Új Szó, 2006. szeptember (59. évfolyam, 202-225. szám)

2006-09-23 / 219. szám, szombat

„Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kis fiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, (AranyJános) CSALÁDI KOR gazda pedig mond egy szives jó estét, Leid, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörliporlepett ingével Mélyre van az szántva az élet-ekével ” (Arany János) 2006. szeptember 23., szombat 10. évfolyam 38. szám Zágrábi Gábor egyszerre nagypapája, nevelőszülőként pedig anyja és apja a fiúnak; szerinte pszichológusra és logopédusra is szüksége van Martinnak egy igazi anyuka törődése hiányzik Az anyai melegséget én nem tudom megadni neki - mondja a nagyapa (A szerző felvétele) Mit tenne ön, ha a saját lá­nyától külföldről kapna egy levelet, amelyben az áll, hogy azonnal jöjjön az uno­kájáért, mert nem bír vele, s ha ön nem megy érte rög­tön, akkor a gyereket egy­szerűen otthagyja egy pá­don? Egyebek közt ezzel a kérdéssel is szembesülnünk kellett, amikor augusztus­ban a Lévai járásbeli Érsekkétyen jártunk. BUCHLOV1CS PÉTER A faluba érve asszonyok kisebb csoportjába botlunk, éppen egy ke­rítésnél dolgoznak. Antikor Zágrá­bi Gábor házáról érdeklődöm, készségesen útbaigazítanak, bár egyikük fanyar mosollyal azt mondja: vigyázzon, az az úr egy jó­zan bolond. Mármint hogy semmi bajuk vele, csak afféle furcsa em­ber, de az unokáját imádja, becsü­lettel neveli. Zágrábi Gábor egy tiszta, ren­dezett lakásban fogad, az ötve­nes-hetvenes évek tipikus bútorai vesznek körül. A folyosón min­denféle műszaki kütyü - ez utóbbi a házigazda hobbijáról árulkodik, lévén profi rádióamatőr. Zágrábi úr egy kávé mellett eleveníti fel unokája, a hatéves Martin törté­netét, azét a fiúcskáét, akinek egyszerre nagyapja, nevelőszülő­ként pedig anyja és apja is, ugyan­is a srácot hároméves korában az anyja, Zágrábi Gábor saját lánya egyszerűen elhagyta. Azóta a nagypapa neveli Martint, a bíró­ság törvényesen is az ő gondjaira bízta a gyereket. Eldobva egy pádon ,Jóval azelőtt, hogy hazahoz­tam volna Martint, közvetlenül a kisfiú születése után is megláto­gattam a lányomat Csehország­ban. Épp arra értem oda, hogy a lakásból kidobták őket. Ezért ő egy barátnőjénél húzta meg ma­gát. Aztán szintén züált, vándorló életet élt, garázslakásokban, egye­bütt, és Martint mindenhová vitte magával. Úgy tudom, a kisgyerek mindenféle népség közt élt, ahová az anyja épp csapódott. Én már a kezdetekkor próbáltam a lányom lelkére beszélni, hazahívtam őt többször is, mondván: a kisfiúnak ez lenne a legjobb. De hasztalan könyörögtem, hallani sem akart arról, hogy Kétyen, falun lakjon. 2003-ban váratlanul felhívott tele­fonon - akkor Martin hároméves volt -, és egy csehországi város vasútállomására rendelt, mert ha nem megyek rögvest a gyerekért, akkor ő otthagyja a pádon, mert nem bír vele... Természetesen azonnal elhoztam a gyereket. A lá­nyom szörnyű életet él, nem lehet a fejével beszélni. Legutóbb azt hallottam a húgától, hogy kiment Németországba, úgymond a plac­cra... Szerintem maga sem tudja, hogy Martin kitől fogant, de a leg­borzasztóbb, hogy a fiúnak van egy féltestvére is, egy kislány, aki­ről nyár óta nem tudok semmit. Bár a lányom volt itthon nyár ele­jén, Martint teljesen idegennek veszi, meg sem érinti, át sem öleli. Amikor itthon járt az aktuális élet­társával, egy kétes alakkal, akkor sem akart beszélni a kislányról, az a gyerek se kell neki” - taglalja Zágrábi Gábor. Miközben döbbenten hallgat­juk a rémtörténetet, Zágrábi úr édesanyja egy kék szemű, ijedt fi­úcskát vezet be a szobába, aki rögtön a nagyapához bújik, on­nan méreget bennünket rendkí­vül bizalmatlanul - de ez persze teljesen érthető. (Martin egyéb­ként egy rokonszenves, jópofa kissrác, a látogatás ideje alatt si­került annyira összeismerked­nünk, hogy a Legóból saját maga által épített hajóról és a játékcá­páról meséljen, a végén meg is mutatta a kedvenc játékait.) S zakemberekre lenne szüksége „Martinnak leginkább egy szere­tő anyukára volna szüksége, mert én hiába adok meg neki mindent, hiába állok mellette apaként és nagyapaként, az anyai szeretetet, azt a női ölelést, bensőségességet, amelyre a kisgyerekeknek igenis szükségük van, azt én sose fogom tudni megadni neki. Rendes, szolid gyerek, s noha járt ide, a helyi óvo­dába, most inkább egy évet halasz­tunk. Ott sem volt vele semmi gond, de ő visszahúzódó típus. Amikor hozzám került, látszott, hogy pici korától kezdve nagy vi­szontagságokon ment át. Furcsa volt például, ahogy kezdetben evett: úgy habzsolt, hogy közben védte az ételt, ha tele volt a szája, még akkor is teletömte, szerintem olyan körülmények közt volt egy ideig, ahol elvették előle az enniva­lót. Rémálmai is voltak, még ma is sokszor nyugtalanul alszik, néha rángatózik, mozgáskoordinációs zavarai vannak, s olykor dadog. Le­het, hogy ilyen korban ez sok gye­reknél előfordul, ám én aggódom érte. Jó lenne, ha találnék olyan, magyarul is beszélő, képzett gyer­mekpszichológust és logopédust, aki segítene, mert a hivatalokkal itt, a Lévai járásban nem sokra mentem. Igaz, nem is nagyon tu­dom, kihez fordulhatnék” - folytat­ta Zágrábi úr. Mint elmondta, Mar­tint sok minden érdekli, rengeteget játszanak és fociznak együtt, kirán­dulni is elviszi őt, s mindig meglepi egy új játékkal. Zágrábi úr azt a ke­véske pénzt, amit nevelőszülőként Martinért kap, a gyereknek teszi félre, egy külön számlára, hogy a kisfiú jövőjét valamelyest biztosít­sa. „A munkanélküli segélyemből nevelem a fiút, az ő pénzét neki tar­talékolom, s ahhoz csak az ő érde­kében, s komoly ügyben nyúlnék hozzá, ha ne adj isten megszorul­nék. Attól is félek, hogy csökkente­ni fogják a támogatást” - mondja a házigazda, aki nemigen tud mun­kát vállalni, mert az idős, beteg édesanyjára nem bízhatja Mar­tint, márpedig a kisfiúnak a pa­pán és a dédin kívül az égvilágon senkije sincs. Szia, bácsi! Amíg Zágrábi úr a kisfiú sorsáról beszél, Martint figyeljük, ahogy a Legóból újabb csodákat épít, bele­feledkezik a játékba. A nagypapa mostanában ími-olvasni tanítja őt, de ez még nem megy simán, a kisfi­út még nem érdekli. Amikor azt fir­tattuk, hogy Martinnak talán jót tenne a közösség, az, hogy a kor­társai közt is lehessen, a többi helyi kisgyerekkel is játszhasson, Zágrá­bi úr így válaszolt: ő ezt egyáltalán nem akadályozza, s volt erre is pél­da, de Martin igazán otthon érzi magát jól, nem keresi sűrűn a többi gyerek társaságát. Persze ő is sze­remé, ha Martin iskolába menne jövőre. Ám hangsúlyozza: jelenleg semmi sem fontosabb, mint az, hogy anyukát találjon neki, aki ne­ki is megértő társa lenne. S olyan szakembereket, akik segítem tud­nak a kisgyerek nevelésében. Búcsúzunk, Martin a kezemet fogja, pici markában ott szorongat­ja a játékcápát, amit a Lego hajó fo­gott ki a tengerből. Szia, bácsi! - in­teget utánunk, s nekem elszorul a torkom, furcsa, keserűen fojtó szé­gyent érzek, kiszolgáltatottságot, tehetetlenséget. S ez az érzés a buszmegállóban sem szűnik meg, ahol két hölgytől az üggyel kapcsolatban annyit tu­dok meg, hogy Martin egy rendes kisgyerek, a nagyapa rendes szülő, ám a faluban sokan nem értik, mi­ért vette őt ki az óvodából, ahol szintén nem volt gond a kisfiúval. Zágrábit csodabogárnak tartják, s van, aki szerint évtizedekkel ez­előtt ő maga űzte el a feleségét. Két dolog biztos: Zágrábi Gábor jót akar az unokájának, ezért ke­reste meg lapunkat is. Martinnak pedig még több szeretette van szüksége. És igazi gyermekkorra. Mmt minden kisgyereknek. A gyermekvállalás egy ördögi kört von maga után, mely generációk óta kísért, ám a középpontban mindig a gyermek iránti felelősségtudat áll Nem elég csak szeretni... ÖSSZEFOGLALÓ Szemünk fénye a gyermek. Minden 'egészséges gondolkodá­sú és érzületű ember vágyik rá. Többségében először még azok is örülnek neki, akik nem éppen ak­kor vágytak rá, amikor megszüle­tik. Bár az utóbbi években egyre sűrűbben hallani elhagyott, titok­ban megszült, majd megfojtott csecsemőkről... Kinek a felelőssége, hogy min­den gyermek várt és vállalt csecse­mőként szülessen meg? Sokan haj­lamosak a társadalmi, szociális környezetet hibáztatni a csecse­mők elhagyásáért. Pedig ez is első­sorban a szülő felelőssége. Nem­csak az akaratlanul anyává lett lá­nyé, hanem bizony az ő szüleiké is. Akik megszülték őket akart és vál­lalt gyermekként, majd nem fi­gyeltek rájuk eléggé, nem foglal­koztak vele, nem tanították meg őket a párválasztásra, a nem kí­vánt terhesség elleni védekezésre, a felelősségvállalásra. Ez egy ördögi kör, mely generá­ciók óta kísért. Ám középpontban mindig a gyermek iránti felelős­ségtudat áll. A mai felgyorsult, globalizálódó, elüzletiesedő vi­lágban pedig a legkiszolgáltatot­tabbak éppen a gyermekek. Ártat­lanok abban, hogy a vüágra jöt­tek. Ártatlanok abban az értelem­ben is, hogy még nem ismerik a vüágot és annak visszataszító ol­dalát. Védtelenek, mert nem is­merik a védekezés szabályait, mi­közben pedig értelmük nyílik, s kíváncsiak mindenre. Nem könnyű feladat Kétségtelen, hogy szülőnek len­ni nem könnyű feladat. Semelyik korban nem volt az, ám a gyermek iránti felelősség elsősorban min­dig a szülőé. Figyelni rá, óvni őt a veszélyektől, tanítani az élet dol­gaira elsősorban neki kell. Min­dennap és minden pillanatban, amikor vele van, egy életen át. Hogy soha ne válhasson áldozat­tá. Ákár bűncselekmény, akár bal­eset áldozatává. Egyetlen szülő sem háríthatja át a felelősséget tel­jes mértékben a társadalomra, és tárhatja szét kezét tehetetlenül, hogy „nem tudok vele mit kezde­ni”, ha elcsavarog, ha droghoz vagy rossz társaságba menekül. Még a legszerényebb becslések szerint is a világon évente mintegy 2 millió gyermek válik prostituált­tá, holott ez a polgárok elsöprő többsége szerint is a fehér rabszol­gaság legkegyetlenebb, legember­telenebb formája. És akkor még nem is beszéltünk a gyermekek közlekedési baleseteiről, ahol bi­zony nagyon sok esetben nem a gépjárművezető a hibás, vagy ar­ról, hogy a rendőrség állandóan frissített és aktualizált honlapján több oldalon keresztül sorolja fel az eltűnt személyek adatait, köz­tük nagyon sok kiskorúét. Nem elég akarni, nem elég sze­retni a gyermeket, nem elég azt hinni, hogy vigyázunk rá, hogy mi gondos szülők vagyunk. Az is hoz­zátartozik a szülői felelősséghez, hogy reálisan lássuk a vüágot, amelyben élünk, értékeljük, s jól meggondoljuk, mikor engedjük el gyermekünk kezét, akár egy piüa- natta is! (éf) Jól gondoljuk meg, mikor engedjük el gyermekünk kezét! (Képarchívum)

Next

/
Oldalképek
Tartalom