Új Szó, 2006. november (59. évfolyam, 252-275. szám)
2006-11-25 / 271. szám, szombat
2006. november 25., szombat * Ára 10 Sk (előfizetőknek 9 Sk) 59. évfolyam, 271. szám www.ujszo.com A szlovák—magyar párbeszéd fontossága Szlovákia és Magyarország közös történelme 1918 után kettévált 3. oldal 6. oldal Internetet a karácsonyfa alá A szolgáltatók egy koronáért számítógépet adnak az új ügyfélnek A nap mondata: Megmondtam, amit megmondtam, befejeztem, világos?! Téljen észhez, ne legyen értetlen! Boris Zala, a Smer politikusa, amikor tudakolták, hová sietett Robert Fico kormányfő Még 2020-ban sem érjük el az unió átlagos szintjét Kettészakad Szlovákia Bécs/London/Pozsony. 2020-ra az egy főre jutó bruttó hazai össztermék terén csak Szlovénia és Csehország fogja megközelíteni a 25 tagú Európai Unió átlagát, Magyarországon és Szlovákiában a 2005. évi uniós átlagnak megfelelő szinten lesz az egy főre jutó GDP. Ami pedig a versenyképességet illeti, miközben Kelet-Szlovákia leszakad, addig Pozsony az unió egyik legdinamikusabb régiója. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Az osztrák Raiffeisen Zentralbank friss tanulmánya szerint Közép-Kelet-Európában évente átlagosan várhatóan legkevesebb 4,5 százalékos lesz a gazdasági növekedés a következő 5-8 évben, ám még ez a gyors ütem sem elég ahhoz, hogy térségünk éllovasai 2020-ra elérjék az uniós átlagot. A most kirobbanó formában teljesítő Szlovákia például az egy főre jutó bruttó hazai össztermék (GDP) terén 15 év múlva jó esetben ott lesz, ahol az EU tavaly volt. Az osztrák pénzintézettel párhuzamosan a brit Sheffield University és az amerikai George Washington University által elkészített elemzés megállapítja, hogy nemcsak a régi és az új tagországok között vannak jelentős különbségek a versenyképességet illetően, hanem Európa néhány nagy gazdaságának az egyes régiói is lecsúszóban vannak. Az EU 118 régiójának versenyképességi listáján az első helyen Brüsszel és környéke áll, elsősorban a jelentős állami beruházásoknak, illetve a tudás alapú fejlődésnek köszönhetően. Ä második helyre Helsinki, illetve a közeli Uusimaa térsége került. A régiók versenyében Párizs a harmadik, Stockholm a negyedik. Az Európai Unió legkevésbé versenyképes térségei Magyarország mellett Szlovákiában (főleg a keleti országrész), Észtországban, Litvániában, Csehországban és Lengyelországban vannak. Az új EUtagországok közül mindössze két régió, Prága és Pozsony került be az első tízbe, majd a következő legversenyképesebb térség, a Budapest központú Közép-Magyar- ország csupán a 47. helyen áll. A kutatók a versenyképességi index elkészítésénél a kutatás-fejlesztésre fordított beruházásokat, a közlekedési infrastruktúrát, a vasúti, a közúti és a légi szállítás színvonalát, a személyek mozgásának alakulását, valamint a munka termelékenységét, a béreket és a munkanélküliségi rátát vették figyelembe. Végezetül említsük meg az unió statisztikai hivatala, az Eurostat arról számol be, hogy 2005-ben az unió 252 régiójából Kelet-Szlovákia a maga 23%-os munkanélküliségi mutatójával a negyedik legrosszabb helyen van. Mögötte már csak Franciaország három tengerentúli megyéje, Réunion, Guadeloupe és Guyana áll. Szlovákiában kelet felé haladva egyre magasabb az állástalanok aránya: októberben Pozsonyban 2%, míg az évek óta sereghajtó Rimaszombati járásban 28,3% volt az idevágó mutató. (MTI, ú, t) Robert Fico és Jirí Paroubek volt cseh kormányfő az Alexander Dubcek 85. születésnapja alkalmából rendezett konferencián. A szlovák miniszterelnök még azelőtt távozott a helyszínről, hogy elmondta volna beszédét. A Smer köreiből ellentmondásos információk szivárogtak ki arról, mi miatt viharzott el Fico. (TASR-felvétel) Koalíció: ellenzék - 56:32 Vezet a Smer, feljött az MKP Pozsony. Feltehetően pontatlan volt az felmérés, mely szerint a kormánypártok támogatottsága november elején csaknem 70%-os volt. A közvélemény-kutatást egy új ügynökség, az Abakis készítette: a Smernek 43,7, a SNS-nek 12,5, a HZDS-nek 11,2%-ot mért, a negyedik helyre a legerősebb ellenzéki párt az SDKÚ került, mindössze 10,3%-kal. Ezzel az eredménnyel a jelenlegi kormány- oldal alkotmányos többségre tett volna szert. Tegnap a Focus is nyilvánosságra hozta novemberre vonatkozó adatait, a parlamenti választásokat szerinte is a Smer nyerné, de csak 36,7%-os eredménnyel. A második helyen az SDKÚ végezne 13,6%-kal, a SNS lenne a 3.11,7%-kal, alig lemaradva, 11,1%-kal pedig az MKP végezne a 4. helyen. A HZDS csak 7,8%- ot kapna, és a parlamentbe jutna még a KDH is, 7,5%-kal. A két kisebbik kormánypárt több mint 1 százalékkal gyengült az októberi eredményekhez képest. A Focus felmérése alapján a kormányoldal támogatottsága 56,2%, míg a három parlamenti ellenzéki párt együttesen 32,2%-ot kapna. A választásokon a megkérdezettek 65,9%-a venne részt, (lpj, s) NAHÁT! Vízaknában a balfék brit London. Tovább bővült a legszerencsétlenebb brit balesetpalettája: most vízaknába zuhant. Az 54 éves John Lyne ezzel tizenhetedszer szenvedett el komoly balesetet. Ezúttal a háta, a bal lába és mindkét térde sérült meg, legalább fél évig eltart majd felépülése. Lyne mégsem kesereg. A férfiba eddig kétszer csapott villám, túlélt három autóbalesetet, egy sziklaomlást, hajszál híján vízbe fúlt. Már kisgyerekként megkezdte pechsorozatát: leesett egy lovaskocsiról, hogy azonnal elgázolja egy furgon. Tizenévesként pár óra alatt kétszer törte el ugyanazt a karját: először egy fáról lezuhanva, majd a kórházból hazafelé tartva a karambolozott a busza... (MTI) Ilii 9 "771335 705069 47 ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK 2006 Komárom: ki lesz a nevető ötödik? V. KRASZN1CA MELITTA Komárom. Hat polgármesteije- lölt maradt a városban, miután a Szabad Fórum színeiben indult, esélytelen Mayer Tibor visszalépett a függeden Anton Marek javára. A várakozásokkal ellentétben mások nem léptek vissza, tehát a magyar választók szavazatain négy jelöltnek kell osztoznia: az MKP-s Mau- rovich Horvat Lajosnak, a függetlenként induló Bastrnák Tibor jelenlegi polgármesternek, Csintalan Miklósnak és Pásztor Istvánnak. Bastrnák és Csintalan egyaránt MKP-tagok, az előbbi decemberig szünetelteti tagságát, az utóbbi felfüggesztette. A hatodik jelölt a Borbarátok Pártja által támogatott, szintén esélytelen Nagy László. A győztesre nem sokan mernének fogadni, nincs biztos befutó. A legnagyobb esélye - a magyar szavazatok várható megoszlása ellenére - Bastrnák Tibornak, valamint az egyedüli szlovák jelöltnek, Anton Maréknek van, mellettük még M. Horvat Lajos, az MKP jelöltje rúghat labdába. Bár Marek - szlogenje szerint - „mindenki polgár- mestere szeretne lenni”, elsősorban a szlovák választópolgárok szavazataira számíthat. M. Horvat Lajos - bár nyolc éve városi képviselő - sokak számára ismeretlen arc. Valószínűleg az sem írható a javára, hogy - noha állandó lakhelye Komáromban van - nemrégiben fejezte be családi házának építését Dunamocson. Csintalan Miklós, a város főellenőre - korábban évekig hivatalvezetője évtizedek óta a városházán tevékenykedik, mégis a „Változás” szót választotta szlogenéül. Internetes fórumokon kommunista múltját is felemlegetik. Bastrnáknak ugyanakkor főleg a funkcióhalmozást róják fel. Talán soha ennyi plakát nem virított Komárom utcáin, mint most, szórólapok is kilószámra lepik el a postaládákat; a legkonkrétabbak a jelenlegi polgármesteréi, a többiek éppen Bastrnák lejáratásával próbálnak hatni a választókra. Meglepő viszont, hogy Pásztor István korábbi polgármesternek még egyetlen szórólapja sem jelent meg az utcákon - mintha indulását maga sem venné komolyan. A kampány nem túl tisztességes: a szórólapok többsége hemzseg a féligazságoktól, csúsztatásoktól. Többször előfordult más jelöltek plakátjainak átragasztása is. Külön kuriózum, hogy egy komáromi nagyvállalkozótól mindenki igyekszik elhatárolódni, pedig többüket is összefüggésbe hozzák vele. A 25 képviselői helyre 95-en pályáznak Komáromban, teljes listát csak az MKP álk'- tott. Meglepően magas - 49 - a füg- gedenek száma, igaz, sok MKP-s indul függedenként. (vkm) MEGKÉRDEZTÜK Miért vállalta a felszólalást a Fidesz mai közgyűlésén? Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke: Nem hiszem, hogy bármilyen kockázata is lenne a felszólalásomnak a nagyobbik magyar ellenzéki párt közgyűlésén, ha nem mondok olyat, amit ki lehet forgatni, félre lehet érteni, ha a mondanivalóm mindenki számára érthetőlesz. Milyen üzenete lesz a felszólalásának? El akarom mondani, hogy fontos a kiegyezés akkor, amikor Magyarország előtt egyre több lehetőség nyűik meg. Igaz, hogy a politikában barátság nem létezik, de nagyon fontos, hogy alapvető nemzetstratégiai kérdésekben egyezség szülessen az ellenzék és a kormánypártok között. Tehát békülésre szólítja fel a magyarországi pártokat? Az elmúlt hetek, hónapok eseményei alapján nem sok esély mutatkozik arra, hogy a Fidesz és az MSZP a közeljövőben közeledni fog egymáshoz. Mindenki úgy érti majd, ahogyan akarja. A határon túli magyarokról is fogok beszélni, bízom benne, hogy mindenki megtalálja majd a neki szóló üzenetet. Ennél többet egyelőre nem árulhatok el. dpj) AKTUÁLIS JEGYBANKI ÁRFOLYAMOK USD EUR GBP CZK 100 HUF PLN ▼ T ▲ Y ▲ ▼ 27,247 35,633 52,735 1,274 13,764 9,327 IDŐJÁRÁS /ÚXV NÉVNAP ÚJ SZÓ-ELŐFIZETÉS Többnyire felhős idő, ködfoltok Ma Katalin nevű kedves Telefon: A hőmérséklet 8 és 12 fok között várható. olvasóinkat köszöntjük 02/59 23 34 11