Új Szó, 2006. december (59. évfolyam, 276-299. szám)

2006-12-20 / 292. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. DECEMBER 20. Szülőföldünk 27 „Olyan döntéseket kell hoznunk, amelyekre a jövőben is lehet építeni" - mondja a Kassához közeli város polgármestere, aki 1990 óta vezeti az önkormányzatot Szepsiben ötödször győzött Zacharias István Ötödször választották meg Szepsiben Zacharias István polgármestert. A város 7466 szavazópolgárának 31 százaléka járult az urnák­hoz. A győztes 1929 szava­zatot kapott a leadott 2186 érvényes szavazatból, míg egyetlen ellenfele, Cingel Zsuzsa 257 voksot mondhat magáénak. SZASZÁK GYÖRGY Milyen konkrét tervei vannak a közeljövőben? Befejezzük a városban az utak, a járdák felújítását, és a kultúrház tervezett renoválásával megújítjuk a város kulturális életét is. A fiata­lok és idősebbek számára is tovább bővítjük a sportolási lehetősége­ket. Azt is szeretnénk elérni, hogy a lakótelepi emberek helyben tud­ják megkapni a szükséges szolgál­tatásokat, és a gyermekekjó minő­ségű, jól felszerelt iskolákban ta­nuljanak. Szeretnénk, ha minél több családi ház épülne városunk­ban. E célra a következő évben egy új területet nyitunk meg a hegy alatti részen, és további bérlakások építését is szorgalmazni fogjuk, természetesen annak függvényé­ben, miként alakul a lakosság kor- összetétele, és milyen nagyságú la­kásokra lesz a jövőben leginkább igény. A szociális szolgáltatói rend­szer fejlesztésére is vannak előké­szített terveink. A legfontosabb azonban, hogy a városban kicsi le­gyen a munkanélküliségi arány. A vállalkozók számára olyan feltéte­leket akarunk teremteni, hogy ér­demes legyen letelepedniük a vá­rosban. Készülnek a tervek a város körüli közlekedési rendszer átépí­tésére is. E közé tartozik egy kör­forgalmú csomópont építése a benzinkút mellett, a várost elkerü­lő út építése Jászó és Bodolló felé, amely közvetlenül a főúttal kötné össze az ipari parkot. A megyei hi­vatallal együtt tervezzük egy kö­zös autóbusz- és vasútállomás fel­építését és több járat indítását Kas­sára, Kassa felé. Szepsi a Bódva völgyének köz­pontja, hogyan befolyásolja ez a terveket? Továbbra is szorosan együtt­működünk a Bódva-völgyi közsé­gekkel. Kassa közelsége nagy le­hetőséget jelent, s ezt a helyzetet tudatosan, mindkét fél számára előnyösen kell kihasználni. Ebben benne rejlik a turizmus fejlesztése is. Mindent meg fogunk tenni azért is, hogy Szepsi - miként ed­dig - példája legyen a különböző nemzetiségek toleráns együttélé­sének. Szeretném, ha a szlovák, magyar és roma nemzetiségű la­kos egyaránt megtalálná a város­ban társadalmi, iskolaügyi, kultu­rális fejlődésének lehetőségét, hogy működjenek az ezt elősegítő társadalmi, sport- és kulturális szervezetek. Ehhez - ahogy eddig is - támogatást is szeretnénk nyújtani. Hogyan értesül a város polgá­ra az önkormányzat terveiről? Terveinkről, céljainkról folyama­tosan tájékoztatjuk a város lakóit. Aki érdeklődik a tervek iránt, a vá­rosi televízió adásain keresztül és szepsi honlapjáról sok információ­A főtér és a katolikus templom. Kis képünkön a polgármester. hoz juthat. Szinte egyedülálló, hogy városunkban 1999 óta min­den önkormányzati ülést élőben közvetít a városi televízió. Ez bizo­nyítja nyitottságunkat, azt a szán­dékunkat, hogy a szepsi lakosai minden lépésünkről tájékoztatva legyenek. Ez bevált, és így akarjuk továbbra is folytatni. Meggyőződé­sem, a polgármesteri munkát ak­kor lehet jól végezni, ha az ember őszintén tudatosítja, ez szolgálat, s elsődleges célja a városunkban élő lakosok elégedettsége. Tudom, nem lehet mindig mindenkinek a kedvében járni. Tüdőm, a döntések néha a jövőt szolgálva másként születnek, mintha csak a mát lát­(Szűcs Éva felvétele és képarchívum) nánk, de azt is tudom, hogy felelős­ségünk döntéseinkért nem csak a ma felelőssége. Olyan döntéseket kell hoznunk, olyan helyzetet kell teremtenünk, amelyeket a jövőben is lehet építeni. Az egész országból várnak adományokat a beteg Garai Krisztina megsegítésére Jó célért adakoznak az emberek SZÁSZl ZOLTÁN A tavalyi ajándékátadás utáni pillanatok (Képarchívum) Jövőre egy még nagyobb régiót átfogó gyűjtést indítanak a kezdeményezők Nógrádi, Ipoly menti segítség Dévának SZÁSZl ZOLTÁN Bússá. Az Ipoly-hidak Újjáépíté­séért Polgári Társulás kezdeménye­zésére idén ismét gyűjtést szervez­tek az erdélyi Déván Böjté Csaba atya által alapított gyermek- és anyaotthonok támogatására. Az adakozók bőkezűségének kö­szönhetően ezernyolcszáz euró és kétszázezer forint gyűlt össze, ezt a támogatást a kezdeményező, Mol­nár Katalin bussai magánvállalko­zó adta át december 15-én Böjté Csaba atyának. Molnár Katalin la­punknak elmondta, a 2005-ös sike­res gyűjtőakció eredményeként már maguk az adakozók szóltak: idén is támogatni szeretnék ezt a példamutató kezdeményezést. Ta­valy egykamionnyi bútort, ruházati cikket, játékot, könyvet és tartós élelmiszert sikerült összegyűjteni és eljuttatni Dévára. Idén pénzbeli támogatást kértek az adakozni szándékozóktól, a gyűjtésbe a Középső-Ipoly mente római katoli­kus gyülekezetei, vállalkozók és községek kapcsolódtak be. A szer­vezők korábban Balassagyarmaton találkoztak Böjté Csaba atyával, aki elmondta, intézményükbe szinte hetente kerülnek elszegényedett, nehéz helyzetben lévő családok gyerekei, idén pedig már egy anya­otthont is nyitottak. Információink szerint egy gyermek napközi ott­honbeli ellátásának összege egy napra nagyjából húsz szlovák koro­nának megfelelő, egy napi teljes el­látását pedig megközelítőleg napi egy euróból képes biztosítani a dé­vai központ. A pénzbeli támogatás mellett idén is egy kisteherautónyi ajándék indult útra Bussáról Dévá­ra. Édességeket, tartós élelmiszert, tisztítószert vittek magukkal Dévá­ra a mintegy kétezer gyerek és azok nevelői nagy örömére. „Polgári tár­sulásunk nemcsak az Ipoly-hidakat szeretné újjáépíttetni, hanem a ha­tárokon túl és itthon is támogatni szeretné a szociálisan nehéz hely­zetben lévő gyerekeket és azok csa­ládjait. Jövőre nonprofit szerveze­tet szándékszunk létrehozni, amely a nehéz sorban élő Kárpát-meden­cei gyerekek életét szeretné segíte­ni. Áz előkészületek már folynak, a gyűjtést egyelőre még csak a Nagykürtösi járáson belül szervez­tük. Főként az egyházakra és az azok mellett működő társaságok tagjaira számítottunk, de szívesen fogadtunk minden adományt” - mondta el lapunknak a kezdemé­nyező, Molnár Katalin. Tavaly is december elején indították el az adományokkal megrakott kami­ont, idén szintén a karácsonyi ün­nepek előtt, december 14-én indul­tak Dévára. Molnár Katalin hang­súlyozta, kimondhatatlan szeretet, szerénység, kedvesség fogadta őket, és azok, akik tavaly is jártak Déván, azok mind