Új Szó, 2006. október (59. évfolyam, 227-251. szám)

2006-10-11 / 234. szám, szerda

www.ujsz0.com ÚJ SZÓ 2006. OKTÓBER 11. Gazdaság és fogyasztók 9 A szlovákiai átlagfizetés 18 870 korona körül mozog, és az elmúlt egy évben 6,5 százalékkal emelkedett Tengernyi pénz van a távközlésben Az adatok koronában értendők (Forrás: TASR) Pozsony. Szlovákiában az országos átlagbér augusz­tusban 18 870 koronára nőtt, ami 6,5 százalékkal több az egy évvel korábbi­nál. Az inflációt is beszá­mítva a hazai ipari ágaza­tokban dolgozók 1,3 száza­lékkal több árut vásárol­hattak a bérükből, mint egy évvel ezelőtt. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Az év első nyolc hónapjában a statisztikai hivatal által vizsgált ág­azatok közül továbbra is a távközlé­si alkalmazottak örvendhettek a legmagasabb béreknek. Ebben az ágazatban 39 198 korona volt az átlagos fizetés. Szlovákiában ter­mészetesen nem ez a legmenőbb ágazat, hiszen például a banki al­kalmazottak és a pénzügyi társasá­gok dolgozói még ennél is nagyobb fizetésekkel büszkélkedhetnek, a statisztikai hivatal azonban őket ezúttal nem vizsgálta. Ugyanígy nagy különbségek vannak azonban az ágazatokon belül is. hiszen a hi­vatal nem vizsgálja külön a csúcs­vezetők és az egyszerű alkalmazot­tak béreit. A statisztikai adatok így elsősorban egy-egy ágazat sikeres­ségét jelzik, mintsem az egyes al­kalmazottak valós életkörülménye­it. Mindezt figyelembe véve, augusz­tusban az átlagfizetés az ingatlan­kereskedelemben 19 911, az iparban 18 590, a gépkocsi-kereskedésben 18 086, a közlekedésben 17 803, a nagykereskedelemben 17 623; a postánál 14 276, az építőiparban 14 030 és a kiskereskedelemben 12 454 korona volt. A legkisebb fizetéseik az éttermi alkalmazottaknak voltak, ahol ez alig érte el a 10,2 ezer koro­nát. A havi reálbérek az elmúlt egy évben 4,5 százalékkal nőttek a kiske­reskedelemben, 4,2 százalékkal a szolgáltatásokban, 3,6 százalékkal a gépkocsi-kereskedelemben, 2,6 szá­zalékkal a nagykereskedelemben, 2,4 százalékkal a postánál, 2,3 szá­zalékkal a közlekedésben, 1,2 száza­lékkal az iparban és csaknem 1 szá­zalékkal az építőiparban. Az év első nyolc hónapjában Szlovákiában a legtöbb embert az ipar foglalkoztatta, összesen 564,6 ezret. Az építőiparban 154 ezren, a kiskereskedelemben 146 ezren, a szolgáltatásokban 142 ezren, a nagykereskedelemben 130,6 ez­ren, a közlekedésben 86,4 ezren, a szállodákban és éttermekben 48 ezren, a postánál 17,8 ezren a táv­közlésben pedig 9,9 ezren dolgoz­tak. Ezúttal a legnagyobb mérték­ben az építőiparban és a szállodai­parban nőtt az alkalmazottak szá­ma. (mi, t, s) Az Európai Unió tagállamainak pénzügyminiszterei jóváhagyták a magyar konvergencia-programot Több éven át tartó erőfeszítésre lesz szükség ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Brüsszel. Az Európai Unió tagál­lamainak pénzügyminiszterei teg­napi tanácskozásukon (Ecofin) jó­váhagyták a magyar konvergencia­programot. Ez azt jelenti, hogy Ma­gyarország 2009-ig kap időt az ál­lamháztartási hiány csökkentésére. Az Ecofin zöld jelzésének hírére a forint árfolyama csaknem két forin­tot erősödött. Míg hétfő este 272,45/50-es szinten kereskedtek az euróval, tegnap délután a forint 270,40/70-es szintre erősödött. Az Európai Bizottság szeptember vé­gén már elfogadta a magyar kon­vergencia-program módosított vál­tozatát. A brüsszeli bizottság üdvö­zölte, hogy a kormány az államház­tartás hiányát a GDP-arányos 10% feletti mértékről 2009-re az unió által megkívánt 3% körüli szintre mérsékli. A bizottság leszögezte, hogy a konvergencia-program szi­gorú végrehajtása kulcsfontosságú a célok teljesítéséhez. Brüsszel arra is rámutatott, hogy a helyzet sú­lyosságára, a 10 százalék fölötti hi­ányra való tekintettel több éven át tartó erőfeszítésre lesz szükség. Politikai nyomást jelent a ma­gyar hatóságokra az európai uniós tagországok pénzügyminiszterei­nek ismételt ajánlása a túlzott ál­lamháztartási hiány leszorítására -jelentette ki Joaquin Almunia, az Európai Bizottság pénzügyi fe­lelőse. Magyarország az egyetlen EU-tagország, amely számára két éven belül háromszor kellett aján­lásokat megfogalmazni - tette hozzá. A biztos üdvözölte a ma­gyar vezetés kötelezettségvállalá­sát arra, hogy hat hónapon belül beszámol az intézkedések ütem­tervéről. Az euróövezeti tagsággal nem rendelkező EU-tagországok egyébként nem sújthatok semmi­lyen büntetőintézkedéssel az unió részéről még sorozatos ajánlássér­tés esetén sem. (M, FN) Robert Fico kormánya a júliusi hatalomátvétel óta jelentős nyomást gyakorol az energiacégekre Veszélyben az árszabályozás függetlensége ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A gazdasági tárca által javasolt árszabályozási törvényter­vezet veszélyezteti az árszabályo­zási hivatal (ÚRSO) függetlensé­gét és bizonytalanná teszi az ener­giaiparban működő társaságokat - állítja Karol Dvorák, az érintett hi­vatal vezetője. A Ľubomír Jahná- tek gazdasági miniszter által beter­jesztett tervezet szerinte nem felel meg a minőségi elvárásoknak, túl gyorsan' állították össze, és nem a szakmai körök elemzéseiből indul ki. „A gazdasági tárca csak az el­lenőrzések egy részét felügyeli, és hamarosan közzéteszi azt is, hogy miért nem ért egyet a hivatal né­hány döntésével” - hozta fel ellen­érvként Jahnátek. Szerinte az ár- szabályozás esetében széleskörű társadalmi, és nem politikai kon­szenzusra lenne szükség. Robert Fico kormánya a júliusi hatalomátvételt követően vetette fel az energiaárak csökkentésé­nek a szükségességét, az árszabá­lyozási hivatal azonban minded­dig nem vette figyelembe a kabi­net érveit. A gáz esetében például novembertől enyhe, 4,26 százalé­kos drágulást hagyott jóvá, mi­közben a kormány árcsökkentést szorgalmazott. A kormány épp ezért egy hónapon belül olyan tervezet nyújt be, amely 2007-től lefaragná az árszabályozási hiva­tal jogköreit. „Jövőre megvan a veszélye annak, hogy az energiaá­rak újra 20 százalékkal nőhetnek. Mindent megteszünk azért, hogy erre ne kerüljön sor.” - állítja Jah­nátek. Hogy mindezt hogy szeret­nék elérni, azt egyelőre nem tette közzé, a miniszter azonban lát esélyt az árcsökkentésre. A mi­niszter szavai aggodalmat kelte­nek az árszabályozási hivatal kép­viselőiben, akik szerint az új kor­mány a hivatal függetlenségét veszélyezteti, (mi, s) A jövő évi állami költségvetés kiszivárgott tervezete megfelel az euró 2009-es bevezetése feltételének A gyorsuló gazdaság megoldja a problémát ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Lapértesülések szerint a jövő évi költségvetés hiánya 306,6 milliárd korona bevétel és 343,4 milliárd korona kiadás mel­lett 32,2 milliárd korona lesz. Az ál­lamháztartás hiányát - a nyugdíj­reform okozta hiány beleszámítása ellenére - pedig 52,6 milliárd koro­nára prognosztizálják, ami a bruttó hazai össztermék (GDP) 2,94%-a- így az ország az utóbbi kategóriá­ban megfelel az euró bevezetésé­hez szükséges maastrichti kritériu­moknak. Összehasonlításul: tavaly a GDP 2,95%-a volt az államház­tartási hiány, ám ebben a nyugdíj- reform költségei nem szerepelnek. Az előzetes tervek szerint 2008- ban az államháztartás hiányát 2,44%-ra, 2009-ben pedig 1,94%- ra szorítják le. A deficit lendületes lefaragása a vártnál gyorsabb gaz­dasági növekedésnek köszönhető, a pénzügyminisztérium ugyanis át­értékelte az eddigi mutatókat. Míg korábban 2006-ra 5,5%-os gazda­sági növekedést prognosztizáltak, addig ma már 6,6%-os GDP-növek- mény tűnik reálisnak. A pénzügy­minisztériumban a százalékos célt megerősítették hírügynökségek ér­deklődésére, az összeget nem kom­mentálták. A kormány a mai ülésén tervezi jóváhagyni a jövő évi költ­ségvetést. Ján Počiatek pénzügy­miniszternek sikerült a kiadási ol­dalt 9,96 milliárd koronával meg­kurtítani, további 4,8 milliárdot takarítanak meg az általános költ­ségvetési tartalék fejezetben, amiből például az adósságot fize­tik. A pénzügy az egyes tárcák bü­dzséjéből is lecsíp, így például a honvédelmet 1,9 milliárd, a közle­kedési tárcát 1 milliárd koronával rövidíti meg. Viszont a földműve­lési minisztérium állítólag a várt­nál 3,6 milliárd koronával, az egészségügy 1,9 milliárddal, az oktatásügy pedig 1,7 milliárddal kap többet. A pénzvilágot annyira meglepte a tervezett büdzsé fegyelme, hogy a korona árfolyama látványosan erősödött, s már 37 koronánál is kevesebbet ért tegnap az euró. (UN, só) A 2007-es állami költségvetés tervezete Minisztérium Eredeti terv Módosított terv Különbség Földművelés 14,53 18,14 3,61 Egészségügy 27,58 29,54 1,96 Oktatásügy 48,70 50,44 1,74 Kultúra 3,78 4,02 0,23 Gazdaság 5,22 5,10-0,12 Munkaügy 51,99 51,82-0,18 Belügy 21,37 20,99-0,38 Építésügy, régiófeji. 9,66 9,26-0,39 Közlekedés, távközlés 28,74 27,76-0,98 Honvédelem 30,43 28,53-1,90 Az adatok milliárd koronában értendők (Forrás: HN) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Sokan vásárolnak Ausztriában Bécs/Pozsony. Ausztriában egyre több szlovákiai polgár vásárol. Tavaly a szlovák la­kosság negyede fejenként mintegy 50-300 eurót, 2 szá­zaléka 300-2500 eurót ha­gyott nyugati szomszédunknál - derül ki a Fessel-GfK-Institu- tes elemzéséből. A többség ru­hát vásárol Ausztriában, de nagy"az érdeklődés a sportsze­rek iránt is. A nyugati szom­szédunknál vásárlók többsége a nagyobb választék miatt uta­zik külföldre. Emellett egyre több pénzt hagyunk a hazai üzletekben is. A kiskereskede­lem bevételei az elmúlt egy év­ben nyolc százalékkal nőttek - derül ki a statisztikai hivatal elemzéséből. Augusztusban 36 ,17 milliárd koronát hagy­tunk az üzletekben. (ČTK) Deficites volt a világ cukorpiaca London. Az International Sugar Organization (ISO) becslései szerint a világ 2005- ös cukordeficitje 6,1 millió tonna volt, a 2004-es év 1,7 millió tonnás többlete után. A hiány legfontosabb okai kö­zött az indiai, thaiföldi, pa­kisztáni, kínai és kubai száraz­ságot említik. Az ISO becslése szerint 2005-ben a világ cu­kortermelése 141,3 millió ton­na, -fogyasztása 147,48 millió tonna volt. (MTI) Indokolatlanul magas árak Besztercebánya. Érdemes odafigyelnünk az üzletek által feltüntetett árakra. A Szlovák Kereskedelmi Felügyelet (SOI) ellenőrei a harmadik negyedév­ben 868 ellenőrzést hajtottak végre a Besztercebányai kerület­ben, amiből 41 esetben derítet­tek fényt megalapozatlan árkép­zésre, amikor a kereskedők irre­álisan magas árat kértek az álta­luk kínált áruért. A SOI ellenőrei 491 fajta terméket vonta ki a for­galomból, összesen 2,426 millió korona értékben. A keres­kedőknek 1,9 millió büntetést szabtak ki. (TASR) Alacsonyabb adóbevételek Pozsony. Az adó- és vámhi­vatalok az év első kilenc hónap­jában 176,039 milliárd koronát hajtottak be, ami az éves terv 79 százaléka. Idén az adókból és a vámokból várhatóan 222,352 milliárd korona folyik be, a tavalyi 228,2 milliárddal szemben. (TASR) Az Alitalia zuhanórepülése Róma. Olyan kétségbeejtő az egykori olasz nemzeti légitársa­ság, az Alitalia helyzete, hogy ja­nuárra csődbe mehet, ha nem si­kerül megállapodni egy mentő­tervről - közölte Romano Prodi olasz miniszterelnök. „Az Alita­lia történelmének legnehezebb pillanatait éli. A helyzet teljesen kicsúszott az ellenőrzésünk alól és nem látom a mentőövet“ - kö­zölte a kormányfő. A cégben 49 százalékos tulajdonrészesedése van az olasz államnak és tavaly már 1 milliárd eurós tőkeinjekci­óban részesült, amit - a többi nagy európai légitársaság nagy bánatára - az Európai Bizottság is jóváhagyott. (FT) Mélyponton a benzin ára Pozsony. A 95-ös oktánszámú benzin ára mára a tavaly júliusi szintre csökkent - derül ki a Na­tankuj hírportál elemzéséből. Az elmúlt 9 hétben 8-szor csökkent a benzin és 5-ször a gázolaj ára. Tegnap újabb 30 fillérrel csök­kentette az árakat a Slovnaft, a nyári árrobbanáshoz képest má­ra így 5,30 koronával olcsóbb az üzemanyag, vagyis a benzin li­terjéhez átlagosan 37,30 koro­náért juthatunk hozzá. (nt) Újra nyomul a Tatra teherautó Prága. Három éven belül sze­remé megduplázni termelését a cseh Tatra Koprivnice tehergép­kocsi gyártó. A Tatra az idén vár­hatóan mintegy 1300 gépkocsit ad el. Ezt a számot jövőre 1600- re, míg 2009-ben 2500-ra kíván­ják emelni. A Tátránál a közel­múltban tulajdonosváltás tör­tént. A cég részvényeinek 81 szá­zalékát a Blue River csoport vet­te meg, mégpedig 26,2 millió dollárért. A jövőben a Tatra elsősorban az oroszországi és az európai piacra kíván támaszkod­ni, de komoly kapcsolatai van­nak Indiával is. A Tatra jelenleg Koprivnicében 1500 embert al­kalmaz, az egész csoport alkal­mazottainak száma 3100. Tavaly 1053 gépkocsit adtak el. Az idei minimális terv 1224 gépkocsi el­adása. (kj) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK Aktuális középárfolyamok Valuta ___________Árfolyam Valuta__________Árfolyam EM U-euró 37,020 Angol font 54,860 Cseh korona 1,313 Dán korona 4,967 Japán ien (100) 24,690 Kanadai dollár 26,178 Lengyel zloty Magyar torint (100) Svéd korona Szlovén tollár (100) Svájci frank _____ USA-dollár 9,473 13,679 3,993 15,469 23,277 29,530 VÉTEL > ELADÁS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 36,12-38,12 28,62-30,28 1,28-1,34 12,99-14,29 OTP Bank 36,13-38,02 28,62-30,21 1,28-1,35 13,11-14,11 Postabank 36,11-38,05 28,65-30,19 1,29-1,35 11,84-15,44 Szí. Takarékpénztár 36,13-37,98 28,61-30,11 1,28-1,35 13,00-14,23 Tatra banka 36,13-38,05 28,66-30,20 1,29-1,35 13,09-14,17 UniBanka 36,13-38,03 28,66-30,17 1,28-1,35 13,27-13,97 Általános Hitelbank 36,10-38,02 28,64-30,17 1,28-1,35 13,12-14,12 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA)

Next

/
Oldalképek
Tartalom