Új Szó, 2006. október (59. évfolyam, 227-251. szám)
2006-10-25 / 246. szám, szerda
SZÜLŐFÖLDÜNK 2006. október 25., szerda 3. évfolyam, 41. szám Akinek szívügye, akiknek szívügyük a borsi kastély A II. Rákóczi Ferenc Emlékbizottság sokat tett a fejedelem szülőházának megóvásáért 31. oldal 32. oldal Rákóczi-hagyományok Rozsnyón 1707-ben lényegében e városban hozták meg a Habsburg-ház trónfosztásáról szóló döntést 32. oldal Emlékező jelenkor Az újratemetés 100. évfordulóján tartandó ünnepség részletes programja Emlékezete nem azért halványabb, mert időben távol áll, hanem mert nem tanították, életműve miben nagy A mi Rákóczi Ferencünk Az első „hazatérés". A fejedelem hamvait kísérő díszmenet. (Korabeli felvétel) A legutóbbi „hazatérés": II. Rákóczi Ferenc szobrát, Oyőrfí Sándor alkotását a magyar állam ajándékozta Kassának. A szobrot 2006. április 1-jén állították be a Rodostói-ház udvarára, majd két nappal később leplezték le. (Szűcs Éva felvétele) Vita folyt arról, hogy a hamvakat hol helyezzék el Ahol a bujdosók pihennek BALASSA ZOLTÁN Valamikor a kilencvenes évek elején jártam Borsiban, ahol mint köztudott, II. Rákóczi Ferenc a világra jött. A kastély akkoriban leírhatatlan állapotban találtatott: mivel senki sem törődött vele, átadva magát a csöndes enyészetnek, szinte a végromlás óráit élte. KÖVESDI KÁROLY Jól emlékszem, a földszinti termek egyikében kajakok sorakoztak, a másikban valamiféle vashordók hevertek kusza összevisszaságban, az udvart fölverte a gaz, ellepte a csalán. Egyedül a tetőn lehetett látni valami lassú, tétova munkálatok nyomát, hogy össze ne dőljön az egész épület. Ha a nagyságos fejedelem szerény mellszobra nem állt volna a kastély előtt, semmi sem emlékeztetett volna a hely szellemére. Szomorúan gondoltam arra, mire jutottunk, mivé lettünk mi, felvidéki magyarok az elmúlt évtizedekben, hogy még azt sem jutott osztályrészül megbecsülni, amire szentségként kellene felnéznünk. Mit vétettünk a sorsnak, hogy így elbánt velünk? Mi történt a magyarsággal, hogy történelmének egyik legfényesebb helyszínét így hagyta semmivé lenni? Más nemzeteknél zarándokhely lenne, ami nálunk pusztuló, reményeink szerint megmenthető műemlék, majdani panteon. A kivert ablakokon átsüvítő szél mintha a történelem távoli zugaiból kerekedett volna. Tizenöt éve ennek. Pozsony felé autózva jutott eszembe, hogy a Rozsnyótól (ahol a híres trónfosztás készült, s amely végül az ónodi országgyűlésen esett) nem messzire fekvő Csoltón is töltött egy éjszakát II. Rákóczi Ferenc. Vajon tudnak-e erről gömöri atyámfiai? Hogy emléktábla akkor nem jelezte, micsoda fény ragyogta be ezt a kis Sajó-parti falut egykor, legalább egy napra, nem csoda. De hogy azóta sem eszmélt rá senki az emlékezésre, valamit elárul arról, hogyan viszonyulunk II. Rákóczi Ferenc személyéhez. Vagy inkább tespedtségünkről. És sorolhatnánk a felvidéki helyszíneket, községeket, ahol Rákóczi gyűlésezett, táborozott, vagy ahol csak megfordult. Az említett Gömörből indulva nyugat felé, a teljesség igénye nélkül: Rozsnyó, Gömöri, Rimaszombat, Fülek, Ipolyság, Inám, Hídvég, Csalomja, Léva, Zseh'z, Párkány, Kürt, Kéménd, Érsekújvár, Tornóc, Surány, Nagykér, Pata, Tompa, Gimes, Nyitra stb. Végiggondolta-e valaki, mekkora az adósságunk? Mintha visszaköszönne a Thököly Imre Nikodémiában 1704 júniusában kelt levelében leírt gondolat: a vüág állhatatlan. „Őrizkedjék az árulóktúl” A törökországi emigrációból üzenő Thököly pedig nem sejthette, hogyan is sejthette volna, hogy a huszadik század elejéig, az ő halálától 200, a fejedelem halálától 170 évet kell várni arra, hogy hamvaik hazakerülhessenek. „Ugyanis emberek, változások alá rekesztettek vagyunk, édes Fiam-Uram; kivált az ki olyan igyben s fegyver között forog, mint kegyelmed: mikor nagyobb szerencséjét látja - akkor féljen szerencsédenségtűl, mert az fegyver senkinek nem kedvez! Féljen s őrizkedjék az árulóktúl, s tanúljon az én példámon; az német hitinek, gratiájának semmiképpen ne higyjen, óvatosan még másoknak is: mert az világ állhatatlan - addig becsüli, szereti az embert, míg hasznát veheti.” Úgy tűnik, Rákóczinak nem elsősorban azért halványabb a kultusza és az emlékezete a kelleténél, mert időben oly távol áll tőlünk (hiszen Mátyás királyhoz még messzebb nyúlik vissza az igazságot áhító kollektív emlékezet), hanem nem tanították meg velünk, miben volt nagy és megismételhetetlen a fejedelem életműve. Egy történészünk szerint négy alakja van a magyar történelemnek, akit Európa a maga hőseinek is elfogadott: Hunyadi, a törökverő, Zrínyi, a költő és hadvezér, II. Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos. Valamennyien a szabadságba és nemzetükbe voltak szerelmesek. Rákóczi fejedelem annyiban emelkedik ki közülük, hogy megelőzte korát, és azontúl, hogy a rabságba került nemzetet akarta felszabadítani, a szinte nem létező, szétdarabolt országot Európa vérkeringésébe igyekezett bekapcsolni. Nem trónt akart, nem uralkodni vágyott, hanem szolgáim nemzetét. Nem rajta múlott, hogy ez a sziszifuszi küzdelem sikertelenül ért véget, hanem a Thököly által is említett árulókon. Mert a külső ellenséggel könnyebb volt megbirkózni, mint a főurak árulásával. A Pálffy- akkal és a többi köpönyegforgatóval, akik - Arany Jánossal szólva - „fent a tányért váltják”. Bonnac márki, a francia király lengyelországi megbízottja 1603-ban úja Rákócziról: „Könnyen le fogja győzni az eléje tornyosuló akadályokat, visszaállítja hazáját abba a szabad és független állapotba, amelyben a Hunyadiak korában volt, és befejezi a nagy művet, melyet kétszáz esztendő óta egyetlen férfi sem tudott megvalósítani.” Honnan sejthette volna a francia diplomata, mennyire korhadtak a magyar gyökerek, s mi lesz az a fátum, amely Rákóczit Rodostóig űzi? Hadd említsek két momentumot abból a mozaikból, amely a fejedelem művére jellemző. Az egyik: a gazdasági szervezés munkájában a fejedelem igyekezett elkerülni, hogy készpénzadót vagy erejét meghaladó terheket rakjon az ország lakosságára. Arra törekszik, hogy a szabadságharc jövedelmét a lakosság megadóztatása helyett a termelés útján növelje. Halladan, mondaná a kései utód. Hadviselést folytatni a nép megnyuvasztása nélkül? Reformokat megszorítás nélkül? Hogyan? Például úgy, ahogy Ráckóczi gondolta, aki kérlelhetetlen szigorral lépett fel a hazára nem gondoló, csak a saját hasznot szem előtt tartó nemességgel szemben. „Meglesz a haszon - inti Rákóczi az egyik, gyarapodásban túlbuzgó nemest csak előbb a szabadságot keressük.” Árnyalatok, melyek a tankönyvekből kimaradtak. Hogy Rákóczinak minden társadalmi osztályt sikerült zászlai alá vonni, megelőzve a romantika korát, amikor a nép nemzetté vált. A talpasokról szóló mesék szépek és lelket melengetők, az országát megtalált fejedelem romantikus alakja, a bujdosók nótái végigvihetők a századokon, Krasz- nahorka büszke vára alatt ma is felcsendül a Rákóczi-nóta, ám volt abban valami öngyilkosán korszerű, amit Rákóczi - szinte empirikus módon - megtanult, s hogy alig huszonnyolc évesen igazi államférfivá nőtte ki magát. Ezzel keveset foglalkozik a romantikus emlékezet. Amely mellesleg hol nemesi ködbe, hol osztályküzdelmek gőzébe csomagolta alakját, mindig az ideológia szükséglete szerint. Amit jobb híján magyar fátumnak is szoktunk nevezni, s amely még Kossuth Lajost is majdnem arra kárhoztatta, hogy magyar állampolgárságát elveszíti. Külön törvényt kellett alkotni a személye miatt, hogy ne legyen pária. Végül Kossuth is, Rákóczi is hazakerült, igaz, csak holtukban. Kossuth egyébként így emlékezett meg Rákócziról: „A roppant áldozatok, melyeket elveiért hozott, emelik a nem alkudozó száműzött emlékét oly magasra, hogy az ily parányi ember, mint magam, szédeleg, ha hozzá feltekint.” A nagyságos fejedelem száz esztendeje érkezett Kassára (pontosabban alig másfél évtized múlva utódállamba került), ám hogy valóban hazatért-e a szívünkben, s nem csak egy távoli legendaként él az emlékezetben, kérdés. „Roppant vállalkozás volt az övé, s személyiségét is csak akkor értékeljük helyesen, ha a feladathoz és a körülményekhez méljük” - írja róla Köpeczi Béla. Mi, magyarok, pedig szeretjük az egyszerű, nem túl bonyolult példaképeket. 1906. október 29-én, hétfőn helyezték el nagyszabású ünnepségek keretében II. Rákóczi Ferenc és bujdosótársai földi maradványait a kassai Szent Erzsébet-székesegy- ház altemplomában. Ahhoz, hogy a hamvak hazai földbe kerüljenek, sokrétű feladatok tömkelegét kellett elvégezni. Egyrészt forrásokkal kellett igazolni a tetemek helyét. Másrészt a helyszínen szükséges volt antropológiai és egyéb vizsgálatokat végezni, nem beszélve arról, hogy diplomáciai úton biztosítani kellett az exhumálásokat, majd a hazahozatalt, amelyet szintén meg kellett szervezni. Kiválasztották azokat a helyeket, ahol a hamvakat elhelyezik, ott építészeti beavatkozásokat eszközöltek. És nem utolsósorban, jogilag is rendezendő volt a bujdosók státusa, hiszen formális szempontból felségárulónak számítottak. Thaly Kálmán erőfeszítései Két papi személy, Munkácsy Mihály és Ruttkay Gyula a 19. században szervezni kezdi Rákóczi fejedelem hamvainak hazahozatalát. Kezdeményezésükhöz 1873. március 8-án Zemplén, kisvártatva a többi vármegye és szabad királyi város is csatlakozik. Thaly Kálmán azzal a javaslattal áll elő, hogy a hamvakat a fejedelem születésének 200. évfordulóján, 1876. március 27-én szállítsák haza. Thaly 1874- ben és 1875-ben, majd 1888-ban járt Törökországban, francia diplomáciai körökben érdeklődött és levéltári kutatásokat végzett a laza- risták konstantinápolyi levéltárában. Erőfeszítéseit 1889. október 7- én siker koronázta. A sajtó hírt ad róla és vitázik, hová kellene a hamvakat szállítani. Borsit, Budapestet, Kolozsvárt, Munkácsot, Ónodot, Sárospatakot, Sátoraljaújhelyt, Szatmárt emlegetik Kassa mellett. A király úgy dönt, a fejedelem és a kuruc hősök hamvai a kassai dómba temettessenek. 1904 decemberében a magyar kormány különmegbízottja Konstantinápolyban, Rodostóban és Izmid- ben jár. Célja, hogy a tetemeket ag- nosztikálja, a magyar kormány részére átvegye, biztosítsa az állami és egyházi hatóságok engedélyét. A nagykövetség útján megkapja a szultáni engedélyt a hamvak, sírkövek és emléktárgyak hazahozatalára. 1906 októberében a Szent Bene- dek-templomban, Rodostóban és Izmidben emléktáblákat helyeznek el az eredeti sírkövek helyén, melyeket hazaszállítottak. A St. Beno- it-templomba, Zrínyi Ilona sírkövének helyére egy fehér márványtábla kerül Rákóczi Ferenc bronzme- dailonjával. Kassa készülni kezd a nagy napra. Október elején megalakulnak a bizottságok: az intéző-, rendező-, elszállásoló- és fogadóbizottság. A Fő utcán húsz méter áthidalásé díszkaput állítanak. Váczy József rendőrfőkapitány október 23-án hirdetményt tesz közzé, mely biztosítja a rendet, a személy- és vagyonbiztonságot. A tribünökhöz, kibérelt erkélyekhez és ablakokhoz reggel nyolc óráig lehet eljutni. Az erkélyeken csak annyian tartózkodhatnak, amennyire a rendőrhatóság engedélyt ad. Rögtönzött emelvényeket, állványokat, létrákat használni szigorúan tilos. Kérik a résztvevőket, hogy ékszereket, órákat, láncokat, gyűrűket, nagyobb pénzösszeget senki se tartson magánál. Az iskolák és tanintézetek reggel nyolc óráig foglalják el kijelölt helyüket. Azokat az utcákat, amelyeken keresztül a menet elhalad, föl- díszíttetik, a többi házra zászlót tétetnek ki. Mindenkinek „díszes kivilágítást” kell alkalmaznia, az embereknek ünneplőbe kell öltözniük. A menet elvonulásakor a nézők kalaplevéve, néma csendben álljanak. A dómba csak azok mehetnek be a küldöttségek tagjai közül is, akiknek meghívójuk van. Az 1906. évi XX. törvénycikkelyt n. Rákóczi Ferenc és bujdosótársai hamvainak hazahozataláról az uralkodó 1906. október 24-én hagyja jóvá. A bevezető sorok után az 1. paragrafus kimondja: „II. Rákóczi Ferenc és bujdosó társainak hamvai hazaszállíttatván, országos küldöttség által ünnepélyesen a kassai székesegyházban, Thököly Imre tetemei pedig a késmárki ágostai hitvallású evangélikus egyház templomában tétessenek örök nyugalomra.” A 2. paragrafussal pedig törlik azt a kitételt, hogy Rákóczi és Bercsényi „törvényes királyuknak és a hazának ellenségei, (...) a szabadságnak felforgatói, (...) törvényesen számkivetetteknek és méltán (...) üldözendőknek és elfogatandóknak (...) jelentetnek ki.” Az általános rendelkezések értelmében az új törvény csak a kihirdetéstől számított 15. napon, november 11-én lépett életbe. Addig tehát a bujdosók hazaárulók maradtak, noha a nemzet és a kormány hazahozatta és el is temettet- te őket. A hazaút Konstantinápolyból október 24- én indítják a koporsókat, és 28-án érkeznek Budapestre, majd másnap reggel öt óra tíz perckor Kassára. A város harangjai megkon- dulnak, díszlövések dördülnek. Az állomásról a hamvakat a Klo- bisiczky utcán keresztül viszik, és. azután befordulnak a Fő utcára, hogy a dómnál a hamvakat szállító két díszes kocsi megálljon. Az elsőben szállítják a fejedelmet, édesanyját és József fiát. Gyászkocsijuk mellett halad Kassa polgár- mestere és kilenc megye alispánja. Kétoldalt, mellettük haladnak az apródok, majd a fáklyavivők, a legszélén pedig a vármegyék hajdúi. A Szent Erzsébet-dómban gyászszertartás következik. Fél ötkor bezárják a dóm kapuit, 24 díszlövés kíséretében a már előzőleg beszentelt kriptában elhelyezik a hamvakat.
