Új Szó, 2006. szeptember (59. évfolyam, 202-225. szám)
2006-09-23 / 219. szám, szombat
„Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kis fiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, (AranyJános) CSALÁDI KOR gazda pedig mond egy szives jó estét, Leid, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörliporlepett ingével Mélyre van az szántva az élet-ekével ” (Arany János) 2006. szeptember 23., szombat 10. évfolyam 38. szám Zágrábi Gábor egyszerre nagypapája, nevelőszülőként pedig anyja és apja a fiúnak; szerinte pszichológusra és logopédusra is szüksége van Martinnak egy igazi anyuka törődése hiányzik Az anyai melegséget én nem tudom megadni neki - mondja a nagyapa (A szerző felvétele) Mit tenne ön, ha a saját lányától külföldről kapna egy levelet, amelyben az áll, hogy azonnal jöjjön az unokájáért, mert nem bír vele, s ha ön nem megy érte rögtön, akkor a gyereket egyszerűen otthagyja egy pádon? Egyebek közt ezzel a kérdéssel is szembesülnünk kellett, amikor augusztusban a Lévai járásbeli Érsekkétyen jártunk. BUCHLOV1CS PÉTER A faluba érve asszonyok kisebb csoportjába botlunk, éppen egy kerítésnél dolgoznak. Antikor Zágrábi Gábor házáról érdeklődöm, készségesen útbaigazítanak, bár egyikük fanyar mosollyal azt mondja: vigyázzon, az az úr egy józan bolond. Mármint hogy semmi bajuk vele, csak afféle furcsa ember, de az unokáját imádja, becsülettel neveli. Zágrábi Gábor egy tiszta, rendezett lakásban fogad, az ötvenes-hetvenes évek tipikus bútorai vesznek körül. A folyosón mindenféle műszaki kütyü - ez utóbbi a házigazda hobbijáról árulkodik, lévén profi rádióamatőr. Zágrábi úr egy kávé mellett eleveníti fel unokája, a hatéves Martin történetét, azét a fiúcskáét, akinek egyszerre nagyapja, nevelőszülőként pedig anyja és apja is, ugyanis a srácot hároméves korában az anyja, Zágrábi Gábor saját lánya egyszerűen elhagyta. Azóta a nagypapa neveli Martint, a bíróság törvényesen is az ő gondjaira bízta a gyereket. Eldobva egy pádon ,Jóval azelőtt, hogy hazahoztam volna Martint, közvetlenül a kisfiú születése után is meglátogattam a lányomat Csehországban. Épp arra értem oda, hogy a lakásból kidobták őket. Ezért ő egy barátnőjénél húzta meg magát. Aztán szintén züált, vándorló életet élt, garázslakásokban, egyebütt, és Martint mindenhová vitte magával. Úgy tudom, a kisgyerek mindenféle népség közt élt, ahová az anyja épp csapódott. Én már a kezdetekkor próbáltam a lányom lelkére beszélni, hazahívtam őt többször is, mondván: a kisfiúnak ez lenne a legjobb. De hasztalan könyörögtem, hallani sem akart arról, hogy Kétyen, falun lakjon. 2003-ban váratlanul felhívott telefonon - akkor Martin hároméves volt -, és egy csehországi város vasútállomására rendelt, mert ha nem megyek rögvest a gyerekért, akkor ő otthagyja a pádon, mert nem bír vele... Természetesen azonnal elhoztam a gyereket. A lányom szörnyű életet él, nem lehet a fejével beszélni. Legutóbb azt hallottam a húgától, hogy kiment Németországba, úgymond a placcra... Szerintem maga sem tudja, hogy Martin kitől fogant, de a legborzasztóbb, hogy a fiúnak van egy féltestvére is, egy kislány, akiről nyár óta nem tudok semmit. Bár a lányom volt itthon nyár elején, Martint teljesen idegennek veszi, meg sem érinti, át sem öleli. Amikor itthon járt az aktuális élettársával, egy kétes alakkal, akkor sem akart beszélni a kislányról, az a gyerek se kell neki” - taglalja Zágrábi Gábor. Miközben döbbenten hallgatjuk