Új Szó, 2006. december (59. évfolyam, 276-299. szám)
2006-12-02 / 277. szám, szombat
14 Családikor ÚJ SZÓ 2006. DECEMBER 2. www.ujszo.com 12 nap vásárlás, 27 óra ünnepi előkészület Karácsonyi anyai robot MTI-INFORMÁCIÓ London. Tizenkét napot tölt karácsonyi vásárlással minden áldott évben az ádagos brit családanya, további 27 órát pedig az ünnep háztartási előkészítésével. Utóbbi részletezve: 4,19 óra megy el az ajándékok csomagolásával, 3,03 óra az otthon díszítésével (beleértve a fenyőfát is), 4,27 óra az ünnepi étkezések előkészítésével, 4,38 óra a főzéssel, 11 óra pedig a rendrakással. Mindezek miatt a brit családanyák kétharmada igen stresz- szesnek tartja a karácsonyt, minden ötödik pedig egyenesen gyűlöli a szeretet ünnepét. Három teljes nap zsémbelés - évente Zsörtölődésfelmérés MTl-HÍR Évente három teljes napot zsörtölődnek a britek, nem egyfolytában persze. Az okok igen szokványosak, általában együttélésből fakadók: a tévé távkapcsolójának elhányásától kezdve az ágyon felejtett vizes törölközőkig terjedők. A nők elsősorban azért zsémbel- nek párjukkal, mert azok nem takarítanak el maguk után, a férfiak pedig főképp azért, mert a hölgyek túl hosszasan készülődnek. A MAGYAR HÁZIASSZONY LEXIKONA Tejpróba A tejhamisításnál leggyakoribb a vizezés. Ezt egyszerűen kötőtűpróbával mutathatjuk ki. A tiszta kötőtűt belemártjuk a tejbe, ha nincs vizezve, akkor a kihúzott kötőtű hegyén elég sokáig egyetlen nagy csepp tej marad. Ha a tejben víz is van, gyorsan több, apró csepp folyik le a tűről. A tiszta tejben lévő zsír ugyanis a tűhöz tapad, a híg tej gyorsan lefut róla. Odakozmált tej A tejet az odakozmásodástól úgy óvjuk meg, hogy a tejeslábos alját kevés zsírral bekenjük. Ajánlatos ezenkívül a tejeslábosban elmosogatás után mindaddig vizet tartam, amíg a tejet beleöntjük. így is megakadályozzuk azt, hogy a tej odakozmáljon. Összefutott tej Tejet nyáron úgy óvjuk meg azösszefutástól, ha forralás előtt minden literbe egy csapott kávéskanál porcukrot teszünk. Ha a tej hirtelen felforrt, hidegre állítjuk. Kifutott tej A tejet a kifutástól megvédhetjük, ha a ma már műiden jobb konyhafelszerelési üzletben kapható ún. „tejkifutóvédőt” tesszük a tejeslábos fenekére, mielőtt a tejet feltesszük forralni. Ha a tejen forralás közben észrevesz- szük, hogy kezd összemenni, hamar le kell venni a tűzről, és kevés szénsavas nátront addig keverni benne, míg megint sima lesz. Egy késhegyni nátron elég 1 liter tejbe, amely a behabarás után talán kissé sűrűbb lesz, de kávé és kakaó készítésére alkalmas. Ellenben nem szabad főzéshez használni, mert ha még egyszer felfőzzük, megint összemegy. Az eljárás sokban függ attól, hogy felfőzés előtt milyen savanyú volt a tej. A kísérletet taná - esős végrehajtani, mielőtt kidobjuk. Ha éppen nem lenne nátron kéznél, van még egy mód a veszélyben forgó tej megmentésére, ha nem főzzük fel egyszerre, hanem kis adagokban. Nagyobb mennyiség lassan melegszik fel, ellenben 1/4 liter különösen gázlángon olyan gyorsan forr fel, hogy még ideje sincs összemenni. Az összemenésre gyanús tejet nem szabad erősen felfőzni, csak éppen addig, míg emelkedni kezd. Az összement tej pl. palacsintasütésre alkalmas, valamint élesztős tésztákhoz. Rizs és zab- pehely is felforrhat víz helyett összement tejben. Az Ünnep kiadása, Budapest, 1936 CSALÁDI KVÍZ Kedves Olvasó! Figyelmesen olvassa el hétvégi magazinunk írásait, s jelölje meg a helyes válaszokat kvízkérdéseinkre. A megfejtést levelezőlapon küldje el a Családi Kör címére - ne feledje el feltüntetni a saját elérhetőségét sem! Ha velünk játszik, az Uj Szó ajándékát nyerheti meg. Beküldési határidő: december 6. 1. Hova utazott az anya kétéves fiával? a) Budára b) Kijevbe c) Egerbe 2. Hol született Miklós püspök? a) Patarában b) Myrában c) Demrében 3. Ki volt Dávid fia? a) Absolon b) Joáb c) Ahimaac A november 25-i kérdések helyes válaszai: 1/ mindannyian autisták; 2/ Zrínyi Eona; 3/ Lamy Károly. Az Új Szó ajándékát Horváth Júlia nemesócsai olvasónk nyerte. AZ ÉLET ÍRTA Háborús történet GYENGE ISTVÁN Budapest ostromát 1944/45-ben a pesti rokonoknál éltük át. Kétéves sem voltam még, mindazt, amit leírok, anyám elbeszéléséből tudom. Az utcai harcok idején nagybátyám egyik ismerősénél húztuk meg magunkat a belvárosi EMKE-sarok hatalmas épületében - illetve nem is annyira a lakásban, hanem az óvóhelyen, lenn a pincében. Ahogy anyám mesélte, az óvóhelyen csak gyerekből volt több mint száz. Amikor a németek már visszavonulóban voltak, egy napon beállított a pincébe tízegynéhány állig felfegyverzett német katona, és ki akarta zavarni az ott tartózkodókat, mert az egyik mellékág utcára nyíló hátsó ablakából tüzelve akarták folytatni a harcot. Fáradtak, piszkosak, mogorvák voltak, ami az ő helyzetükben érthető volt. Anyám szerint SS-ek voltak, ami elképzelhető, mert mint felnőtt fejjel utána néztem, Budapest védelmében valóban részt vettek a Florian Geyer és a Maria Theresia Waffen- SS-hadosztály alakulatai. A németeket végül mégis sikerült jobb belátásra bírni, de feltételként szabták, hogy valaki vezesse el őket a Dunáig, mert Budára akarnak átjutni. Az asszonyok pokrócokból papucsot varrtak nekik, hogy a szöges csizmájuk ne kopogjon az aszfalton, és egy fiatal férfi vállalta, hogy elvezeti a csapatot a Dunához. (Nem tudom hogyan akartak átjutni a budai partra, hiszen Pesten házról házra folyt a harc, a hidakat pedig már felrobbantották.) A csapat elvonult, többé senkit sem láttak viszont. Budapest ostroma aztán véget ért, és anyám, hogy egy kis szabad levegőhöz jussak, kivitt az utcára. Babakocsiban tologatott a Rákóczi úton, amennyire ez a romoktól, törmeléktől lehetséges volt-. Egyszer csak megállt mellette egy orosz teherautó, egy katona ugrott ki belőle, és magyarázni kezdett valamit. Anyám persze nem értette, bizonyára azt magyarázta, hogy neki is üyen gyereke van odahaza. Aztán kivett a kocsiból, be az autóba, és elindult. Anyám lélekszakadva futott a jármű után, segítségért kiabálva. Rémülete érthető volt, annál is inkább, mert akkoriban teijengett a hír, hogy az oroszok gyerekeket szednek össze, és elviszik őket janicsárnak. Az autó mintegy ötven méter után megállt, és a katona visszatett a kocsimba. Csak autó- káztatni akart; egy darab csokoládét is kaptam tőle. (Erről egy későbbi olvasmány jut az eszembe. Már iskolás voltam az 50-es években, s az egyik olvasókönyvünkben szereplő történet elmeséli, hogy a felszabadító szovjet katonák kenyeret osztanak az embereknek, és csokoládét a gyerekeknek.) Nos, hát én valóban kaptam csokoládét, bár az a gyanúm, hogy ezt a csokoládét nem Kijevben vagy Moszkvában készítették. Vagy német hadizsákmány, vagy a Szerencsi Csokoládégyár terméke lehetett. Amikor azután Budán is véget értek a harcok, anyám elhatározta, hogy ő bizony elindul haza Egerbe. Rávette egyik nagynénémet, hogy menjen vele, mert hát valószínűleg maga is elég merésznek tartotta tervét, hogy egyedül induljon el egy kétéves gyerekkel a háborúból eszmélő országutakon. El is indultunk, feltarisznyázva. Nekem két üveg vízben főtt gríz, minden bepakolva a bárkaszerű nagy babakocsiba. Máig sem értem, és csodálom anyáin mesébe illő elszántságát és erejét, hogy üyesmire vállalkozott. Gyalog elindulni száznegyven kilométer távolságra, egyedül (nagynéném néhány kilométer után visszafordult). Persze, mint kiderült, mások is mozogtak az utakon, hamarost felvett bennünket egy szekeres, aki viszont csak Gödöllőig utazott. Azután egy orosz teherautó állt meg mellettünk, se szó, se beszéd felrakták a babakocsit, csak mikor elindultunk, kérdezték meg, hová megyünk. Füzesabony, mondta anyám, őkpedig bólogattak „Abony, Abony.” Es elvittek Szolnok-Abonyba. Két hétig tartott az út, amíg Egerbe értünk, esténként ott szálltunk meg, ahol éppen ránk esteledett. Az első házba, ahová bekopogtunk, adtak szállást és vacsorát, senki sem küldött tovább. Az egyik este egy faluszéli házban idős paraszt házaspár fogadott be. Az öregember látva engem, melegített egy bögre tejet (falun azért volt még élelmiszer, liszt, zsír, krumpli, tej stb.). Én pedig, aki a tejet sem szerettem, remegő kézzel, mohón ittam. Az öregember ült a kemence padkáján, és folytak a könnyei: „Szegény kis lélek! Milyen éhes lehet!” A hosszú út alatt persze a babakocsi is igencsak igénybe volt véve, s épp egy faluban jártunk, amikor, mint a fáradt szamár, nem volt hajlandó tovább menni. Eltörött a tengelye. „Istenem, segíts! Hát hogy megyünk így tovább?” - fohászkodott anyám. Körülnézett, az utca túloldalán lévő házon tábla: autószerelő. A babakocsi egy óra elteltével menetkész volt. Amikor ezt anyám elmesélte, hozzátette, még soha nem érezte biztosabban, műit abban a pillanatban, hogy van isteni gondviselés. SZÓ, Ml SZÓ Még hogy személyiség! F1ALA ILONA A vasárnapi ebéd után megint én voltam a soros mosogatni, felöltöttem hát házi civü ruhámat, ami egy hétfelé nyúlt trikóból és egy régi szakadt farmerből áll. Mindkettő megért a kidobásra, de a szemétkosár helyett mindig a szennyes közé dobom őket, így aztán mosás után megint megmentem az életüket a legközelebbi koszolódásig. Legutóbb is ez történt. A két öreg ruhadarabot nemcsak hogy kimostam, hanem ki is vasaltam. így aztán természetes, hogy magamra is öltöttem őket - a mosogatáshoz. Ezután kedvenc karosszékembe telepedtem, hogy nekiálljak a szokásos vasárnap délutáni olvasásnak. Kényelmes göncök, kényelmes karosszék és egy jó könyv - nem is kell több egy szomorkás, esős vasárnap délutánra. Fel is háborodtam egy kicsit, amikor megszólalt a bejárati csengő. Ugyan ki zavar ilyenkor, épp csak az első sorokat olvasom? Gyorsan az ajtóhoz futottam, se a könyvet, se a szemüvegemet nem tettem le, hogy majd mihamarabb folytathassam, amit elkezdtem. A bejáratnál két jóvágású férfi állt, kedvesen mosolyogtak, egy pillanatra megállt a tekintetük a könyvemen. Megkérdeztem őket, miben segíthetek. Illendő köszöntés után az egyikük azt mondta: „Ön egy varázslatos személyiség.” Hát, nem mondom, majdnem ízlelgetni kezdtem az elismerést, csak aztán eszembe jutott, hogy ugyan mire föl állítja ezt a kedves ismeretlen. Talán a könyv hatott rá ilyen mélyen? Vagy a szemüvegem? Netán én magam, az én személyem? Lopva végignéztem magamon, s nagyon éreztem az ellentétet a két jól öltözött idegen és köztem. Nem is álltam meg, hogy meg ne kérdezzem, mire alapozza az állítását. Magyarázatot kaptam, csupa kedves, meleg szót. Például, hogy a tekintetemből sugárzik, meg hogy az ember azonnal tudja, milyen típussal áll szemben. Én a jóságos típus vagyok - így mondták. Bár akkor úgy éreztem, inkább csak amolyan mosogatós típus vagyok, de azért hagytam magam elringatni, gondoltam, ha külsőleg nem is, de belülről lehet valami közünk egymáshoz. A meglepetés akkor ért, amikor a látogatók felmutatták az Őrtorony egy-egy számát, s mondták, hogy elhozták nekem az „üzenetet”. Na, köszönöm szépen, ebből nem kérek, gondoltam, majd egy személyiséghez méltóan megköszöntem a látogatást, s félreérthetetlen jelként egy lépést tettem hátra. A két férfi csalódottan ugyan, de azért üledelmesen köszönt el, kitartva nézetük mellett, hogy én igenis egy egyéniség vagyok. Aztán visszavonultam a vackomra, s egy percig elrágódtam azon, hogy mit ki nem találnak a jehovisták, csak hogy megszerezzenek valakit maguknak. S nem csak ők. Hasonlóképpen járnak el más házalók is. Dicsérő, behízelgő szavakkal hülyítik el áldozatukat, az meg - gyarló lélek - bedől nekik, végül megveszi tőlük a kínált csodagyógyszert, az ugyancsak csodákra képes tisztítószert, és sajnos olyan eset is előfordul, hogy valald meginog saját hitében, s hagyja, hogy mások manipuláljanak vele. Mindezt pedig néhány elbűvölő, elbutító hamis szóért. CSALÁDI KOR Szerkesztő: Agszer Krisztina Levélcím: Családi Kör, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1 e-mail cím: csaladivilag@ujszo.com , tel.: 02/59 233 442, fax: 02/59 233 469
