Új Szó, 2006. november (59. évfolyam, 252-275. szám)

2006-11-15 / 263. szám, szerda

24 Tippverseny ÚJ SZÓ 2006. NOVEMBER 15. www.ujszo.com Tippelők Új Szó-fociligája: meglepő eredmények a 15. fordulóban, az összetettben harmadik helyen végző nagymegyeri Tóth Zsuzsanna két díja Őszi győztesünk az alsószeli Nagy Attila Hihetetlen izgalmakat hozott tippversenyünk őszi utolsó, tizenö­tödik fordulója. Már a szelvényen szereplő mérkőzések meglepő eredményei alapján - három döntetlen és két vendégsiker, plusz a 7:1-es góltotó, melyet senki sem talált el -sejteni lehetett, szo­ros lesz a befutó. A közvetlen élmezőnyből egyedül az alsószeli Nagy Attila szerzett öt pontot, így ő az őszi bajnok. A címhez egy 20 ezer korona értékű házimozirendszer is dukál. A név egyéb­ként ismerősen csenghet, Attila egy éve már nyert egy fényké­pezőgépet. A második helyen a bátorkeszi Kis Péter zárta az őszi idényt, vi­deokamerával gazdagodott. A harmadik helyet a nagymegyeri Tóth Zsuzsanna bérelte ki magának, aki a harmadik helyért járó digitális fényképezőgép mellett a legjobban tippelő hölgyver­senyzőt illető háztartási robotgépet is bezsebelte. AZ ŐSZI IDÉNY VÉGEREDMÉNYE * 90 98 pontos Nagy Attila, Alsószeli 97 pontos Kis Péter, Bátorkeszi 96 pontos Tóth Zsuzsanna, Nagymegyer 95 pontos Gajdács Antal, Kispaka 94 pontosak Csóka Mária, Egyházgelle; Gombos László, Jányok; Nagy Barnabás, Ekecs 92 pontosak Bráz Andrea, Tornaija; Gajdács Ildikó, Szentmihályfa; Nagy István, Csilizrad- vány; Polák Dániel, Vezekény 91 pontosak Alföldi Lajos, Sáró; Hajdú Zsuzsanna, Szímő 90 pontosak Árgyusi Katalin, Negyed; Bálint Mag­dolna, Nagykér; Bodzsár Krisztina, Ipolyság; Füri Imre, Kisújfalu; ifj. To- masovics József, Vásárút; Kovács Ta­más, Rété; Lozsy László, Vághosszúfa- lu; Szabó Mihály, Perbete; Tomasovics Ilona, Vásárút; Tomasovics József, Vá­sárút; Vími Emília, Nagymegyer 89 pontosak Bagócsi István, Sáró; Győri Zoltán, Nádszeg; Kapa Zoltán, Tesmag; Laka­tos Csaba, Királyhelmec; Lamos Bál­int, Nagymagyar; Nagy Péter, Udvard; Tóth Vilmos, Nagymegyer; Tudja Gé­za, Véke; Zimerman Géza, Ipolysza- kállos 88 pontosak Bubenko András, Buzita; Bugár Edith, Tallós; Hajdúk György, Nagykapos; Hegyi János, Jóka; ifj. Püspöki Ferenc, Ipolyság; Jancsó Miklós, Vágfarkasd; Kundra Éva, Bucsuháza; Kysler Vero­nika, Kisújfalu; Lengyel Gábor, Komá­rom; Megály Zoltán, Dunaszerdahely; Obertol Géza, Búcs; Roskó Péter, Tar- doskedd; Soós Róbert, Nagybodak; Szalay Alena, Csallóközaranyos; Tóth László, Gúta; Uzsák Mária, Perbete; Varga Zoltán, Perbete; Zsiduliak Péter, Ipolyság 87 pontosak Csóka Gizella, Egyházgelle; Czékus András, Marcelháza; Dobai Tünde, Kisújfalu; Farkas Ferenc, Gútor; Gaj­dács József, Szentmihályfa; Gallo Ist­ván, Rozsnyó; Gyenge Veronika, Vág­királyfa; Hanyus Ferenc, Ajnácskő; Hegyi Sarolta, Jóka; id. Ligárt József, Rimaszécs; Kis Berta Terézia, Nagyka­pos; Ledeczky Vince, Nemesócsa; Lőrincz László, Érsekújvár; Majer Gá­bor, Komaróc; Nagy István, Sajószent- király; Narancsík Erika, Nagyabony; Paulínyi Ingeborg, Ipolyság; Pozmán Árpád, Berzéte; Rácz Dávid, Nagyöl­ved; Roskó Mihály, Tardoskedd; Stru- hár Tibor, Csata; Vass Zoltán, Balony; Zimerman Mária, Ipolyszakállos 86 pontosak Benő Marian, Palást; Bugár Tibor, Tal­lós; Csibrányi Erzsébet, Nyékvárkony; Fülemits Jenő, Vágsellye; Harcsa Sán­dor, Gúta; Hegyi Barbara, Jóka; Kis Berta Tamás, Kisgéres; Köböl Zoltán, Nagymácséd; Nagy Rozália, Ekecs; Návrádi Gyula, Órsújfalu; Simon Ta­más, Nemesócsa; Soós Lajos, Baka; Tóth István, Lakszakállas; Tóth Kál­mán, Nagymegyer; Tóth Mária, Nagy­megyer 85 pontosak Bőgi József, Vásárút; Csóka Róbert, Egyházgelle; Fitos Klára, Szilas; Gö- möri Anna, Perbete; Hornyák János, Szolnocska; ifj. Antalík Imre, Érsekúj­vár; ifj. Sárkány László, Nádszeg; Kaj- tor Richárd, Ipolyvisk; Kosik Alajos, Szímő; Kozics Erzsébet, Illésháza; Kusnyír Gyula, Matyóc; Ledeczky Pé­ter, Nemesócsa; Mészáros Ilona, Csal- lóköznádasd; Ölvedi György, Pár­kány; Posvanc Kálmán, Somotja; Pup- kai Mihály, Dunaszerdahely; Roskó Róbert, Tardoskedd; Sáfrány Magdol­na, Szete; Stambauer György, Ebed; Vími Tibor, Nagymegyer; Vörös Iveta, Nyárasd; Árgyusi János, Negyed 84 pontosak Balián Zoltán, Vágfarkasd; Bukai Lambert, Pozsony; Csóka Péter, Egy­házgelle; Farkas Renáta, Gútor; Far­kas Tibor, Ekecs; Fógel János, Ipoly­ság; Fógel Kitti, Ipolyság; Geleta Fe­renc, Hetény; Hriagyel Magdaléna, Ipolyság; Izsák Mária, Vágfarkasd; Izsmán László, Bős; Kerekes András, Búcs; Kis Berta Katalin, Nagykapos; Kovác Diana, Ipolynyék; Mics Erika, Ipolynyék; Molnár István, Tejfalu; Nagy Gabriella, Dunaszerdahely; Né­meth Zsolt, Alistál; Szabó Lajos, Ma­dár; Valkó László, Érsekújvár 83 pontosak Ádám László, Újbást; Ásványi György, Fél; Bakos Józsefné, Demő; Bergendi Gellért, Nyékvárkony; Csomós Ele­mér, Rimaszombat; Czita Béla, Nagy- keszi; Fógel Andrea, Ipolyság; Gáspár István, Ragyolc; Gyenge Attila, Vágki- rályfa; ifj. Püspöki Ildikó, Ipolyság; Izsmán Hajnalka, Bős; Kis Berta Éva, Nagykapos; Kiss László, Illésháza; Kmefo József, Málas; Kosa József, Gö- mörsid; Kristóf Ilona, Alistál; Kristóf József, Alistál; Lelkes László, Hodos; Lóska Imre, Párkány; Mag Péter, Jesz- te; Molnár Gyula, Nagyölved; Nagy Szilvia, Érsekújvár; Szalai Tibor, Kőhídgyarmat; Szalma László, Csúz; Zsigó István, Martos 82 pontosak Álló József, Béke; Bartalos János, Lég; Csank István, Nagybalog; Ferst Gábor, Bátorkeszi; Fógel Barbara, Ipolyság; Fógel Pál, Ipolyság; Garai Valéria, Ne­mesócsa; id. Püspöki Ildikó, Ipolyság; Ilon Ferenc, Ógyalla; István Darina, Málas; Kajtor Ilona, Ipolyság; Kiss Sándor, Dunamocs; Matuska Dénes, Nána; Méry Tamás, Somoija; Németh Benő, Alistál; Sinszky Mihály, Battyán; Tamás István, Ipolyság; Tóth Béla, Baracska; Udvardi István, Bátor­keszi; Zahorcsek Sebastian, Perbete 81 pontosak Bodzsár Gyula, Ipolyság; Bráz Róbert, Tornaija; Fekete Ingrid, Nagyszarva; Fetyko Ferenc, Perbenyík; Fógel Dá­vid, Ipolyság; Horváth Lajos, Ifjúság­falva; Horváth Mária, Felsőpatony; Jakab Igor, Perbete; Kajtor Pál, Ipoly­ság; Mogyorósi Heléna, Kőhídgyar­mat; Obertol Éva, Búcs; Soós Aurél, Nagybodak; Straka Sándor, Felsőpa­tony; Süli Éva, Sárosfa; Szűri Béla, Köbölkút; Török József, Dunaszerda­hely; Trhaj József, Felsővámos; Vörös Claudia, Nyárasd 80 pontosak Antalík Imre, Érsekújvár; Bagócsi Zsuzsanna, Sáró; Bartek Margit, Póz­ba; Bölcskei László, Gellér; Csicsay László, Medve; Czékus Irén, Marcel­háza; Deák Zoltán, Jóka; Eke Elemér, Hanva; Gál József, Nagymácséd; Győri Péter, Nádszeg; Hencz Árpád, Nyárasd; ifj. Bilás Zsuzsanna, Duna­szerdahely; ifj. Ilon Ferenc, Ógyalla; Kabók Zoltán, Kőhídgyarmat; Keszi Erzsébet, Naszvad; Keszi János, Nasz- vad; Kürthy Péter, Komárom; Magát Szabina, Ipolyság; Merica Tamás, Ipolyvarbó; Német Margit, Pózba; Pe­tényi Ferenc, Ipolynyék; Potocny Jó­zsef, Ajnácskő; Santúr Ottó, Komá­rom; Senkár Mártó, Marcelháza; Stru- hár Péter, Csata; Takács László, Far- nad; Tenczel Csilla, Ipolybél; Vadkerti Zsófia, Vágkirályfa; Vanya József, Tar­doskedd 79 pontosak Bálint István, Nagykér; Bartek Kriszti­án, Pózba; Bednár Imre, Losonc; Bor- sányi Tibor, Nemesócsa; Bugár Attila, Felsővámos; Csank Istvánná, Nagyba­log; Gatyás János, Perbete; Gömöri László, Perbete; ifj. Márkus László, Csaltóköztárnok; ifj. Szabó Tibor, Nagymegyer; Király László, Pelsőc; Kis Erika, Bátorkeszi; Kollár Ádám, Érsekújvár; Ledeczky Noémi, Neme­sócsa; Méry Imre, Fél; Návrádi Mag­daléna, Őrsújfalu; Németh Lajos, Alis­tál; Orbán Péter, Feketenyék; Orlai Boglárka, Ipolyság; Orlai Zsófia, Ipolyság; Petheő Attila, Dunaszerda­hely; Sinka Ferenc, Pozsony; Urbán Lajos, Nagyölved; Vass Virág, Balony; Zahorcsek Zoltán, Perbete 78 pontosak Bálint Gábor, Nagykér; Bartha István, Léva; Bilás József, Dunaszerdahely; Bőgi Gergely, Vásárút; Bráz László, Tornaija; Bubenko Ilona, Buzita; Csa- la Sándor, Dunaszerdahely; Danczi József, Újvár; Hurák Norbert, Tornai­ja; id. Bosák György, Taksonyfalva; Ki­rály Katalin, Pelsőc; Kiss Piroska, Du­namocs; Kosik Katalin, Szímő; Kovác A GYŐZTES SZELVÉNY Az újbásti Ádám László hét pontot szerzett a tizenötödik fordulóban. 1. Lók. Kosice-Bardejov 1 2. V. Kapusany-Moldava n/B. 1 3. Buzica-Zaluzie 1 4. Kost. Kracany-Kráf. Kracany 2 5. Rohovce-Okoc-Sokolec 1 6. Vydrany-Blatná n/0. 1 7. Lehnice-FK ZI. Klasy X 8. Matúskovo-Jelka 2 9. Dőlné Saliby-Mostová X 10. VeLká Maca-P. Úfany 2:0 József, Ipolynyék; Kukucs József, Nyékvárkony; Lelkes Boglárka, Ho­dos; Molnár Mónika, Komárom; Nagy Ivan, Bős; Németh Géza, Alistál; Soós József, Nagybodak; Teknős Lajos, Ipolyhidvég; Világi Tamás, Nagybo­dak 77 pontosak Alföldi István, Jóka; Bodo Tibor, Kis­falud; Brezovsky László, Szap; Czetli István, Taksony; Dánó Lajos, Érsek- kéty; Deák György, Felsőszeli; Farkas Imre, Csenke; Fitos László, Szilas; Flaska Anikó, Felsőszeli; Gajdács Ist­ván, Kispaka; Gyalog Andor, Alsóha­tár; ifj. Fekete Tibor, Dunatőkés; ifj. Trhaj Zsuzsanna, Felsővámos; Kása Zoltán, Dunaszerdahely; Koczkás Pé­ter, Csallóközaranyos; Öllé Sándor, Felsőszeli; Süli Árpád, Jóka; Takács Irén, Lakszakállas; Vadkerti Gizella, Vágkirályfa; Vaszily Ildikó, Komárom 76 pontosak Bartha Icu, Léva; Flaska József, Felsőszeli; id. Püspöki Ferenc, Ipoly­ság; id. Sárkány László, Nádszeg; ifj. Orlai Ottó, Ipolyság; ifj. Trhaj József, Felsővámos; ifj. Zimerman Géza, Ipolyszakállos; Marczell László, Du­naszerdahely; Mester Gábor, Csúz; Mocsi Attila, Lakszakállas; Nagy Gyöngyi, Nádszeg; Németh Lucia, Ko­márom; Petro Renáta, Rád; Szabó Vü- mos, Vága; Szűri Károly, Köbölkút; Takács Szilárd, Pered; Tapló László, Helemba; Török Mária, Dunaszerda­hely; Uzsák Norbert, Perbete; Varga Gyula, Perbete 75 pontosak Agg Norbert, Komárom; Bálint Ta­más, Nagykér; Cseklovszky Bozsena, Rozsnyó; Dávid Zoltán, Szőgyén; Do- ró Zoltán, Tornaija; Ferencz Margit, Hidaskürt; Fógel Ábel, Ipolyság; Gál Csilla, Nagymácséd; Kajtor Eliska, Ipolyvisk; Kilácskó Ignác, Királyrév; Kiss Sándor, Nagysalló; Kulcsár Sán­dor, Szentes; Kürti József, Keszegfal- va; Mészáros György, Csallóközná- dasd; Mics Béla, Ipolynyék; Pivoda Gáspár, Érsekújvár; Teknős Julianna, Ipolyhidvég; Tóth Elemér, Nemesrad- nót; Trhaj Zsuzsanna, Felsővámos; Vincze Bertalan, Zonctorony 74 pontosak Dékány László, Udvard; Fodor Piros­ka, Pozsonyepetjes; Fónad Ferenc, Tornaija; Hajdúk Petronella, Nagyka­pos; Hegedűs Balázs, Vajasvata; Jan­A 15. FORDULÓ ÉLMEZŐNYE 7 pontosak Ádám László, Újbást; Álló József, Bé­ke; Zahorcsek Sebastian, Perbete 6 pontosak Csicsay László, Medve; Kiss Piroska, Dunamocs; Kissimonyi Tibor, Palást; Kulcsár Sándor, Szentes; Mester Gá­bor, Csúz; Petheő Attila, Dunaszerda­hely; Petheő Teréz, Dunaszerdahely; Török Mária, Dunaszerdahely; Vass Zoltán, Balony; Veres István, Nagy­kér 5 pontosak Antalík Imre, Érsekújvár; Balián Zol­tán, Vágfarkasd; Bartha Icu, Léva; Bednár Imre, Losonc; Bugár Edith, Tallós; Bugár Tibor, Tallós; Csibrányi Erzsébet, Nyékvárkony; Csóka Gizel­la, Egyházgelle; Csóka Mária, Egy­házgelle; Csóka Péter, Egyházgelle; Csóka Róbert, Egyházgelle; Czékus András, Marcelháza; Czékus Irén, Marcelháza; Dávid Zoltán, Szőgyén; Dobai Tünde, Kisújfalu; Eke Elemér, Hanva; Ferencz Margit, Hidaskürt; Fógel Icka, Ipolyság; Gál József, Nagymácséd; Gatyás János, Perbete; Hacsik János, Királyfiakarcsa; Hajdú Zsuzsanna, Szímő; Hegyi János, Jó­ka; Horváth Lajos, Ifjúságfalva; id. Bosák György, Taksonyfalva; ifj. Sár­kány László, Nádszeg; ifj. Trhaj Jó­zsef, Felsővámos; Jakab István, Per­bete; Király László, Pelsőc; Kis Berta Katalin, Nagykapos; Kiss László, II- lésháza; Kiss Sándor, Dunamocs; Kö­böl Zoltán, Nagymácséd; Koczkás Pé­ter, Csallóközaranyos; Kollár Ádám, Érsekújvár; Kosa József, Gömörsid; Kovác József, Ipolynyék; Kucsora Anikó, Lakszakállas; Kundra Éva, Bu­csuháza; Kusnyír Gyula, Matyóc; Kysler Veronika, Kisújfalu; Ledeczky Noémi, Nemesócsa; Lengyel Gábor, Komárom; Mag Péter, Jeszte; Majer Gábor, Komaróc; Merica Tamás, Ipolyvarbó; Mics Erika, Ipolynyék; Molnár Gyula, Nagyölved; Nagy Átti- la, Alsószeli; Nagy Barnabás, Ekecs; Nagy Rozália, Ekecs; Nagy Szilvia, Érsekújvár; Návrádi Gyula, Őrsújfa­lu; Német Margit, Pózba; Németh Zsolt, Alistál; Nyilfa Imre, Vásárút; Orbán Judit, Feketenyék; Paulínyi In­geborg, Ipolyság; Paulínyi Péter, Ipolyság; Petro Renáta, Rád; Roskó Mihály, Tardoskedd; Rybár Csaba, Sajógömör; Sinszky Mihály, Battyán; Takács Katalin, Pozsony; Takács László, Farnad; Tapló László, Helem­ba; Tóth István, Lakszakállas; Vad­kerti Gizella, Vágkirályfa; Varga Gyu­la, Perbete; Zsigrai Béla, Nagybodak 4 pontosok Agócs Gyula, Gömöralmágy; Alföldi István, Jóka; Árgyusi János, Negyed; Bagócsi István, Sáró; Bagócsi Zsu­zsanna, Sáró; Bálint Magdolna, Nagykér; Bartalos János, Lég; Bartek Krisztián, Pózba; Bartek Margit, Póz­ba; Bartha István, Léva; Bodzsár Krisztina, Ipolyság; Bőgi Gergely, Vásárút; Bőgi József, Vásárút; Bölcs­kei László, Gellér; Bráz Andrea, Tor­naija; Bráz Róbert, Tornaija; Buben­ko András, Buzita; Bugár Attila, Felsővámos; Bukai Lambert, Po­zsony; Csala Sándor, Dunaszerda­hely; Csemaj János, Gyulamajor; Csomós Elemér, Rimaszombat; Csu­dái Csaba, Oroszka; Czetli István, Taksony; Cziria Szilárd, Barsbaracs- ka; Dékány László, Udvard; Doró György, Tornaija; Doró Zoltán, Tor­naija; Dubai Antal, Nagysalló; Far­kas Ferenc, Gútor; Farkas Imre, Csenke; Farkas Tibor, Ekecs; Fekete Ingrid, Nagyszarva; Ferst Gábor, Bá­torkeszi; Fetyko Ferenc, Perbenyík; Fitos László, Szilas; Flaska József, Felsőszeli; Fógel Andrea, Ipolyság; Fógel János, Ipolyság; Fógel Pál, Ipolyság; Fülemits Jenő, Vágsellye; Gajdács Antal, Kispaka; Gajdács Ist­ván, Kispaka; Gál Csilla, Nagymá­cséd; Gallo István, Rozsnyó; Garai Valéria, Nemesócsa; Gombos László, Jányok; Gömöri Anna, Perbete; Gö­möri László, Perbete; Gyenge Attila, Vágkirályfa; György Mihály, Martos; Győri Péter, Nádszeg; Hajdúk Petro­nella, Nagykapos; Hanczkó András, Nemesbori; Hegyi Barbara, Jóka; Hencz Árpád, Nyárasd; Horváth Ilo­na, Ifjúságfalva; Horváth Mária, Felsőpatony; id. Püspöki Ildikó, Ipolyság; id. Sárkány László, Nád­szeg; ifj. Bilás Zsuzsanna, Dunaszer­dahely; ifj. Fügedi László, Szilas; ifj. Ilon Ferenc, Ógyalla; ifj. Lóska Pál, Tornaija; ifj. Márkus László, Csalló- köztárnok; ifj. Molnár Antal, Komá­rom; ifj. Orlai Ottó, Ipolyság; ifj. Pa­ulínyi Péter, Ipolyság; ifj. Püspöki Il­dikó, Ipolyság; ifj. Tomasovics Jó- .zsef, Vásárút; Kabók Zoltán, Kőhíd­gyarmat; Kajtor Ilona, Ipolyság; Kaj­tor Richárd, Ipolyvisk; Kása Kriszti­na, Dunaszerdahely; Kása Zoltán, Dunaszerdahely; Kerekes András, Búcs; Keszi János, Naszvad; Kilácskó Ignác, Királyrév; Király Kataün, Pelsőc; Kis Berta Tamás, Kisgéres; Kis Berta Terézia, Nagykapos; Kis Pé­ter, Bátorkeszi; Kmefo József, Málas; Kosik József, Szímő; Kosik Kataün, Szímő; Kovács Ferenc, Dunaszerda­hely; Kovács Tamás, Rété; Kovác Di­ana, Ipolynyék; Kozics Erzsébet, II- lésháza; Kristóf Ilona, Alistál; Kristóf József, Alistál; Kürthy Péter, Komá­rom; Kürti József, Keszegfalva; La­mos Bálint, Nagymagyar; László Já­nos, Ipolyság; Ledeczky Péter, Ne­mesócsa; Ledeczky Vince, Nemesó­csa; Lelkes Boglárka, Hodos; Lelkes László, Hodos; Lőrincz László, Érse­kújvár; Lóska Pál, Tornaija; Lozsy László, Vághosszúfalu; Magát Szabi­na, Ipolyság; Matuska Dénes, Nána; Merica Péter, Ipolyvarbó; Mészáros Ilona, Csallóköznádasd; Molnár Ist­ván, Tejfalu; Molnár Lajos, Szalka; Molnár Margit, Szalka; Nagy Gabri- eüa, Dunaszerdahely; Nagy István, Sajószentkirály; Nagy Péter, Udvard; Narancsík Erika, Nagyabony; Né­meth Lucia, Komárom; Novotny La­jos, Dunaszerdahely; Obertol Éva, Búcs; Orlai Zsófia, Ipolyság; Paulínyi Cyntia, Ipolyság; Polák Dániel, Veze­kény; Polák Zsolt, Dunaszerdahely; Potocny József, Ajnácskő; Pozmán Árpád, Berzéte; Rácz Dávid, Nagyöl­ved; Roskó Róbert, Tardoskedd; Santúr Ottó, Komárom; Simon Ta­más, Nemesócsa; Soós Aurél, Nagy­bodak; Straka Sándor, Felsőpatony; Struhár Péter, Csata; Struhár Tibor, Csata; Stugel László, Zselíz; Süü Ár­pád, Jóka; Szabó Lajos, Madar; Szűri Károly, Köbölkút; Takács Szüárd, Pe­red; Takács Vilmos, Lakszakállas; Tamás István, Ipolyság; Teknős La­jos, Ipolyhidvég; Tomasovics Ilona, Vásárút; Tomasovics József, Vásárút; Török József, Dunaszerdahely; Tóth Béla, Baracska; Tóth Kálmán, Nagy­megyer; Tóth Vilmos, Nagymegyer; Tóth Zsuzsanna, Nagymegyer; Trhaj József, Felsővámos; Uzsák Attila, Perbete; Valkó László, Érsekújvár; Varga Zoltán, Perbete; Vargáné Mol­nár Éva, Lédec; Vass Virág, Balony; Világi Tamás, Nagybodak; Vími Emí­lia, Nagymegyer; Vími Tibor, Nagy­megyer; Virág Attila, Zselíz; Virág Éva, Zselíz; Vörös Claudia, Nyárasd; Zahorcsek Valéria, Perbete; Zibrin Géza, Rimaszombat; Zsiduliak Péter, Ipolyság; Zsigó István, Martos E HETI NYERTESEINK Ádám László, Újbást; Álló József, Béke; Zahorcsek Sebastian, Perbete A legutóbbi fordulóban három hétpontos szelvény érkezett. Legjobban az újbásti Ádám László, a békéi Álló József és a perbetei Zahorcsek Sebastian tippelt. Nyereményük egy-egy Új Szó-ajándékcsomag. Gratulálunk! A díjakat postán küldjük el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom