Új Szó, 2006. december (59. évfolyam, 276-299. szám)
2006-12-22 / 294. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. DECEMBER 22. Kultúra 9 A jubiláló Takács András is táncra perdült Izzott a rádió színpada Fatih Akin zenés török filmje, az Át a hídon a 8. Pozsonyi Nemzetközi Filmfesztiválon is sikert aratott Kezedet csókolja, s a véredet szívja K0VESD1 KAROLY Fatih Akin, a film rendezője és egy kurd énekesnő Isztambulból (Képarchívum) Két török filmrendező nevét tanulta meg a világ az elmúlt években. Ferzan Özpetek az egyik, Rómában él, a Törökfürdővel és a Tudatlan tündérekkel szerezte első babérjait. Fatih Akin Berlinben alkot, Fallal szemben című filmjével Arany Medvét és FIPRESCI- díjat nyert. SZABÓ G. LÁSZLÓ Özpetek filmrendező-szakos főiskolásként került Olaszországba, s diplomája megszerzése után Rómában maradt. Fatih Akin török bevándorlók fiaként 1973-ban Hamburgban született. Rövid és fájdalommentes című játékfilmjével a locarnói fesztiválon tette le a névjegyét, s kapott is nyomban egy Bronz Leopárdot. Öt évvel később Solino címmel forgatott nosztalgikus családi drámát, amellyel Giuseppe Tornatore Cinema Paradisójára emlékeztette nézőit. Olasz hősei a hatvanas években döntenek hazájuk elhagyása mellett, és Solinóból, a hangulatos olasz kisvárosból a német- országi Duisburgba költöznek, a jobb megélhetés reményében. Pizzériát nyitnak a szülők, miközben a két fiú, Gigi és Giancarlo a felnőtté válás nem éppen sima útjára lépnek. Már a kisebbik fiú, Gigi is érett fiatalember, amikor beteg édesanyjával visszatér Solinóba, gyerekkori emlékeinek idillikus színhelyére, s amíg bátyja Németországban építgeti életét, ő addig első szerelméhez visszatalálva a mozi varázsával „fertőzi meg” Solino lakóit. A 2004-es Berlinalén két rangos díjjal jutalmazott Fallal szemben a németországi török bevándorlók sorsával foglalkozik. A negyvenéves Cahit frontálisan ütközött, betonfalnak hajtott kocsijával, csak a gyors orvosi segítségnek köszönhetően maradt életben. Sibel, bigott szülei szigora elől, az öngyilkosságba menekülne. Az érett férfi és a húszéves lány a kórházban ismerkednek meg, s nemsokára érdekházasságot kötnek. Cahit számára a várva várt újrakezdést jelenti a lány, annak pedig az alkoholproblémákkal küszködő férfi a családjától való - rég óhajtott - elszakadást. Történetük azonban nem a váratlan egymásba szeretés rózsaszín fejezetével zárul, hanem egy sodró erejű, szenvedélyes párkapcsolat gyógyíthatatlan sebeivel. Fatih Akin Át a hídon - Isztambul hangjai című legutóbbi alkotását a közelmúltban a 8. Pozsonyi Nemzetközi Filmfesztiválon vetítették. Ez a 90 perces, hol színes, hol fekete-fehér, török-német produkcióban készült dokumentum- filmje tisztább és átfogóbb képet mutat Törökország mai társadalmi életéről, mint bármilyen más televíziós tudósítás. Fatih Akin ugyanis - gyökereiből eredően - egyszerre számít honpolgárnak és turistának szülei hazájában. Félig török, félig német. A németek szemében ázsiai, a törökökében nyugat-európai. „Kettős látásának” köszönhetően azonban minden kérdésre érzékenyebben reagál, Isztambul arculatában pedig egész Törökország képét meg tudja mutatni. Alkotása nem egy zenésen szép helyzetjelentés és nem is egy giccsesen csábító képeslap szeretett városáról. Úgy áll meg jeles operatőre, Hervé Dieu mögött a Boszporusz-hídon, hogy önmagának is felteszi a kérdést: ez már a sötét Kelet? Fatih Akin nem akar politizálni, ettől függedenül természetesen folyton darázsfészekbe nyúl. Isztambul a különböző etnikumok városa, s ahogy szellemesen állítja: „Isztambul a kezedet csókolja, hogy a véredet szívhassa.” S felteszi a sokakat foglalkoztató kérdést: „Mennyire európai vajon Törökország az Európai Unió számára?” És hogy ki akarja jobban a társulást? Az Únió vagy a páradan szépségű, ám ellentmondásokkal teli Törökország, ahol 250 ezer legyilkolt ember vére folyt a Dardanellákon. Isztambul mesés város, de a súlyos perzsaszőnyegek mellett Akin a szeméttelepek mellett is elmegy. Palotákat és nyomortanyákat mutat meg egészen közelről, a hammamok gőze mellett a Márvány-tenger fölött úszó ködöt is lefényképezted, mecsetek és felhőkarcolók között autózik, arcokat hoz elénk úgy, hogy sorsokat láthassunk. Vera Chytilo- vá, a neves cseh rendezőnő szerint Prága Európa nyugtalan szíve. Fatih Akin diagnózisa szerint Isztambul Európa tomboló szíve. Nappal egészen halkan ver, éjszaka viszont iszonyú nagy erővel, vad lüktetéssel éli életét. Hurrikán szívű fiúk hajszolják kétes, pénzes „üzlettársaikat” a bazár sűrűjében, az ifjú menyasszony feketében búcsúzik családjától az utcai lakodalom féktelen kavalkádjában. Isztambul azonban nemcsak a gyorsan megkötött üzletek, a lenyűgözően közveden és veszélyesen önző emberek, hanem a zene városa is. Az Át a hídon nemcsak egy ország összetettségét fogalmazza meg. Ez a film egy sokszínű város zenés portréja. Egy olyan városé, ahol még műidig nem csitultak el az ősi szenvedélyek, ahol a kurdok, az örmények, az abházok és a törökök között még mindig nagy lángú tüzek égnek. Az ország helyzete a zenében is tükröződik: az orientális dallamokat a hip-hop és a break ritmusa váltja, itt egy roma zenekar, ott egy rockbanda nyomja, amott felirat egy üzlet homlokzatán: No hiphop, yes mus- lim. Darbuka és cintányér hangja ölelkezik az egyik sikátorban, citera és klarinét hangja száll a másikban. Fájdalmas szerelem sír a klasszikus török zenében, vásott kölykök vágyai a rappelők pergő ritmusában. Sár és arany az egész város, a vakító pompát a legváratlanabb pillanatban a teljes nincste- lenség váltja fel. „Itt semmi sem szent, csak a szerelem” - fogalmazza meg az utca embere. Aki vagy panaszkodik, vagy énekel. Vagy teát szürcsöl pici poharából, vagy drogot hajszol. Isztambulban az utcai zenész nem CD-re vágyik, hanem „interaktív kapcsolatra”. Jó szóra, emberi melegségre. Isztambulban az utca semleges övezet. „Itt nem számít, hová tartozol, hogy üres a zsebed, vagy notebook- kal rohangálsz - mondja az egyik fiú, gitárral a kezében -, a lényeg az, hogy változtatni tudj a vüágon. Arra pedig a zene a legjobb eszköz.” A zene, a zene, a zene. Miközben 1934-től egészen a hatvanas évekig tiltva volt az országban a török muzsika. Zöld útja csak az arab zenének, azon belül is inkább csak az egyiptomi dallamoknak volt. 1980-ban azonban még törvény tiltotta a törökországi kisebbség zenéjét. Angolul és franciául szabad volt énekelni, kurd vagy ab- ház nyelven azonban nem. Aztán jött a nagy fordulat: a török zenét háttérbe szorította a nyugati rock. Mára ismét változott a helyzet. Újra ősi dallamok szállnak a Boszporusz felett. Pontosabban: azok is. Isztambul hangjai sírnak és zokognak, fájva szeretnek. Mélyről bukkannak elő, és az egekig törnek. Fatih Akin egész közelről hallatja őket. Advent heteiben általában megszaporodnak a kulturális események. Ez az időszak azonban inkább a csendes, meditativ művészeteké. Elsősorban a szakrális zenéé, nem a folklóré. Főleg nem a néptáncé. Olyan decemberi csűr- döngölőre pedig, amüyet a szép számban összejött közönség láthatott december 16-án a Szlovák Rádió koncerttermében, nem is emlékszem. Izzik a föld - ez volt a címe a mintegy másfél órás műsornak, amellyel az idén jubiláló Takács Andrást köszöntötte a szakma, a barátok, az ismerősök és a tisztelők. S a színpad - amelyen a műsorfüzet szerint először lehetett együtt látni a legnevesebb koreográfusok legjobb táncait - valóban szinte izzott. A Quittner János, Richtarcsík Mihály, Konkoly László, Kupec Mihály, Túri György, Furik Rita, Keszeg István, Németh Ildikó, Szabó Szüárd alkotásaiból összeállított műsoros esten magyarszentbene- deki, marossárpataki, mátyusföldi, abaúji, vasvári, gömöri, maglódi táncokat láthatott a közönség, megspékelve egy meglepetéssel is: a Szőttes ismét előadta a Takács András által harminc esztendeje koreografált Vasvári verbunkost. Természetesen nem csak a Szőttes volt jelen a színpadon, eleget tett a meghívásnak a magyarországi Bakony néptáncegyüttes Kisbérből és az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes Nagyidéról. Utóbbi, mint köztudott, több mint öt évtizede tartja helyét az élvonalban. És eljött az est vendégeként Bandi bácsit varázslatos énekével köszönteni az a Szvorák Kati is, aki, mint elmondta, Takács Andrásnak köszönheti indulását, s hogy az egész magyar nyelvterületen elismert énekes vált belőle. Ő stílszerűen és az alkalomhoz illően először gömöri dalokat, dudanótákat adott elő Csávás Attila dudás kíséretével, majd szintén gömöri karácsonyi énekekkel kápráztatta el a közönséget. Az est legmeghatóbb pillanata akkor következett el, amikor a két műsorvezető, Brunner Márta és Csenger Ferenc a színpadra hívta az ünnepeltet. Takács András a maga szerény módján mondott köszönetét mindenkinek, majd a közönség legnagyobb meglepetésére maga is táncra perdült, olyan hetykén és tisztán, olyan eleganciával járva a verbunkost, mintha nem is hetvenöt, hanem harmincöt esztendős lenne. Ahogy elnéztem az arcokat a nézőtéren, bizony sokan elérzéke- nyültek a látványtól. Takács András, mindenki szeretve tisztelt Taki bácsija ezúttal sem hazudtolta meg hetyke gömöri voltát. Személy szerint az sem lepett volna meg túlzottan, ha a pályatárstól, Novák Ferenctől ajándékba kapott díszkardot az oldalára csatolja, és úgy ropja, mondjuk a toborzót. Az esten átadott, az életművét díjazó miniszteri elismerésnél pedig valószínűleg sokkal jobban melengette a szívét, hogy Budapesten díjazzák a munkáját, de itthon szeretik személyét. Takács Andrásnak, a Népes alapítójának tehát valóban népes a családja. Tagjai megtalálhatók minden tájegységünkön, ahol szeretik népi kultúránkat, és őrzik, ápolják legnemesebb hagyományainkat, amelyekért kevesen tettek annyit, mint Bandi bácsi. Fiatalokat meghazudtoló eleganciával járta a verbunkost (Nagy Sándor felvétele) Az idén hatvanéves zenész nem nosztalgiázik és esze ágában sincs visszavonulni Karácsonyi Demjén-koncert Komáromban Luc Besson befejezné rendezői pályafutását Most tart az ősznél VRABEC MÁRIA Karácsony után, december 27-én a Komáromi VMK-ban ad koncertet az idén 60. születésnapját ünneplő Demjén Ferenc. Ismert emberek esetében az üyen kerek évforduló egész éves ünneplést, gyakran pálya-összefoglaló művek kiadását is jelenti, de Demjén Ferenc nem nosztalgikus alkat. Azt mondja, ugyanúgy dolgozik tovább, mint eddig, hiszen van mondanivalója, mindig új és új dalok születnek benne, és ezeket meg akaija osztani a közönséggel. A napokban megjelent, egyszerűen Demjén 60 címet viselő nagylemeze sem válogatás, hanem vadonatúj szerzeményeket tartalmaz. „Annyi dalt írtam, és hál’istennek annyi lett közülük sláger, hogy nem is tudnék válogatni, ezt tegyék meg helyettem mások. Jobban szeretek új nótákat szerezni és inkább előre nézni, mint a múltba. Úgy látom, ezt a hallgatóim is értékelik, hiszen a lemezem három hét alatt aranylemez lett” - mondta el lapunknak a jubiláló zenész. Komáromi koncertjén, amely csupán három nappal előzi meg a budapesti Aréna-beli nagy bulit, azért a régi nagy slágereket is hallhatja a közönség. A repertoár Rózsi szubjektív válogatása, és a kétórás fellépés alatt mintegy 50 dal hangzik el. „Persze, ez is egyfajta keresztmetszete lesz a pályámnak, de nem merném azt mondani, hogy ezek a legfontosabb vagy legjobb dalaim. Lehet, hogy én most így gondolom, de biztos lesz, aki az elmúlt negyven év terméséből mégis hiányol, valamit. Egyet ígérhetek, sok-sok zene lesz és nagyon kevés beszéd” - mondja Rózsi, aki a jubileumi év után sem kíván nyugdíjba menni. „Aki még alkotni tud, és teltházas koncerteket ad, annak nincs miért foglalkoznia a visszavonulás gondolatával. A zene nem nyugdíjas műfaj, hanem örökifjú, mindenkit megfiatalító csoda - én ezt hatvanévesen is így érzem, és remélem, sokáig megajándékozhatom ezzel az érzéssel a közönségemet is!” MT1-HÍR Budapest. Luc Besson legújabb filmjével, az Arthur és a villangók- kal kívánja befejezni rendezői pályafutását, bár ha „beleszeret” egy forgatókönyvbe, lehet, hogy meggondolja magát. A francia filmrendező erről Budapesten beszélt az animációs filmet bemutató szerdai sajtótájékoztatón. „Az ember veszít valamit harminc év után - félek attól, hogy mindig magamat ismételjem. Túlságosan tisztelem a nézőt, a filmet és saját magamat. Sohasem fogok csak azért filmet csinálni, hogy a nevemet felhasználjam” - mondta. A Metró, A nagy kékség, Az ötödik elem rendezője megjegyezte: ha az évszakok váltakozásához hasonlítja pályáját, akkor most az ősznél tart. Ezzel magyarázta azt a stílusváltást is, amelyet az Arthur és a villangók jelent. Mint mondta, amikor az ember fiatal, szeretne bizonyítani az idősebbeknek, és amikor idősödik, közeledik a karrier vége, akkQr valami kedvesség lesz úrrá rajta, hátrafordul, a fiatalokhoz szól. A 47 éves rendező az Arthur és a villangókban saját mesekönyvét filmesítette meg. MUmruüS