csadákoztak, és lelkesen támogatták az idei gyűjtés lebonyolítását is. Kérdésemre, lesz- e jövőre is nógrádi támogatás Dé­vának, természetesen igen a vá­lasz: jövőre egy még nagyobb régi­ót átfogó gyűjtést szeremének elin­dítani az Ipoly-hidak Újjáépítéséért Polgári Társulás aktivistái. Feled. Noha Gömör a gazdasá­gilag legelmaradottab régiók egyi­ke országos szinten, és ennek kö­vetkezményeként sokan élnek ne­héz anyagi helyzetben, mégis szá­mos esetben éppen a legszegé­nyebb régióban élők képesek ada­kozni, a maguknál is elesettebbe- ken segítem. Feled községben idén december 3-án a római katolikus templomban a simonyi Bárka Öku­menikus Énekkar, a Feledi Pedagó­gusok Kórusa, valamint a Feledi Művészeti Alapiskola tanárai és di­ákjai közösen adtak koncertet a községben élő, súlyosan beteg, dtomegalovírus okozta fertőzéstől szenvedő Garai Krisztina megsegí­tésére. Ez a betegség Szlovákiában egy­előre nem gyógyítható, informáci­óink szerint egy Egyiptomban élő, szlovákiai származású orvosnő azonban kiemelkedő sikereket ért el a betegséggel szembeni küzde­lem terén. Az első kezelés, a kiuta­zás és ott-tartózkodás az előzetes számítások szerint 150 ezer koro­nába kerülne. Ilyen összeg előte­remtése még egy viszonylagos anyagi jólétben élő család számára is terhet jelent, ezért fogtak össze Müen Erzsébet simonyi református lelkész kezdeményezésére a kör­nyékbeliek, hogy egy jótékonysági koncert teljes bevételével és az ada­kozásra való buzdítással jó példa­ként járjanak elöl. December har- madikán zsúfolásig megtelt a feledi római katolikus templom, a csodá­latos hangulatú, minden nézőt megszóh'tó koncerttel is megpró­bálva segítem a beteg kisgyerme­ken. Krisztina most ötéves, születé­sétől fogva ezzel a súlyos betegség­gel él. Mint kiderült, fejlődőképes, jelenlegi állapotát nem kell végle­gesként elkönyvelni. Nagyon las­san, de mégis folyamatosan fejlő­dik a mozgása és a beszédkészsége. Most egy újabb reménysugár csü- lant meg: létezik egy terápia, amely nagyban elősegítené ezt a fejlődést. A terápia azonban elég drága, az anyuka beteg gyermekének ellátá­sa mellett nem tud munkát vállalni, így a család önerőből csak nagyon nehezen vagy egyáltalán nem volna képes előteremtem a gyó­gyulást elindító kezelés költségeit. A jól sikerült koncert bevétele természetesen nem fedezi még a kiadásokat. Az adakozás tovább fo­lyik, a vidék megmozdult, az embe­rek jó szándékúan próbálnak meg továbbra is segítem. A falvakba szétküldött felhívásokban az alábbi szöveg olvasható: „Arra kérem Önt, kedves Olvasó, hogy csada­kozzon a felediek adventjéhez. Ar­ra kérem Önt, kedves Keresztyén Testvérem, hogy ha megteheti, tá­mogassa Krisztina gyógyulását, családjának örömét - csupán 100 koronával. Adományát a következő számlaszámra küldheti: Diana Ga- raiová, c. úctu: 211 606 4486/ 1100, Tatra banka, B. Bartóka 12, 979 01 Rimavská Sobota. Hisz- szük, ha sokan adunk egy keveset, akkor a sok apró részlet összeáll egy nagy egésszé.” A hit sokszor olyan csodákra ké­pes, amelyek nem csupán a rászo­ruló ember életét, hanem az adako­zókét is megváltoztatja. Sokan hisznek abban, hogy Krisztina meg fog gyógyulni, állapota javul. Ha tehetik, csadakozzanak ehhez a lel­kes és példamutató kezdeménye­zéshez. Krisztina anyukájával együtt reménykedik (Gól Sándor felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom