Új Szó, 2006. december (59. évfolyam, 276-299. szám)
2006-12-23 / 295. szám, szombat
12 Családikor ÚJ SZÓ 2006. DECEMBER 23. www.ujszo.com ___________________MINDENNAPI KENYERÜNK Tú l sok doboz egyszerre HAEKO JÓZSEF Kovács úrnak - aki egyébként jó ember - volt egy különös tulajdonsága. Ha több dolgot kellett elcipelnie valahová, magára aggatta azokat - hogy mindent egyszerre tudjon elvinni. Olykor sikerült, olykor viszont veszélyes vállalkozás volt. Egyszer, amikor a felesége megkérte, hogy segítsen neki megteríteni az ünnepi asztalt hasznos szolgálatot nyújtva ezzel, csaknem elájult: mint egy akrobata jelent meg, egyensúlyozva a tányérok, tálak, poharak és evőeszközök ingatag, egymásra rakott halmazával. A szomszédok is megmosolyogták, amikor látták, hogy kiszáll az autóból, és körbeaggatja magát bevásárlótáskákkal, csak hogy még véletlenül se kelljen kétszer fordulnia. Tavaly karácsonykor csúcsosodott ki minden, amikor hasonló módszerrel cipelte le a padlásról a karácsonyi díszeket. Akkor nem volt szerencséje, pontosabban szerencséje volt a szerencsédenségben: a meredek lépcsőkön először lefordultak a dobozok, amelyekre ezután vészjósló zuhanással ráhuppant. A felesége nem tudta, síijon- e vagy nevessen örömében; egyértelmű volt, hogy valamennyi golyó széttört, egyeden ép sem maradt, de az is, hogy a dobozok felfogták az ütődést. Amikor Kovács úr élve és karcolásmentesen feltápászko- dott, tömören csak annyit kérdezett: most akkor mivel díszítjük fel a fát? Visszaemlékezett a gyerekkorára, és a megoldás kéznél volt: visszamászott a padlásra, ahonnan - ezúttal a biztonság kedvéért kisebb adagokban - több piros almát hozott le. Amikor cérnával megkötözgette, hogy a borókára akasztgassa, belegabalyodott. „Legalább az elsőt akaszd fel te! - mondta a feleségének. - Hiszen a Paradicsomban is Éva kezében volt az alma.” „Ezek aztán az asszociációk!” - felelte nevetve Kovácsné. A félj képzettársítása viszont nem is volt annyira nevetséges, hiszen a karácsonyfa-díszítés szimbolikáját ragadta meg - először állítólag Németországban Luther Márton korában jelent meg mint az éden fája. Gyümölcsöt akasztani rá, visszahelyezni a tiltott fára - mintha mindez elégtétel lett volna Ádám és Éva Isten ellen elkövetett tettéért. Isten ellen, akivel azonosulni szerettek volna a kísértő ajánlata után: légy olyan, mint az Isten! Hasonlóan, mint ahogy Kovács úr is rendszeresen be akarta bizonyítani, hogy mindenfajta terhet egyedül, egyszerre eibír, az emberi civilizáció ősszülei is egy pillanatra elringatták magukat az önmegváltás illúziójában. Másképp nem történhetett, minthogy saját gőgjük meredek lépcsőin ők is megcsússzanak és leessenek; hogy nekik is minden kicsússzon a kezükből, amellyel a vonzó gyümölcs után nyúltak. Nem - Isten társaságát mellőzve az egzisztenciális kiűzetettség átélése után széttörött, elégett. De ő saját ígéretéhez hűen, elküldte a Megváltót. Értelmezhetjük tehát a gyümölcs visszaakasztását csendes jelképeként annak, hogy Isten közelségére vágyunk. Ezért született meg a jászolban elhelyezett Fia. És ezért halt meg. És ezért támadott fel. Kovácsék máig nem vásároltak új díszeket. Megtetszett nekik a gyümölcs a tűlevelű fán. Azon a szentestén sok-sok év után elmentek éjféli misére - mintegy meghálálni a férj szerencsés esését. A házaspár jelentőségteljes pillantást váltott, amikor a pap a szentbeszédben a megismerés fájának gyümölcséről és Jézusról mint második Ádámról beszélt, aki visszavezeti az emberiséget az Úrhoz. A mise után Kovács úr harmadszor is felment a padlásra: az öreg dobozok mélyéről előhúzta gyermekkora Betlehemét, és némi habozás után a fa alá állította azt. Anyjára emlékezett, amint gyerekkorában imára kulcsoltatta a kezeit, fülében felhangzottak a karácsonyi énekek, amelyeket apja kísért a zongorán; az apja, aki közvetlenül a szaleziánusoknál tett első áldozása után meghalt, így Kovács úr negyedszer, utoljára ment fel a padlásra. Nem azért, hogy valamit is lecipeljen, hanem azért, hogy elrejtse a könnyeit a többiek elől. Érezte, hogy ez a karácsony valamiért más. Megszületett az Úr Jézus. A szerző római katolikus pap SZÓ, Ml SZÓ Halasbicska nélkül egy lépést se! LŐR1NCZ ADRIÁN Mondhatom, nagy megelégedéssel tölt el az a már-már skizofréniába hajló tudati süllyedtség, mellyel generációm az utána poroszkáló, az óvoda-iskola padjait koptató korosztályhoz viszonyul. Iskolapéldája annak, hogy a kor előrehaladtával nem feltédenül leszünk okosabbak, sem jobbak... Szóljanak rám, ha nem úgy volt, de „annak idején” a farzsebben hordott csúzli, halasbicska és gyufa nélkül valamirevaló gyerek egy lépést se tett. Hogy a grundért vívott csatákban nem tettünk komoly kárt egymásban, az tisztán a véletlen műve; s bár tudtuk ugyan, hogy a jó úttörő elsődleges célja - mint testvér, hű barát megsegít, ha bajba’ lát alapon - az elesettek gyámolítása volna, az igazság az, hogy nyár elején a cseresznyét a 2. világháborúban a partizánok oldalán harcoló, hadirokkanttá vált Berti bácsi fájáról ugyanúgy leloptuk, mint a kulákivadékéról. Mea culpa, de hát egyenlőség volt... S a mai gyerek? Ül a képernyő előtt, s csetel-botol a világhálón. A szülő meg aggódva figyeli, hogy vajh ember lesz-e belőle, s ha igen, hát milyen? ! Mit fog ez tudni a való vüágról, ha virtuálisban él, s még a barátai sem igaziak? Hogy fog ez kiigazodni az Életben, melyet nagy jóindulattal mi, a felnőttek teszünk egyre bonyolultabbá, hogy nekik majd könnyebb életük legyen? Közben meg - ha egyáltalán felütjük a fejünket a gyerek által a gyerek rovására elkövetett bűncselekményre - szidjuk a tévét, a világhálót, az akciófilmeket, a buta meséket és úgy általában az erőszakot, melyet mi teremtettünk, mi éltetünk, s egy gombnyomással mi szórunk elébük. Mint annak idején a farzsebből a halasbicska, kandikál ki a mai gyerekek zsebéből a virtuális valóság, s bele kell nyugodnunk, hogy - mint a vüágon minden - ez is elmúlik egyszer. Ez a karácsonynak nevezett három nap viszont épp elég idő arra, hogy az „én felelősségem” témakörben aktív meditációba kezdjünk... Kevesen ünnepelnek egyedül Ausztriában csak a felnőtt lakosság 4 százaléka tölti egyedül a karácsonyestét, az egyedülállók többsége is társaságban ünnepel. A pénteken nyilvánosságra hozott felmérések szerint a 8,14 milliós Ausztriában ez 265 ezer embert jelenthet, míg az egyszemélyes háztartásokban élők száma ennél jóval több. A kutatók arról adtak hírt, hogy a megkérdezettek közül a legtöbben (38%) 4-6 fős társaságban töltik a karácsonyestet, míg harminc százalék 2-3 fős körben. A karácsonyestet együtt töltők száma Ausztriában szoros összefüggést mutat az életkorral, (m) Esküvő eleven betlehemben Élő beüehemben a szent család, pásztorok és állatok társaságában kelt egybe egy pár az USA-ban. Tették ezt azért, mert kapcsolatuknak amúgy is betlehemek a mérföldkövei: szintén egy élő betlehemben találkoztak először öt éve. Eljegyzésüket is élő betlehemben tartották. Az esküvőre a vőlegény szamárháton érkezett bibliai ruházatban. Hasonló kosztüm volt a menyasszonyon is, a násznép azonban nem öltözött kétezer évvel ezelőtti módiba.(m) Roland, Laura, Rebeka, Sophie és Casiel rajong Gizella Onováért A nemzetközi nagymama AZ ÉLET ÍRTA Orbán Gizella Onová öt unoka nemzetközi nagymamája. Az 58 éves színész- és énekesnő, az Apácák című musical Hubertája ösz- szehasonlítja a Szlovákiában élő két unokáját, a 9 éves Rolandot és a 6 éves Laurát a Svédországban élő 8 éves Rebekával, a 7 éves Sophie- val és a 2 éves Casiellel. Onová szerint az itt élő két unokája sokkal szerényebb, visszafogottabb, mint a svédek. Amikor például magával vitte a két kicsit Skandináviába, sokkal izgatottabbak voltak, mint amikor hármukat hozta Szlovákiába. Emlékei szerint egy alkalommal a kádban pancsoltak, és közben egy egész flakon sampont elhasználtak. Számára szokadan az üyen fokú pazarlás, és ezt jelezte is az unokáknak. A legközelebbi fürdetésnél Gizella lánya, Scarlett asz- szisztált, és a kis Sophie meg is említette: „Anya, ne használj el annyi sampont! A nagymami szerint az kilenc fejre is elég lenne.” A kis unokák rajonganak a nagymamáért; még egy rangsort is felállítottak azzal kapcsolatban, mit szeretnek rajta. „Az első helyen a főzőtudományod áll, aztán következik a lakásod, végül pedig az, hogy mindenhova hordasz minket” - mondták a gyerekek, (n-c) _____ SZÓ, Ml SZÓ Kará csonyi illatkalauz SZEMET EDIT A karácsonyról nehéz bármit is írnom, mert az összes karácsonyi emlékemet csakis szentimentális hangnemben tudnám felidézni... S mivel én a karácsonyban annyi mindent szeretek, hogy most csak egy dolgot emelnék ki: az illatok mágikus hatását. Kezdődik minden a fenyőfák illatával. Igaz, nem én veszem fát, ez az apum dolga, de ott sétálgatok a piacon, csak azért, hogy magamba szívjam az illatukat. Ilyenkor hajlandó vagyok arról is megfeledkezni, hogy ennek mekkora ára van... A mézeskalácsok illatát már jóval karácsony előtt idézgetni kezdem, hamis, üzletekben kapható kalácsokkal. Ami nem éppen szerencsés megoldás, de ha már októ(SITA/AP-felvétel) bértől minden üzletben karácsony van, egyszerűen meg kell kóstolnom párat. Aztán a szenteste közeledtével már nálunk is illatozik egy kiválasztott fa meg soksok házi mézeskalács, s üyenkor érzem azt a semmihez sem hasonlítható nyugalmat. Hiába kell még ezernyi dolgot elkészítenem, egyszerűen megbabonáz az a jellemző illatfelhő. S ehhez jön még a máskor oly idegesítően bűzös rántott hal szaga, ami azonnal beivódik a hajamba, ruhámba, bőrömbe, s ilyenkor egy csöppet sem zavar, mert ez is kihagyhatatlanul hozzátartozik a mi bensőséges karácsonyozásunkhoz. Később a templomban a meghittség és öröm illata vesz körül, mert karácsonykor ezeknek a fogalmaknak is illatuk van, s hatásukra csak megszeppenve összehúzom magam... S már most libabőrös vagyok, mert tudom, hogy nemsokára minden a varázslatos, megszokott illatok között zajlik majd. SZÜLŐFÖLDÜNK i HT ni | i |ii| np iSlaáSlii Szerdán hírek az Ön régiójából és SZÜLŐFÖLDÜNK (Képarchívum)