a rémtörténetet, Zágrábi úr édesanyja egy kék szemű, ijedt fiúcskát vezet be a szobába, aki rögtön a nagyapához bújik, onnan méreget bennünket rendkívül bizalmatlanul - de ez persze teljesen érthető. (Martin egyébként egy rokonszenves, jópofa kissrác, a látogatás ideje alatt sikerült annyira összeismerkednünk, hogy a Legóból saját maga által épített hajóról és a játékcápáról meséljen, a végén meg is mutatta a kedvenc játékait.) S zakemberekre lenne szüksége „Martinnak leginkább egy szerető anyukára volna szüksége, mert én hiába adok meg neki mindent, hiába állok mellette apaként és nagyapaként, az anyai szeretetet, azt a női ölelést, bensőségességet, amelyre a kisgyerekeknek igenis szükségük van, azt én sose fogom tudni megadni neki. Rendes, szolid gyerek, s noha járt ide, a helyi óvodába, most inkább egy évet halasztunk. Ott sem volt vele semmi gond, de ő visszahúzódó típus. Amikor hozzám került, látszott, hogy pici korától kezdve nagy viszontagságokon ment át. Furcsa volt például, ahogy kezdetben evett: úgy habzsolt, hogy közben védte az ételt, ha tele volt a szája, még akkor is teletömte, szerintem olyan körülmények közt volt egy ideig, ahol elvették előle az ennivalót. Rémálmai is voltak, még ma is sokszor nyugtalanul alszik, néha rángatózik, mozgáskoordinációs zavarai vannak, s olykor dadog. Lehet, hogy ilyen korban ez sok gyereknél előfordul, ám én aggódom érte. Jó lenne, ha találnék olyan, magyarul is beszélő, képzett gyermekpszichológust és logopédust, aki segítene, mert a hivatalokkal itt, a Lévai járásban nem sokra mentem. Igaz, nem is nagyon tudom, kihez fordulhatnék” - folytatta Zágrábi úr. Mint elmondta, Martint sok minden érdekli, rengeteget játszanak és fociznak együtt, kirándulni is elviszi őt, s mindig meglepi egy új játékkal. Zágrábi úr azt a kevéske pénzt, amit nevelőszülőként Martinért kap, a gyereknek teszi félre, egy külön számlára, hogy a kisfiú jövőjét valamelyest biztosítsa. „A munkanélküli segélyemből nevelem a fiút, az ő pénzét neki tartalékolom, s ahhoz csak az ő érdekében, s komoly ügyben nyúlnék hozzá, ha ne adj isten megszorulnék. Attól is félek, hogy csökkenteni fogják a támogatást” - mondja a házigazda, aki nemigen tud munkát vállalni, mert az idős, beteg édesanyjára nem bízhatja Martint, márpedig a kisfiúnak a papán és a dédin kívül az égvilágon senkije sincs. Szia, bácsi! Amíg Zágrábi úr a kisfiú sorsáról beszél, Martint figyeljük, ahogy a Legóból újabb csodákat épít, belefeledkezik a játékba. A nagypapa mostanában ími-olvasni tanítja őt, de ez még nem megy simán, a kisfiút még nem érdekli. Amikor azt firtattuk, hogy Martinnak talán jót tenne a közösség, az, hogy a kortársai közt is lehessen, a többi helyi kisgyerekkel is játszhasson, Zágrábi úr így válaszolt: ő ezt egyáltalán nem akadályozza, s volt erre is példa, de Martin igazán otthon érzi magát jól, nem keresi sűrűn a többi gyerek társaságát. Persze ő is szeremé, ha Martin iskolába menne jövőre. Ám hangsúlyozza: jelenleg semmi sem fontosabb, mint az, hogy anyukát találjon neki, aki neki is megértő társa lenne. S olyan szakembereket, akik segítem tudnak a kisgyerek nevelésében. Búcsúzunk, Martin a kezemet fogja, pici markában ott szorongatja a játékcápát, amit a Lego hajó fogott ki a tengerből. Szia, bácsi! - integet utánunk, s nekem elszorul a torkom, furcsa, keserűen fojtó szégyent érzek, kiszolgáltatottságot, tehetetlenséget. S ez az érzés a buszmegállóban sem szűnik meg, ahol két hölgytől az üggyel kapcsolatban annyit tudok meg, hogy Martin egy rendes kisgyerek, a nagyapa rendes szülő, ám a faluban sokan nem értik, miért vette őt ki az óvodából, ahol szintén nem volt gond a kisfiúval. Zágrábit csodabogárnak tartják, s van, aki szerint évtizedekkel ezelőtt ő maga űzte el a feleségét. Két dolog biztos: Zágrábi Gábor jót akar az unokájának, ezért kereste meg lapunkat is. Martinnak pedig még több szeretette van szüksége. És igazi gyermekkorra. Mmt minden kisgyereknek. A gyermekvállalás egy ördögi kört von maga után, mely generációk óta kísért, ám a középpontban mindig a gyermek iránti felelősségtudat áll Nem elég csak szeretni... ÖSSZEFOGLALÓ Szemünk fénye a gyermek. Minden 'egészséges gondolkodású és érzületű ember vágyik rá. Többségében először még azok is örülnek neki, akik nem éppen akkor vágytak rá, amikor megszületik. Bár az utóbbi években egyre sűrűbben hallani elhagyott, titokban megszült, majd megfojtott csecsemőkről... Kinek a felelőssége, hogy minden gyermek várt és vállalt csecsemőként szülessen meg? Sokan hajlamosak a társadalmi, szociális környezetet hibáztatni a csecsemők elhagyásáért. Pedig ez is elsősorban a szülő felelőssége. Nemcsak az akaratlanul anyává lett lányé, hanem bizony az ő szüleiké is. Akik megszülték őket akart és vállalt gyermekként, majd nem figyeltek rájuk eléggé, nem foglalkoztak vele, nem tanították meg őket a párválasztásra, a nem kívánt terhesség elleni védekezésre, a felelősségvállalásra. Ez egy ördögi kör, mely generációk óta kísért. Ám középpontban mindig a gyermek iránti felelősségtudat áll. A mai felgyorsult, globalizálódó, elüzletiesedő világban pedig a legkiszolgáltatottabbak éppen a gyermekek. Ártatlanok abban, hogy a vüágra jöttek. Ártatlanok abban az értelemben is, hogy még nem ismerik a vüágot és annak visszataszító oldalát. Védtelenek, mert nem ismerik a védekezés szabályait, miközben pedig értelmük nyílik, s kíváncsiak mindenre. Nem könnyű feladat Kétségtelen, hogy szülőnek lenni nem könnyű feladat. Semelyik korban nem volt az, ám a gyermek iránti felelősség elsősorban mindig a szülőé. Figyelni rá, óvni őt a veszélyektől, tanítani az élet dolgaira elsősorban neki kell. Mindennap és minden pillanatban, amikor vele van, egy életen át. Hogy soha ne válhasson áldozattá. Ákár bűncselekmény, akár baleset áldozatává. Egyetlen szülő sem háríthatja át a felelősséget teljes mértékben a társadalomra, és tárhatja szét kezét tehetetlenül, hogy „nem tudok vele mit kezdeni”, ha elcsavarog, ha droghoz vagy rossz társaságba menekül. Még a legszerényebb becslések szerint is a világon évente mintegy 2 millió gyermek válik prostituálttá, holott ez a polgárok elsöprő többsége szerint is a fehér rabszolgaság legkegyetlenebb, legembertelenebb formája. És akkor még nem is beszéltünk a gyermekek közlekedési baleseteiről, ahol bizony nagyon sok esetben nem a gépjárművezető a hibás, vagy arról, hogy a rendőrség állandóan frissített és aktualizált honlapján több oldalon keresztül sorolja fel az eltűnt személyek adatait, köztük nagyon sok kiskorúét. Nem elég akarni, nem elég szeretni a gyermeket, nem elég azt hinni, hogy vigyázunk rá, hogy mi gondos szülők vagyunk. Az is hozzátartozik a szülői felelősséghez, hogy reálisan lássuk a vüágot, amelyben élünk, értékeljük, s jól meggondoljuk, mikor engedjük el gyermekünk kezét, akár egy piüa- natta is! (éf) Jól gondoljuk meg, mikor engedjük el gyermekünk kezét! (Képarchívum)
