Új Szó, 2006. november (59. évfolyam, 252-275. szám)
2006-11-30 / 275. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. NOVEMBER 30. Régió 5 December végén mindenkinek felmondanak, huszonkilenc ember kerül az utcára Végrehajtó a sportszervezetnél ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Párkány. December 31-ével az összes, jelenleg a TJ Juhcelpap sportszervezetnél dolgozó alkalmazottat elbocsátja a papírgyár, ugyanakkor a szervezet csak a fel- számolási folyamat végén szűnik meg hivatalosan. Huszonkilenc emberről, köztük a karbantartó brigád tagjairól van szó, a gyár január elsejétől pedig már nem újítja meg a munkaszerződéseket - tudatta lapunkkal Bohumil Tobémy, a sportszervezet vezetője. Ugyanakkor lelépők és szabadságok kifizetéséről szó sincs, a csődbe jutott szervezet összesen 9 millió koronás adósságát jelenleg három végrehajtó szedi be, akik eddig már minden pénzzé tehető vagyontárgyra rátették a kezüket, még a karbantartó részleg munkagépeire is. A szervezet a Szociális Biztosítónak, az adóhivatalnak és a rőcei parkettagyárnak tartozik nagyobb összegekkel, de a helyi házkezelőséggel szembeni adósságuk is mintegy 2,4 millió korona. A sportszervezet szeretné mindazok munkaviszonyát, akiket januártól nem vesz át a gyár, legalább megegyezéssel megszüntetni, ám ha ez sikerülne is, az elmaradt szabadságok, lelépők kifizetését valószínűleg csak bírósági úton tudnák behajtani az elbocsátottak. Azzal, hogy most a papírgyár is felmondta az együttműködést, évi 700-800 ezer koronától estek el. Bohumü Tobémy szerint a sportszervezetet a város meg tudta volna mentem, ha rugalmasabban, konstruktívabban állt volna az ügyhöz. Az önkormányzat legutóbb elutasította azt az ötletet is, mely szerint ha a város eladta volna a 180 négyzetméteres, salakpálya mögötti telekrészt a sportnak, a szervezet a telekrésszel együtt a rajta található két saját épületét értékesíthette volna, s az így kapott 3 millió koronából törlesztették volna az adósságok egy részét. Az önkormányzat abba sem ment bele, hogy megvegye a sporttól a relaxációs centrum és a tanácsterem épületrészét. A képviselő-testület határozata értelmében az önkormányzat semmiképp sem száll be a csődeljárási folyamatba, készpénzt az adósságok kifizetésére nem adnak, a város telkeit pedig szintén nem adják el. A képviselők álláspontja szerint a szervezet nem városi intézmény, a csődről saját maguk tehetnek, ne a város fizessen rá arra, hogy az előző vezetőség rosszul gazdálkodott. Az önkormányzat egy új sportszervezet megalapítását tervezi - ennek felépítése és működése még nem tisztázott, ám az már biztos: az új szervezet gazdasági igazgatója a város menedzsere lesz, s ő szabja majd meg, mire költhetnek és mire nem. Ugyanakkor Párkány a jövőben csak az ifjúsági és tömegsportot támogatná, focisták adásvételére s egyéb ügyletekre nem adna pénzt, támogatást, (buch) A rendőrparancsnok „randalírozásából" nem sokat lehetett látni a térfigyelő kamerákon keresztül Vandálok garázdálkodtak a városi parkban FORGÁCS MIKLÓS Léva. Ismeretlen tettesek garázdálkodtak a városi parkban. Tönkre tették a mesterséges tavak fölötti hidacska kőkorlátját. A városi hivatal 25 ezer koronára teszi a keletkezett kárt. A hiányzó oszlopokat egyelőre falécekkel pótolták a balesetveszély miatt, év végégig ígérik az illetékesek a javítást. A Stefánik parkban nem először történt hasonló eset. Jozef Polka, a városi rendőrség parancsnoka elmondta, először október elején rongálták meg a korlátot ismeretlenek, akkor két oszlopot törtek ki. Az eset után gyakrabban járőröztek a parkban a rendőrök, ennek ellenére november 27-én, hétfőn lakossági bejelentés alapján vették csak észre, hogy további hét oszlopot tettek tönkre a vandálok. A parkban történteket térfigyelő kamerákon keresztül is követni lehet, de ez sem akadályozta meg a randalírozókat tettük elkövetésében. Jozef Polka közölte, a kamera a közeli bevásárlóközpont előtt van elhelyezve egy villany- oszlopon, a park szélén. Két éve szerelték föl, azóta a környező kis fácskák megterebélyesedtek, A rendőrök arra gyanakszanak, hogy fiatalok egy csoportja okozta a huszonötezer koronás kárt, akik már többször garázdálkodtak éjjelente a városban (Jana Némethová felvétele) s akadályozzák a kilátást. A rendőrparancsnok hétfőn éjjel egy rádió adó-vevővel kiment a helyszínre, és „próbagarázdálkodott”. Kiderült, csak azt lehet látni, hogy valaki van ott, de hogy mit csinál, az rejtve marad a kamera előtt. A rendőrség fiatalok egy csoportjára gyanakszik, akiket az elmúlt hetekben kétszer is lefüleltek a városban, de bizonyíték nincs ellenük. Nem sokat törődnek az építési engedélyekkel, inkább kifizetik a bírságot Engedély nélkül épült a fel a Centro Korszerűbb vonat Nem gyorsabb, de kényelmes Pozsony. Új, automatikus ajtókkal működő, kényelmesebb székekkel és légkondicionálóval felszerelt motoros vonat közlekedik novembertől a Pozsony-Komárom vonalon. Szépséghibája, hogy csupán egyetlenegy vagonról van szó, és nem rövidült a menetidő, továbbra is két és negyed óráig tart az út Komáromtól Pozsonyig. Az utasok elégedettek, a személyzet szerint viszont az elektronikus berendezések miatt kisebb a hely a vezetőfülkében. Működésbe helyezése után nem sokkal megtörént az új vonat első balesete. Egy ukrán nemzetiségű kerékpárost gázolt halálra tegnap este tíz órakor a Dunaszerdahelyről Pozsony felé közlekedő vonat Úszomál. A valószínűleg ittas állapotban lévő személy kijelöleleden helyen, sötétben próbált meg átkelni a síneken. Mire a vonat vezetője észrevette, már elkerülhetetlen volt az ütközés. Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett, már nem lehetett megmentem az életét. A kórházba szállítás közben életét vesztette. A baleset körülményeit a vasúti rendőrség vizsgálja, (jóm) ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Nyitra. A Legfelsőbb Bíróság érvénytelennek nyilvánította a városban idén áprilisban megnyílt Centro bevásárló- és szórakoztató központ építési engedélyét. A testület azoknak a nyitragerencséri lakosoknak tett eleget, akik a Centro alatti telkek tulajdonosainak vallják magukat. Az egykori termőföldek örökösei arra hivatkoznak, hogy a telkeket az állam soha nem sajátította ki, vagyis joggal követelik a várostól, hogy kárpótolja őket, mielőtt a területet bérbe adná. Az összesen negyvenötezer négyzetméternyi területből tizenháromezer négyzetméterre huszonhárom nyitragerencséri család tartott igényt, az ő igényüket a bíróság is elismerte és a befektető cég még az építkezés előtt kifizetett nekik nyolcmil- lió koronát. Később további hét család jelentkezett, ők összesen négyezer négyzetméternyi területre tartanak igényt és már két éve követelték, hogy az engedélyeztetési eljárás résztvevői lehessenek. Ezt az engedélyt kibocsátó városi hivatal és később a kerületi építési hivatal is elutasította - utóbbi azzal a kitétellel, hogy a határozat ellen fellebbezésnek helye nincs. Ezt támadták meg a telektulajdonosok a Legfelsőbb Bíróságon és a testület igazat adott nekik abban, hogy a hivatalok döntéseivel szemben kell, hogy legyen mód jogorvoslatra. Mivel a kerületi építési hivatal nem tüntette fel ezt a lehetőséget, felmerült az egész határozat jogszerűtlenségének kockázata, és ezért a Legfelsőbb Bíróság új engedélyeztetési eljárást rendelt el. Az érintettekjogi képviselője már kérvényezte is a kerületi építési hivataltól a város által kiadott építési engedély érvénytelenítését és a Centro másik épületrészén folyó munkálatok azonnali beszüntetését. Döntés egyelőre nem született, a városi hivatal álláspontja az, hogy a bevásárlóközpontot idén áprilisban az akkor érvényes engedélyek alapján építették fel és adták át, vagyis a mostani ítélettel már nem tudnak mit kezdeni. Nyitrán nem ez az egyetlen zavaros építkezési ügy, sőt, azt lehet mondani, hogy minden nagyobb beruházást perek és jogsértések kísérnek. A legnagyobb botrány a régi malom engedély nélküli bontása körül robbant ki - itt a város a műemlékvédők állásfoglalása nélkül adta ki az engedélyt, és mire jogi szempontból tisztázták a helyzetet, az épületek többségét már nem lehetett megmenteni. A város központjában álló Tatra szálló tetőterét engedély nélkül építette be a tulajdonos, és a határozat ellenére máig sem bontotta le a ráhúzott félemeletet - igaz a munkálatokat nem folytatja. Engedély nélkül kezdték el építeni júniusban a december 2-án nyitó Max bevásárlóközpontot is - pontosabban a beruházó cég csak területrendezési engedéllyel rendelkezett. Mivel közben az építkezési engedélyt is elintézte, a Szlovák Építkezési felügyelet a maximális ötmillió helyett már csak négyszázezer koronás bírságot róhatott ki rá. Szakemberek szerint ez a milliárdos befektetéseknél olyannyira elhanyagolható összeg, hogy az építtetők inkább törvényt szegnek és eleve bekalkulálják a bírság ösz- szegét a kiadásokba, mint hogy az átadás tervezett időpontját veszélyeztetnék. (vrabec) A katolikus templom kertjében elhelyezett szobrot Bartal Károly főapát szentelte meg (Vas Gyula felvétele) Szeretnék, ha a neve nem merülne feledésbe Szobrot állítottak Király József püspöknek ÚJ SZÓ-HÍR Dunamocs. Az 1764 és 1794 között a községben plébánosként tevékenykedő Király József püspök mellszobrát - Mag Gyula alkotását - avatták fel tegnap a komáromi járásbeli településen. A komáromi születésű Király József fiatal plébánosként került a községbe, később esztergomi kanonok, a nagyszombati papnevelő rektora, majd pécsi püspök lett. Asbóth Sándor polgármester méltatásában kiemelte: Király József több, főleg a fiatalokat segítő alapítványt hozott létre. Komáromban utca őrzi a nevét. Azt szeretnék, ha neve több száz év távlatából is ismerősen csengene a mocsiak számára is. A szoboravatást szentmise előzte meg, amelyet Bartal Kár- olyjászói premontrei főapát celebrált - a főapát egykor a dunamocsi alapiskolát látogatta. A szobor talapzata süttői márványból készült, amelyet Bellabás László süttői bányatulajdonos ajándékozott Du- namocsnak. A szoborállítás költségeihez a község 100 ezer, a kulturális minisztérium 50 ezer, a katolikus és a református egyház pedig 30-30 ezer koronával járult hozzá. Az ünnepségen a komáromi Marianum egyházi alapiskola kórusa és helybéli diákok közreműködtek. (vkm) AJÁNLÓ December 1. (péntek) Komárom - 17.00:120 éves a komáromi múzeum című kiállítás megnyitója a Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeumának Zichy palota épületében. Nyitóbeszédet mond Fehér Csaba múzeumigazgató, közreműködik Andrássy Katalin csembalón. A tárlat kurátora Mácza Mihály történész, (vkm) Érsekújvár - 15.00: a Vár- day Pál Polgári Társulás a Cse- madok helyi szervezetének székházába várja az érdeklődőket az Érsekújvár jövője a történelem tükrében ciklus folytatására. A szimpóziumra meghívott egyes előadók a polgári társulások jelentőségét is méltatják. A török félhold tündöklése és bukása Esztergomban és Érsekújvárott címmel Horváth István, az esztergomi Balassa Bálint Múzeum igazgatója tart előadást. Bándi László, a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület elnöke a rendszerváltozás utáni Magyarországon, elsősorban a Veszprém megyében alakult civü szervezetek szerepét méltatja. Bak Árpád, a Várday Pál Polgári Társulás egyik alapítója a Szlovákiában létrehozott polgári társulások, ezen belül a Nyitra megye területén működők szerepéről, lehetőségeiről szól. Ideális erődített városok a XXI. században címmel, Gémesi Károly, az Érsekújvár - Naarden „Szellemi Híd” Polgári Társulás alapító tagja tart érdekesnek ígérkező előadást. (száz) Ipolyság - 18.30: Peter Lipa és a László Attila Band fellépése - a városháza színháztermében. (fm) December 2. (szombat) Komárom - 18.00: In memóriám december 5. - filmvetítéssel egybekötött beszélgetés Wittner Mária 1956-os halálraítélttel az 1956-os forradalomról, a kettős állampolgárságról szóló népszavazásról, valamint a jelenlegi magyar politikai helyzetről. Helyszín: a Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeuma, házigazda: Tarics Péter, közreműködik: Richter Hanni. (vkm) Kassa - 14.00: a tematikus városnéző séták keretében a Szent Erzsébet-székesegyház témájú barangolás, magyar nyelvű idegenvezetéssel, Balassa Zoltánnal. Szlovák nyelvű séták ugyanebben a témakörben 10.00, 11.30, 13.30, 15.00, 16.30 órai kezdettel Müan Kólámnál. Gyülekező a kassai Slovan Szálló előtt. Belépődíj elővételben 35, a helyszínen 49 korona, (kzs)