszoborként, de ez a szobor annyira találóan érzékelteti Fonzi egyéniségét és élettörténetét, hogy semmilyen más testhelyzet, semmilyen más megformálás nem fejezhetné ki tökéletesebben. Utazom vissza Galántára azon az országúton, ahol a karambolozott autó története játszódott, amit 13 évesen írt meg a Vigyázz az úton! című elbeszélésében. Tizenhét évvel később ugyanezen az útszakaszon történt az a tragikus baleset, amely Tálamon Alfonz halálát okozta. A sors keze volt? Megérzés? Nem tudom. Egyet azonban mindannyian tudunk: idő előtt ment el, és biztosan további míves opuszokkal gazdagította volna az irodalmat. Még egy rövid megjegyzés a szoboravatási ünnepséggel kapcsolatban. Vincent Šikula szlovák író írt egy könyvet: A koncerteken nem tapsolnak. Azt a helyzetet igyekezett érzékeltetni, hogy sokan tapsolnának is a koncerten, de nem tudják, mikor, melyik pillanatban illene. Mert a koncerteken tapsolnak. És tapsolnak a tárlatnyitókon meg a szoboravatásokon is, mert a sikerült alkotások szerzői megérdemlik. Nekem azon a csütörtök délutáni szoboravatáson hiányzott ez a taps. Tapsoltak az előadóknak, a szónokoknak, de a szobor alkotójáról, Mag Gyuláról megfeledkeztek. Hiszem, hogy ez csak abból eredt, hogy az emberek nem tudták, nem érezték meg azt a pillanatot, amikor tapsolniuk kellene... Mert a szobor alkotója igenis megérdemli a tapsot, és megérdemli a nyilvános elismerést. Engedje meg mester, hogy legalább ezen az úton kifejezzem csodálatomat, tiszteletemet és köszö- netemet az alkotásért, amely felélénkíti ezt a kisvárost, ezért a szoborért, amely örökre emlékeztetni fogja a diószegieket városuk híres szülöttére, a tehetséges íróra, Tálamon Alfonzra. Engedje meg, hogy legalább így, szimbolikusan •tapsoljak Önnek. Mert ez sikerült, mester! (Fordította: gl) A mintegy 120 pedagógus az élethosszig tartó tanulást szolgáló projektnek köszönhetően sikeresen túljutott a számítástechnikai és menedzserképző tanfolyamon Nemsokára tanuló tanárokat avatnak B. JÓZAN MÓNIKA Dunaszerdahely. Ki tudja, hány diák életét könnyítette meg azzal a Közművelődési Akadémia, hogy tanáraiknak egy-egy új feszültséglevezető technikát vagy modernebb oktatásmódot oktattak a tavaly decemberben befejeződött kurzusokon. Egy éve ismerkedett meg a csaknem 120 résztvevő pedagógus az élethosszig tartó tanulást szolgáló projekttel, azóta sikeresen túl vannak a számítástechnikai és menedzserképző tanfolyamon, és bizonyítványosztás előtt állnak. A dunaszerdahelyi Közművelődési Akadémia most már elmondhatja, velük együtt több mint kétszáz pedagógust képeztek tovább, hogy meg tudjanak felelni a modem kor kihívásainak is. „Felnőtteket nehezebb tanítani, mint gyerekeket, mert - ha hiszik, ha nem - nem tartják úgy a tanárt. Viszont ami a legkeményebb dió, az a pedagógus az iskolapadban - eleveníti fel a kezdeti nehézségeket Török Tamás számítástechnika-oktató. - Kevés az önkritikájuk, ezért nehezen indulnak be, de a végére mindig egy jó kis csapat kerekedik.” Az alapszintű tanfolyamon szövegszerkesztéssel, táblázatkezeléssel ismerkedtek meg a tanárok. A Dunaszerdahelyi járásból 56-an, a „Ami a legkeményebb dió, az a pedagógus az iskolapadban. Kevés az önkritikájuk, ezért nehezen indulnak be." Szemeiből (Senica) 24-en végezték el az iskolaügyi minisztérium és az Európai Unió Szociális Alapja által finanszírozott képzést. A menedzserképzés célja az igazgatók felkészítése lett volna, ám a pedagógusok részéről nagyobb volt az igény. Végül 96-an vettek részt a csoportos tréningeken, melyeken az emberközi kapcsolatok, az érvelés mestersége, a feszültségek oldása került a középpontba. És hogy mi volt ennek a lényege? Erről az egyik résztvevő, Masszi János így fogalmazott: „Én szondázni szoktam a dolgokat, melyekben részt veszek, de ezt végigcsináltam, mert pezsdítő, érdekes és tanulságos volt. A kollégáimmal és a gyerekek körében is alkalmazni tudom az elsajátított dolgokat, például hogyan vezessük le a feszültséget.” Ä Vámbéry Alapiskola igazgatóhelyettese szerint a pedagógusok egyre több képzésen vesznek részt, és az iskola vezetősége ezt támogatja is, mert egy tanárnál nincs megállás. Habán Dana, a kurzusokat szervező dunaszerdahelyi Közművelődési Akadémia igazgatója ezt any- nyival egészítette ki, hogy szeretné, ha nemcsak a tanárok, hanem mások is érdeklődnének a kurzusok iránt, amelyek listája megtalálható a www.akademiavzdela- vania.sk honlapon. (A szerző felvétele) Egy évvel ezelőtt ezen a projektismertetőn kezdték el a tanárok a tanulást
