Új Szó, 2006. október (59. évfolyam, 227-251. szám)

2006-10-21 / 243. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. OKTÓBER 21. Kultúra 9 Illatos fehérneműk hajtogatója. Martina Formanová könyve már a magyar könyvpiacon is siker Habkönnyű mese két részben (Képarchívum) Van benne kurázsi, gondol­tam négy évvel ezelőtt Mar­tina Zboŕilováról, aki For­man feleségeként nemcsak kettőjük kapcsolatáról, ha­nem korábbi szerelmi viszo­nyairól is kiteregetett egyet s mást akkor megjelent könyvében, az Illatos fehér­neműk hajtogatójában. SZABÓ G. LÁSZLÓ Bele is lapoztam jó párszor az őszintének tetsző történetecskékbe, s bár a bulvár világától távolinak éreztem e sajátos memoárt, annyira valahogy mégsem izgatott, hogy az első oldaltól az utolsóig végigolvas­sam. De valahányszor a kezembe került, a prágai könyvesboltokban mindig adtam pár percet a könyv­nek. Tehát nem igaz, hogy hidegen hagyott, csak az a része nem érde­kelt, amelyben a hölgy Karel Gott karjaiban olvadozik. Márpedig ar­ról szól a kötet vastagabbik fele. A másikban amerikai kalandjait ecse­teli, és csak jóval később vág bele abba a történetbe, amely végül is minden egyes alkalommal kíván­csivá tett, amikor a könyv a kezem ügyébe került. Martina Zborilová ugyanis addig-addig sündörgött Milos Forman, az Amerikában élő, Oscar-díjas cseh rendező körül, hogy a végén a felesége lett, és ikre­ket szült neki. Martina Formanová könyvét megírta. Csehországban kilenc hétig vezette a toplistát, most adták ki másodszor, a nemrég megjelent magyar fordítás pedig újabb olvasótábort szerzett az első­kötetes írónak. És ez lett a döntő érv számomra, hogy akkor most... teljes egészé­Együtt a Forman család ben... egy szuszra! A könyvet ugyanis V. Detre Zsuzsa fordította. Az a V. Detre Zsuzsa, akit a magyar olvasó Bohumil Hrabal hű és első­rangú tolmácsolójaként ismer. Kí­váncsi voltam: fényes tudásával mennyit tesz hozzá, hová emeli a könyvet, Zborilová-Formanová könyve mennyivel lesz több, érté­kesebb azáltal, hogy a legjobb ke­zekbe került. Nem feszítem tovább a húrt, máris kimondom: élvezetes olvas­mány az Illatos ágyneműk - majd­nem azt írtam: fosztogatója (bocsá­nat!) - hajtogatója. Bár...! A könyv egyik oldalán épp a hölgy mamája mondja valahogy így: „Kislányom, te mindig csak nagy embereket sze­rethetsz?” Igen. Ez a „kislány” már csak ilyen. De legalább őszinte. És szel­lemes. És bátor. Nem bulvár és nem rózsaszín. Friss. Lendületes. Szóra­koztató. Megmosolyogtató. Fa­nyar. Pikáns. Önkritikus. Olykor ki­mondottan érzéki, máskor megha­tó. Jó olvasni. Úgy ír, hogy közben halljuk, ahogy a történetet meséli. Nyári olvasmány. Nem igényel nagy koncentrációt. Felfaljuk, de nem üli meg a gyomrunkat. Frankó, belevaló csaj volt a nő. Még brünni gimnazista, amikor egy barátjának köszönhetően meg­ismerkedik Csehország lelőhetet- len csalogányával. Ottani koncertje után egy szolid kis villában bújnak össze először, bár a lány - önmagá­nak és nővérének - tökéletes kö­zönyt fogad az énekes felé. Csak­hogy a helyzet másképpen hozza: „Esküszöm, hogy a lelkem legmé­lyén sem számítottam arra, ami azután történt - úja. - Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a csak fejen át lehúzható pulóver, a sál a nya­kamban, csattal összefogva, ami­nek a zárját sokáig nem sikerült megtalálni, és később nyers erővel sem lehetett letépni, a rendkívüli türelmet vagy kézügyességet igénylő apró gombos blúz, és végül a közönséges meleg alsótrikó, amely fennen hirdeti: viselőmnek esze ágában sincs szexinek lenni. Csakhogy tizennyolc éves voltam, és tekintetemben szenvedélyes tűz lobogott, úgyhogy a pamuttrikó, az ártatlanság jelképe az egyszemé­lyes ágy alatt végezte.” Ennyi, így kezdődik egy lángoló szerelmi történet, amely csaknem tíz évig tart, és szép csendben ki­huny a végén. Az érettségi után Martina Zborilová felköltözik Prá­gába, bekerül egy napüap szerkesz­tőségébe, az olvasói levelek rovat­hoz, aztán manöken lesz, majd tán­cosnő és egy énekes trió tagja, tele­víziós show-műsorok szereplője, míg egy nap úgy dönt: ismét tanul­ni fog. Bejut a filmművészeti főis­kola dramaturg szakára, Petr Jar- chovsky és Igor Chaun csoporttársa lesz, s egy ideig őt is a legjobbak kö­zött tartják számon, míg egy nap, a sok mulasztás miatt, mégis kivág­ják. A manökenkedéstől közben megcsömörlött, énekesi karrierjét a berlini Friedrichstadtpalastban befejezte. S mivel hiába reményke­dett abban, hogy Karel Gott felesé­ge lesz, Amerikában kezdte el ke­resni a boldogulását, ahol névhá­zasságot kötött, miközben Mr. és Mrs. Gazdagéknál takarított. Aztán ismét főiskolás lett, visszaküzdötte magát a prágai dramaturg szakra, s amikor már a diplomamunkáját ír­ta, egy kósza ötlettől vezérelve le­velet írt az Oscar-díjas rendezőnek. „Kedves Forman úr! A film- művészeti főiskola hallgatója va­gyok, jelenleg Long Islanden élek, és a diplomamunkámat írom... Na­gyon szeretnék önnel találkozni.” És ebből a találkozásból született az újabb szerelem, amely Forman életét is helyrerázta. Több mint har­mincéves távházasságát Vera Kre- sadlovával hivatalosan is felbontot­ta, Martina Zbofilovának előbb asz- szisztensi állást biztosított maga mellett a Larry Flyntben, aztán an­nak rendje és módja szerint felesé­gül vette. A hajtogatás akkor már ja­vában tartott. A rendes kis asszony­ka takaros oszlopokba rakta a ren­detlen, nagy rendező pólóit és trikó­it, szvettereit és pulóvereit, s termé­szetesen a fehérneműit, ezzel érde­melve ki férje elismerő megjegyzé­sét, hogy: „Te is nagy művész vagy, mint Mozart. Hajtogatóművész.” In­nen a könyv dme, amely most a ma­gyar könyveladási toplistára is felke­rült. Martina Formanová pedig foly­tatja. Forgatókönyvvel ugyan még nem állt elő, az írásról azonban nem tesz le. Már az új könyvén dolgozik, amelyben három feleség történetét meséli majd el. Ami pedig Mozartot illeti: lehet, hogy ő nincs is. „Mert amikor jó, akkor Beethoven, amikor rossz, ak­kor pedig Haydn.” De ezt már nem Martina Formanová könyvében ol­vastam, hanem Márqueznél, az Azért élek, hogy elmeséljem az éle­temet című regényében. Az viszont nem egy habkönnyű mese. Súlyos irodalom. Miklósi Pétert köszöntötte hatvanadik születésnapja alkalmából a Szlovákiai Magyar írók Társasága Toll, mikrofon — lélek Csáky Pál, Miklósi Péter és Hodossy Gyula (Hizsnyai Zoltán felvétele) NAGY ERIKA Irodalmi esten köszöntötte Mik­lósi Péter közírót 60. születésnapja alkalmából a Szlovákiai Magyar írók Társasága (SZMÍT) csütörtö­kön a dunaszerdahelyi Vámbéry Irodalmi Kávéházban. A szép számban összegyűlt baráti társaság előtt a SZMÍT tagja, Csáky Pál író, parlamenti képviselő méltatta az ismert publicista munkásságát: „A hatvanas évek második felének szabadabb szele őt is magával ra­gadta, ő is megpróbálta komolyab­ban venni a szabadság szó eredeti tartalmát. Akkor írt cikkeiből máig visszaköszön ez az értelmezés, mígnem őt is lefagyasztotta a szov­jet tankok nyomában Szibéria felől ideömlő politikai hideghullám. Az Élet, a nagy dramaturg, akkor adta neki az első igazi leckét. Az igazoló­bizottságok előtt meg kellett tanul­nia: mindegy, hogy mit mond, s az is másodlagos, mi volt az igazság. Ha olyan prekoncepcióval és előre elkészített listákkal kerül szembe, amelyek mögött tankok állnak, sok esélye nem marad. Azok sorába ke­rült tehát, akik sorsán keresztül igyekezett a hálátlan utókor gyara­pítani, a kiödő atyák által soha meg nem álmodott kategóriákkal gaz­dagítani a marxizmus-leninizmus helyzettárát, a létező szocializmus új dimenziókat érlelő bugyrait. Ma­gyarán: néhány ezer társával egye­temben átmenetileg munkanélkü­livé vált.” Nagy törés volt ez az éle­tében, s kihatott további hói mun­kásságára is. Ennek is köszönhető, hogy felhagyott a versírással, s az újságírásra helyezte a hangsúlyt. Miklósi Péter ezután sokáig csak ál­néven írhatott. „Ha némileg ciniku­sak akarnánk lenni - folytatta Csáky Pál -, azt is mondhatnánk, a sors, a nagy rendező ezzel intézte el, hogy Péterünk mélyrelátóbb író­vá váljék, a saját tapasztalatai alap­ján jobban megismeije a lét fonák oldalát is. A nyolcvanas években egyébként közelebb sodródott a színházhoz, az akkor jelentős presztízsnek örvendő Jókai Napok­hoz is, ami megint csak a sors dra­maturgiai érzékét bizonyítja. Egy szó, mint száz, a tehetség valószí­nűleg ekkor forrott ki igazi minő­séggé benne, s így az 1989-es válto­zások egy felkészült, tapasztalt em­bert találtak személyében tájain­kon. Nemcsak a rehabilitáció volt fontos esetében, hanem főleg az, hogy minőségi szerkesztővé, fő- szerkesztővé, rádióssá vagy a be­szélgetést írásban közzétevő egyé­niséggé - szerkesztő úrrá - ért az évek során.” TÉVÉZZEN VELÜNK! 1956 az MTV képernyőjén m1, vasárnap, 17.25: Exhu­mált versek - válogatás az 1956- os forradalom költeményeiből Mensáros László, Jobbágy Kár­oly, Tamási Lajos, Mészöly De­zső, Fodor András, Darvas Iván, Eörsi István, Obersovszky Gyu­la, Petri György, Faludy György, Nagy Gáspár közreműködésével 18.10: Köszönet a szabadság hőseinek - ünnepi gála a Ma­gyar Állami Operaházból 20.00: Naplófilm, 12 voltam 1956-ban (dokumentumfüm) - 1956-ban, egy nap különbség­gel, egyszerre kezdte el írni a naplóját két fiatal srác Budapes­ten. Ez azonban nem a véleden műve, hiszen amióta az eszüket tudják, jó barátok. A két fiú egyike, Kovács Jancsi akkor volt 13 éves. A vele egy házban élő Csics Gyula - 12. A naplóírás­nak pedig egyeden oka: a forra­dalom. Edvy Boglárka filmje ezt a naplót jeleníti meg, animáci­ós, dokumentumfilmes eszkö­zökkel, azzal a céllal, hogy az eredeti napló különleges at­moszféráját minél hívebben ér­zékeltesse. 