Új Szó, 2006. október (59. évfolyam, 227-251. szám)
2006-10-24 / 245. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. OKTÓBER 24. Vélemény és háttér 7 FIGYELŐ Megvan az elnökjelölt? John McCain arizonai szenátor lehet a republikánus jelölt a 2008-as amerikai elnökválasztáson - írta a The Wall Street Journal. McCain azon kevés republikánus politikusok egyike, akik a jelenlegi, a kormányzópártra nézve sivár időkben javítani tudnak népszerűségükön. A népszerűségvesztést az iraki háború, egy republikánus képviselő körüli szexbotrány és a gyenge gazdasági mutatók magyarázzák. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a demokraták valószínű jelöltjével, Hillary Clinton volt first ladyvel McCain veheti majd fel a harcot. (MTI) Magyarországon 3 millió ember tart el 7 milliót, a kettőt összeadva megkapjuk a tízmilliós lakosságot Mibe kerül a bőkezű állam? A magyar ellenzék vezetője nemrég kijelentette, hogy a Fidesz „nekimegy” a kormánynak. A magyar politikai pártok ahelyett, hogy végrehajtják az egymásnak menés hőstettét, inkább a nyugdíjkiadásoknak mehetnének neki, értsd: valaki végre megmondhatná már a népnek, hogy nincs pénz 13. havi nyugdíjra. GÁL ZSOLT Assar Lindbeck svéd közgazdász már a kilencvenes években felhívta a figyelmet arra, hogy a svéd választók 65 %-a állami juttatásokból él, azaz többen vannak az adókból eltartottak, mint az adót fizető eltartók. Nincs ez másképp Magyar- országon sem. Lindbeck az eltartók alatt a magángazdaságban legálisan dolgozó és a közszféra költség- vetését fenntartó adókat és járulékokat fizető lakosokat értette. Jelenleg az ő számuk déli szomszédunknál 3 millió körül mozog. Az eltartottak csoportjának messze legnagyobb részét a nyugdíjasok alkotják, Magyarországon a nyugdíjbiztosító több mint hárommillió nyugdíjat fizet ki havonta, ezen belül kétmillió felett van az öregségi nyugdíjban részesülők száma. Ehhez kell számolni a közalkalmazottak 800 ezres seregét, a több százezer munkanélkülit, a gyesen és gyeden lévőket, az államilag finanszírozott képzésben részt vevő egyetemistákat, valamint a munkát már nem kereső (ezért munkanélküliként már nem nyilvántartott) inaktív lakosokat, akik valamüyen állami szociális juttatásban részesülnek. Ezután rajzolódik ki a megdöbbentő kép: 3 millió magánszférában dolgozó eltartóra 5 millió állam által finanszírozott eltartott jut. Ha még következetesebbek akarunk lenni, akkor az eltartottak közé sorolhatjuk a kiskorúakat is, hisz miből finanszírozzák az ő iskoláztatásukat és orvosi ellátásukat, ha nem az eltartók adóforintjaiból? így az ábra még lesújtóbb: Magyar- országon lényegében 3 millió ember tart el másik 7 milliót, a kettőt összeadva meg is kapjuk a tízmilliós összlakosságot. A közalkalmazottaknak az eltartottak közé sorolása megütközést kelthet. Való igaz, hogy az egészségügyi alkalmazottak, tanárok, rendőrök, katonák, bírók, hivatalnokok stb. dolgoznak, befizetik az adókat és járulékokat és természetesen nélkülözhetetlen feladatokat lámák el. Az azonban tény, hogy az állam csakis az adóbevételeiből tudja fedezni az ő fizetéseiket, tehát a magángazdaságból elvont jövedelemből tartja fenn őket. Ez semmit sem von le a munkájuk értékéből. Az eltartók és eltartottak közötti katasztrofálisan rossz aránynak számos következménye lehet. Mivel az eltartottak vannak többen, ezért a politikusok ellenállhatatlan késztetést éreznek arra, hogy elsősorban az ő szavazataikat nyerjék meg. Ez oda vezethet, hogy fűt-fát ígérnek nekik, rosz- szabb esetben az ígéreteiket még be is tartják, megpróbálják „megvenni” őket, hogy a szavazatukért versengjenek. Pontosan ez történt Magyarországon az elmúlt négy évben. A szocialista kormány 50 %-kal megemelte a közalkalmazottak bérét, bevezette a 13. havi nyugdíjat, megemelte a gyest, a családi pótlékot. (Az objektivitás kedvéért tegyük hozzá, hogy ezeket az intézkedéseket a Fidesz is megszavazta.) Ezután a két nagy párt úgy szaladt bele a 2006-os választási kampányba, hogy túlígérgették egymást. A Fidesz 14. havi nyugdíjat ígért, a szocialisták korkedvezményes nyugdíjazást a nyugdíjkorhatár alatti idősebb munkanélkülieknek. Közben mindketten úgy tettek, mintha nem tudnák, hogy az ország máris a csőd szélén van a túlköltekezés miatt. Az osztogatással az a gond, hogy azt csak az adóbevételek vagy az államadósság emeA magyarok olasz adómorál mellett svéd jóléti rendszert akarnak. Alig hajlandók adózni, de nagy juttatásokat várnak. lésével lehet finanszírozni. Csakhogy a kb. 3,9 milliónyi foglalkoztatottból már nem igazán lehet több adót és járulékot kisajtolni, különösen úgy nem, hogy a két nagy párt folyton adócsökkentést ígérget. Ezért meg is nőtt szépen a költségvetési hiány és az államadósság. A választások után aztán jött a nagy kijózanodás és az adóemelések bejelentése. A kormány az eltartottak irányában tartott osztogatást újra az eltartókon akarja behajtani. Ez nem igazán fog menni, s a Fidesz kritikája ez esetben helyes. A fő problémát a veterán politikus, Tölgyessy Péter fogalmazta meg frappánsan a köztévé Este c. műsorában: a magyarok olasz adómorál mellett svéd szintű juttatásokat akarnak. Értsd: alig hajlandók valami adót befizetni, de óriási adókból finanszírozott juttatásokra tartanak igényt. Magas nyugdíjra, segélyekre, nyugati szintű „ingyenes” egészségügyre, oktatásra, tömegközlekedésre stb. - egyszóval, ami ,jár” az embereknek. Az idézőjelbe tett ingyenes jelző persze nem azt jelenti, hogy ezekért a szolgáltatásokért nem kell fizetni, hanem azt, hogy fizessen érte valaki más. Mivel az adók növelésével képtelenség orvosolni a hatalmas költségvetési hiányt, ezért hozzá kellene nyúlni a kiadási oldalhoz. Végre meg kellene mondani a választóknak, hogy nincs pénz 13. havi nyugdíjra, ingyenes utazásra, megemelt szociális juttatásokra. A kérdés csak az, hogy ki meri ezt megtenni, s mit mond erre az istenadta nép, különösen a választók állami juttatásoktól függő többsége? Nos, nem nehéz jósolni. A választásokon az MSZP és a Fidesz egymást túllicitálva ígérgetett betarthatatlan dolgokat. Ketten be is söpörték a szavazatok 85 %-át. Az MDF arra építette kampányát, hogy „nem vesz- szük be” a két nagy párt megalapozatlan ígéreteit. Alig meghaladva az 5 %-os küszöböt épp csak bejutott a parlamentbe. VWIZáftKliTO Az MTI jelentette 1956. október 24-én ÖSSZEFOGLALÓ A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége sorába választotta Donáth Ferenc, Losonczy Géza, Lukács György, Münnich Ferenc és Nagy Imre elvtársakat. A Központi Vezetőség titkárai: Donáth Ferenc, • Kádár János és Kállai Gyula elvtárs. A Központi Vezetőség javasolja a Népköztársaság Elnöki Tanácsának, hogy Nagy Imre elvtársat válassza meg a minisztertanács elnökének. A kormány felhívása: Az ellenforradalmi bandák gálád fegyveres támadása az éj folyamán rendkívül súlyos helyzetet teremtett. A banditák az üzemekbe, középületekbe hatoltak, számos polgári lakost, honvédet és államvédelmi harcost gyilkoltak meg. A kormányzati szervek nem számoltak a véres orvtámadásokkal, ezért segítségért fordultak a Varsói Szerződés értelmében a Magyarországon tartózkodó szovjet alakulatokhoz. A szovjet alakulatok a kormány kérését teljesítve részt vesznek a rend helyreállításában. A belügyminiszter ma délután 14 óráig kijárási tilalmat rendelt el. Nagy Imre elvtársnak, a Minisztertanács elnökének szózata Budapest népéhez: Közlöm, hogy mindazok, akik a további vérontás megszüntetése érdekében ma 14 óráig beszüntetik a harcot és leteszik fegyverüket, mentesülnek a statári- ális eljárás alól. Egyúttal kijelentem, hogy minden erőnkkel megvalósítjuk az 1953. júniusi kormányprogram elvei alapján országunk következetes demokratizálását, a párt, állami, politikai és gazdasági élet minden területén. A budapesti események külföldi visszhangja (Bizalmas!): A keletnémet sajtó és rádió nem tesz említést a lengyel- és magyarországi eseményekről. Nyugat-Berlinben keringő ellenőrizhetetlen hírek szerint a kelet-németországi szovjet megszálló csapatok készültségben állnak. Bizonyos orosz egységek állítólag már 48 órája vonulnak a nagy ipari központok - Halle, Magdeburg, Lipcse, Erfurt és Drezda - felé, ahol a múlt héten fokozódott a feszültség. A jugoszláv vezetőket különösen aggasztja az a lehetőség, hogy a szovjet csapatoknak Magyarországon történt fel- használása felbátoríthatja azokat a Szovjetunióban, akik még mindig az „erős kéz” politikáját akarják folytatni a kelet-európai államokkal szemben. Eisenhower elnök úgy osztja be választási hadjáratát, hogy 24 óránál tovább ne legyen távol Washingtontól, amíg a lengyelországi és magyarországi fejlemények tartanak. (m) KOMMENTÁR Mečiar Fico farába csíp S1DÓ H. ZOLTÁN A kormány egyre kevésbé képes leplezni központosító vágyát. Azt szeremé, ha tenyeréből minél többen szemezgetnének a (szerintük) tiszta búzából. Ézzel párhuzamosan a koalíció szemét csípi az államtól független pénzügyi források megléte. Többek között ezzel az alapállással magyarázható az a tény, hogy Miroslav Jureňa agrárminiszter legszívesebben megszabná, a farmerek melyik bankokat mellőzzék hiteligényléseik benyújtásakor, a koalíciós személyi jövedelemadó-tervezet pedig el szeremé lehetedem'teni a független nonprofit szervezeteket. A földművelésügyi miniszter kijelentése, miszerint a gazdák fordítsanak hátat az ING és a Tatra banka szolgáltatásainak, viszonylag könnyen magyarázható tudatlansággal, és a hatalom arroganciájával. Az említett pénzintézetek azzal váltották ki Jureňa nemtetszését, hogy bírálták a jövőre tervezett, minden eddiginél magasabb agrárdotációkat, ami áttételesen a kormány egyik döntésének ostorozását is jelenti. A jövedelemadó-tervezet váratlan parlamenti ostorozásából azonban némileg szövevényesebb történet bontható ki. Nem az ellenzék ellenvetéseire gondolunk, mert az normális. Hanem arra, hogy éppen Vladimír Mečiar emelte fel hangját a kormánytól független társadalmi szervezetek finanszírozásának megkurtítása ellen. Közismert tény: a kabinet a jelenlegi 2 százalékról 0,5 százalékra csökkentené a jogi személyek esetében a civil szervezeteknek felajánlható adó mértékét, ami csak jövőre közel 650 millió koronával rövidítené meg őket. A HZDS elnöke hirtelenjében a civü szerveződések védőangyalaként lépett fel, amikor a parlamentben közölte: a tervezetet csak akkor szavazza meg, ha marad a jelenlegi támogatási forma. Bár Mečiar a múltban a legszívesebben bedarálta volna a nonprofit szervezeteket, ám most, hogy arculatát egyre inkább elveszítő mozgalmát nemzetközi szinten is elfogadható jobbközép pártként szeretné láttatni, hirtelenjében felkarolta a közérdekű szerveződéseket. Nem üvöltözve, magából kikelve érvelt, mint a számára temetet- len holtnak bizonyuló Robert Remiáš ügyének megvitatásakor, hanem már-már józanul, européer politikusként. A történet másik mozgatórugója, hogy a HZDS a kormánykoalíció legkönnyebb súlyú pártja, eddig nem tudott kibontakozni, a zsíros funkciók osztogatásakor háttérbe szorult, amit az egykori kormányfő egyre kevésbé bír elviselni. Mečiar nagy taktikusként eddig kivárt, és most ott tesz be, ott csíp Ficoék farába, ahol a legjobban fáj - a 2007-es állami költségvetés részét képező törvénytervezetet akatja felborítani, ami nagyon kényelmetlen helyzetbe sodorná a kormánykoalíciót. Ha ezek után a Smer meghátrál, és nem nyúl a nonprofit szervezetek bevételéhez (ebben az esetben mások zsebében kezd újra kotorni), akkor a HZDS örökös vezére végre némi sikerélményhez jut, bár ezt a sikert a nemzetközi porondon szinte biztosan nem tudja értékesíteni. Ha pedig a birodalom belső körében ülő Fico visszavág, akkor szinte borítékolható Mečiar újabb fullánkja. Hiába, letelt a 100 nap, kezdődhet az egyelőre lappangó, majd fokozatosan nyílttá váló koalíciós marakodás. Közös nevező JARÁBIK BALÁZS Meglepő dolgok történhetnek a világban, ha az Európa Unió tagállamai megegyeznek abban, hogy most már igazán kellene egy tiszta európai szólam a világpolitika - egyre hamisabban szóló - kórusában. Az EU politikusai ugyan folyamatosan gyakorolják, hogyan kell konszenzusra jutni a világ ügyes-bajos dolgaiban, a döntés azonban lassan megy. Hiába, nagy az európai család, és ahány ország, annyi érdek. A bővítés után azonban egyre gyakrabban kerülnek napirendre Brüsszelben olyan ügyek, amelyekben jócskán megoszlanak a vélemények. Kétségtelenül ide tartozik Oroszország és az energia(biz- tonság) kérdése is. Az EU-elnökséget jelenleg viselő Finnország úgy gondolhatta, nem ártana a gyakorlatban is kipróbálni a konferenciatermekből jól ismert konszenzusos szólamokat. Meghívták hát Lahtiba, a hétvégén megtartott soros EU-csúcsra Vladimir Putyin orosz elnököt vacsorázni. A lépés kissé extravagáns volt. A finnek aligha hihették, hogy az orosz elnök majd helyben alánja az Energia Chartát, sokkal inkább számíthattak arra, hogy a vacsorameghívássai az EU tagállamait kényszerítik egy közös platform kialakítására Oroszországgal és az energiabiztonsággal kapcsolatban. Ennek a közös platformnak igencsak itt lenne az ideje. Áhogy egy magas rangú brüsszeli bürokrata a BBC-nek névtelenül elmondta: a sok fogadkozás után az európai államfők kétoldalú találkozóikon szinte szerelmet vallanak Vladimírnak. Éppen ezért szimbolikus értékű az a tény, hogy az EU véleményét kizárólag a finn miniszterelnök tolmácsolta. Mint ahogy az is, hogy Putyin elnök ismételten elutasította az EU által 1991-ben kidolgozott Energia Charta aláírását, amely garantálná Európának az orosz energiához, illetve a transzferhez való jogot. Sokkal nagyobb fontosságú azonban Angela Merkel német kancellár döntése, amelyben elutasította Németország kizárólagos részvételét az orosz Shtokman gázmező kiaknázásban, bizonyítván, hogy Berlin számára a közös európai energiapolitika nagyobb biztonságot nyújt, mint a Moszkva által felajánlott lehetőség. Az EU közös energiaszólama azonban egyelőre ugyancsak erődenül szól. Egy egész sor EU-tagállam úgy gondolja, az orosz energiától való teljes függésük miatt hasonló luxust nem engedhetnek meg maguknak. Közéjük tartozik Szlovákia és Magyarország is. Mindkét ország szocialista kormánya nem azon dolgozik, hogy az orosz energiától való függését - és ezzel a piac törvényei szerint az energia árát is - csökkentse, hanem az Oroszországgal való jó kapcsolatok fontosságát hangoztatja. Alighanem Robert Fico nemsokára, Gyurcsány Ferenc nyomdokaiba eredve, Keletről (is) vátja majd a gazdaság hatékonyságának fenntartását. De legalább végre lesz egy közös nevező a következő Fico-Gyurcsány találkozón: az orosz biznisz.
