Új Szó, 2006. október (59. évfolyam, 227-251. szám)

2006-10-04 / 228. szám, szerda

2 Közélet ÚJ SZÓ 2006. OKTÓBER 4. www.ujszo.com RÖVIDEN Pázmány az MKP polgármesterjelöltje Dunaszerdahely. Ismét Pázmány Péter lesz az MKP dunaszer- dahelyi polgármesterjelöltje a decemberi önkormányzati választá­son. A párt városi szervezetének tegnapi szavazásán ő volt az egyetlen jelölt és csupán egy küldött nem támogatta. „Rövid töp­rengés után úgy döntöttem, negyedszer is megpályázom a posztot, mert egyértelmű támogatást éreztem a tagság részéről” - nyilat­kozta Pázmány, aki három sikeres polgármester-választást tudhat maga mögött. (SITA) Perek a neten Pozsony. Tegnaptól az igazságügyi minisztérium honlapján ( www.justice.gov.sk ) kikereshető, hogy az egyes járási és kerületi bíróságokon mikor tárgyalnak bizonyos eseteket - tájékoztatta la­punkat Michal Jurči, a szaktárca szóvivője. Az időponton kívül a tárgyalóterem száma és a kijelölt bíró neve is fel van tüntetve. Ere­detileg júliusban tervezték közzétenni a jegyzéket, de műszaki hi­bák merültek fel. A bírósági tárgyalások jegyzéke májustól bön­gészhető a világhálón, azóta a polgári peres és a kereskedelmi eljá­rásokban hozott jogerős ítéletek is nyilvánosak. A büntetőjogi íté­leteket jövőre teszik közzé. (sza) Ismét terítéken a mentelmi jog Pozsony. Ismét javasolja a KDH a képviselők mentelmi jogának szűkítését. Dániel Lipšic igazságügyi miniszterként már többször fel­vetette: ez az előjog csak a parlament tett kijelentésekre vonatkoz­zon, ám javaslatait már az első olvasatban mindig elvetették. Ján Cuper hírhedt autóbalesete után a politikusok abban tudtak meg­egyezni, hogy a mentelmi jog az ittas vezetésre ne vonatkozzon. Ugyanakkor a képviselő megtagadhatja az alkoholszondáztatást, te­hát nem lehet bebizonyítani, hogy ivott. A KDH most szeretné elérni, hogy ha egy képviselőt vagy bírót bűncselekmény elkövetéskor tetten érnek, ne kelljen a parlament vagy az Alkotmánybíróság beleegyezé­se a büntető eljárás lefolytatásához. Vizsgálati fogságba azonban to­vábbra is csak a parlament engedélyével kerülhetnének, (sza) Halálra ítélt javaslat Pozsony. Törvénybe foglalná a KDH, hogy a képviselőknek mekkora vagyonról kell bevallást készíteniük, az éves nyilatkozat elkészítésekor milyen adatokat kell megadniuk. Most ugyanis az összeférhetetlenségi bizottság által összeállított formanyomtat­ványt töltik ki, s ezekből még egyszer sem derült ki a politikusok tényleges anyagi helyzete, sem pedig az, hogy az előző évhez ké­pest vagyonuk mennyivel gyarapodott. A vagyonbevallások a par­lament honlapjára is felkerülnek. A javasolt törvénymódosítás el­fogadásához a 150-ből 90 voksra van szükség, (sza) Folyik a vita a speciális bíróságról Pozsony. Elsőként az Igazságszolgáltatási Tanács kapcsolódott be a speciális bíróság megszüntetéséről indított nyilvános vitába. A tanács nem javasolja egyértelműen a bíróság felszámolását, de nem is ellenzi. Štefan Harabin igazságügyi miniszter megörült en­nek, az állásfoglalást így értelmezte: „Az, hogy a jelen lévő bírák közül senki sem szavazott a speciális intézmény bezárása ellen, ön­magáért beszél. Kezd bebizonyosodni, hogy a speciális bíróság lét­rehozása csak választások előtti médiahúzás volt, nem szakmai döntés.” Harabin várja a többi szakmabeli, illetve a parlamenti frakciók véleményét is. (sza) Prodi elfogadta Fico meghívását Róma. Robert Fico olaszországi látogatásán találkozott az olasz miniszterelnökkel, Roman Prodival. A tárgyalások fontos témája volt az adózás kérdése, szóba került az olasz ENEL cég, mely ko­rábban privatizálta a szlovák villamos műveket, és megtárgyalták az iraki csapatkivonásokkal járó problémákat is. Az olasz minisz­terelnök Robert Fico meghívására ez év novemberében hivatalos látogatást tesz Szlovákiában. (TASR) Hét év szabadságvesztésre ítélték Róbert Mikulát, aki megpróbálta megzsarolni Pavol Ruskót, az ANO elnökét. A 33 éves férfit március­ban vették őrizetbe, miután 2 millió koronát átvett Ruskótól. Cseré­be azt ígérte, elintézi, hogy a rendőrség ne nyomozzon a pártelnök állítólagos botrányai ügyében. Mikula nem fellebbezett, jó magavise­let esetén négy év után szabadlábra helyezhetik. (SITA-felvétel) 340 ezren hagyták faképnél az Általános Egészségbiztosítót, még így is hárommillió kliense van 550 ezren váltottak biztosítót Ügyfélvándorlás az egészségbiztosítóknál + Biztosítottak száma jelenleg Közös Egészségbiztosító 1 337 54098-52 761 681 255 Sideria 2 887 72 258-69 371 397 671 Dôvera 67 883 | 48 813 +19 017 348 398 Apollo 10139 34 063-23 924 465 566 Általános Egészségbiztosító 9 753 339536-329783 3 405 318 Európai Egészségbiztosító 66297 +66297 2 1 Union 390 474] 2 +390 472 23 Összesen 548 770 5 298 233 Az ügyfelek átlépése januártól lesz érvényes, tehát például a Közös Egészségbiztosítónak jövőre 681 255 mínusz 52 761 biztosítottja lesz, azaz 628 494 fő. A Dôvera és a Sideria januárban egyesül. Pozsony. Az új, tavaly léte­sült két egészségbiztosító, az Európai és az Union ara­tott az idén, több mint 456 ezer ügyfelet szereztek az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal szeptember 28-i adatai alapján. Összesen majdnem 550 ezren váltot­tak egészségbiztosítót. ÚJ SZÓ-HÍR A számok ugyan még nem végle­gesek, mivel az ügyfeleknek szep­tember 30-ig volt lehetőségük a biztosítóváltásra, de nagy változás már nem várható. A legtöbben az Általános Egészségbiztosítóból (VŠZP) léptek át más intézménybe: közel 340 ezer ügyfele elhagyta, és csak alig tízezer újat szerzett. „To­vábbra is az Általános Egészségbiz­tosító a piacvezető, közel 3 millió ügyfelünk van” - reagált a hivatal által közzétett adatokra Petra Bá­lázóvá, a VŠZP szóvivője. Szerinte az eredményt befolyá­solta az is, hogy egyes biztosítók tisztességtelen toborzást folytattak, ami miatt panaszt tettek a felügye­leti hivatalnál. A kampány legna­gyobb vesztese azonban a Dôvera, amely komoly reklámhadjárata el­lenére is mínuszban maradt, a Sideria ügyfeleit is beszámítva - mellyel januártól egyesül - 50 ezer ügyfelet veszített. „Áz idei kampá­nyunk elsődleges célja a Dôvera márkanév megismertetése és új ügyfelek szerzése volt, ez sikerült” - mondta lapunknak Radoslav Biel­ka, a Dôvera szóvivője. Adataik sze­rint több mint 100 ezer új ügyfelet szereztek, a hivatal azonban egy­előre csak alig több mint 70 ezret regisztrál. Súlyosabb problémát je­lent azonban az, hogy több mint 130 ezer régi ügyfelük másik bizto­sítóba jelentkezett át. „Még nem véglegesek az adatok, ehhez nem kívánok hozzászólni” - mondta Bielka. A felügyeleti hivatalhoz 677 panasz érkezett az átlépésekkel kapcsolatban, túlnyomó többségük, 541 az Union ügyféltoborzását érin­ti, de sok -121 - panasz érkezett az Európai Egészségbiztosító tevé­kenysége miatt is. A legtöbben ami­att panaszkodtak, hogy valaki tud­tuk nélkül küldte el belépési kérvé­nyüket egy másik biztosítóba, vagy megtévesztő információk alapján váltottak biztosítót. Az esetek túl­nyomó többségében az érintett biz­tosító eleget tett az ügyfél kérésé­nek, és törölte jelentkezését. Az átregisztrált ügyfelek január 1-jétől válnak az új biztosító ügyfe­leivé, addig a „régi” biztosítójuk fe­dezi gyógykezelésük költségeit. Az új biztosító legkésőbb november­ben elküldi címükre a biztosítási kártyát, a régit január nyolcadikáig kell eljuttatni a régi biztosítóba. Az átjelentkezésről csak a munkaadót kell tájékoztatni. Aki ezt elmulaszt­ja, akár 10 ezer koronás büntetésre is számíthat. A hivatal ötezer koro­nás büntetést róhat ki arra, aki nem juttatta vissza időben a régi biztosí­tási kártyáját, (lpj) VILLÁMINTERJÚ „A kérdés, hogy szélsőséges-e az SNS” Hannes Swoboda, az Európai Szo­cialista Párt par­lamenti frakcióve­zető-helyettese szerint nem kell felfüggeszteniük a Smer tagságát a szocialisták­nak, ha Ján Slota, az SNS elnö­ke nyilatkozatot tenne közzé arról, hogy pártja nem szélsősé­ges. Az európai szocialisták beér­nék egy nyilatkozattal az SNS elnökétől, és megváltoztatnák eddigi határozott véleményü­ket? A kérdés az, hogy az SNS való­ban szélsőséges párt-e. Választ er­re csak maga Slota adhat. Ha szó­val és tettel bebizonyítja, hogy nem az, akkor véleményem sze­rint meg kell fontolni a további lé­péseinket. Konkrétan mire gondol? Például egy nyilatkozatra, ami­ből világosan kiderülne, nem szél­sőséges. Ez elég? Nem, a szavakat tettekkel kell alátámasztani. Például úgy, hogy az SNS támogatni fog konk­rét kezdeményezéseket olyan té­mákban, mint mondjuk a roma­kérdés vagy a holokauszt. Ezután is meg kell azonban vizsgálnunk, őszinte tettekről van-e szó. Most Ficón és Slotán múlik, mi fog kö­vetkezni. Nekem olyan értesülé­seim vannak, hogy több régióbeli ország sem támogatja egyértel­műen a Smer tagságának felfüg­gesztését, például Csehország, Szlovénia és Ausztria sem. Nem biztos hogy jót tenne a szlovák kormánynak, ha ez a döntés születne, ezért körültekintőnek kell lennünk. Mi fog most következni? Az Eicon és Slotán múlik. Nem egyeztünk meg semmilyen konk­rét lépésben, sem időpontban. Ez a javaslat az én személyes kezdemé­nyezésem volt, mert korábban Fico keresett meg azzal beszél­jünk a Smerrél szemben kilátásba helyezett lépésekről. Természete­sen bármilyen lépésről az egész szocialista csoportnak kell dönte­nie. (czk) Évente több tízmilliárd korona az üzletláncok forgalma, s legalább 10 százalékos nyereséggel dolgoznak Simon 50 millióra emelné az üzletek bírságát A 2006 első felében végzett ellenőrzések Hónap Az ellenőrzött Megállapított Lejárt szavatosságú üzletek hiányosság élelmiszerek Január 2 536 790 825 Február 2 634 1 053 215 Március 3 600 1 327 296 Április 2 701 941 632 Május 2 715 1 130 886 Június 3 015 1 217 958 Július 2 341 908 636 Augusztus 2 667 1 055 774 Összesen 22 209 8421 5 222 Az üzletláncok forgalma (milliárd koronában) Társaság 2005 2003 Tesco Stores SR 21,0 17,8 Metro 16,2 13,6 Billa 10,5 9,3 Kaufland 8,5 7,2 Ahold Slovakia (Hypernova) 7,0 6,3 Carrefour 5,5 nincs adat CBA SK (Mmarket) 4,5 3,6 Lidi SR 3,4 nincs adat Összesen 76,6 57,8 Az üzletláncokban az áru 75-85 százaléka élelmiszer. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Mivel a korábban el­rendelt fokozottabb ellenőrzések és a kiszabott bírságok ellenére is árulnak a boltokban romlott húst, az ellenőrök még mindig sok sú­lyos hibát észlelnek az üzletlán­coknál, Simon Zsolt leporolta élel­miszertörvény-tervezetét, s képvi­selői indítványként nyújtja be azt, amit miniszterként nem sikerült elfogadtatnia. A parlament annak idején lesö­pörte az asztalról a szigorúbb bün­tetések bevezetését, egyesek sze­rint attól tartottak a pártok, hogy a választások előtt az MKP ezzel jó pontokat szerezne. Mivel a szank­ciókat nem szigorították, tovább nőtt a szabálysértések száma. A volt földművelési miniszter szerint ez annak is a következménye, hogy utódja nem lép fel elég határozot­tan a romlott termékeket forgal­mazókkal szemben. 2005-ben az ellenőrzött termékek 30, idén már 37 százaléka nem felelt meg az előírásoknak. Simon szerint túl enyhék a büntetések. Az üzletlán­cok forgalma több tízmilliárd koro­na, s legalább 10 százalékos ha­szonnal dolgoznak, ez például a Tesco esetében évi 2 milliárd koro­na körüli nyereség. Ebből játszva kifizetik a jelenlegi, legfeljebb egy­millió koronás bírságot. Az MKP földművelésügyi szak­értője szerint itt az ideje bevezetni a háromszor és elég elvet, vagyis ha egy üzletben egy év alatt három súlyos szabálysértést észlelnek, a következőnél már bevonhatják működési engedélyét. A tervezet értelmében az öreg, romlott, át­csomagolt hús és hentesáru forgal­mazásáért 50 millió koronás bír­ság is kiszabható lenne. A kisebb kihágásokért, melyek közvetlenül nem veszélyeztetik a fogyasztó egészségét - hiányos csomagolás, hibás árumegjelölés és nyilvántar­tás -, egymilliós büntetés járna. 30 millióra lenne büntethető az az üz­letlánc, amely tiltott vagy allergén anyagokat tartalmazó élelmiszert forgalmaz, vagy ha alkalmazottja nem rendelkezik egészségügyi iga­zolvánnyal. Simon elismerte, más országok még nem vezették be a háromszor és elég elvét, de szerin­te egyszer sem szabadna megen­gedni, hogy a kereskedők az egész­ségre káros élelmiszereket rakja­nak a pultokra. Külföldön léteznek úgynevezett szégyentáblák, vagy az interneten teszik közzé az ilyen boltokat. Simon erősítené a bolti ellen­őrök hatásköreit is, a jelenlegi rendszer túl bürokratikus. Helyszí­ni bírságot ugyan nem szabhatná­nak ki, de azonnal elrendelhetnék a veszélyesnek vélt áru kivonását a forgalomból. Az élelmiszer-kom­mandókat pedig úgy kellene meg­szervezni, mint az agrárkifizetési ügynökség által végzett ellenőrzé­seket: nem mindig ugyanaz az el­lenőr vizsgálódna ugyanabban a boltban, véletlenszerűen kapnák a feladatot, s lehetőleg lakhelyüktől távolabbi régiókban. A földművelésügyi miniszté­rium elutasítja Simon háromszor és elég elvét, szerinte marketing­húzásról van szó, mely ráadásul korrupciót fog gerjeszteni. A HZDS-es tárcavezető már dolgo­zik a saját élelmiszertörvényén, mely hamarosan a kormány elé kerül, (sza)

Next

/
Oldalképek
Tartalom