Új Szó, 2006. november (59. évfolyam, 252-275. szám)
2006-11-23 / 269. szám, csütörtök
20 Iskola utca UJ SZÓ 2006. NOVEMBER 23. www.ujszo.com Számítógépes játékokat tiltanának be A fiúk szeretnek lökdösődni, agresszívnek lenni, a lányok a megbeszéléssel, ráhatással szeretnek operálni Az iskoladráma eredménye ISMERTETÉS Be akarják tütatni egyes német politikusok azokat a komputerjátékokat, amelyeknek a tartalma gyilkosságokhoz, erőszakhoz kapcsolódik. Főként kereszténypárti vezetők beszélnek erről a hétfői iskolai dráma nyomán. Egy kisvárosban, Észak-Rajna Wesztfáliában huszonnégy órával ezelőtt világszerte figyelmet, megdöbbenést kiváltó dolgok történtek. Emsdetten város gimnáziumában egy tizennyolc éves volt diák állig felfegyverkezve lövöldözött, túszokat akart ejteni, a rendőri egységek közbelépése után pedig az épületben elbarikádozta magát, füstbombákkal támadt a rendőrökre. Legvégül - egyelőre homályos körülmények között - végzett önmagával. Öten súlyosan, több mint harmincán könnyebben megsebesültek. Tizenhat rendőr is van a sérültek között. A virtuális valóság, az internet komoly szerepet játszott a valóságos drámában. A fiú gyilkos, internetes játékok rabja volt, sőt, mindazt, amit hétfőn elkövetett, már előre jelezte saját internetes oldalán, amelyen önmagát fegyveres harcosként ábrázoló videókat és fényképeket is közzétett. Emellett olyan írásokat, amelyek arról szólnak, hogy mennyire gyűlöli környezetét, főként volt iskoláját, és kész ott gyükolni is. Más kérdés, hogy egyelőre nem tudni, hogyan jutott hozzá egy egész fegyvertárhoz. Országos és tartományi kereszténypárti vezetők és pszichológusok mondják ezek után, hogy be kell tiltani a gyilkos, komputeres játékokat. Sok, főként liberális és zöldpárti gondolkodók szerint a tiltással sokra nem lehet menni, a hétfőn történtek mögött egy sor más társadalmi és kizárólag egyéni probléma húzódik meg. A német társadalom mindenesetre megkezdte az eset kibeszélését, a tanulságok levonását, (rh) Fejlődésvizsgáló rendszer az óvodában Készségfejlesztés BORKA ROLAND A gútai Brünni téri Tündérkert óvoda módszertani napot tartott, melynek keretében a Diagnosztikus Fejlődésvizsgáló Rendszer (DIFER) alkalmazásáról kaptak hasznos információkat a jelenlévők. A szakmai napon szó volt a tanuláshoz szükséges elemi készségek fejlődéséről és szerepéről az óvodáskorban: úgy mint írásmoz- gás-koordináció, beszédhanghallás, relációszókincs, az elemi számolás, a tapasztalati következtetés és összefüggés-megértés, valamint a szocialitás problémaköréről. A résztvevőknek Markovics Tímea, a Comenius Pedagógia Intézet szakelőadója tartotta meg témába vágó előadását, tájékoztatta a pedagógusokat a gyermekek készségi fejlődésének méréséről, a DIFER tesztrendszerről, valamint a mérés menetéről. Elmondta, hogy maga a programcsomag alkalmas arra, hogy négy éven keresztül végigkövethető legyen egy kisgyermek elemi képességeinek fejlődése. Markovics kiemelte, a DIFER program nem pszichológia teszt, hanem egyfajta útmutató a gyermekek felkészítéséhez az iskolára. A pedagógusok kérdéseket tehettek fel az előadónak, és egy közös beszélgetés alatt tapasztalatokat cseréltek. ISKOLAI KVÍZ Kedves szülők, pedagógusok, jelenlegi és örök diákok! Olvassák figyelmesen az Iskola Utca melléklet cikkeit, és abban az esetben, ha helyesen válaszolnak az általunk feltett kérdésekre, és a megfejtést november 29-éig beküldik, megnyerhetik az Új Szó ajándékát. 1. A fiúk szeretnek lökdösődni, ... lenni, a lányok a megbeszéléssel, ráhatással szeretnek operálni. a. agresszívnek b. durvának c. butának 2. Be akaiják tiltatni egyes ... politikusok azokat a komputeijátékokat, amelyeknek a tartalma gyilkosságokhoz, erőszakhoz kapcsolódik. a. magyar b. holland c. német Címünk: Új Szó - Iskola Utca, Námestie SNP 30,814 64 Bratislava 1. A megfejtéseket e-mail- ben is eljuttathatják az alábbi címre: iskolautca@ujszo.com . Múlt heti Iskolai kvízünk megfejtése: 1 c, 2 a, 3 b, 4 a. Köszönjük, hogy ilyen sokan részt vettek játékunkban. Ezúttal a hegyétei Busánszky Magdolnának kedvezett a szerencse, az Új Szó ajándékát küldjük neki. Helyreigazítás Depresszió ellen fogócska Mi a teendő, ha a gyermek kezelhetetlenül fegyelmezetlen? Kevesebb készség- fejlesztő és sokkal több spontán játék-javasolja az amerikai gyerekgyógyászok szövetsége, hozzátéve: e hagyományos játékok hiánya hosszú távon depresszióhoz vezethet. ÖSSZEÁLLÍTÁS Egy városi alapiskolában a történelem szakos tanárnő arról panaszkodott, hogy a mai gyerekeket nem lehet semmivel kordában tartani, egy percig sem tudnak nyugton ülni. „Akárhova viszem őket, akármüyen érdekes kiállításra, moziba, színházba, bábjátékra, soha nem tudom őket fegyelmezni. Ha kiteszem a lelkem, és órákon át készülök egy kiselőadásra, az óra végére akkor is mindig elszabadul a pokol, és onnantól fogva leheteden rendre utasítani őket. Pedig már több műit húsz éve vagyok ezen a pályán, és egyébként nagyon jó a viszonyom a gyerekekkel” - mesélte a pedagógus. A bújócska csodálatos hatása A tanárnő sok szülő számára ismerős helyzetet vázolt. Ám az amerikai gyerekgyógyászok szövetsége nemrég egy cikkben megfogalmazta a probléma - egyébként kézenfekvő - megoldását: azt tanácsolják azoknak a szülőknek és pedagógusoknak, akik kicsit unják már az örökös fegyelmezést, a legjobb módszer, ha hagyják, hogy a gyerekek hagyományos játékokat, önállóan játszanak. A hasznos filmek, a készségfejlesztő játékok és a gyerekeknek szóló, tudományos kiállítások helyett engedni kell, hogy a gyerekek „spontán” játékokat játsszanak - fogócs- kázzanak, bújócskázzanak, kido- bóst játsszanak, vagy csak egyszerűen kedvükre szaladgáljanak a parkban. Nehéz játszótársat találni Egy chicagói kismama, Jennifer Gervasio szerint azonban ezt nem is olyan egyszerű megoldani. Neki egy hároméves kislánya és egy ötéves kisfia van, akik az óvoda mellett edzésre és balettórákra is járnak. „És ez még egy aránylag laza időbeosztás a fiam barátaihoz képest. Ők még több különórára járnak, így nagyon nehéz megoldani, hogy délután átjöjjön valaki, és a gyerekek együtt játsszanak” - panaszkodik Jennifer. Azt mondja, nehéz ellenállni a nyomásnak, mert annyira sok a gyerekeknek szóló program, hogyha nem járatja különböző foglalkozásokra a gyerekét, azt érzi, a fia kimarad valamiből. „Ennek ellenére mostanában hagyom, hogy a gyerekek bogarakat gyűjtsenek a kertben vagy hintázzanak a tengerparton, mert látom, hogy valójában ehhez van kedvük.” így van ezzel egy magyar kismama is, aki Sony néven az egyik internetes fórumon így írta le tapasztalatait: „Eleinte azt gondoltam, hogy a gyereket tényleg állandóan tanítani és ösztönözni kell, különben lemarad a többiektől vagy legalábbis nem tudja kifutni a formáját. De most nagyon úgy tűnik, hogy nem így van. Eddig műidig az jött be, ha a ezt a „tanítgatós” késztetést elnyomva ráhagytam a dolgait. Ráadásul így nem-csak az adott dolgot tanulja meg, hanem azt is, hogy bízhat magában!“ Fiúk, lányok Szendi Gábor pszichológus is a játék pozitív hatásait emelte ki: „Amikor szerepjátékokat kezdenek játszani a gyerekek, a fiúk ka- tonásdit, vadászatot, csapatosat játszanak, itt a fő cél a férfivüág- ban megtanulni eligazodni, megtanulni a szociális hierarchiában megszerezni a pozíciót, felismerni Akik kicsit unják már az örökös fegyelmezést, a legjobb módszer, ha hagyják, hogy a gyerekek hagyományos játékokat, önállóan játszanak (Képarchívum) a dominánst és a szubdominánst, megtanulni az agressziót jól kezelni. A lányok viszont babázni szeretnek, illetve elsősorban az emberi kapcsolatokra irányul az érdeklődésük.” A szakember elmondta, hogy a játéknak az a biológiai feladata, hogy az agyban „a nemre jellemző viselkedéses programokat gyakoroltassa, beélesítse”. Ezért jellemző, hogy az embergyereknél nemenként nagyon differenciált, ki mivel játszik. „A két nem igen korán elkülönül a játékban, ez megint csak nem kulturálisan tanult jelenség, egyszerűen egészen más érdekli őket, mást akarnak játszani más stílusban. A fiúk szeretnek lökdösődni, agresszívnek lenni, a lányok a megbeszéléssel, ráhatással szeretnek operálni. A két nem agya igen eltérően működik, más funkciókra van kitalálva (fiúk: téri, vizuális; lányok: verbális, emocionális) - és ez tükröződik is a játékaikban” - magyarázta a szakember. Szendi Gábor szerint a modem játékok negatív hatása abban rejlik, hogy passzívvá, befogadóvá teszik a gyerekeket, előre kigondolt készségeket akarnak fejleszteni, de közben a saját agyuk nem tud kibontakozni. Szociális szerepeket, viszonylatokat, saját programok beindítását nem lehet videóval, számítógépes játékkal megoldani - mondta a pszichológus. Hozzátette: „amit a természet évmilliók alatt kialakított, abba nem szabad beleszólni.” (o-o) Markovics Tímea a DIFER program alkalmazásáról tartott előadást (A szerző felvétele) Az érsekújvári Magyar Tanulóifjúságért Alapítvány díjkiosztó ünnepsége Idén csatlakoztak a díjazottakhoz az építészek Múlt csütörtöki számunkban a Fenyegető létszámcsökkenés című cikkhez tartozó kép szerzőjét tévesen jelöltük meg. A fényképet Jozef Peniasko készítette. SZÁZ ILDIKÓ Érsekújvár. Díjkiosztó ünnepséget tartott a Csemadok érsekújvári alapszervezetének nemrég felújított székházában a budapesti székhelyű érsekújvári Magyar Tanulóifjúságért Alapítvány. A rendezvény kezdetén kegyelettel és tisztelettel emlékeztek a részvevők Luzsica Lajos Munkácsy-díjas festőművészre, az egykori érsekújvári diákok alapítványának megálmodójára és létrehozójára. Neki és diáktársainak köszönhető, hogy évente ösztöndíjban és könyvjutalomban részesülnek a tehetséges diákok. Az ünnepségen részt vett Radocsai Ákos az alapítvány jelenlegi elnöke, a kuratóriumi tagok közül jelen voltak többek közt Kiss Gyuláné, Polgár Istvánná, Fekecs Rezső és Luzsica Árpád. A Pázmány Péter Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium, a Czuczor Gergely Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola diákjai, és a Közös Igazgatású Jedlik Ányos Elektrotechnikai Ipari Középiskola és Kereskedelmi Szakközépiskola diákjai mellett idén Németh Gábor, az érsekújvári Középfokú Építészeti Szaktanintézet sikeres diákja is elismerőjutalmat vehetett át. Az ünnepségen jelen volt és díjat adott át Szigeti László parlamenti képviselő, az oktatásügyi tárca volt minisztere. A Pázmány Péter Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumból nevesített ösztöndíjban részesült Kezes Balázs, aki a dr. Holota János, Érsekújvár volt polgármesterének emlékére alapított díjat vett át. Seres Lívia és Juhász Gergely a Zimer Zoltán - háborúban eltűnt gimnazista emlékére - alapított díj tulajdonosaivá váltak. Andrusko Gyula a Kurzweü család emlékére alapított díjat, Takác Nikolett pedig Dióidén először vett át jutalmat az érsekújvári Középfokú Építészeti Szaktanintézet egyik sikeres diákja, Németh Gábor, akinek az idén 87 éves Fekecs Rezső kuratóriumi tag gratulált (Csuport István felvétele) si József érsekújvári öregdiák emlékére alapított díjat vehetett át az ünnepségen. Elismerő jutalomban részesültek továbbá Kollár Ádám, Esse Zsolt és Czuczor Dávid gimnazisták. A Közös Igazgatású Jedlik Ányos Elektrotechnikai Ipari Középiskola és Kereskedelmi Szakközépiskola ösztöndíjban részesült diákjai voltak idén: Gléba Gergely, aki a Kop- pány-Schwitzer család nevesített ösztöndíját vette át, és elismerő jutalomban részesült Veszlík Gábor. Tanulmányi eredményeikért, a versenyek során elért sikereikért könyvjutalmat kaptak Ficza Szü- via, Hegedűs Kinga és Haris Szilárd gimnazisták, továbbá Polena Péter, Juhász Mária és Tóth Andrea alapiskolás tanulók és az iparisták közül Bogár Éva, Hortai Ferenc és Kovács Péter kaptak ajándékkönyvet. A Pázmány Péter Polgári Társulás díjazottjai lettek idén a következő sikeres diákok: Slama Szüvia, Vadkerti Balázs, Tóth Mária, Harcsa Tibor és Hegedűs Réka. Gejza Pi- schinger, Érsekújvár polgármestere gratulált a fiataloknak, megjegyezvén: a tudás nagy kincs, nem veheti el tőlük senki, és fontos kulcs a jövőbeni sikerek eléréséhez. ISKOLA UTCA A mellékletet szerkeszti: Horváth Erika Levélcím: Iskola utca, Námestie SNP 30,814 64 Bratislava 1 tel.: 02/59 233 427, e-mail: iskolautca@ujszo.com