Új Szó, 2006. október (59. évfolyam, 227-251. szám)

2006-10-03 / 227. szám, kedd

30 Szülőföldünk ÚJ SZÓ 2006. OKTÓBER 4. www.ujszo.com RÖVIDEN Kassa 50 városi képviselőt választ Kassa. Ötven képviselője lesz a következő megbízatási időszak­ban a város önkormányzati testületének. Erről a jelenlegi képviselők határoztak múlt heti ülésükön. Eldőlt az is, hogy december 2-án 14 körzetben várják majd a választókat az urnákhoz. A kisebb városré­szek szószólói nehezményezték, hogy az átszervezés miatt ezentúl nem lehet majd képviselőjük. Az ülésen ismét - már harmadszor - módosították a város idei költségvetését. Húszmillióval kevesebb jut idén útkarbantartásra és -javításra, mintegy 15 millióval kurtították a sporttevékenységre fordítható összeget, és a városi közlekedési vállalatnak jóváhagyott pénzből is elvontak 17 milliót. (SITA) Patkányirtás Kassán november 22-ig Kassa. Patkányirtás folyik a városban. A polgárokat felszólították, hogy az irtásra vonatkozó általános érvényű önkormányzati rende­let utasításai szerint segítse elő a munkát, például azzal, hogy ren­det tesznek a tulajdonukba tartozó vagy az általuk kezelt területe­ken. Nem szabad etetni az állatokat nyűt területen, továbbá az élel­miszer nem tárolható pincében, udvarban és erkélyen. Az irtást a szennyvízcsatornákban is elvégzik. Az, aki ezt a szabályrendeletet megsérti, akár 200 ezer koronás bírsággal is büntethető. (SITA) Inkubátorház lesz Rimaszombatban? Rimaszombat. Inkubátorházat szeretnének létrehozni a város­ban fiatal vállalkozóknak - a kezdeményezést a Gömör-kishonti Regionális Fejlesztési Társulás vállalta magára. Az ügynökség fő­ként a vállalkozással kapcsolatos szaktudást szeretné fejleszteni a régióban, s ennek érdekében angol, magyar és lengyel partnerek­kel is szoros együttműködést folytat. Az elképzelések megvalósítá­sához az uniós Leonardo da Vinci-programon belül is támogatásra leltek; e program révén már több tréninget tartottak. Néhány ri­maszombati középiskolás idén egy egri vállalkozói versenyen is részt vett, és az ügynökségnek továbbra is célja, hogy a projektbe minél több diákot vonjon be. (TASR) Színházi hétvége Budapesten Szepsi. A városi könyvtár értesíti az érdeklődőket, hogy 2006.október 14-15-én kétnapos színházlátogatást tervez Buda­pestre. Október 14-én, szombaton 19.00 órakor a Magyar Színház­ban a Huszka Jenő-Martos Ferenc szerzőpáros Bob herceg című daljátékát tekinthetik meg. A főbb szerepekben Béres Ilona, Tóth Sándor, Auksz Éva, Bucsi Annamária, Őze Áron látható. Október 15-én, vasárnap a szentendrei szkanzent, a Dunakanyart és az esz­tergomi bazüikát látogatják meg, hazaindulás 16 órakor. Érdek­lődni és jelentkezni a Szepsi Városi Könyvtárban lehet naponta 9- től 17 óráig, vagy a 055/460 2023 és a 0908/ 829 355 telefon­számokon. A részvételi díj 1550 korona, (kozs) regio@uSszo.com A kassai alapiskolás tanulók gyakran szüleiket és idősebb testvéreiket is rábeszélik a véradásra Diákvércsepp - egy hónapon át A véradáshoz semmilyen előzetes orvosi vizsgálat nem szükséges, a magukat egészségesnek érzők bátran betérhetnek a transzfúziós állomásokra (TASR-felvétel) November 10-ig tart az akció A Diákvércsepp idén e hét hétfőjétől november 10-ig tart, vért adni naponta 6.30-tól 12.00-ig (keddenként 17.00-ig) lehet a kassai Sznf- lakótelepi kórházban, valamint a sacai magánkórházban, (juk) Kassa. Országos viszonylat­ban jelenleg a városban a legsikeresebb a Diákvér­csepp elnevezésű kampány, amelyet első véradók szer­zése, illetve a véradás, jó szokássá” válásának előse­gítésére indított a Szlovák Vöröskereszt. JUHÁSZ KATALIN Tavaly összesen 1117 diák adott vért a kassai egyetemi kórház transzfúziós osztályán, közülük 490-en életükben először. Ez a szám tízszerese az első évben je­lentkezőknek. Az érdeklődés foko­zatosan növekszik a kezdeménye­zés tizenegy éve alatt; eleinte az egyetemisták domináltak a vér­adók között, ám most már e téren a végzős középiskolások a legaktí­vabbak. „Mind az 59 kassai oktatási intéz­ményt megszólítottuk, és az ered­mények nagyon jók. Tavaly az isko­lák 86 százaléka kapcsolódott be valamilyen formában a Diákvér- csepp-kampányba. Sok helyen is- meretteijesztő előadásokat, beszél­getéseket is tartottak, a véradás fon­tossága az osztályfőnöki órákon is téma volt, sőt akadtak olyan diákok, akik szüleiket, rokonaikat is rábe­szélték a véradásra. Ma már sok is­kolában maguk a tanárok szervezik meg a csoportos véradást, nekünk nem is kell kampányolnunk az ügy érdekében. Sőt, az iparművészeti középiskola diákjai azzal leptek meg minket, hogy plakátokat ter­veztek és szlogeneket találtak ki a Diákvércsepp-akció népszerűsítésé­re” - számolt be a sikerekről Luda Cangárová, a Szlovák Vöröskereszt területi szervezetének elnöke. A szervezők a felvüágosító kam­pány során azokra is gondolnak, akik koruknál fogva még nem ad­hatnak vért, viszont befolyásolhat­ják szüleiket és idősebb testvérei­ket. Az alapiskolások számára spe­ciális ismeretterjesztő tanórákat kí­nálnak, melyek során a gyerekek megismerkedhetnek az elsősegély- nyújtás módjaival, és hallhatnak az embertársaiknak nyújtott segítség fontosságáról is. A Szlovák Vörös- kereszt célja, hogy valamennyi isko­lában legalább két önkéntese le­gyen a szervezetnek, akik nemcsak a diákokat, hanem a tanárokat is bevonhatnák a kampányba. A kassai eredmények azért is fi­gyelemre méltóak, mert sokáig itt Eleinte az egyetemisták domináltak a véradók között, ám most már e téren a végzős középisko­lások a legaktívabbak. működött az ország legnagyobb transzfúziós állomása. „Tavaly Po­zsonyban összevontak három ha­sonló osztályt, így jelenleg a máso­dikok vagyunk Szlovákiában. A vá­rosban szükség is van vérre, mivel az országos szintén egyedülálló Szív- és Érrendszeri Betegségek In­tézete, a Kelet-szlovákiai Hemato­lógiai Klinika, valamint a megye legnagyobb kórháza is Kassán mű­ködik, azaz részben a szomszédos Eperjes megye igényeit is mi elé­gítjük ki” - magyarázta Jitka Mačalová, a Sznf-lakótelepi egye­temi kórház transzfúziós állomásá­nak vezetője. Nem mellékes, hogy a Diákvér- csepp-akciónak köszönhetően he­tekre elegendő vérkészítményt állít­hatnak elő a műtétekhez. Az ősz ha­gyományosan „vértelen” időszak­nak számít a kassai transzfúziós ál­lomásokon, mivel a legtöbben a ka­rácsonyi ünnepek előtt mennek el vért adni. Egy komolyabb műtét so­rán a pádens két liter vért kap, ösz- szesen négy véradótól. A kassai adatbázisban jelenleg 27 ezer vér­adó szerepel, közülük tavaly 3200- an adtak vért. „Ez kevésnek tűnhet, ám figyelembe kell venni néhány akadályozó tényezőt. Sokan meg­betegedtek tavaly óta, mások csak kétévenként adnak vért, megint mások elfeledkeztek a dologról. Mindenképp sikerként könyvelhető el azonban, hogy az első véradók fele visszatér, és hogy ez a tenden­cia főleg a fiatalokra jellemző” - vé­li Luda Cangárová, hozzátéve, hogy a véradáshoz semmüyen elő­zetes orvosi vizsgálat nem szüksé­ges, a magukat egészségesnek ér­zők bátran betérhetnek a transzfú­ziós állomásokra, feltéve, ha az el­múlt fél év során nem estek át mű­téten, nem tetováltatták, piercin- geltették magukat, és nem abszol­váltak akupunktúrás, vagy antibio­tikumos kezelést. KULTÚRA Munkácsy-képek Ameriká­ból (Válogatás Pákh Imre gyűj­teményéből) Herman Ottó Múzeum, Mis­kolc, Görgey utca 28 Október 14. - december 30. Munkácsy Mihály Miskolcon eddig soha nem látott képei cso­dálhatok meg október 14. és december 30. közt a Herman Ottó Múzeum Képtárában (Miskolc, Görgey utca 28). Az elmúlt közel két év során a Pákh Imre gyűj­teményébe tartozó Munkácsy-művek vándorkiállításon vol­tak láthatók Magyar- ország különböző vá­rosaiban. Miskolc nagy megtiszteltetés­nek tartja, hogy fogad­hatja e nagyszerű kiál­lítást. A neves festőmű­vész miskold kötődése okán a városban már a 19. század végétől Munkácsy- kultusz él. Munkácsy egy ki­csit „haza is jön” - gyermek­kora egy részét Miskolcon töltöt­te. A nagy művész éppen 115 éve, 1891. október 22-én járt utoljára Miskolcon, s a híres miskolci fo­tográfus, Schabinszky közremű­ködésével fényképeket készítet­tek a Honfoglalás című freskójá­hoz - erről az eseményről egy ko­rabeli miskolci újság is beszámolt. Pákh Imre Amerikában élő ma- Pákh-gyűjtemény egyharmadát gyár gyűjtő a 80-as években kéz- teszik ki. dett el 19. századi festményeket A jeles gyűjtemény ezúttal a vásárolni - előbb kiváló franda miskold állomáson természetsze- mesterek munkáit, majd klasszi- rűen egészül ki a Herman Ottó Múzeumban őrzött hiteles Mun- kácsy-alkotásokkal, valamint olyan kuriózumokkal, amelyek Munkácsy és Miskolc kapcsolatát mutatják be. A Munkácsy képek Ameriká­ból - válogatás Pákh Imre gyűjteményéből című ki­állítás anyagát eddig kö­zel 650 ezer érdeklődő láthatta, és most végre a Dél-Szlovákiához is viszonylag közel lévő Miskolcon is megte­kinthető az egyedül­álló gyűjtemény. A múzeum nyitva tartása: kedd-vasámap: 10.00- 20.00, hétfő 10.00- 24.00 A látogatás szünetel: októ­ber 23., november 1., de­cember 24-26. A jegyek elő­vételben megrendelhetők és a múzeum portáján átvehetők. Jegyelővétel a múzeum közön­ségkapcsolati osztályán; tel: kus magyar mesterek alkotásait 0036/46/560 176 vagy 560 182, is. Ekkor vette meg az első Mim- e-maű: kurta@hermuz.hu ; ma- kácsy-műveket, és ettől kezdve rosiagi@hermuz.hu . További in- Munkácsy maradt az igazi szén- formádók a www.hermuz.hu vedély. A festőművész képei ma a honlapon, (ú) A debrődi mészégetők tüze táplálta benne a szeretetet az emberek és faluja iránt Mindenki Nusi nénije nincs többé KOZSÁR ZSUZSANNA Debrőd. Vasárnap délután vett végső búcsút a község népe polgár- mesterétől, Papp Annától, aki pén­teken reggel hunyt el 59 éves korá­ban. Mindenki Nusi nénije magyar­szlovák szakos tanítónőként kezdte pályáját. Később a közügyek iránti érdeklődésének köszönhetően a helyi nemzeti bizottság elnöke lett, majd a rendszerváltás után Debrőd polgármestere. Húsz évig volt köz­ségének első embere, gondos keze nyomát mindenütt meglátni. Nem­csak a rendbehozott iskolán, hiva­talon, középületeken, a megtisztí­tott, kicsinosított forráson, a meg­álmodott növénytemplomon vagy a példásan rendben tartott teme­tőn. Az emberek lelkén is. Hiszen Papp Anna nem csupán polgármes­ter volt, hanem Csemadok-elnök, az MKP helyi szervezetének elnöke és a Tüzikék éneklőcsoport, vala­mint a Csipet Csapat gyermekcso­port alapítója is. A község és az emberek dolgát mindig hatalmas lendülettel igaz­gatta. A hajdani debrődi mészége­tők tüze lobogott benne, táplálta benne a szeretetet az emberek és szülőfaluja iránt. Hitt az emberek­ben, hitt a csodákban. Újraépítette az iskolát, mely 15 évig gyerekekre áhítozott, ám a központosított ok­tatási rendszerben megfosztották lényegétől. Újraépítette, minden energiáját és hitét belevetve, hogy nemcsak a kételkedésnek és értet­lenkedésnek legyen tanúja, hanem annak is, hogy a gyerekek létszáma csökken, a falu öregszik. Hitt abban is, hogy a Szent László-forrásnál ro­mokban heverő templom az embe­rek jóindulatából egyszer felépül, és újra zarándokhellyé válik. A ter­vek elkészültek, csak Nusi néni nincs, hogy töretlen bizalmával véghezvigye a csodát. Nem csak a debrődiek ismerték, szerették. A környékről is sokan el­jöttek - rokonok, ismerősök, jó­barátok, polgármester kollégák, csemadokosok és népművészeti csoportok képviselő is, hogy elbú­csúzzanak. „Csak azt felejtjük gyorsan, aki után semmi sem ma­rad” - hangzott el az egyik búcsú­beszédben. Papp Annát megőrzi majd a feledéstől a sok elültetett vi­rág, a sok megírt vers, minden múltbeli értéket felkutató és meg­őrző rendezvény emléke, műiden kicsi és nagy cselekedet, amit Debrődért és a debrődiekért tett. Vasárnap délután vett végső búcsút a község népe polgármesterétől, Papp Annától (Szűcs Éva felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom