Új Szó, 2006. november (59. évfolyam, 252-275. szám)
2006-11-10 / 259. szám, péntek
GONDOLAT 2006. november 10., péntek 6. évfolyam 19. szám A csehszlovák rendszer átvészelte a kritikus 1956-os évet, a vezetés gyors és határozott fellépésével csírájában elfojtott mindennemű lázadási kísérletet Csehszlovákia és az 1956-os magyar forradalom Csehszlovákia 1956-ban - vasúti csendélet Gottwald-képpel (Képarchívum) A felvidéki magyarságot váratlanul érte az 1956-os forradalom híre. Egy szemtanú például így emlékezett: „...lelkileg összetörve, meggyötörve, egy Szabadító Mózest várva vettük hírét a magyar forradalomnak, mely a csüggedő magyarságot olyan meglepetésszerűen érte, mint derült égből a villámcsapás.” JANEK ISTVÁN Az első sikerek után rémélni kezdték, hogy a forradalmi eszmék Csehszlovákiában is elteijednek. Azt várták, hogy az új eszmék demokratizálják a politikai rendszert, ezért a magyarországi forradalmat saját ügyüknek is tekintették, és nagy szimpátiával voltak iránta. Egy visszaemlékezésben olvashatjuk: „No, legalább a magyarok egyszer megmutatják a ruszkiknak (...). Nagy Imrét úgy emlegették, mint Petőfit, Kossuthot, az ő személyében reménykedtek... (...) Az emberek titkon lelkesedtek, az asz- szonyok titkon imádkoztak a forradalom sikeréért, teljes bizalommal volt minden magyar aziránt, hogy ha kimennek a bolsevista zsandá- rok, akkor az itteni csehszlovák politika visszazökken egy humánusabb, legalább a két világháború közötti republika demokráciájához.” Csehszlovákiában a magyarok annyira meg voltak félemlítve, hogy a forradalom napjai alatt egyáltalán nem gondoltak tömeges megmozdulásokra, csupán rejtve és szimbolikusan tudták kinyilvánítani szimpátiájukat a forradalom iránt. Néhányan illegálisan próbáltak Magyarországra jutni, hogy segítséget nyújtsanak a felkelőknek. 1956. október 30-án a Losonchoz közeli Csákányházánál huszonheten próbáltak meg átjutni a határon, közülük hetet lelőttek, illetve elfogtak. A dunaszerdahelyi magyarok sztrájkját a hatóságok megakadályozták. A Csemadokot felügyelet alá helyezték, és vezető tisztviselőinek megszabták, hogyan kell viszonyulniuk a magyarországi eseményekhez. A Csemadok Központi Bizottsága 1956. október 26-án ült össze. A résztvevők előrelátását bizonyítja, hogy a tanácskozásról nem készítettek jegyzőkönyvet, nehogy később felhasználhassák ellenük. Az október 29-i ülésen a testület elítélte a magyarországi felkelést, és felszólította tagságát, hogy vegyen részt a szovjet-csehszlovák barátsági hónap eseményein. A Csemadok nyilatkozatát a tagság nyűt árulásként értékelte, és 9-10 százalékuk, mintegy kétezer ember azonnal kilépett a szervezetből. A Szlovák Nemzeti Front 1957. július 24-i ülésén Lőrincz Gyula, a Csemadok elnöke a következőket mondta: „1957mérnem 1938(...) a csehszlovákiai magyar dolgozók abszolút többsége a kritikus októberi napokban megállta a helyét, bebizonyították, hogy szeretik hazájukat, a Csehszlovák Köztársaságot, hogy jó hazafíak. Hiba volna azonban nem látni az érem másik oldalát, hogy akadtak eddig megbújt osztályidegen elemek, akik a magyar forradalom alatt felbátorodtak, és igyekeztek zavart kelteni, ha eredménytelenül is, a csehszlovákiai magyar dolgozók között.” A szöveg igazolásként hangzott, és az következett belőle, hogy nincs ok a magyarok kollektív megbüntetésére, mint 1945-ben. A hír publikálása az országos lapokban azt jelezte, hogy a szlovákiai magyarságot mint közösséget nem lehet azonosítani a forradalommal. A csehszlovák sajtó magyar vonatkozású hírei, kommentárjai egyébként híven tükrözték a kormány és a párt az ország bel- és külpolitikájának megszilárdítására irányuló törekvéseit. A csehszlovák kormány és a pártvezetés egyetértett a magyarországi szovjet katonai intervencióval, és ahhoz minden háttértámogatást megadott. A Nagy Imre-kormány idején annak egyes intézkedéseit - az aktuális érdekek szerint - kiemelték vagy elhallgatták. Október 24-én még nem jelent meg hír a magyar eseményekről - korábban ugyanis Novotny első titkár óvatosságra inA Csemadok nyilatkozatát a tagság nyílt árulásként értékelte, és mintegy kétezer ember azonnal kilépett a szervezetből. tette a sajtót, és azt az utasítást adta, hogy kerüljék a budapesti és varsói események értékelését -, a Rudé Právo viszont vezércikkben hívta fel az ország minden dolgozójának figyelmét az egység fontosságára, beszélt a megbonthatatlan csehszlovák-szovjet barátságról, és hangsúlyozta: „A mi helyzetünkből, a mi kérdéseinkből és problémáinkból kell kiindulnunk, és nem a másokéból. ” A magyarországi harcok kitörésének első napjaiban „fehér terrorcselekményeknek” minősítették az eseményeket, és szovjet lapokból átvett cikkekkel igazolták ezt a véleményt. A Rudé Právo október 25-i vezércikke továbbra is éberségre és egységre szólította fel az olvasót, s az újságban már egyértelműen ellenforradalomnak bélyegezte a Magyarországon történteket. Október 25-től az egész sajtó terminológiája megváltozott: a magyar felkelőket embertelen és bestiális ellenségnek nevezték, akik eddig rejtőzködve gyűjtögették az erejüket, és most, élve a kínálkozó alkalommal, támadásba lendültek a magyar nép ellen. Az írások másfelől az első perctől kezdve szolidaritást vállaltak,^ dolgozó magyar néppel”. Az Új Szó - az akkori egyetlen magyar nyelvű csehszlovákiai napilap - először szintén október 25- én adott hírt a 23-i budapesti eseményekről. A pártpropagandára jellemző, hogy a cikk előbb közölte a párt állásfoglalását, mint magát a hírt. Az olvasóban azt a benyomást próbálták kelteni, hogy Csehszlovákiában minden a legnagyobb rendben van, és semmi ok sincs a magyarországihoz hasonló megmozdulásokra. A konkrét budapesti történéseket csak a külpolitikai rovatban ismertették Komoly események Magyarországon címmel, ezzel is csökkentve az esemény jelentőségét. Véleményük szerint sikeres volt az ellenforradalmi bandák felszámolása. Az olvasóban azt a látszatot próbálták kelteni, hogy már megszűnt minden ellenállás. Október 27-én az Új Szó a szlovák és a magyar dolgozók egységét és párthűségét bizonygató cikkeket jelentetett meg, s magáévá tette az írószövetség pártszervezete álláspontját, mely szerint a Lengyelországhoz és Magyarországhoz való viszonyban a proletár nemzetköziség alapelveit kell szem előtt tartani. Október 28-tól már a magyarországi események megítélésével kapcsolatban is megszűnt a téma óvatos kerülgetése: ami Magyarországon történik, nem egyszerű helyi lázadás, s határozottan fel kell lépni ellene. 1956. október 28-ától néhány napon át az Új Szó két variációját adták ki. Az egyiket továbbra is a csehszlovákiai magyaroknak szánták, a másikat a magyarországiaknak. Emellett röplapokat szó- rattak szét Magyarországon - főleg Komárom és Nógrád megyében-, amelyeket megtévesztő módon a magyarországi forradalmi szervezetek nevében adtak ki. Az Új Szó különszámai - amelyeket egészen november 30-ig lehetett olvasni Magyarországon - naponta több ezer, időnként tízezer példányban jelentek meg. Az újság általában kétoldalas volt, november 7-én és 25-én négyoldalas ünnepi változata is megjelent. A Magyarországra szánt kiadások cikkeit előzetesen megvitatták a pártközpont illetékes ideológiai osztályával: szó sem volt bennük a felvidéki magyarság álláspontjáról, egyszerűen a csehszlovák pártvezetés szólamait és nézeteit tolmácsolták. A Magyarországon megjelenő Északmagyarország néhány számát Kassán nyomtatták, mivel az itthoni nyomdák dolgozói sztrájkoltak. A csehszlovák sajtó október 29- től kezdte elemezni a forradalom kirobbanásának okait. Rámutattak a súlyos gazdasági hibákra, a vezetés széthúzására és bizonytalanságára. Józanságra intették a dolgozókat, és arra hívták fel a figyelmet, hogy „nem lehet hazárdjátékot űzni a munkásosztály hatalmával”. Egységre és kitartásra szólították fel saját országuk dolgozóit, és dicsérőleg említették, hogy amikor október 24-én a prágai Vencel téren összegyűlt emberek között provokációs kísérlet történt, azt azonnal elfojtották, így nem történt rendbontás. 1956. október 30-án már Horthy Miklós ellen kezdtek el kampányolni, Soha többé Horthy uralom címmel. Ugyanezen az olOstravában plakátot függesztettek ki, amelyen ez állt: „Katyn-Varsó-Ma- gyarország, a szovjet gyilkosok művei". dalon Éberen, szemünk fényeként őrizzük a proletár internacionalizmust kezdőmondattal jelent meg. cikk. A csehszlovák pártvezetés szükségesnek tartotta, hogy a szlovákiai magyarok is tegyenek hűségnyilatkozatot. A Pozsonyi Magyar Pedagógiai Iskola tanárainak és tanulóinak például a következő nyilatkozatot kellett tenniük: „Biztosítjuk Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságát és a köztársaság kormányát, hogy szilárdan állunk a Központi Bizottság és a kormány mellett. Semmilyen körülmények között nem engedjük, hogy hazánkban, a Csehszlovák Köztársaságban az ellenforradalmi elemek megzavarják a nyugalmat. Továbbra is szilárd barátságban akarunk maradni a Szovjetunióval és a népi demokratikus államokkal. ” A magyarországi események értékelésében újabb fordulatot jelentett október 31-e, amikor a lapok hírt adtak Nagy Imre bejelentéséről, hogy a magyar kormány szűk kabinetjében részt vesznek az 1945-ös koalíciós pártok vezetői. A csehszlovák sajtó ezt úgy értékelte, hogy megnyílt az út a reakció hatalomátvételéhez. November 2-án az Új Szó első oldalán, a Magyarország népeinek döntenie kell című cikkben bemutatták, milyen kegyetlen sorsban volt részük a magyarországi munkásoknak és parasztoknak Horthy fehérterrorja idején. A cikkhez két képet is mellékeltek. Az egyik egy modern budapesti városrészt ábrázolt, melyet a háború után építettek a munkásoknak. A másik kép az 1940-es éveket idézte: egy család volt látható rajta, akiket lakbértartozás miatt kilakoltattak. A kép üzenetét a szlovákiai magyarok egyfajta burkolt fenyegetésnek is vehették, a látvány nagyon is emlékeztetett egy kitelepített szlovákiai magyar családra, s ezt a szerzők megfélemlítésül is használhatták, hogy az ottani magyarok tudják, ha a forradalmat támogatnák, milyen sors várhat rájuk. November 4-én délután és november 5-én délelőtt valamennyi csehszlovák központi napilap rendkívüli kiadásban jelent meg. Az „ellenforradalom” bukását általános megkönnyebbüléssel fogadták, és egyúttal ünnepelték a szovjet csapatok győzelmét. Kifejtették, hogy a Nagy Imre-kor- mány szétesett, és a vezetője áruló. A Kádár-kormányt megalakulása első pillanatától elismerték és támogatásukról biztosították. Egyetértésüket és szimpátiájukat a magyar események iránt sokan tettekkel is kifejezték - csehek és szlovákok egyaránt. 1956. november 7-én Ostravában az egyik forgalmas utcán plakátot függesztettek ki, a következő szöveggel: „Ka- tyn-Varsó-Magyárország, a szovjet gyilkosok művei". Prágában és más városokban is találtak államellenes és szovjetellenes röplapokat. Plzenben november 12-én a Szabad Európa Rádió fejlécével Go- mulka egyik beszédét dobálták ismeretlen tettesek a levelesládákba. Egy másik röplap szabad választásokat és a Slánsky-per újratárgyalását követelte. Nyitrán öt diákot fogott el a helyi rendőrség, mert kommunista- és szovjetellenes újságokat és röplapokat osztogattak. 1956 végen Pardubicében egy héttagú egyetemista csoportot ítéltek el, mert a magyar forradalom időszaka alatt tüntetéseket akartak szervezni a rendszer ellen. A csehszlovák rendőrségi jelentések a magyar forradalom leverése után arról számoltak be, hogy Csehszlovákiában kezd konszolidálódni a helyzet, nagyobb megmozdulásoktól nem kell tartam. Egy november 10-i brünni jelentésben az olvasható, hogy a cenzúrázott levelekben az emberek egyáltalán nem ítélték el a magyarországi forradalmat - ebből arra következtettek, hogy itt sokan rokonszenveznek a magyar eseményekkel. Pozsonyban falragaszokon tüntetésre és a magyar szabadságharc támogatására hívták fel a polgárokat, és szokás lett így köszönni: „Cépé” (a szlovák „fordulatot várunk” rövidítése). A város egyik pályaudvarán a következő felirat volt olvasható: „Szabadságot és függetlenséget akarunk, halál a kommunizmusra!” A vezetés leginkább attól tartott, hogy az októberi szocialista forradalom évfordulójára szervezett ünnepségek alkalmából megmozdulásokra kerülhet sor, ezért országszerte megelőző intézkedéseket tettek. A novemberi felvonulás előtt a nagyobb városokban - a korábbi rendőrségi listák alapján - összegyűjtötték a „gyanús” személyeket, akikről feltételezték, hogy zavargásokat kelthetnek. (Folytatás a következő oldalon)
