Új Szó, 2006. november (59. évfolyam, 252-275. szám)
2006-11-08 / 257. szám, szerda
www.ujszo.corn ÚJ SZÓ 2006. NOVEMBER 8. Tippverseny 25 Tippelők Új Szó-fociligája: csak tizenegy helyes tipp a góltotóban, pontszegény tizennegyedik forduló, többesélyes befutó várható Kis Péter utolérte a listavezető Nagy Attilát Az alsószeli Nagy Attila és a bátorkeszi Kis Péter fordult elsőnek a célegyenesbe: tippversenyünk őszi idényének záró fordulója előtt egyaránt 93- 93 ponttal állnak az élen. A tizennegyedik forduló semmiképpen sem arathatott osztatlan örömet játékosaink körében, erről az 5,3-as átlagpontszám is árulkodik. Míg az elmúlt héten rekordszámú helyes tippet jegyeztünk fel a góltotóban, ezúttal mindössze tizenegyen tippeltek a gútaiak kisfaludiak elleni háromgólos sikerére. Alaposan bekavart a három döntetlen is (Tomásov-Vrakuna 1:1, Kalná n/H.-TVrdosovce 0:0, Búc-Marcelová 0:0). Különösen az utóbbi volt tippsorgyilkos: csak öten találták el. AZ ÖSSZETETT VERSENY ÁLLÁSA 84 93 pontosak Nagy Attila, Alsószeli; Kis Péter, Bátorkeszi 92 pontos Tóth Zsuzsanna, Nagymegyer 91 pontos Gajdács Antal, Kispaka 90 pontos Gombos László, Jányok 89 pontosak Csóka Mária, Egyházgelle; Gajdács Ildikó, Szentmihályfa; Nagy Barnabás, Ekecs; Nagy István, Csilizradvány 88 pontosak Alföldi Lajos, Sáró; Bráz Andrea, Tornaija; Polák Dániel, Vezekény 87 pontosak Árgyusi Katalin, Negyed; Füri Imre, Kisújfalu; Szabó Mihály, Perbete 86 pontosak Bálint Magdolna, Nagykér; Bo- dzsár Krisztina, Ipolyság; Győri Zoltán, Nádszeg; Hajdú Zsuzsanna, Szímő; ifj. Tomasovics József, Vásárát; Kapa Zoltán, Tesmag; Kovács Tamás, Rété; Lakatos Csaba, Királyhel- mec; Lozsy László, Vághosszúfalu; Megály Zoltán, Dunaszerdahely; Tomasovics Ilona, Vásárát; Tomasovics József, Vásárát; Tudja Géza, Véke; Ví- mi Emília, Nagymegyer; Zimerman Géza, Ipolyszakállos 85 pontosak Bagócsi István, Sáró; Hajdúk György, Nagykapos; ifj. Püspöki Ferenc, Ipolyság; Jancsó Miklós, Vágfarkasd; Lamos Bálint, Nagymagyar; Nagy Péter, Udvaré; Obertol Géza, Búcs; Pupkai Mihály, Dunaszerdahely; Roskó Péter, Tar- doskedd; Soós Róbert, Nagybodak; Szalay Alena, Csallóközaranyos; Tóth László, Gúta; Tóth Vilmos, Nagymegyer; Uzsák Mária, Perbete 84 pontosak Bubenko András, Buzita; Gajdács József, Szentmihályfa; Gyenge Veronika, Vágkirályfa; Hanyus Ferenc, Aj- nácskő; Hegyi Sarolta, Jóka; id. Ligárt József, Rimaszécs; Varga Zoltán, Perbete; Zimerman Mária, Ipolyszakállos; Zsiduliak Péter, Ipolyság 83 pontosak Benő Marian, Palást; Bugár Edith, Tallós; Farkas Ferenc, Gútor; Gallo István, Rozsnyó; Harcsa Sándor, Gúta; Hegyi János, Jóka; Kis Berta Terézia, Nagykapos; Kundra Éva, Bucsuháza; Kysler Veronika, Kisújfalu; Ledeczky Vince, Nemesócsa; Lengyel Gábor, Komárom; Lőrincz László, Érsekújvár; Nagy István, Sajószentkirály; Naran- csík Erika, Nagyabony; Pozmán Árpád, Berzéte; Rácz Dávid, Nagyölved; Soós Lajos, Baka; Struhár Tibor, Csata; Tóth Mária, Nagymegyer 82 pontosak Csóka Gizella, Egyházgelle; Czékus András, Marcelháza; Dobai Tünde, Kisújfalu; Fitos Klára, Szilas; Fülemits Jenő, Vágsellye; Hegyi Barbara, Jóka; Hornyák János, Szolnocska; ifj. Antalík Imre, Érsekújvár; Kis Berta Tamás, Kis- géres; Kosik Alajos, Szímő; Majer Gábor, Komaróc; Ölvedi György, Párkány; Paulínyi Ingeborg, Ipolyság; Posvanc Kálmán, Somotja; Roskó Mihály, Tar- doskedd; Sáfrány Magdolna, Szete; Simon Tamás, Nemesócsa; Stambauer György, Ebed; Tóth Kálmán, Nagymegyer; Vörös Iveta, Nyárasd 81 pontosak Bőgi József, Vásárát; Bugár Tibor, Tallós; Csibrányi Erzsébet, Nyékvár- kony; Farkas Renáta, Gútor; Fógel Kitti, Ipolyság; Geleta Ferenc, Hetény; Gömöri Anna, Perbete; Hriagyel Magdaléna, Ipolyság; Izsák Mária, Vágfarkasd; Izsmán László, Bős; Kajtor Ri- chárd, Ipolyvisk; Köböl Zoltán, Nagy- mácséd; Kozics Erzsébet, Ulésháza; Ledeczky Péter, Nemesócsa; Mészáros Ilona, Csallóköznádasd; Nagy Rozália, Ekecs; Návrádi Gyula, Őrsújfalu; Roskó Róbert, Tardoskedd; Tóth IstKmefo József, Málas; Kristóf Ilona, Alistól; Kristóf József, Alistól; Lelkes László, Hodos; Méry Tamás, Somorja; Mics Erika, Ipolynyék; Németh Benő, Alistól; Németh Zsolt, Alistól; Orlai Boglárka, Ipolyság; Vanya József, Tardoskedd; Zsigó István, Martos 78 pontosak Bartalos János, Lég; Bodzsár Gyula, Ipolyság; Ferst Gábor, Bátorkeszi; Fógel Dávid, Ipolyság; Fógel Pál, Ipolyság; Garai Valéria, Nemesócsa; id. Püspöki Ildikó, Ipolyság; Jakab Igor, Perbete; Kajtor Ilona, Ipolyság; Kajtor Pál, Ipolyság; Kiss László, Illésháza; Kosa József, Gömörsid; Mag Péter, Jeszte; Matuska Dénes, Nána; Mogyorósi Heléna, Kőhídgyarmat; Molnár Gyula, Nagyölved; Nagy Szilvia, Érsekújvár; Senkár Márió, Marcelháza; Süli Éva, Sárosfa; Szűri Béla, Köbölkút; Tamás István, Ipolyság; Tóth Béla, Baracska; Vadkerti Zsófia, Vágkirályfa 77 pontosak Bálint István, Nagykér; Bráz Róbert, Tornaija; Deák Zoltán, Jóka; Fekete Ingrid, Nagyszarva; Fetyko Ferenc, Perbenyík; Horváth Mária, Felsőpatony; Keszi Erzsébet, Naszvad; Kiss Sándor, Dunamocs; Návrádi Magdaléna, Őrsújfalu; Obertol Éva, Búcs; Öllé Sándor, Felsőszeli; Petényi Ferenc, Ipolynyék; Sinszky Mihály, Battyán; Soós Aurél, Nagybodak; Straka Sándor, Felsőpatony; Tenczel Csilla, Ipolybél; Török József, Dunaszerdahely; Trhaj József, Felsővámos; Vörös Claudia, Nyárasd Bálint Gábor, Nagykér; Bartek Krisztián, Pózba; Bráz László, Tornaija; Bubenko Ilona, Buzita; Bugár Attila, Felsővámos; Czékus Irén, Marcelháza; Danczi József, Újvár; Deák György, Felsőszeli; Eke Elemér, Han- va; Gál József, Nagymácséd; Gömöri László, Perbete; ifj. Márkus László, Csallóköztárnok; Merica Tamás, Ipolyvarbó; Mocsi Attila, Lakszakállas; Molnár Mónika, Komárom; Nagy Ivan, Bős; Német Margit, Pózba; Orlai Zsófia, Ipolyság; Soós József, Nagybodak; Takács Irén, Lakszakállas; Takács László, Fámád; Vass Virág, Balony; Zahorcsek Sebastian, Perbete 74 pontosak Bartha István, Léva; Bednár Imre, Losonc; Bodo Tibor, Kisfalud; Bogi Gergely, Vásárát; Brezovsky László, Szap; Csala Sándor, Dunaszerdahely; Csicsay László, Medve; Dánó Lajos, Érsekkéty; Flaska Anikó, Felsőszeli; Gatyás János, Perbete; Gyalog Andor, Alsóhatár; ifj. Fekete Tibor, Dunatőkés; ifj. Trhaj Zsuzsanna, Felsóvámos; Király Katalin, Pelsőc; Király László, Pelsőc; Kollár Ádám, Érsekújvár; Kosik Katalin, Szímő; Ledeczky Noémi, Nemesócsa; Lelkes Boglárka, Hodos; Teknős Lajos, Ipolyhidvég; Vaszily Ildikó, Komárom; Világi Tamás, Nagybodak 73 pontosak Alföldi István, Jóka; Czetli István, Taksony; Farkas Imre, Csenke; Fitos László, Szilas; Fógel Ábel, Ipolyság; Gajdács István, Kispaka; id. Bosák György, Taksonyfalva; id. Püspöki FeE HETI NYERTESEINK Kovác József, Ipolynyék; Szabó Mihály, Perbete; Szabó Lajos, Madar A legutóbbi fordulóban két kilenc-, valamint öt nyolcpontos szelvény érkezett. Az ipolynyéki Kovác József és a perbetei Szabó Mihály mellett a szerencse ezúttal a madari Szabó Lajosnak kedvezett. Nyereményük egy-egy Új Szó-ajándékcsomag. Gratulálunk! A díjakat postán küldjük el. ván, Lakszakállas; Vass Zoltán, Balony; Vími Tibor, Nagymegyer 80 pontosak Árgyusi János, Negyed; Ásványi György, Fél; Bakos Józsefné, Dernő; Bergendi Gellért, Nyékvárkony; Bukai Lambert, Pozsony; Csóka Róbert, Egyházgelle; Czita Béla, Nagykeszi; Farkas Tibor, Ekecs; Fógel Barbara, Ipolyság; Fógel János, Ipolyság; Gáspár István, Ragyolc; ifj. Sárkány László, Nádszeg; Ilon Ferenc, Ógyalla; Izsmán Hajnalka, Bős; Kerekes András, Búcs; Kis Berta Éva, Nagykapos; Kovác Diana, Ipolynyék; Kusnyír Gyula, Matyóc; Lóska Imre, Párkány; Molnár István, Tejfalu; Nagy Gabriella, Dunaszerdahely; Szabó Lajos, Madar; Szalai Tibor, Kőhídgyarmat; Szalma László, Csúz; Udvardi István, Bátorkeszi; Val- kó László, Érsekújvár 79 pontosak Balián Zoltán, Vágfarkasd; Csank István, Nagybalog; Csóka Péter, Egyházgelle; Csomós Elemér, Rimaszombat; Fógel Andrea, Ipolyság; Gyenge Attila, Vágkirályfa; ilj. Püspöki Ildikó, Ipolyság; Kis Berta Katalin, Nagykapos; 76 pontosak Ádám László, Újbást; Bagócsi Zsuzsanna, Sáró; Bartek Margit, Pózba; Bilás József, Dunaszerdahely; Bölcskei László, Gellér; Borsányi Tibor, Nemesócsa; Csank Istvánná, Nagybalog; Győri Péter, Nádszeg; Hencz Árpád, Nyárasd; Horváth Lajos, Ifjúságfalva; Hurák Norbert, Tornaija; ifj. Büás Zsuzsanna, Dunaszerdahely; ifj. Ilon Ferenc, Ógyalla; ifj. Szabó Tibor, Nagymegyer; Kabók Zoltán, Kőhídgyarmat; Keszi János, Naszvad; Kis Erika, Bátorkeszi; Kukucs József, Nyékvárkony; Kürthy Péter, Komárom; Magát Szabina, Ipolyság; Méry Imre, Fél; Németh Géza, Alistál; Németh Lajos, Al- istál; Orbán Péter, Feketenyék; Po- toény