Új Szó, 2006. november (59. évfolyam, 252-275. szám)
2006-11-02 / 252. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. NOVEMBER 2. Tippverseny 21 Tippelők Új Szó-fociligája: a tizenharmadik fordulóban a bátorkeszi Kis Péter volt a legjobb, tizenegy pontot ért el, és felzárkózott a második helyre Csúcs a góltotóban: száztizenhárom helyes tipp Nem hozott különösebb balszerencsét játékosainknak tippversenyünk tizenharmadik fordulója: ismét sokan szereztek nyolcnál is több pontot, ráadásul a góltotóra rekordszámú helyes tipp érkezett: összesen száztizen- hárman találták el Trstice-Trh. Hradská mérkőzés 2:0-ás végeredményét. Ellenben a legtöbb bosszúságot a szelvényen szereplő harmadik (V. ÚTany-Váhovce 0:3) és negyedik (Nenince-V. Blh 1:0) sorszámú találkozó okozhatta, az előbbire mindössze négy, az utóbbira csak hárommal több helyes tipp érkezett. A forduló buktatóival a bátorkeszi Kis Péter birkózott meg a legjobban: tizenegy pontot gyűjtött, és felzárkózott a második helyre. Az éllovas alsószeli Nagy Attila ismét megőrizte első helyét, ezúttal tíz pontot szerzett. Érdekes, hogy közvetlen üldözői mintha megrettennének a lehetőségtől, hetente más-más tippelő bukkan fel a második helyen. Az élen pontszámban elkülönültek a játékosok, de az őszi befutó ismét összerázhatja az élmezőnyt. AZ ÖSSZETETT VERSENY ÁLLÁSA 88 pontos Nagy Attila, Alsószeli 87 pontos Kis Péter, Bátorkeszi 86 pontos Tóth Zsuzsanna, Nagymegyer 85 pontos Gajdács Antal, Kispaka 84 pontos Gombos László, Jányok 83 pontosak Alföldi Lajos, Sáró; Csóka Mária, Egyházgelle; Gajdács Ildikó, Szentmi- hályfa; Nagy Barnabás, Ekecs; Nagy István, Csilizradvány 82 pontosak Bráz Andrea, Tornaija; Fitos Klára, Szilas; Polák Dániel, Vezekény 81 pontosak Árgyusi Katalin, Negyed; Füri Imre, Kisújfalu; Kapa Zoltán, Tesmag; Lakatos Csaba, Királyhelmec; Lozsy László, Vághosszúfalu; Megály Zoltán, Duna- szerdahely 80 pontosak Bálint Magdolna, Nagykér; Bodzsár Krisztina, Ipolyság; Győri Zoltán, Nádszeg; Hajdú Zsuzsanna, Szímő; ifj. Tomasovics József, Vásárát; Kovács Tamás, Rété; Pupkai Mihály, Du- naszerdahely; Soós Robert, Nagybo- dak; Tomasovics Ilona, Vásárát; Tomasovics József, Vásárát; Tudja Géza, Véke; Vími Emília, Nagymegyer; Zi- merman Géza, Ipolyszakállos 79 pontosak Bagócsi István, Sáró; Gallo István, Rozsnyó; Hajdúk György, Nagykapos; id. Ligárt József, Rimaszécs; ifj. Püspöki Ferenc, Ipolyság; Jancsó Miklós, Vágfar- kasd; Lamos Bálint, Nagymagyar; Nagy Péter, Udvard; Roskó Péter, Tardoskedd; Szalay Alena, Csallóközaranyos; Tóth László, Guta; Tóth Vilmos, Nagymegyer; Uzsák Mária, Perbete; Varga Zoltán, Perbete; Zsiduliak Péter, Ipolyság 78 pontosak Berio Marian, Palást; Bubenko András, Buzita; Gajdács József, Szentmi- hályfa; Gyenge Veronika, Vágkirályfa; Hanyus Ferenc, Ajnácskő; Harcsa Sándor, Gúta; Hegyi János, Jóka; Hegyi Sarolta, Jóka; Kosik Alajos, Szímő; Lórincz László, Érsekújvár; Nagy István, Sajószentkirály; Obertol Géza, Búcs; Pozmán Árpád, Berzéte; Szabó Mihály, Perbete; Zimerman Mária, Ipolyszakállos 77 pontosak Bugár Edith, Tallós; Bugár Tibor, Tallós; Fógel Kitti, Ipolyság; ifj. Anta- lík Imre, Érsekújvár; Izsmán László, Bős; Kis Berta Terézia, Nagykapos; Kundra Éva, Bucsuháza; Kysler Veronika, Kisújfalu; Ledeczky Vince, Ne- mesócsa; Lengyel Gábor, Komárom; Narancsík Erika, Nagyabony; Rácz Dávid, Nagyölved; Roskó Mihály, Tardoskedd; Soós Lajos, Baka; Struhár Tibor, Csata; Tóth Mária, Nagymegyer 76 pontosak Bőgi József, Vásárát; Csibrányi Erzsébet, Nyékvárkony; Csóka Gizella, Egyházgelle; Czékus András, Marcel- háza; Dobai Tünde, Kisújfalu; Farkas Ferenc, Gútor; Fógel Barbara, Ipolyság; Fülemits Jenő, Vágsellye; Geleta Ferenc, Hetény; Gömöri Anna, Perbete; Hegyi Barbara, Jóka; Homyák János, Szolnocska; Hriagyel Magdaléna, Ipolyság; Izsmán Hajnalka, Bős; Kis Berta Tamás, Kisgéres; Köböl Zoltán, Nagymácséd; Kozics Erzsébet, Illéshá- za; Majer Gábor, Komaróc; Ölvedi György, Párkány; Paulínyi Ingeborg, Ipolyság; Posvanc Kálmán, Somolja; Roskó Róbert, Tardoskedd; Sáfrány Magdolna, Szete; Simon Tamás, Ne- mesócsa; Stambauer György, Ebed; Tóth Kálmán, Nagymegyer; Vörös Iveta, Nyárasd 75 pontosak Agg Norbert, Komárom; Bergendi Gellért, Nyékvárkony; Bukai Lambert, Pozsony; Farkas Renáta, Gútor; Fógel Andrea, Ipolyság; Gyenge Attila, Vágkirályfa; ifj. Püspöki Ildikó, Ipolyság; Izsák Mária, Vágfarkasd; Kajtor Ri- chárd, Ipolyvisk; Kerekes András, Búcs; Mészáros Ilona, Csallóközná- dasd; Molnár István, Tejfalu; Nagy Rozália, Ekecs; Návrádi Gyula, Órsújfa- lu; Szalma László, Csúz; Tóth István, Lakszakállas; Vass Zoltán, Balony; Vími Tibor, Nagymegyer 74 pontosak Árgyusi János, Negyed; Ásványi György, Fél; Bakos Józsefné, Dernő; Csank István, Nagybalog; Csóka Róbert, Egyházgelle; Czita Béla, Nagy- keszi; Farkas Tibor, Ekecs; Fógel János, Ipolyság; Gáspár István, Ra- gyolc; ifj. Sárkány László, Nádszeg; Ilon Ferenc, Ógyalla; Kis Berta Éva, Nagykapos; Kováé Diana, Ipolynyék; Kristóf József, Alistól; Ledeczky Péter, Nemesócsa; Lelkes László, Hódos; Lóska Imre, Párkány; Mics Erika, Ipolynyék; Nagy Gabriella, Duna- szerdahely; Orlai Boglárka, Ipolyság; Süli Éva, Sárosfa; Szalai Tibor, Kóhídgyarmat; Vadkerti Zsófia, Vágkirályfa; Valkó László, Érsekújvár; Zsigó István, Martos 73 pontosak Balián Zoltán, Vágfarkasd; Csóka Péter, Egyházgelle; Csomós Elemér, Rimaszombat; Fitos László, Szilas; Fógel Dávid, Ipolyság; Kis Berta Katalin, Nagykapos; Kiss Sándor, Dunamocs; Kmefo József, Málas; Kosa József, Gömörsid; Kristóf Ilona, Alistál; Kusnyír Gyula, Matyóé; Matuska Dénes, Ná- na; Méry Tamás, Somotja; Mogyorósi Heléna, Kóhídgyarmat; Németh Benő, Alistál; Németh Zsolt, Alistál; Sinka Ferenc, Pozsony; Szűri Béla, Köbölkút; Udvardi István, Bátorkeszi; Vanya József, Tardoskedd 72 pontosak Backovsky Viktória, Komárom; Bálint István, Nagykér; Bartalos János, Lég; Bodzsár Gyula, Ipolyság; Bráz Róbert, Tornaija; Deák Zoltán, Jóka; Fekete Ingrid, Nagyszarva; Fógel Pál, Ipolyság; Hegedűs Balázs, Va- jasvata; Horváth Mária, Felsópatony; id. Püspöki Ildikó, Ipolyság; Jakab Igor, Perbete; Kajtor Ilona, Ipolyság; Keszi Erzsébet, Naszvad; Keszi János, Naszvad; Kis Erika, Bátorkeszi; Kiss László, Illésháza; Kovács Károly, Szentpéter; Kukucs József, Nyékvárkony; Molnár Gyula, Nagyölved; Nagy Szilvia, Érsekújvár; Öllé Sándor, Felsőszeli; Senkár Márió, Marcel- háza; Szabó Lajos, Madar; Tenczel Csilla, Ipolybél; Tóth Béla, Baracska; Trhaj József, Felsővámos; Urbán Lajos, Nagyölved; Uzsák Norbert, Perbete; Vörös Claudia, Nyárasd 71 pontosak Bagócsi Zsuzsanna, Sáró; Bálint Gábor, Nagykér; Bubenko Ilona, Buzita; Csank Istvánná, Nagybalog; Ferst Gábor, Bátorkeszi; Fetyko Ferenc, Per- benyík; Garai Valéria, Nemesócsa; Gömöri László, Perbete; Hurák Norbert, Tornaija; ifj. Szabó Tibor, Nagymegyer; Kajtor Pál, Ipolyság; Kakas Sándor, Nagysalló; Kürthy Péter, Komárom; Mag Péter, Jeszte; Molnár Mónika, Komárom; Návrádi Magdaléna, Órsújfalu; Németh Géza, Alistál; Németh Lajos, Alistál; Obertol Éva, Búcs; Orbán Péter, Feketenyék; Petényi Ferenc, Ipolynyék; Santúr Ottó, Komárom; Sinszky Mihály, Battyán; Soós Aurél, Nagybodak; Straka Sándor, Felsópatony; Tamás István, Ipolyság; Török József, Dunaszerdahely 70 pontosak Ádám László, Újbást; Antalík Imre, Érsekújvár; Bartha István, Léva; Bilás József, Dunaszerdahely; Bugár Attila, Felsővámos; Gál József, Nagymácséd; Gyalog Andor, Alsóhatár; Győri Péter, Nádszeg; Hencz Árpád, Nyárasd; Horváth Lajos, Ifjúságfalva; ifj. Bilás Zsuzsanna, Dunaszerdahely; ifj. Ilon Ferenc, Ógyalla; ifj. Márkus László, Csal- lóköztárnok; ifj. Trhaj Zsuzsanna, Felsővámos; Kabók Zoltán, Kőhíd- gyarmat; Király Katalin, Pelsőc; Kollár Imre, Párkány; Magát Szabina, Ipolyság; Petheő Attila, Dunaszerdahely; Soós József, Nagybodak; Struhár Péter, Csata; Takács Irén, Lakszakállas; Teknős Lajos, Ipolyhidvég; Zahorcsek Zoltán, Perbete 69 pontosak Bölcskei László, Gellér; Borsányi Tibor, Nemesócsa; Bráz László, Tornaija; Brezovsky László, Szap; Csala Sándor, Dunaszerdahely; Cseklovi HETI NYERTESEINK ff Kis Péter, Bátorkeszi; Nagy István, Sajószentkirály; Senkár Márió, Marcelháza A legutóbbi fordulóban egy tizenegy-, valamint tizennyolc tízpontos szelvény érkezett. A bátorkeszi Kis Péter mellett a szerencse ezúttal a sajószentkirályi Nagy Istvánnak és a marcelházi Senkár Máriónak kedvezett. Gratulálunk! Nyereményük egy-egy Új Szó-ajándékcsomag. A díjakat postán küldjük el. A 13.FORDULÓ ÉLMEZŐNYE 11 pontos Kis Péter, Bátorkeszi 10 pontosak Agg Norbert, Komárom; Bagócsi István, Sáró; Bálint István, Nagykér; Bodzsár Krisztina, Ipolyság; Csóka Gizella, Egyházgelle; Fógel Kitti, Ipolyság; Gajdács Antal, Kispaka; Gajdács István, Kispaka; Geleta Ferenc, Hetény; Kiss Sándor, Dunamocs; Kosik Alajos, Szímő; Nagy Attila, Alsószeli; Nagy István, Csilizradvány; Nagy István, Sajószentkirály; Senkár Márió, Marcelháza; Tóth Zsuzsanna, Nagymegyer; Vími Tibor, Nagymegyer; Virág Attila, Zselíz 9 pontosak Alföldi Lajos, Sáró; Bartalos János, Lég; Bertók János, Kéménd; Czékus András, Marcelháza; Czita Béla, Nagykeszi; Dubai Antal, Nagysalló; Farkas Tibor, Ekecs; Fógel Barbara, Ipolyság; Gajdács Ildikó, Szent- mihályfa; Gál József, Nagymácséd; Garai Valéria, Nemesócsa; Gatyás János, Perbete; Gömöri László, Perbete; Gyenge Attila, Vágkirályfa; Ha- csik János, Királyfiakarcsa; Hegyi János, Jóka; Hegyi Sarolta, Jóka; Hriagyel Magdaléna, Ipolyság; id. Ligárt József, Rimaszécs; Kilácskó Ignác, Királyrév; Király László, Pelsőc; Koczkás Péter, Csallóközaranyos; Kovács Tamás, Rété; Kristóf József, Alistál; Kukucs József, Nyékvárkony; Kusnyír Gyula, Matyóc; Ledeczky Vince, Nemesócsa; Matuska Dénes, Nána; Méry Imre, Fél; Návrádi Magdaléna, Őrsújfalu; Németh Zsolt, Alistál; Obertol Éva, Búcs; Polák Dániel, Vezekény; Tóth Béla, Baracska; Tóth Vilmos, Nagymegyer; Vadkerti Zsófia, Vágkirályfa; Zimerman Géza, Ipolyszakállos 8 pontosak Alföldi István, Jóka; Ásványi György, Fél; Bakos Józsefné, Dernő; Bilás József, Dunaszerdahely; Bráz Róbert, Tornaija; Bugár Attila, Felsővámos; Bugár Tibor, Tallós; Csank István, Nagybalog; Csomós Elemér, Rimaszombat; Doró Zoltán, Tornaija; Ferst Gábor, Bátorkeszi; Fitos László, Szilas; Flaska Anikó, Felsőszeli; Fógel Ábel, Ipolyság; Fülemits Jenő, Vágsellye; Hajdúk György, Nagykapos; Hegedűs Balázs, Vajasvata; Hurák Norbert, Tornaija; ifj. Bilás Zsuzsanna, Dunaszerdahely; ifj. Molnár Antal, Komárom; ifj. Szabó Tibor, Nagymegyer; Jakab István, Perbete; Kása Zoltán, Dunaszerdahely; Keszi János, Naszvad; Kis Berta Éva, Nagykapos; Kiss János, Ipolynyék; Kmefo József, Málas; Kováé Diana, Ipolynyék; Kucsora Anikó, Lakszakállas; Lóska Imre, Párkány; Mészáros Ilona, Csallóköznádasd; Nagy Barnabás, Ekecs; Nagy Szilvia, Érsekújvár; Obertol Géza, Búcs; Ölvedi György, Párkány; Orbán Judit, Feketenyék; Orlai Boglárka, Ipolyság; özv. Doró Györgyné, Tornaija; Pivoda Gáspár, Érsekújvár; Posvanc Kálmán, Somorja; Rácz Dávid, Nagyölved; Szűri Károly, Köbölkút; Takács László, Farnad; Tenczel Csü- la, Ipolybél; Török József, Dunaszerdahely; Udvardi István, Bátorkeszi; Uzsák Mária, Perbete; Vass Zoltán, Balony; Vaszily Ildikó, Komárom; Vörös Iveta, Nyárasd; Zahorcsek Valéria, Perbete; Zsiduliak Péter, Ipolyság szky Bozsena, Rozsnyó; Csicsay László, Medve; Czékus Irén, Marcelháza; Danczi József, Újvár; Deák György, Felsőszeli; Flaska Anikó, Felsőszeli; Fónad Ferenc, Tornaija; id. Püspöki Ferenc, Ipolyság; Kosik Katalin, Szímő; Lelkes Boglárka, Hodos; Marczell László, Dunaszerdahely; Merica Tamás, Ipolyvarbó; Méry Imre, Fél; Mocsi Attila, Lakszakállas; Orlai Zsófia, Ipolyság; Potocny József, Ajnácskő; Süli Árpád, Jóka; Vass Virág, Balony; Vaszily Ildikó, Komárom; Zahorcsek Sebastian, Perbete 68 pontosak Alföldi István, Jóka; Álló József, Béke; Bálint Tamás, Nagykér; Bednár Imre, Losonc; Bőgi Gergely, Vásárát; Czetli István, Taksony; Dánó Lajos, Ér- sekkéty; Farkas Imre, Csenke; Fógel Ábel, Ipolyság; Gatyás János, Perbete; ifj. Fekete Tibor, Dunatőkés; Kiss Sándor, Nagysalló; Kollár Ádám, Érsekújvár; Ledeczky Noémi, Nemesócsa; Nagy Ivan, Bős; Pivoda Gáspár, Érsekújvár; Tóth Elemér, Nemesradnót; Trhaj Zsuzsanna, Felsővámos; Világi Tamás, Nagybodak; Virág Attila, Zselíz 67 pontosak Bartek Margit, Pózba; Bartha Icu, Léva; Bodo Tibor, Kisfalud; Eke Elemér, Hanva; Flaska József, Felsőszeli; Gajdács István, Kispaka; id. Bosák György, Taksonyfalva; ifj. Orlai Ottó, Ipolyság; ifj. Zimerman Géza, Ipolyszakállos; Kása Zoltán, Dunaszerdahely; Király László, Pelsőc; Kiss PirosA GYŐZTES SZELVÉNY A bátorkeszi Kis Péter a 13. fordulóban tizenegy pontot gyűjtött 1. Hurbanovo-Sládkovicovo 1 2. Slivník-V. Kapusany 1 3. Veiké Úíany-váhovce 1 4. Nenince-Verky Blh 1 5. Cicarovce-Buzita 1 6. Ohrady-FK Zl. Klasy 1 7. Nesvady-Zlatná n/0. 1 8. V. Maca-Vozokany 1 9. V. Cetín-Sara B/Veca 2 10. Trstice-Trh. Hradská 2:0 ka, Dunamocs; Koczkás Péter, Csallóközaranyos; Méry Marcella, Fél; Mics Béla, Ipolynyék; Nagy Gyöngyi, Nádszeg; Németh Luda, Komárom; Szűri Károly, Köbölkút; Takács László, Farnad; Takács Szüárd, Pered; Teknős Julianna, Ipolyhidvég; Vincze Bertalan, Zonctorony 66 pontosak Dékány László, Udvard; Fodor Piroska, Pozsonyepeijes; Füri Réka, Kisújfalu; Gál Csilla, Nagymácséd; Hajdúk Petronella, Nagykapos; Hanczkó András, Nemesbori; id. Sárkány László, Nádszeg; Kajtor Eliska, Ipolyvisk; Lakatos László, Ekel; Mester Gábor, Csúz; Mészáros György, Csallóköznádasd; Molnár József, Ifjúságfalva; Petro Renáta, Rád; Tapló László, Helem- ba; Tóth László, Kulcsod; Vadkerti Gizella, Vágkirályfa; Varga Gyula, Perbete; Zsigó Mária, Martos MEGJEGYZÉS Terjedelmi okokból az összetett verseny állását teljes egészében nem közölhetjük. Versenyzőink névsorát és az elért pontszámokat azonban központi adatbázisunkban vezetjük, és hetente frissítjük. Lapunkban csak a mezőny nagyjából első felét találják meg. Az összetett verseny állását - teljes névsorral - az őszi idény végén, vagyis a 15. forduló után találják meg lapunkban. A helyes tippszelvény TIPPELŐK 13 U.I SZO-FOCILHiAJA Sorszám Mérkőzés Bajnokság Tipp 1-X-2 Paneltipp 1. Hurbanovo-Sládkovicovo 4. L Ny. Dk. © i 2. Slivník—VeTké Kapusany 4. L. K. D. © 1 3. Veiké Úl'any-Váhovce 5. L. Ny. 0. © 1 4. Nenince-Vel'ky Blh 5.L.KÖ.D. © 2 5. Cicarovce-Buzica 5. L. K. Dk. © X 6. Ohrady-FK Zl. Klasy TB-DS © 1 7. Nesvady-Zlatná n/0. TB-KN © 2 8. V. Maca-Vozokany TB-GA © 1 9. V. Cetín-Sala B/Veca TB-NR © 2 10. Trstice-Trh. Hradská 5. L. Ny. D. @ 3:1 A 13. számú tippszelvényen szereplő mérkőzések eredményei: 1. Hurbanovo-Sládkovicovo 1:0 (1) 2. Slivník-Vel’ké Kapusany 5:0 (1) 3. Vei ké Úl’any-Váhovce 0:3 (2) 4. Nenince-Vel’ky Blh 1:0 (1) 5. Öicarovce-Buzica 1:0 (1) 6. Ohrady-FK Zl. Klasy 4:1 (1) 7. Nesvady-Zlatná n/O. 2:1 (1) 8. V. Maca-Vozokany 12:0 (1) 9. V. Cetín-Sal’a B/Veca 0:3 (2) 10. Trstice-Trh. Hradská végeredmény: 2:0