Új Szó, 2006. december (59. évfolyam, 276-299. szám)
2006-12-15 / 288. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. DECEMBER 15. Vélemény és háttér 7 FIGYELŐ Nőtt Le Pen népszerűsége Egy közvélemény-kutatás adatai szerint egy év alatt két százalékponttal 26 százalékra nőtt azoknak a franciáknak a száma, akik „inkább igen” vagy „teljesen” egyetértenek a Jean-Marie Le Pen, a szélső- jobboldali Nemzeti Front (FN) elnöke által védelmezett nézetekkel. Ők úgy látják, Le Pen „inkább egy hazafias jobboldal képviselője és a hagyományos értékekhez kötődik.” A támogatók 26 százalékos aránya magasabb a megszokottnál, bár nem üti meg a 2002 májusában mért, rekordmagasságnak számító 28 százalékot. Az 1980-as évek vége óta minden évben elvégzik ezt a felmérést, amelyben Le Permek és nézeteinek támogatottságát térképezik fel. (MTI/AFP) Három meghatározó álláspont van ma Európában a török uniós tagság kapcsán Oszmán félhold Európa egén publicisztikai okokból lett egy kategóriába sűrítve - számára elsődleges szempont az európai és a mediterrán térség hosszú távú biztonsága, stabilitása és fejlődése. Tagjai minden tényezőt ebből a kiindulópontból vizsgálnak, beleértve a politikai, vallási, civilizációs és demográfiai mutatókat is. Márpedig ha egy stabil Törökország az EU tagjává válik, az nem csupán az egész térség stabilitásához és passzív biztonságához járulhat hozzá jelentős mértékben, hanem automatikusan komoly és megkerülhetetlen tényezővé teszi az EU-t a Közel-Keleten és a Kelet-Mediterráneumban. Természetesen nagyon sok múlik azon, hogy Törökország stabilitása hosszú távon is biztosított és garantált legyen, hiszen ellenkező esetben egy szinte kezelhetetlen problémával lenne gazdagabb az unió. A „stratégák” pozícióját jelentős mértékben megerősíthetné valamilyen váratlan fordulat a Közel-Kelet biztonsági helyzetében. A fentieket összegezve nyilvánvaló, jelenleg lehetetlen biztonsággal előrebocsátani Törökország és az Európai Unió kapcsolatainak alakulását. Sok függ még Törökország belpolitikai fejlődésétől, valamint az európai államokban folyó politikai, jogi, gazdasági, kulturális és civilizációs diskurzus alakulásától. Az egyetlen, amit az ügyben alighanem biztonsággal állíthatunk az a tény, hogy a török EU-csatlako- zástól bonyolultabb és többtényezős játszma nemigen található ma Európában. Törökország európai uniós tagságáról, illetve annak elutasításáról szóló közösségi döntés hosszú évtizedekre meghatározza majd az EU jellegét és jövőjét. A csaknem hatvanmilliós országról kialakított álláspontok alakulásánál a döntő tényező a világnézet és az EU jövőjét illető víziók. ONDREJCSÁK RÓBERT Attól függően ugyanis, hogy valaki - legyen az egy személy vagy egy EU-tagállam - hogyan definiálja elképzelését az unió jövőbeli jellegéről, úgy változik álláspontja Törökország tagságáról. Az európai jobboldali és ezen belül még inkább a kereszténydemokrata pártok hajlamosabbak a civilizációs, vallási és kulturális tényezőkre összpontosítani az EU jellegének meghatározásakor. Ez a nézőpont, ha az EU hivatalosan magáévá tenné, jelentősen megnehezítené a török tagságot, hiszen ebből a szemszögből nézve Törökország valóban nem tekinthető „európainak”. zNem szabad lebecsülni e nézet befolyását az unión belül, különösen az elmúlt évek történéseit követően, amelyek közül kiemelkedik, hogy az EU két legbefolyásosabb tagországában, Franciaországban és Németországban olyan politikai érők kerültek hatalomra, akikhez közel áll az említett látásmód. Különös jelentősége van, hogy a németországi kormánykoalíció meghatározó pártja, valamint maga a német kancellárasszony is kereszténydemokrata. A CDU és a CSU többször egyértelműen jelezték, hogy ellenzik a teljes török tagságot, és sokkal inkább valamiféle „speciális”, stratégiai partnerséget látnának szívesen az EU és Törökország között. A török EU-tagság ugyancsak fontos témája a francia belpolitikai diskurzusnak. A meghatározó politikai erők nagy része, köztük Nicholas Sárközi - akiben meglehet, Franciaország jövőbeli államfőjét tisztelhetjük - szintén ellenzi a török tagságot. Nem elhanyagolható az osztrák álláspont sem, hiszen bár Ausztria rendkívüli mértékben támogatja az EU bővítését, ezt a Nyugat- Balkán egyes országaira, főleg Horvátországra korlátozná. Ciprus esete specifikus, hiszen ha a nemzetközi jogból indulunk ki, Ankara gyakorlatilag megszállása alatt tartja a szigetország egy részét, és a jelenlegi nikóziai kormány hivatalos elismerését sem teszi igazán egyértelművé. Sok EU-tagország, amely ellenzi Törökország csatlakozását, a ciprusi probléma mögé húzódva - mondhatnánk: kihasználva azt - próbálja meg elodázni a döntést. A világnézeti-civilizációs-kul- turális érveken kívül van még egy, geopolitikai jellegű tényező, amelyet feltétlenül figyelembe kell venni. Ha Törökország belépne az EU-ba, a demográfiai mutatók jelenlegi állása szerint az unió második legnépesebb tagországává válna. Néhány évtized múlva pedig nagy valószínűséggel Németországot megelőzve a legnépesebbé. Márpedig a jelenlegi EU-hatalmak, elsősorban Franciaország, de részben Németország számára meglehetősen nagy kihívást jelentene még egy nagyhatalom uniós tagsága. A „világnézetiek” mellett van egy másik nagy tábor: elsősorban a liberálisok és a baloldal, valamint az északi tagországok és Nagy-Britannia tartozik ide. Ők inkább támogatják Törökország európai uniós tagságát. Leegyszerűsítés volna azonban azt állítani, hogy a támogatás egyértelmű és minden szinten jelen van. A „balliberális” táborhoz tartozók közt is vannak, akik számára a török csadakozás világnézeti szempontból ambivalens kérdés, és politikai, jogi és gazdasági kritériumok teljesítésétől teszik függővé a döntést. Nagy- Britannia álláspontja egyrészt inkább a hosszabb távú biztonságpolitikai tényezőkből indul ki, másrészt nem kis hatással van rá a Törökországot támogató Egyesült Államok pozíciója. Törökország ugyanis a NATO egyik meghatározó tagja, és tudvalévő, hogy a NATO-tagorszá- gok biztonsága nem választható el az EU-tagokétó, ráadásul Ankara az USA stratégiai partnere a Közel-Keleten. Törökország tagságának van még egy komoly támogató csoportja, amelyet leegyszerűsítve „stratégákéként definiálhatnánk. Ezen csoport - amely távolról sem homogén, s csupán Francia elemzés szerint sem az EU, sem Románia és Bulgária nincs felkészülve az újabb bővítésre Bővítéshullám az EU-ban - bírjuk az iramot? VENCZEL KATALIN Románia és Bulgária még nem teljesítette az európai uniós csada- kozáshoz szükséges kritériumokat, a bővítés túl gyors ritmusa pedig veszélyezteti az európai intézményrendszer működését, ezért jobb lett volna a két kelet-európai ország belépését elhalasztani - véli elemzésében a L’Express című francia hetílap. A párizsi újság szerint Románia és Bulgária 2007. január 1-jei csadakozása Brüsszelben több problémát, mint örömöt okoz. Az alapítók által elképzelt unióban a két alapelvnek - az egyesülés jegyében való bővítésnek és a mélyülésnek - párhuzamosan kellene érvényesülnie. Ám az európai dinamizmus két motorja leállt: az európai alkotmányos szerződés tavalyi bukásával Európa politikai modellje kérdője- leződött meg. A 2004-es, tíz új tagállammal és 70 mülió állampolgárral való bővítés pedig a nyugat-európai közvélemény szemében elhamarkodott volt - hangsúlyozza a L’Express. Ezt az érzést erősíti a cikkíró Jean-Michel De- metz szerint a Lengyelországban, Magyarországon és Szlovákiában az utóbbi hónapokban tapasztalt instabüitás és az uniót kritizáló megmozdulások sikere. Ha Bulgária és Románia nem lesz képes az európai politikát és programokat végrehajtani, és a támogatásokat a szervezett bűnözés használja fel, a bővítés elve szenvedhet csorbát - idézi a lap Charles Grantot, a londoni székhelyű Európai Reform Központ igazgatóját. Csak a jövő fogja megmondani, hogy üyen körülmények között Románia és Bulgária belépése az unióba nem történelmi hiba volt-e, de az európaiak Brüsszel iránt érzett bizalma már megromlott. A bővítés ritmusának igazodnia kell az unió intézményrendszerének működése, a pénzügyi források helyzete, valamint a közvélemény által meghatározott befogadási képességéhez is, mert ,jobb egy későbbi bővítés, mint egy elrontott” - záija cikkét a L’Express. A szerző az MTI tudósítója KOMMENTÁR Szlovák bukórepülés MOLNÁR IVÁN A Meciar és később a Dzurinda vezette kormányok korábban mindent megtettek azért, hogy politikai ellenfeleiket a lehető legnagyobb mértékben besározzák, kiemelve saját feddhetetlenségüket. Mára végre egy olyan botrányra is fény derült, amelyből a két politikai szekértábor nagyjából azonos mértékben vette ki a részét, a levét azonban mi, adófizető állampolgárok isszuk meg. A neve: Szlovák Légitársaság. Ma természetesen nem kellene problémáról beszélnünk, ha nincs a Meciar-kormány, amelynek nemzetileg átszellemült tagjai úgy gondolták, ha a magyaroknak és cseheknek van nemzeti légitársaságuk, akkor a szlovákok sem maradhatnak le mögöttük. A légitársaság jövőjét azonban már a kezdetek kezdetén megpecsételték, amikor a céget három, az orosz adósság fejében kapott géppel indították be, melyek első útja szintén Moszkvába vezetett. Hogy szó ne érje a ház elejét, a Meciar-kormány Szlovákia uniós csatlakozását elpuskázó politikáját kozmetikázva, Brüsszelbe is indítottak járatokat. Ezzel azonban be is telt a menetrend. Ha nyaranta az utazási irodák nem rendeltek volna különjáratokat a társaságtól, már rég megszűntek volna. Az igazi problémák a Dzurinda-kormány idején merültek fel. A három orosz gépet ugyan 2003-ban 300 millió koronáért eladták, máig nem lehet azonban tudni, hogy az így befolyó összeget mire használták fel. 2004-re, az SDKÚ-s „szakemberek” gazdálkodásának köszönhetően a légitársaság a béka segge alatt landolt. Pavol Prokopovic közlekedési miniszter képtelen lett volna elviselni a csőddel járó politikai botrányt, ezért inkább a magánosítás mellett döntött. A társaságot az Austrian Airlines mentette meg az utolsó pillanatban, 2004 őszén, megszerezve a részvények 62 százalékát. Cserébe azonban szigorú feltételeket szabott. A cégbe pontosan akkora összeget kívánt fektetni, mint amennyibe egy szlovákiai fiókcégének a kiépítése kerülne, vagyis nagyjából 200 millió koronát. Az SDKÚ-s vezetés szerint a cég akkori tartozásai nem haladták meg a 200 milliót, vagyis nem láttak semmi problémát az átvételben. Hogy a cég vezetése „enyhén” kozmetikázta az adatokat, csak később derült ki. Eszerint a Szlovák Légitársaság tartozásai 371 millió koronára rúgtak. A különbözetet, vagyis a 171 millió koronát az osztrákok szerint Szlovákiának holnapig kellene folyósítania. Lubomír Vázny jelenlegi közlekedési miniszter szerint ugyan megpróbálják elérni, hogy ne kelljen már holnap fizetniük, a tartozást azonban mindenképp meg kellene térítenünk. Ellenkező esetben ugyanis az osztrákok nemzetközi pert indíthatnak, ami - a privatizációs szerződés előnytelen feltételei miatt - akár 600 millió koronájába is kerülhetne a szlovák adófizetőknek, ráadásul az ország nemzeti légitársaságára a felszámolás várna. Ez utóbbi lehetőség persze, ismerve a cég eddigi gazdálkodását, nem biztos, hogy az adófizetők kárára válna. JEGYZET A pártokrácia diszkrét bája CZAJL1K KATALIN Közeleg a karácsony. A karácsony a béke és a szeretet ünnepe. És a nagylelkű gesztusoké. Ilyenkor mindnyájan hajlamosak vagyunk - sokkal inkább, mint év közben bármikor - szemet hunyni a régi viták és ellentétek fölött, és békejobbot nyújtani egykori ellenségeinknek. A karácsonyban még az a jó, hogy ilyenkor egy csomó ajándékot kap az ember. Nem rossz ember ez a Pavol Paska, a parlament elnöke. Igaz, hogy smeres, de mondom, nem rossz ember. Miután kedden elmondta a plé- num előtt az ellenzéket felháborító beszédét, melynek nyomán a teremben többször hangzott el a „bolsevik” jelző, másnap megható gesztussal állt a képviselők elé. Felajánlotta, hogy az egy hetet is meghaladó kimerítő munka után a vidéki képviselők kormánygéppel repülhetnek haza - Kassára, a világ végére. S bár a honatyák és honanyák ingyen utazhatnak vonaton és buszon is, az indoklás szerint a kormánygépet formában kell tartani. Miután miniszterelnökünk végtelen szerénységében normál járattal utazik, amiről szóvivője minden alkalommal siet értesíteni a nagyérdeműt, és mivel a kormánygép úgyis csak a hangárban porosodik, a házelnök úgy vélte, karbantartó repülés gyanánt szállítsa haza a kimerült és karácsonyi ajándékkal megrakott képviselőket. Kormánypártikat, ellenzékieket egyaránt - hiszen karácsony van, emberek vagyunk! S lám - politikai ellentétek ide vagy oda - a kérdésben soha nem látott harmónia s egyetértés uralkodott el a házban, jobb- és baloldalt felölelve. Az idill azzal ér véget, hogy rosszmájú újságírók szenzációt szimatolva belekötöttek a történetbe, s a smeres Paska, aki, mondom, azért jó ember, sajtóbotránytól tartva végül úgy tűnik, visszatáncolt a javaslattól. Nevetséges, de azért felháborítja az embert. Még ha tudjuk is, hogy egy ilyen repülés ára elenyésző összeg áhhoz képest, ahány millió elmegy minden évben közpénzből teljesen fölösleges hivatalok és vezetőik reprezentációs alapjaiba, a nagy állami lenyúlá- sokról már nem is beszélve... És mégis felháborít. Egyebek közt azzal is, ahogyan ilyenkor, amikor a személyes érdek a tét, egyesülni tud kormánypárt és ellenzék. S tegyük hozzá, a hasonszerű históriák nem utolsó sorban azt a népi hiedelmet erősítik, miszerint a politikus az egyfajta: mindegy, milyen párti, csak a maga érdekét lesi. 4