22.10: Szerencsés Dániel (ma­gyar játékfilm, 1982) Hétfő 14.30: megemlékezés a 301. parcellánál 15.00: Szökés a nagy árvíz ide­jén címmel - emlékezés Gérecz Attilára 17.30: Szabadság Emlékgyűlés a Parlamentnél 18.25: Határtalan emberek - portréfilm Márton Katiról, akit 1956-ban az amerikai követség védelmezett, és aki 50 évvel ké­sőbb, az ENSZ közgyűlésén em­lékezik meg a magyar forrada­lomról 20.00: ünnepi műsor az 1956- os forradalom 50. évfordulója tiszteletére 20.35: Eldorádó (magyarjáték- fűm, 1988) PENGE inni .. "~r - j r i n iiiiMamiaiiirjriTírí'TiíiiiifliraoiniiiiiiiTr i ^—mrrirTrnrrmiííitrr'nrif Ku korelly Endre: Samunadrág Kalligram, Pozsony, 2005 Kukorelly Endre Samunadrág című verseskötete kettős szorí­tásban formálódik: egyrészt ab­ban, hogyan tudja a költő karak­teres, nyelvkritikus, egyéni költői nyelvhasználatát átvinni az ún. gyermekversek területére, más­részt pedig azáltal, hogy a gyer­mekvers lehetőségei mennyire engedik meg a Kukorelly-féle roncsolt, rontott lírai nyelv meg­jelenését. Amivel a Samunadrág legjobb versei meglepik olvasójukat, az éppen a nyelvhasználat frissessé­ge, ödetessége: „Van mese édes / és eseményes, / van leheteden, / és kibírhatetien”. A „kibírhatet- len” hibás illeszkedésű, hangren­dű „eden”-je utal már a verseskö­tet elején arra a nyelvi szabad­Tettamami Béla rajzaival Kukorelly Endre amunadrág ságra, amelyben műiden lehetsé­ges, amely a komikus rímkény­szert is képes meglepő jelentés­elemként működtetni. Mint ahogy a különös verscímek is er­re a szimpatikus-meghökkentő költői-nyelvi szabadságra utal­nak, csak néhány példa: Reggels, Alegúja, Anyaid, Kaptamró, Gondosh, Szépvag, Olyanzo... Vagy teljes egészében lehetne idézni a szintén különös címet vi­selő Vanlkis című vers második strófáját: „vanegyki söcsimne ve- Samu / odavisz szavanér teanyu / apai séni / smindennagy néni / családun xerete talapu.” A nyelv feltörése, szétbontása ebben az Németh Zoltán kritikai rovata esetben nemcsak az óvodás-isko­lás gyerekek bemagolt, eltorzí­tott, szülte érthetedenné hadart szövegeire, verseire utal, hanem azokra a nyelvi automatizmu­sokra is, amelyeknek a hétközna­pi életben probléma és kétely nélkül vetjük alá magunkat, pon­tosabban ezeknek az automatiz­musoknak a felülbírálatára is fel­szólít. Talán ez Kukorelly Endre gyerekverseinek egyik legfőbb mozgatórugója: a gyermeki rög- züleden-szabad nyelvfelfogás szembesítése a felnőttnyelv auto­matizmusaival: „Induljak a szo­bámba rajzolni valamit, / vagy vagdossak, / na ez az, amit leg­jobban unok, / mi vagyok én, egy művész?, / vagy egy olló?! / Mi­ért nem mondják meg, hogy csókolló- / zás lesz, vagy ehhez hasolló.” A gyermeki rögzület- lenségnek ez a nyelvi analógiás logikája nemcsak meghökkent, hanem gyakran önvizsgálatra is kényszerít: „Vettünk hóvirágot / az aluljáróban. / És rágót. / Na jól van. // És addig-addig szima­toltam, míg hamburgert. / Mí­nusz 6 fok. / És láttam a földön aludni 3 embert. / Az sok.” A Samunadrág véleményem szerint legjobb versei éppen a kukorellys rontott-felszabadított nyelv és a gyermekvers naiv, dezautomatizált nézőpontjának társításából keletkeznek. Gyak­ran viszont elmarad a Kukorelly- féle nyelvfelszabadítás: ebben az esetben egyszerűen „csak” jó gyermekverseket olvashatunk a kötetben, de nem kukorellysenjó gyermekverseket: „Macska a tig­ris / is / nagyra nőve. / A lekvár befőtt, / mert be van főve. / A gyerek is ember, / ámbár / nincs annyi pénze, / ahány dolgot / a játékboltban kinézne.” Értékelés: O

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom