Új Szó, 2006. október (59. évfolyam, 227-251. szám)
2006-10-14 / 237. szám, szombat
„Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kis fiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa. ’’ (AranyJános) CSALÁDI KOR gazda pedig mond egy szives jó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörliporlepett ingével: Mélyre van az szántva az élet-ekéveL ” (AranyJános) 2006. október 14., szombat 10. évfolyam 41. szám Az utódok elutasítása - legyen az egy életre szóló döntés vagy csak időhúzás - egyfajta tiltakozásnak is felfogható a tradicionális társadalmi rendszer ellen Tudatos gyermektelenség? Egyre több fiatal utasítja el a gyerekvállalást szerte a világon, hogy a pénzét magára - éttermekre, utazásra - költhesse. Akár egy életre szóló döntés ez, akár időhúzás, már érezteti a hatását az adózási rendszerekben, illetve az ingatlan- és autópiacokon is. ÖSSZEFOGLALÓ A Newsweek amerikai hetilap a közelmúltban egy összeállítást közölt arról, hogy egyre több pár választja tudatosan - akár egyelőre, akár véglegesen - a gyermektelen életmódot, és az utódba „invesztá- lás” helyett inkább éttermekre, utazásra vagy ingatlanokra költi a pénzét. Az ok egy sor tényező - a kapcsolati normák, a karrierlehetőségek, az általános életmód és a gazdasági tényezők megváltozásának - együtthatója. A társadalom szerkezetének erre a változására már reagált is az autó-, illetve az in- gatlanipar, sőt egy-két országban még az adórendszert is megváltoztatták. A leghagyománytisztelőbb társadalmakban is — Görögország például egyike azoknak az országoknak, ahol egy-két évtizeddel ezelőtt a szigorú hagyományok még nagyon is éltek, de - köszönhetően a jobb iskolarendszernek, a széles munkaválasztási lehetőségeknek és a nemzetközi kulturális hatásoknak - hasonlóan, mint a világ más, fejlett országaiban többé nincsenek a fiatalokra érvényes, kötelező elvárások. A piac szerte a világon gyorsan reagál a negatív mutatókra. Nagy- Britanniában például egyre több olyan könyv jelenik meg, amely a gyermektelen életmódot pártolja, illetve azt magyarázza, hogy ez a választás teljességgel természetes, egyebek közt a „Child Free and Loving It” is. Nem kevés olyan családsegítő központ is megalakult az USA-ban és Nagy-Britanniában, amely összefogja azokat, akik ezt az életmódot választják. Japánban egy sor terméket dobtak piacra a gyerektelen célcsoportnak - például a pasipámát -, és a trendnek köszönhető az az egyre erősebb igény is, hogy a japánok háziállatokat tartsanak. Az egyik autógyártó cég pedig már kijött olyan kocsival, amelybe gyerekülés helyett kutyahelyet építettek. Ausztráliában a gyermektelen fiatalok az ingadanügynökök egyik legfontosabb célcsoportja lett, mivel általában többet hajlandók költeni. London és Manhattan drága negyedei szintén tele vannak gyermek nélküli lakástulajdonosokkal, ez pedig elképesztő módon húzza fel az árakat. Egy brit tanulmány szerint egy ingadan értéke egyenesen öt százalékkal csökken, ha tinédzser gyerekekkel rendelkező család költözik be a szomszédba. A hotel- és az étterembiznisz szintén ráállt a témára: Olaszországban például egyre több az olyan szálloda, amely garantáltan gyerekmentes, Rómában pedig mind gyakoribb az olyan tábla, miszerint egy-egy hely a gyerekek számára nem látogatható. Mindenkit érint A gyermektelenség mint új norma nemcsak az úgynevezett „dinkik” (Double Income, No Kids - azaz dupla bevétel, gyerek nélkül) társadalmi osztályára van hatással, hanem minden rétegre. Egy, a harmincas évei végén járó német pár például azzal indokolja az utódok elutasítását, hogy nem akarja, hogy a gyerekük is munkanélküli legyen. Spanyol-, Olasz- vagy Görögország hagyományosan a nagycsaládos társadalmak közé tartozik, de a trend ezekben az országokban még vidéken is megfigyelhető: sőt Európában ezek az államok a legalacsonyabb születésszámokkal bírnak. A gyerekek elutasítása egyfajta tiltakozásnak is felfogható a tradicionális társadalmi rendszer ellen. Japánban például a dolgozó nőket egyáltalán nem támogatja az állam, a gyereknevelés drága mulatság, a férfiak nem vesznek részt a feladatban, ráadásul a cégek sem nézik jó szemmel a szülési szabadságról visszatérő anyákat. A nők nem tartják nagy csodának, hogy a gyerek japánul pontosan ugyanúgy hangzik, mint a magányos. A vüág többi országában inkább az a jellemző, hogy a férfiak vannak a gyerekek ellen, illetve az, hogy a különféle vallási szervezetek és a politikusok sötéten hajtogatják a nemzet vesztét. A politika és az egyház a népességcsökkenésért, a nyugdíjrendszerek összeomlásáért és a bevándorlás erősödéséért is szereti a gyerekteleneket hibáztatni; Japánban egyes publicisták egyenesen parazitáknak nevezték a szingliket. Újra és újra felröppen az ödet, hogy vajon a gyerekteleneket nem kellene-e megadóztatni. Oroszországban - ahol az 1980-as 2,3 százalékról 1,3-re csökkent a születések aránya - szintén szóba került a gyermektelen párok megadóztatása. Németországban egyes közgazdászok és politikusok azt lebegtették meg, hogy a gyermekteleneknek járó nyugdíjat a felére kellene csökkenteni. A lap azt állítja: nincs arra biztosíték, hogy ezek az intézkedések - ha netán bevezetnék - a születések számának emelkedését hoznák, már csak azért sem, mert számos kutatás bizonyítja, ennek a számadatnak a csökkenése nincs közveden összefüggésben a gyermektelen életmóddal. Az igazi ok a család méretének a csökkenése: míg korábban számos országban három-négy gyerek született egy családban átlagosan, most egy vagy kettő. Japánban például az egygyerekes család a norma. Ez szintén életmódválasztás eredménye. Egy minimálcsalád megfelel a társadalmi és a szülői elvárásoknak, de nem terheli meg annyira a pénztárcát, hogy bárkinek is le kelljen mondania a megszokott életszínvonaláról, (o-o) Egy harmadiknak már nem jut hely (Képarchívum) Mi is a jobb: ha az ember egyke, illetve ha egy vagy több testvére van? Sajnos olyan anyagból vagyunk gyúrva, hogy semmi sem jó nekünk, mindig mást akarunk. A két kis boszi dinét szelídít (A szerző felvétele) Gólya, gólya, vaslapát, hozzál nekünk kisbabát! BENKO TÍMEA Az iskolában egy irodalmi szemelvényt olvastunk a gyerekekkel arról, milyen príma dolog is az, ha az ember nagy családban nő fel, és sok testvére van. Egyből élénk vita alakult ki az osztályban arról, mi is a jobb. Ha az ember egyke? Ha egy vagy több testvére van? A diákok egymással sokszor ellentmondó véleményei alapján megint csak bebizonyosodott: lám, lám, az ember olyan anyagból van gyúrva, hogy neki semmi sem jó. Ha egyke, testvér után vágyik, ha apró húga van, segítőkész nővér után sóvárog, ha lókötő öcs- cse, bölcs bátyus után... Nekünk semmi sem jó. A szomszéd fűje mindig zöldebb. Az egykék leginkább azon szo- morkodtak, hogy sokat unatkoznak, hiányzik a rendszeres játszótárs. A barátok nem lehetnek mindig kéznél. „Örülj neki, hogy békén hagynak - mondta az, akinek tesója van. - Az hagyján, hogy meg kell felezni minden édességet, el kell tűrni a másikat a szobádban, de hogy még az anyu ölelésén is osztozni kelljen...” Buzgón irigykedtek az egykék a testvérekre és viszont, aztán megkapták házi feladatul, hogy foglalják rövid fogalmazás formájában írásba mindazt, amit a témáról gondolnak. A leckékben aztán fehéren-feketén ott állt az örök érvényű igazság: az egyke önzőbb, míg a nagy családban felnövekvők toleránsabbak. Önző egykéből nekem is van odahaza egy ötéves példányom. Amikor először pedzegetni kezdtem a kistestvértémát, mélyen elgondolkodott, majd határozottan kijelentette, köszöni szépen, nem kér belőle. Aztán az egyik barátjának húga született. Amíg pólyában volt a pici, rendüledeniU csodálta, s beismerte, tévedett. Egy ilyen baba aranyos, neki is kell - de ugye tarthatja a karjában? „Fiú legyen és szombatra!” - közölte igényeit. Csütörtökön. Amikor aztán a kicsi nyűgös lett, és sírni kezdett, olyan kijelentést tett az én lányom, hogy köpni, nyelni nem tudtam: „Mit nyavigol? Rögtön beleteszem a kukába!” Ilyenkor a szülői feddés semmit sem használ. Elhallgat ugyan a gyerek, de véleménye csak nem változik. Ahogyan növöget a kislány, és rástartol a nagyok játékaira, fokozatosan kiutálják szegényt a gyerekszobából. „Vigyétek el, állandóan láb alatt van” - panaszkodik sztereóban a tesó és a lányom. Enikő hát hamarosan tisztán látta, neki pajtás kell, nem újabb családtag. „Legyen a Julcsi a testvérem, jó?” - ajánlotta figyelmembe a kissé bizarr lehetőséget. A szomszéd kislány egy évvel idősebb, s kicsi koruktól kebelbarátnők. Sok időt töltenek együtt. Bár Julcsinak van nővére, érthető, hogy inkább a vele egyko- rúak társaságát keresi, hát sülve- főve együtt van Enikővel. Lányom így sosem érzi magát egyedül, mert számos barátja mellett van egy fix játszótársa is, akivel bármit szívesen megoszt. Ha elunták magukat nálunk, mennek a szomszédba, aztán vissza. Ott esznek, ahol megéheztek, volt, hogy kora este együtt is fürödtek. Most épp egy pizsamabuli lehetőségét fontolgatják. Vasárnap házon kívül pedig kerek tizenkét órára kétgyermekes családanya lettem: először vittük magunkkal Julcsit kirándulni. Korábban a nagyszülőknél, kereszt- szülőknél már számtalanszor járt velünk, de az csak egy-két utcával volt távolabb. Ezúttal viszont a fővárosi állatkertbe mentünk. Édesanyja használati utasítása „örökbeadott” gyermekéhez így szólt: ha nem fogadna szót, nyugodtan vágjunk a fenekére. Nos, egyáltalán nem kellett senkinek sem a popsiját paskolni, példásan viselkedett a két kis boszi. Párommal kimondottan élveztük ezt az újfajta szülői szerepet. Könnyű dolgunk volt, hiszen a másikat csak kölcsönkaptuk, este visszaadtuk. Enikő viszont legújabban megint rácuppant a kistestvértémára. „Gólya, gólya, vaslapát, hozzál nekünk kisbabát!” - skandálta az állatkerti gólyának. Aztán hozzátette: „Hatéves legyen és lány, mint Julcsi!” Na, kedves gólya, Afrikában a hosszú tél alatt lesz miről gondolkodnod, ha mindezt teljesítem akarod...
