Új Szó, 2006. november (59. évfolyam, 252-275. szám)
2006-11-09 / 258. szám, csütörtök
www.ujszo.com UJ SZÓ 2006. NOVEMBER 9. Sport Vll A nemrég megjelent krónikát a szlovák férfi kézilabda-válogatott minapi érsekújvári edzőmérkőzésének szünetében indították ismeretterjesztő útjára. Balról a könyv borítója, a kis képen Ponesz Elemér. (Képarchívum) Ponesz Elemér előbb játszott, majd edzősködött, végül könyvbe foglalta az érsekújvári kézilabda sikerekben gazdag történetét Múltra és ifjúságra emlékezett a krónikás Érsekújvár. Ponesz Elemér harminchét éven át volt aktív részese az érsekújvári kézilabdának. BŐD TITAN ILLA Előbb kapusként, később edzőként vállalt részt a sikerekből. S bár később munkája másik településre szólította, életét örökre összekötötte a dél-szlovákiai város kézilabdájával. A klub újkori sikereinek idején őt kérte fel a vezetőség arra, állítsa össze az érsekújvári kézilabda krónikáját - a kezdetektől egészen napjainkig. Az egykori játékos gondolkodási időt kért, aztán a régi csapattársakkal, öreg kézilabdá- sokkal belevágott a nagy feladatba. „1999-ben kezdtük gyűjteni az anyagot. Először négyen, majd hatan dolgoztunk a krónikán, s 2004- ben jutottunk oda, hogy az írógéppel írt oldalakat leadhattuk a nyomdában. Teljesen amatőr módon dolgoztunk, nekem soha azelőtt nem volt ilyen munkám, azt sem tudtam, hogyan kell szerkeszteni” - avatott be a kezdeti nehézségekbe a vaskos krónika összeállítója, aki a gyűjtőmunka során sok volt kézilabdás segítőkészségét megtapasztalhatta. „Meg voltam lepődve, mennyi kézis lány és fiú adott kölcsön fényképeket, okleveleket, újságcikkeket. A hatvanas évektől már a sajtó is részletesen tárgyalta a meccseket, na de nem mindegy, hogy melyik! Ha az ificsapat a kerületi bajnokságban játszott, akkor a helyi lapban olvashattunk róla, a magasabb osztályokról a pozsonyi vagy prágai újságok számoltak be. Úgyhogy fokozatosan minden fontos sajtótermék archívumát bejártuk, s még így sem akadtunk rá minden adatra” - mutatott rá a gyűjtés aprólékosságára Ponesz Elemér, áld számára felüdülés volt azokat az éveket kutatni, amikor a napilapok már nagyobb teljedelemben foglalkoztak a kézilabdával, és egy-egy táblázatért vagy eredménylistáért nem kellett több kupac megsárgult újságot végiglapozni a krónikásoknak. „Elektrotechnikus vagyok, nem értek a könyvíráshoz. De hagyták, hogy csináljam - vallotta be mosolyogva Ponesz Elemér. - A szép ebben az volt, hogy tudtunk közben emlékezni. Múltra, ifjúságra.” Az egykori kézilabdások emlékezésének köszönhetően pedig most már az utókor sem feledi az érsekújvári sikereket. BAJNOKPORTRÉ Békefenntartónak készül a tatami királya kálómmal lejöttem edzésre, és megtetszett. Főleg a sport pontossága és a fegyelmezettsége - mondja Robi. - Természetesen iszonyatosan nehéz volt beilleszkedni' és megfelelni az edző elvárásainak, de sosem adtam fel, és a kisebb nehézségek után töretlenül hajtok előre. Nekem ez egyfajta életforma. Szívesen kipróbálnám majd magam az első ligában is. Persze még nagyon sokat kell addig dolgoznom. Álmom pedig az olimpia.” Jelenleg az érsekújvári ipari középiskolába jár, mivel számára nem volt megfelelő a szlovák tannyelvű sportiskola. Ezt követően katonatiszti főiskolára jelentkezne. „Egyik dédelgetett álmom, hogy katona legyek. Elképzelhető, az egyik békemisszió tagjaként teljesítenék szolgálatot. A szüleim féltenek, de nem szólnak bele, azt mondják, ez az én döntésem.” Mindemellett nem igen marad ideje másra, ezért a sport számára hobbi is. A szerény és csendes fiú nem nagyon szeret önmagáról beszélni. Helyette az eredményei és a harci modora beszél. Kemény, férfias küzdelmek jellemzik, a tatamin nem hunyászkodik meg senki előtt sem. Pontos és kiszámított cselei, fegyelmezettsége és kitartása meghozza gyümölcsét, és bár a cselgáncs nem egy tömegsport, ő mégis elhivatott űzője. BORKA ROLAND Háromszoros országos bajnok cselgáncsban, számtalan nemzetközi helyezést ért el, 2004-ben a város egyik legsikeresebb sporto„Álmom az olimpia" lójává választották. A gútai Kasz- nár Róbert tehetséges ifjú dzsú- dózó, aki békefenntartó szeretne lenni. Másodikos korában került kapcsolatba a cselgánccsal. „Egyik al(A szerző felvétele) Vincze Alica és Csente Viktória gútai lányok női párosban lettek országos bajnokok a városukban rendezett hétvégi teremkerékpár-baj- nokságon (Borka Roland felvétele) Munkácson is remekeltek a komáromi birkózók Hárman lettek dobogósok ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Munkács/Komárom. Remekül helytálltak a komáromi Spartacus birkózói a kárpátaljai város sportcsarnokában rendezett 8. nemzetközi kötöttfogású kadett és diák birkózóviadalon, amely egyben To- kar-emlékverseny volt. Kilenc ország 380 birkózója lépett szőnyegre, zömmel a volt Szovjetunió országaiból, ami természetesen emelte a küzdelmek színvonalát. Máriási Lojzi edző elmondása szerint nagyon jól bunyóztak a Spartacus versenyzői, egyenrangú ellenfelei voltak az orosz birkózóiskola képviselőinek. Helyenként még felül is múlták őket. „A szakemberek - nagy örömünkre - elismerően beszéltek védenceinkről, akik Ukrajnában is öregbítették a komáromi klub hírnevét” - mondta a visszaérkezés után a Duna- partiak edzője. A KOMÁROMIAK MUNKÁCSI HELYEZÉSEI - 58 kg: 5. Hencz Máté; 63 kg: 5. Jakus Béla; 69 kg: 2. Jaromír Mádr; 76 kg: 3. Hencz Ákos; 100 kg: 3. Lengyel Dávid, (ú) hírkosár ♦ 7. nemzetközi szlovák te- remkerékpár-bajnokság, Gúta, művészi kerékpár, iskolás lányok (Cl): 1. Hugyec Zsófia; iskolás fiúk (Cl): 1. Varga Marcel (mindketten Romhány), 3. Horváth Dávid (Gúta); iskolás lányok (Bl): 1. Pa- róczi Vivien (Romhány), 2. Szabó Dóra, 3. Bagita Eszter (mindketten Gúta); iskolás fiúk (C2): 1. Varga-Kaliczka; iskolás fiúk (Bl): 1. Varga Csaba (mind Romhány), 3. Molnár Tamás; iskolás fiúk (B2): 1. Molnár-Páczer (mind Gúta); iskolás lányok (Al): 1. Kmetti Anett; iskolás fiúk (Al): 1. Dévényi Bálint (mindketten Romhány); junior lányok (egyes): 1. Jana Horácková (Hor. Herspice); junior lányok (páros): 1. Scheiger, Hoge (Steinhöring), 2. Csente, Vincze (Gúta); junior lányok (négyes): 1. Molnár, Szabó, Bagita, Vass (Gúta), teremkerék- pár-labda, juniorok: 1. Gúta I (Kiss Szilárd, Hanko Attila), 2. Bököd (Steiner Dániel, Schön Csaba), 3. Gúta II (Jakab Róbert, Czékus Tamás), 4. Gúta III (Nagy Kristóf, Tomajer Árpád). (borka) ♦ 33. Nagyszombat Nagydíja nemzetközi cselgáncsviadal (23 éves korig), 81 kg: 1. Ben- kóczky Marián (Dukla Banská Bystrica, Gútáról indult); +100 kg: 2. Kárpáty Gergely (Gúta). (ú) ♦ Férfi II. kézilabdaliga, 8. forduló: Vajnory-Kolárovo 23:20, Lehota pod Vtácnikom-Dubni- ca 18:33, Piesfany-Sal’a 32:27, Tmava-SKP C 22:20, Cífer- DAC 22:23, HC Dunajská Stre- da-Stupava 18:23. Az állás: 1. Tmava 16,11. Kolárovo 3.12. Sala 1. (ú) ♦ Asztalitenisz III. liga: Bá- nov: B-Zemné 6:12, Komár- no/Sahy B-Volkovce 10:8, Trnovec B-STK Nővé Zámky B 6:12, H. Trst’any-SOG Nitra 5:13, Vráble-N. Bana/Pod- luzany 11:7, Domino Nitra B-Topolcany B 17:1. Az állás: I. §OG Nitra 18, 3. Zemné 16 (65:43), 4. Komárno/Sahy B 16 (64:44), 6. STKN. Zámky B 12, 7. Domino Nitra B 10, 12. Trnovec B 6. (ú) ♦ Asztalitenisz IV. liga, dél: Bánov C-Kolárovo 2:16, Levi- ce B-SPS Komámo 8:10, Lók. Nővé Zámky-H. Trsfany B 12:6, Hronovce-Besenov 10:8, Jur n/Hr.-N. Bana/Pod- luzany B 7:11, Levice C-Báto- rove Kosihy 11:7, Sura- ny-Strekov 15:3, Tvrdosov- ce-STK Nővé Zámky C 14:4. Az állás: 1. Levice C 18, 2. Kolárovo 17, 3. Levice B 16 (76:32), 4. SPS Komámo 16 (63:45), 5. Lok. N. Zámky 15, 8. Jur n/Hr. 14, 9. Bát. Kosihy 12, 10. Hronovce 10, 11. Besenov 8 (44:64), 13. STK N. Zámky C 8 (35:73), 14-15. Strekov 8 (34:74) és TVrdosov- ce 8 (34:74). (ú) ♦ Sakk IV. liga, Bll-es csoport, 2. forduló: Bát. Kosihy C-CCVC Nitra jun. 2:6; Sura- ny C-CCVC Nitra C 2,5:5,5; Komámo D-Ymca Nitra B 6,5:1,5; Zeliezovce-Komámo E 6,5:1,5; Podhájska R-Dvory n/Zitavou 3,5:4,5; V. Kyr-Pri- beta 4:4. Az állás: 1. Zeliezov- ce 6, 2. CCVC Nitra jun. 6, 3. Pribeta 4, 4. Komámo D 3, 5. Bát, Kosihy C 3, 6. Komámo C 3, 7. CCVC Nitra C 3, 8. Dvory 3, 9. Surany C 1,10. V. Kyr 1, II. Ymca Nitra B 1. (ú)