József, Ajnácskő; Santúr Ottó, Komárom; Sinka Ferenc, Pozsony; Struhár Péter, Csata; Urbán Lajos, Nagyölved; Uzsák Norbert, Perbete; Zahorcsek Zoltán, Perbete 75 pontosak Agg Norbert, Komárom; Álló József, Béke; Antalík Imre, Érsekújvár; A 14. FORDULÓ ÉLMEZŐNYE 9 pontosak Kováé József, Ipolynyék; Szabó Mihály, Perbete 8 pontosak Dorozlai Marián, Lakszakállas; Eke Elemér, Hanva; Szabó Lajos,. Madar; Szabó Vilmos, Vága; Takács László, Farnad; Veres István, Nagykér 7 pontosak Álló József, Béke; Bakos József, Dernő; Bodo Tibor, Kisfalud; Bölcskei László, Gellér; Borsányi Tibor, Nemesócsa; Farkas Ferenc, Gútor; Ferst Gábor, Bátorkeszi; Garai Valéria, Nemesócsa; Jurík János, Tallós; Kajtor Pál, Ipolyság; Király László, Pelsőc; Kusnyír Gyula, Matyóc; Ledeczky Péter, Nemesócsa; Luky János, Barsendréd; Mag Péter, Jeszte; Méry Imre, Fél; Nagy Ivan, Bős; Obertol Géza, Búcs; Ondró Ernő, Kéménd; Ondró Szabolcs, Kéménd; Potoény József, Ajnácskő; Takács Anna, Farnad; Tamás István, Ipolyság; Udvardi István, Bátorkeszi MIÉRT JÁTSZANAK? &8lfflSfái!8&8&IÍ8Si FŐDÍJ: 40 ezer korona értékű, üdülésre beváltható utalvány Miért játszanak az őszi idényben? 1. DÍJ: házimozirendszer - 20 ezer korona értékben 2. DÍJ: videokamera -15 ezer korona értékben 3. DÍJ: digitális fényképezőgép - 10 ezer korona értékben A LEGJOBBAN TIPPELŐ HÖLGY DÍJA: háztartási robotgép -10 ezer korona értékben HŰSÉGDÍJ: mobiltelefon - 5 ezer korona értékben la, Vágkirályfa; Vincze Bertalan, Zonc- torony 71 pontosak Bartha Icu, Léva; Doró Zoltán, Tornaija; Fodor Piroska, Pozsonyepetjes; Gál Csilla, Nagymácséd; ifj. Trhaj József, Felsővámos; Jankó László, Nagymegyer; Kakas Sándor, Nagysalló; Ki- lácskó Ignác, Királyrév; Kürti József, Keszegfalva; Méry Marcella, Fél; Molnár József, Ifjúságfalva; Obertol Noémi, Búcs; Petro Renáta, Rád; Tapló László, Helemba; Varga Gyula, Perbete; Zsigó Mária, Martos 70 pontosak Dávid Zoltán, Szőgyén; Ferencz Margit, Hidaskürt; Hajdúk Petronella, Nagykapos; István Darina, Málas; Kollár Imre, Párkány; Luky János, Barsendréd; Mester Gábor, Csúz; Novotny Lajos, Dunaszerdahely; Ondró Szabolcs, Kéménd; Orlai Ottó, Ipolyság; Török Mária, Dunaszerdahely; Tóth László, Kulcsod; Uzsák Attila, Perbete; Vass Máté, Balony; Zsiduliak Mária, Ipolyság 69 pontosak Agócs Gyula, Gömöralmágy; Bakos József, Dernő; Csala Kornélia, Dunaszerdahely; Cziria Szilárd, Barsba- racska; Füri Réka, Kisújfalu; Gatyás Terézia, Perbete; György Mihály, Martos; Hanczkó András, Nemesbori; Kulcsár Sándor, Szentes; Merica Péter, Ipolyvarbó; Német Valéria, Pózba; Nyilfa Imre, Vásárút; Ondró Erzsébet, Kéménd; Takács Anna, Farnad; Zsillé Anita, Nemeskajal A GYŐZTES SZELVÉNY Az ipolynyéki Kováé József kilenc pontot érő szelvénye 1. Samorin-Stúrovo 1 2. Kráf. Chlmec-Giraltovce 1 3. Tomásov-Vrakuna 1 4. V. Kapusany-Roznava 1 5. N. zivot-V. Úrany 1 6. Kalná n/H.-Tvrdosovce 1 7. Baka-Kost. Kracany 1 8. Búc-Marcelová 1 9. Jelka-Dolné Saliby 1 10. Kolárovo-Vieska 3:0 68 pontosak Csernaj János, Gyulamajor; ifj. Molnár Antal, Komárom; Kissimonyi Tibor, Palást; Molnár Klára, Nagyölved; Németh Krisztina, Alistál; Polák Zsolt, Dunaszerdahely; Virág Attila, Zselíz 67 pontosak Dubai Antal, Nagysalló; Jakab István, Perbete; Kiss Mária, Nagysalló; Nagy Krisztián, Bős; Paulínyi Péter, Ipolyság; Vaszily László, Ko66 pontosak Dékány László, Udvard; Horváth Ilona, Ifjúságfalva; id. Molnár Antal, Komárom; Kollár Tibor, Érsekújvár; Kosik József, Szímő; Nagy Ferenc, Ke- szölcés; Takács Vilmos, Lakszakállas; Veres István, Nagykér; Zahorcsek Valéria, Perbete MEGJEGYZÉS Terjedelmi okokból az összetett verseny állását teljes egészében nem közölhetjük. Versenyzőink névsorát és az elért pontszámokat azonban központi adatbázisunkban vezetjük, és hetente frissíljük. Lapunkban csak a mezőny nagyjából első felét találják meg. Az összetett verseny állását - teljes névsorral - az őszi idény végén, vagyis a 15. forduló után találják meg lapunkban. renc, Ipolyság; ifj. Zimerman Géza, Ipolyszakállos; Kása Zoltán, Dunaszerdahely; Kovác József, Ipolynyék; Marczell László, Dunaszerdahely; Nagy Gyöngyi, Nádszeg; Petheő Attila, Dunaszerdahely; Süli Árpád, Jóka; Szabó Vilmos, Vága; Tóth Elemér, Ne- mesradnót 72 pontosak Backovsky Viktória, Komárom; Bálint Tamás, Nagykér; Cseklovszky Bo- zsena, Rozsnyó; Flaska József, Felsőszeli; Fónad Ferenc, Tornaija; Hegedűs Balázs, Vajasvata; id. Sárkány László, Nádszeg; ifj. Orlai Ottó, Ipolyság; Kajtor Eliska, Ipolyvisk; Kiss Piroska, Dunamocs; Kiss Sándor, Nagysalló; Koczkás Péter, Csallóközaranyos; Kovács Károly, Szentpéter; Lakatos László, Ekel; Mészáros György, Csallóköznádasd; Mics Béla, Ipolynyék; Németh Lucia, Komárom; Ondró Ernő, Kéménd; Pivoda Gáspár, Érsekújvár; Szűri Károly, Köbölkút; Takács Szilárd, Pered; Teknős Julianna, Ipolyhidvég; Trhaj Zsuzsanna, Felsővámos; Vadkerti GizelA helyes tippszelvény TIPPELŐK 14 ÚJ SZO-POCILIGAJA Sorszám Mérkőzés Bajnokság Tipp 1-X-2 Paneltipp 1. Samorín-átúrovo 3. L. Ny © i 2. Král'. Chlmec-Giraltovce 3. L. K. D. © X 3. Tomásov-Vrakuna 4. L. P. A. © i 4. V. Kapusany-Roznava 4. L. K. D. © i 5. N. Zivot-V. Úl'any 5. L. Ny. D. © X 6. Kalná n/Hr.-Tvrdosovce 5. L. Ny K. © 1 7. Baka-Kost. Kracany TB-DS © 1 8. Búc-Marcelová TB-KN © 1 9. Jelka-Dolné Saliby TB-GA © i 10. Kolárovo-Vieska 4. L Ny. Dk. 2:1 A 14. számú tippszelvényen szereplő mérkőzések eredményei: 1. Samorín-Őtúrovo 3:1 (1) 2. Král’. Chlmec-Giraltovce 3:2 (1) 3. Tomásov-Vrakuna 1:1 (X) 4. V. Kapusany-Roznava 3:1 (1) 5. N. Zivot-V. Úl’any 4:2 (1) 6. Kalná n/Hr.-Tvrdosovce 0:0 (X) 7. Baka-Kost. Kracany 3:2 (1) 8. Búc-Marcelová 0:0 (X) 9. Jelka-Dolné Saliby 5:0 (1) 10. Kolárovo-Vieska végeredmény: 3:0