Új Szó, 2006. december (59. évfolyam, 276-299. szám)

2006-12-28 / 297. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. DECEMBER 28. Pihenő 11 MIT FŐZZÜNK MA? Libamájpástétom Hozzávalók: 1 kg libamáj, 1 kg libaháj, 2 dl tejszín, 1 evőkanál zselatin, só, őrölt bors, 1 csokor friss zsályale­vél 1 dl tokaji szamorodni Elkészítése: Vágjuk nagyobb kockákra a li- bahájat, majd tegyük egy lábas­ba. Lassú tűzön kezdjük el a zsír­ját kisütni. Ha már úszik a zsira­dék tetején, óvatosan tegyük be­le a libamáj darabokat, és pár le­vél zsályát. Süssük 5-6 percig, majd fordítsuk meg, és további 5 percig lassan süssük. Várjunk, míg kihűl. A libamájból vegyünk ki egy szép részt és vágjuk kisebb darabokra. A maradékot a zsá­lyalevelekkel együtt tegyük egy konyhai gyorsvágó gépbe. Egy kis lábasba öntsük a tejszínt, szóljuk bele a zselatint, keveijük jól össze és váljunk vele, míg el­ázik. Pár perc elteltével melegít­sük fel, és addig kevergessük, míg a zselatin teljesen feloldó­dik. Vigyázzunk, hogy ne forral­juk fel. Ha pépesre daráltuk a li­bamájat, csorgassuk bele a zsela- tinos tejszínt, a szamorodnit és ízlés szerint sót és őrölt borsot. Egy kis salátástálkát béleljünk ki fóliával, dekoráljuk az alját friss zsályalevelekkel, majd tegyük bele a májpüré felét. Az összevá­gott sült májdarabokat nyom­kodjuk bele, és simítsuk a tetejé­re a maradék libamájpépet. Te­gyük a hűtőbe pár órára, míg tel­jesen megdermed, (o) Ha önnek, kedves olvasó, van olyan receptje, melyet szívesen készít el családja számára, írja meg nekünk az Uj Szó - Pihenő, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1 címre vagy a piheno@ujszo.com e- mail címre. A receptet közöljük, és a beküldők között havonta egy kötényt sorsolunk ki. A Black Eyed Peas zenekar lassan elkészül 2005-ös Monkey Business című lemezének egyenes folytatásával. Az új anyag megjelenését 2007 második felére ígéri a B.E.P. legénysége, akik remélik, hogy az új dalokban is lesz annyi tűz, mint a kezdetekben készültekben. (Képarchívum) SZÍNHÁZ POZSONY: NEMZETI SZÍNHÁZ: Rusalka 19 HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Ha asszony kezében a gyeplő 19 KIS SZÍNPAD: A ke­gyelem napja 19 MOZI POZSONY MLADOSÍ: A Születés (am.) 16.15,18 Bor, mámor, Provance (am.) 20 AUPARK - PALACE: Asterix és a vikingek (dán-francia) 15.30 Táncoló talpak (ausztrál-am.) 13.20, 15.20, 17.20 Eragon (am.) 15.40, 17, 18, 20.20 Holiday (am.) 16.40, 17.40, 19.40, 20.40 Lets Dance (am.) 16.30, 20.50 Volver (spanyol) 13.30, 18.30 Casino Royale (am.-angol) 14.30, 17.30, 20.30 Elvitte a viz (am.) 14.20, 16.20, 18.20 Nagyon vadon (am.) 14.50, 16.50 Borat - Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika (am.) 17,19 Rém Rom (am.) 15.50,17.50 Az illuzionista (am.-cseh) 15, 20 PÓLUS - ISTROPOLIS CINEMA CENTER: Holiday (am.) 13.10,15.40,18.10, 20.50 Az illuzionista (am.-cseh) 15, 18.20, 20.30 Thank You for Smoking (am.) 13.10, 17.20, 19.30, 21.20 Bor, mámor, Provance (am.) 14.30, 17.10, 20.20 Crank - Felpörögve (am.-angol) 19.10, 21.10 Borat - Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika (am.) 17.50,19.40,21.30 Casino Royale (am.-angol) 15.10, 18,20.40 Elvitte a víz (am.) 14.50,16.40,18.30 Nagyon vadon (am.) 13.50.14.40.15.50.16.30 Eragon (am.) 13,15.20,17.40,20 KASSA DRUZBA: Asterix és a vikingek (dán-francia) 15.30, 17 CAPITOL: Eragon (am.) 16,18.15 Az ördög Pradát visel (am.) 20.30 ÚSMEV: Holiday (am.) 16,19IMPULZ: Félhomály (angol-német) 17.15,19.15 DÉL-SZLOVÁK1A SZENC - MIER: A féljem felesége (francia) 18 ÉRSEKÚJVÁR - MIER: Volver (spanyol) 17,19.30 VÁGSELLYE-VMK: Tommy poko­li helyzetben (norvég) 20 PÁRKÁNY - DANUBIUS: Asterix és a vi­kingek (dán-francia) 18 LÉVA - JUNIOR: Hangya Boy (am.) 16 Casino Royale (am.-angol) 18.30 GYŐR PLAZA: Apocalypto (am.) 13.30, 14.45, 16.15, 17.30, 19, 20.15 Arthur és a villangók (am.-francia) 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19.30 Casino Royale (am.-angol) 19.30 Deja Vu (am.) 14,15,16.30,17.30, 19, 20 Elvitte a viz (am.-angol) 13.30, 15.30 Eragon (am.) 17.30, 20.30 Holiday (am.) 14.45,17.15,19.45 Step Up (am.) 13.45,15.45, 18.15,20.15 Táncoló talpak (ausztrál-am.) 13.15,15.30,17.45,20 PLUSZ EGY POÉN Helyezze el az alábbi szavakat, betűcsoportokat az ábrában! Egy szót könnyítésül előre beírtunk. A megmaradt szavakból a követ­kező vicc poénját állíthatja össze. Menyasszony: - Az esküvő előtt szeretném meglepni vala­mivel a vőlegényemet. Mama: - Mutasd be neki a... 2: AB, AD, AL, BI, EP, EZ, GE, GI, KA, UL, VŐ, ZI 3: ARA, BAK, ELÉ, LÁP, ÓLA, ŐRÉ, RÁZ, ZAB 4: ADAT, EGER, EPER, ÉRÁT, ÉDEN, ÉLES, ÉTEL, GANÉ, HAZA, HOVA, IRÉN, ÍZES, NÉPI, PÁRA, RÁTA, RÉKA, RÉPA, RIGÓ, UGAR, ZALA 6: ÁRADAT, BARIKA, BELÉPŐ, EBÉDEK, ELEGET, ELÉVÁG, EREDET, FIADAT, GALIBA, IDÉZET, ÍGÉRET, KARIKA, PARIPA, PETÉZŐ, SZAVÁT, TALIGA, TÁTIKA Tegnapi feladványunk megfejtése: Akkor elhiszem. GONDOLKODÓ - HOLNAP ÚJ VERSENYFELADVÁNY Játékszabályok: a négyzet­háló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kije­lölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepel­nie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) 1 3 7 4 6 9 8 5 2 2 4 5 1 7 8 3 9 6 6 8 9 5 3 2 4 7 1 8 6 4 9 1 3 7 2 5 9 7 3 6 2 5 1 4 8 5 1 2 8 4 7 9 6 3 4 5 1 3 9 6 2 8 7 3 2 8 7 5 4 6 1 9 7 9 6 2 8 1 5 3 4 2 8 4 9 7 1 4 3 6 3 8 7 5 7 3 4 5 8 1 5 8 5 9 7 8 6 1 2 gondolkodo@ujszo.com www.sudoku.com HOROSZKÓP Kos: Csak arra ügyeljen, hogy ne döntsék le lábáról az önre váró teendők. Mindenkép­pen végezze el azokat a feladatokat, amelyek teljesítésébe már belekez­dett! Társasági élete megszenvedheti a folyamatos hajtást. Bika: A következő napokban pár­ja lesz az, aki maximaliz- musa és óriási elvárásai cél­táblájául esik. Nagyon sokat vár tőle, azt várja, hogy mind a külső világ­ban, mind, pedig otthonukban a ma­ximumot nyújtsa. Ikrek: Pénzügyek tekintetében ja­vulás várható, és munkáját is elismerik. Ugyanakkor kockáztató hajlama mit sem válto­zik. Az sem fogja különösen idegesí­teni, hogy szokásos társadalmi prog­ramjain nem tud részt venni. Rák: Társkapcsolatában feszült­ségek léphetnek fel, ami a korábbi békét, de az egy­hangúságot is megbontja. Az érzel­mek valódi kinyüvánításának na­gyobb lesz a jelentősége, és a lehető­ségek is sorakoznak. Oroszlán: Bár a pozitív dolgok folyton kerülik a társaságát, ennek ellenére nem szabad nekike­seredni, különben az a kevés öröm is elpártol a háza tájától, ami megma­radt a múltból. Önnek úgy tűnik, hogy mindenki átveri. Szűz: Hajlamos ok nélkül, szinte teljesen felhergelni magát. Vágyódik arra, már-már be­tegesen, hogy kiadja elfojtott dühét. Úgy érezheti, önnek ez jár, és semmi sem tarthatja vissza attól, hogy egy kiadós morgolódásba fogjon. Mérleg: A stressznek, és a belső nyugtalanságának köszön­hetően energiatartalékait éli fel. Sürgős pótlásra van szükség! Mozogjon többet, és figyeljen oda a táplálkozásra is. Sajnos ebben a hó­napban a balesetveszély is jelen van. Skorpió: Most jött el az ideje, hogy él­vezze az életet. Ez a párkap­csolatban élőkre is igaz, kapcsolata ugyanis még jobban el­mélyül. A korábbi feszültségek eltűn­nek. Remek alkalom arra, hogy újra felfedezzék egymást partnerével. Nyilas: Gondolatban már tudja mit kéne tennie, hogy elérje cél­jait, de egyszerűen nem tud­ja, hogyan fogjon hozzá. Több lehe­tőség is kínálkozik, de a bőség zava­rában képtelen választani közülük. Akár hogy is dönt, már jó úton halad. Bak: Mivel hajlamos a kapkodás­ra, az összegyűjtött pénzét körültekintően költse el, ne költekezzen ész nélkül! Gondoljon arra, hogy a következő hónap a janu­ár, amikor nem biztos, hogy annyi mindent a tejbe tud majd aprítani. Vízöntő: Itt az ideje, hogy végre saját magával is foglalkozzon. Keressen fel egy szépségsza­lont, egy kiadós átváltozás egyálta­lán nem árthat. Új frizurájának és ru­határának köszönhetően lelkesen vág bele egy utazásba. Halak: Tele van jobbnál jobb ötle­tekkel. Most kellene bele­fognia valamüyen alkotó te­vékenységbe, hiszen szinte mindent könnyedén sikerre vihet. Életfelfo­gásában gyökeres változások követ­kezhetnek be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom