Új Szó, 2006. szeptember (59. évfolyam, 202-225. szám)

2006-09-30 / 225. szám, szombat

Pihenő 9 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. OKTÓBER 2. MIT FŐZZÜNK MA? Datolyás-diós szelet Hozzávalók: 10 dkg vaj, 20 dkg bamacukor, 2 db tojás, 1 evőkanál instant ká­vé, 15 dkg liszt, 1 teáskanál sütő­por, 10 dkg datolya, 10 dkg dió, 2 dl forró víz, 1 csipetnyi só Elkészítése: Tegyük egy keverőtálba a megolvasztott vajat, adjuk hozzá a cukrot, a tojásokat, az instant kávét, a lisztet, a sütőport és a sót, majd jól keverjük össze. Adjuk hozzá a kis darabokra felvágott datolyát, és a durvára darált diót, majd öntsük hozzá a forró vizet is. Ismét dolgozzuk jól össze. Kenjünk ki vajjal egy nagyjából 20x20 centiméter nagyságú tepsit, szórjuk meg liszttel, majd öntsük bele a masszát. Egyengessük el a tete­jét, majd forró sütőben, 150-160 fokon süssük 30-40 percig. Mie­lőtt kivennénk, szúrjuk meg a fogvájóval, és ha nem ragad rá a tészta, nyugodtan kivehetjük. Ha kissé kihűlt, vágjuk szele­tekre, tegyük egy nagy tányérra és szórjuk meg porcukorral a te­tejét. (o) Ha önnek, kedves olvasó, van olyan receptje, melyet szívesen készít el családja számára, úja meg nekünk az Új Szó - Pihenő, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1 címre vagy a piheno@ujszo.com e- mail címre. A receptet közöljük, és a beküldők között havonta egy kötényt sorsolunk ki. Másfél évtizedes kihagyás után újra színpadra lépett George Michael, a popzene görög származású félistene. A Barcelonában rendezett tur­nényitó koncertre rajongók ezrei özönlöttek. Mikor a repertoár a Shoot The Dog című erősen politikai üzeneteket hordozó dalhoz ért, egy 15 méteres George Bush bábú jelent meg a színpadon. A látvány, a hangzás, és főleg a 43 éves előadóművész profizmusa a maximalis­ta rajongókat is kielégítette. (Képarchívum) SZÍNHÁZ POZSONY: NEMZETI SZÍNHÁZ: Figaro házassága 19 MOZI POZSONY MLADOSŤ: Silent Hill - A halott város (jap.-am.) 17.45 Társasuta­zás (cseh) 20 AUPARK - PALACE: A leggyorsabb Indian (am.) 12.40, 15.20, 17.50, 20.20 Nanny McPhee - A varázsdada (ang.) 14.20, 16.20 Süent Hill - A halott város (jap.-am.) 18.50, 21.30 Hangya Boy (am.) 13.20,14.40,15.30,16.40,17.30 A testőr (am.) 19.30, 21.50 Lets Dance (am.) 14.50,17, 19.10, 21.20 Garfield 2. (am.) 14, 16, 17.50 Szexi party (német-amerikai) 19.40, 21.40 Verdák(am.) 15.50,18.20,20.50 Társasutazás (cseh) 16.10,18.30, 21 Túl a sövényen (am.) 15.10 Ég veled, Harry! (német) 17.20 A United 93-as (ang.-am.i) 19.20, 21.40 Távkapcs (am.) 16, 18.10, 20.40 Superman visszatér (auszt.-am.) 14.30 Ház a tónál (am.) 17.40, 20 A Karib-tenger kalózai 2. - Holtak kincse (am.) 14.10, 17.10, 20.10 Lány a vízben (am.) 18.40, 21.10 PÓLUS - ISTROPOLIS CINEMA CENTER: Hangya Boy (am.) 13.40,15.30, 17.30 Ég veled, Harry! (ném.) 14.30,16.30,21.30 Lets Dance (am.) 13, 15, 17, 19, 21 Lány a vízben (am.) 19.20 Süent Hill - A halott város (jap.-am.) 18.30, 21.10 Távkapcs (am.) 14.40, 16.40, 18.50, 20.50 Szexi party (ném.-am.) 16.50 A testőr (amerikai) 19.40 A United 93-as (ang.-am.) 17.40, 21.50 Ház a tónál (am.) 18.40, 20.40 Társasutazás (cseh) 17.15,19.30, 21.45 A Karib-tenger kaló­zai 2. - Holtak kincse (am.) 14.20,20.30 Nanny McPhee - A varázs­dada (ang.) 14.50 Garfield 2. (am.) 14,15.40 Verdák (am.) 13.30, 15.50, 18.10 CHARLIE VCENTRUM: Manderlay (dán-svéd) 17.15, 20.15 Első a szerelem (am.) 17.45, 19.45 Korcs szerelmek (mexi­kói) 18 A Patyomkin páncélos (or.) 18.15,20 Brazil (ang.) 20.30 KASSA DRUŽBA: Hangya Boy (am.) 16.30 Lets Dance (am.) 18, 20 CAPITOL: Távkapcs (am.) 16, 17.45, 19.45 ÚSMEV: Karla, a bes­tia (am.) 16,17.45,19.45 GYŐR PLAZA: Egy bolond százat csinál (magy.) 16,18,20 Én, a nő és plusz egy fő (am.) 13.15,15.30,17.45,20 Garfield 2. (amerikai) 14.15,16, 17.45 Hangya Boy (am.) 14.15,16.15,18.15 Ház a tónál (am.) 19.45 A Karib-tenger kalózai 2. - Holtak kincse (am.) 17.15,20 Lány a víz­ben (am.) 19.30 Mansfeld (magy.-kan.) 16.15 Miami Vice (am.) 14.45, 17.30, 20.15 A szuper exnőm (am.) 18.30, 20.30 Taplógáz (am.) 17.15 Távkapcs (am.) 18,20.15 A testőr (am.) 20.15 Túl a sövé­nyen (am.) 13.45,15.30 World Trade Center (am.) 14.30,17,19.45 NYOLCIRÁNYÚ Keresse meg az ábrában a kö­vetkező kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyáz­zon, mert a dőlt betűvel szedet­tek derékszögben egyszer meg­törnek. Ha az át nem húzott be­tűket felülről lefelé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor el­jut a megfejtéshez. AKITA BASENJI BICHON FRISE BRÜSSZELI GRIFFON DOG EURÁZSIAIA FÁRAÓ GROENANDEAL JUHÁSZ KELPIE MOPSZ TÁTRAI A B I C H 0 N F R I P K M Ó P s Z G N S E r A I S D o G R O i E U r 0 E T Z T I O F O R A I R A J J E F I r A R P K N U U N I A Z r A L E K T H A R R S F S Y Z S r A N G T I A I A L A E D I r A B B R Ü * S S Z E L T Pénteki feladványunk megfejtése: poláris. GONDOLKODÓ - HETENTE Úi VERSENYFELADVÁNY Játékszabályok: a négyzet­háló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a küenc kije­lölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepel­nie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) 3 9 7 4 7 2 6 7 9 4 5 4 3 2 9 8 2 6 3 5 6 8 9 9 6 7 4 2 4 1 gondolkodo@ujszo.com www.sudoku.com HOROSZKÓP Kos: Pénzügyüeg egyelőre min­den marad a régi. Legjobban a halálesetek viselhetik meg, üyenkor nagyon felborul a fizikai és lelki egyensúlya. Oka: egyrészről hisz a földön túli életben, másrészről nem akar tudomást venni róla. Bika: Egy levél jelentősen befolyá­solhatja az eltervezett vaká­cióját. Keresse fel szeretteit, ők segítenek. Lelkesedése és lendüle­te lehet, hogy nem vezet sehova. Nyu­godjon le, és józan fejjel, érzelmek nélkül keresse a megoldást. Ikrek: Vásárlás helyett inkább ve­gye észre, hogy hol van szükség önre, és segítsen másoknak. A tönkre ment dolgait is javíttassa meg. Eseüeges szerelmi gondja megoldása már szinte égető lehet. Rák: E héten könnyű lesz önt megbántani. A szokásosnál is érzékenyebben, mondhat­ni túlzottan reagál mindenre. Szerel­me társaságában biztonságban érzi magát, egyedül ott tud ellazulni. Oroszlán: Most érdemes kölcsönért fo­lyamodnia. Gyakran kedve­ző alkalom nyílik közös fi­nanszírozású társulások létrehozásá­ra. Ingatlanügyletekben vehet részt üzlettársával együtt vagy az ő révén, vagy hagyatékrendezés kapcsán. Szűz: Egy ideje túlságosan feszí­tett a tempó. A kollégáival is nyersebb és türelmetlenebb. Közben a bevételeivel sem elégedett, mert beleugrott valamibe, aminek a törlesztőrészlete túl nagy megterhe­lést jelent a pénztárcájának. Mérleg: A barátai szeretnének öntől kölcsönt kérni. Találjon egy alapos kifogást, mert soha nem kapja vissza, ha netán mégis el­gyengülne és adna. Otthon feszültsé­gek várhatók egy nagyobb kiadás mi­att. A munkában viszont sikeres. Skorpió: Hálás lehet a sorsnak, mert új és roppant jóindulatú mentorra talál. Rá is fér, ugyanis sem jogi ügyekben, sem szerződéskötések terén nem áll túl fényesen! A csillagok óvatos közleke­désre intik. Nyilas: Nagyon jól érzi magát a leg­fontosabb emberi kapcsola­tában, tehát párkapcsolatá­ban. Igaz, hogy sokszor „munkamá­niás”, több olyan időszak is akad az életében, amikor semmi sem fonto­sabb önnek, mint a munka. Bak: Addig mafláskodik, amíg le­nyúlnak ön elől egy újabb jó lehetőséget. Ha jobb beosz­tásra fáj a foga, vagy egyszerűen ál­lást szeretne változtatni, akkor nyo­mulnia kell! Öné lehet egy fantaszti­kus feladat. Vízöntő: Az időszak alkalmas arra, hogy új üzletbe kezdjen, vagy régi terveit valóra vált­sa. Egyik énje arra biztatja, hogy lép­jen, míg a másik megingatja önbizal­mát, és visszalépésre ösztönzi. Pró­bálja megtalálni az egyensúlyt! Halak: Kedvese egyre féltéke­nyebb. Sem kedve, sem ide­je nincs arra, hogy intenzí­ven foglalkozzon a féltékenység té­májával. Gondoljon arra, hogy visel­kedése mégiscsak azt támasztja alá, hogy valaki fontos neki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom